Kálvin Institutiója 1559-es kiadásának a szabad akarat kérdéskörét tárgyaló fejezeteiben található Khrüszosztomosz-idézetek elemzését jelöltük meg dolgozatunk tárgyaként. Döntésünket többek között azzal indokoljuk, hogy az emberről alkotott felfogás a teológiai tudományművelés egyik megkerülhetetlen kérdése. Dolgozatunk első nagyobb egységében arra összpontosítunk, hol és hogyan ismerkedhetett meg Kálvin az egyházatyák írásaival. Ehelyütt számba vesszük életpályájának fontosabb állomásait, és arra próbálunk választ találni, hogy az adott életszakaszban milyen kontextusban találkozhatott az óegyházi irodalommal. Világosan kell látnunk, hogy sok esetben adatok hiánya miatt csupán feltételezésekre támaszkodhatunk. Kutatásunk e fejezetének összegzéseképpen elmondhatjuk, hogy Kálvin egész életében szorgalmasan tanulmányozta az egyházatyák írásait, és ily módon folyamatosan bővülő, hatalmas ismeretanyagra tett szert. Bár ezt az ismeretanyagot valószínűleg soha nem adta ki nyomtatott formában, önálló Florilegium Patristicumként, nyomtatásban megjelent munkáiból egyértelműen kiderül, hogy kamatoztatta, és a reformáció ügyének előmozdítására felhasználta ezt a hosszú évek munkája rendjén megszerzett ismeretet. Kutatásunk következő lépéseként azt kíséreltük meg feltérképezni, hogyan kamatoztatta Kálvin óegyházi irodalmi ismereteit az Institutióban. A különböző statisztikákból kiderül, hogy Konstantinápoly nagy hatású püspöke mind az Institutióban, mind pedig Kálvin teljes munkásságában a leggyakrabban idézett görög egyházatya, illetve a harmadik leggyakrabban idézett egyházatya. Azt is pontosan tudjuk, hogy Kálvin az 1536-os párizsi Opera Omnia kiadást használta, amelyet minden valószínűség szerint strasbourgi tartózkodása idején vásárolt meg. Ha egy gyors pillantást vetünk az Institutio tartalomjegyzékére, rögtön megállapíthatjuk, hogy milyen teológiai kérdések kapcsán hivatkozott Kálvin Khrüszosztomoszra: szentháromságtan, a szabad akarat kérdése, az „erkölcsi törvény”, azaz a Tízparancsolat magyarázata, a bűnbánat és bűnbocsánat kérdésköre, megigazulás és érdemek, Isten örök kiválasztása, a pápaság kialakulása előtti egyházkormányzás, egyházfegyelem, fogadalmak, sákramentumok. Ugyanakkor fontosnak tartottuk Kálvin vallomására hivatkozni, ti. hogy nem megcsonkítva, hanem szó szerint idézi Khrüszosztomosz gondolatait.

Dolgozatunk második nagy egységében filozófia- és teológiatörténeti pillanatképekben felvillantjuk a szabad akarat kérdése „fejlődéstörténetének” azon szakaszait, amelyek témánk szempontjából relevánsak lehetnek. E dogma- és filozófiatörténeti áttekintés fontosabb állomásai: a bibliai tanítás összefoglalása a szabad akarat kérdéséről, majd pedig az ókori görög filozófia illetve a legkorábbi keresztyén írók felfogása, amely mind Kálvinnak, mind pedig Khrüszosztomosznak közös öröksége volt. Továbbá az Augustinus és a pelagianizmus közti teológiai vita, amely nagy mértékben meghatározta a közép- illetve kora újkori teológia fejlődését; végül pedig a reformáció teológiája, különös tekintettel a Luther-Erasmus vitára, illetve Kálvin és kortársai felfogására. A szabad akaratról szóló felfogás eszme- és teológiatörténeti áttekintése során világossá vált: annak ellenére, hogy a filozófiai és teológiai köztudat inkább csak néhány jelentősnek vélt „vitára” hivatkozik, kijelenthetjük, a szabad akarat kérdése folyamatosan foglalkoztatta a filozófusokat és a teológusokat. Nem állíthatjuk, hogy a kérdés csak Augustinus és Pelagius, vagy Luther és Erasmus idejében vált aktuálissá; akkor csupán hangsúlyváltozások miatt vált intenzívebbé a vele való foglalkozás. A szabad akarat kérdése tehát örökzöld filozófiai és teológiai téma – koronként más-más hangsúllyal: az óegyházban inkább a természetét kutatták, miután azonban a középkori teológia összekapcsolta az érdemteológiával, a reformátorok emiatt harcoltak ellene, vagy legalábbis igyekeztek korlátok közé szorítani. Továbbá arra is fény derült, mi mindentől függött egy-egy teológus gondolatainak továbbélése, recepciója. Egy alapos dogmatörténeti vizsgálat során egyértelművé válik az is, hogy az „eretnekgyártás” folyamata sok esetben is nem annyira teológiai, mint inkább egyházpolitikai tényezőktől függött. Ezért fontos nagyon világosan látnunk: mielőtt egy-egy dogmatörténeti vita kapcsán állást foglalnánk, és bárkit is eretneknek neveznénk, saját történelmi, kulturális, kegyességi hagyományai és nem utolsó sorban személyes élettapasztalata alapján kell megpróbálnunk megérteni.

Dolgozatunk eddigi fejezeteiben két utat tettünk meg: először az időben visszafele haladva eljutottunk Kálvintól az egyházatyákig, illetve Khrüszosztomoszig, ezt követően pedig a szabad akarat témakörétől Khrüszosztomoszig, illetve Kálvinig vezető utat jártuk be. Ezt követően került sor az Institutio szabad akaratról szóló fejezeteiben található Khrüszosztomosz-idézetek elemzésére. Az elemzés során fontos alapelv volt, hogy a helyes következtetések érdekében ne csupán azt vizsgáljuk meg, hogyan idézi Kálvin Khrüszosztomosz tanítását, hanem azt az elsődleges kontextust is, amelyben az éppen vizsgált gondolat megtalálható. Az elemzés során kiderült, hogy bizonyos tényezők következtében Kálvin nem mindig értelmezte helyesen Khrüszosztomosz tanítását. Az egyik tényező kétségtelenül az volt, hogy Kálvin nem görögül, hanem latin fordításban olvasta Khrüszosztomosz műveit. Elemzésünk során egyértelművé vált, hogy a fordítás olykor ferdítés, és jelentős különbségek vannak a Kálvin által használt latin fordítás, és az eredeti szöveghez minden valószínűség szerint jóval közelebb álló Migne által is közölt görög szöveg között. Azt is megfigyelhettük, hogy Kálvin kontextusból kiragadva értelmezte Khrüszosztomosz tanítását, és olyan tantételeket tulajdonított Konstantinápoly pátriárkájának, amelyeket az nem, vagy legalábbis nem úgy tanított. Az is megtörtént azonban, hogy Kálvin – minden valószínűség szerint tudatosan – nem vett tudomást egy-egy homília szerzőségi kérdéseiről, és ezzel hozzájárult egy, a valóságtól eltérő Khrüszosztomosz-kép továbbéléséhez. Mindezek ellenére azonban elmondhatjuk, hogy Kálvin kortársainál alaposabban ismerte Khrüszosztomosz írásait, és a reá hivatkozva jelentős mértékben gazdagította a reformáció teológiáját.

Dolgozatunk utolsó egysége mintegy „üzenet a 21. század számára”. E fejezetben azt kíséreltük meg megvizsgálni, milyen eredményekkel gazdagítja Kálvin és Khrüszosztomosz teológiai „párbeszédének” vizsgálata korunk teológiai tudományművelését. Célunk elérése érdekében először ugyancsak dogmatörténeti „pillanatképekben” ismertettük a 20. század néhány jelentős teológusának szabad akaratról alkotott felfogását. Ezt követően – a 20. századi teológiatörténet alapvető kérdéseiből kiindulva megpróbáltuk megfogalmazni kutatásunk következményeit. Úgy érezzük, kutatásunk eredményei elsősorban a teológiai tudományművelés „elméletére” vonatkoznak: hogyan beszéljünk a ma emberének a szabad akarat kérdésköréről. Nagyon világosan kell látnunk, hogy a teológiai tudományművelés során „világok” találkoznak, érintkeznek egymással. Itt nem csupán Kálvin és Khrüszosztomosz teológiai rendszerére, „világára” kell gondolnunk, hanem arra is, ahogyan kettejük olykor egymástól nagyon különböző világa találkozik a mi világunkkal. Továbbá az emberi, a történelem egyes korszakaiba elhelyezhető világok találkozásán túl számolnunk kell az immanens világ és a transzcendens felfele végtelenül nyitott világának találkozásával is. Tartalmi szempontból látnunk kell, hogy amit Khrüszosztomosz és Kálvin hangsúlyoztak (t.i. az ember felelőssége illetve az Isten kegyelmi kiválasztásának elsőbbsége), tulajdonképpen az érem két oldala, és napjaink teológiaművelésének mindkét aspektust egyaránt hangsúlyoznia kell. Az sem elhanyagolandó, hogy semmiképpen nem szabad zárt rendszerré tennünk az „érem” egyik vagy másik oldalát, az ugyanis megszünteti részint a transzcendens és az immanens világ, részint pedig az immanens világban létrejött „kisebb világok”, azaz teológiai megközelítések közötti párbeszéd lehetőségét. Napjaink teológiájának tehát úgy kell beszélnie a szabad akaratról, hogy a kérdésfelvetésnek mind az isteni, mind pedig az emberi vonatkozásait hangsúlyozva megtalálhassa azt a nagyon finom egyensúlyt, amelyet megőrizve hitelesen és a Szentíráshoz hűségesen tudja tolmácsolni a szentírásbeli választ az immanens világban, ám mégis a transzcendens és az immanens világ határán élő embernek. Ehhez azonban mindenekelőtt nagyfokú nyitottság szükséges, viszont elengedhetetlen mind a „letűnt világok”, mind pedig saját világunk teológiai, szociális, kulturális kontextusának alapos ismerete.

The major goal of this thesis is to analyse John Chrysostom’s quotations regarding Man’s free will in Calvin’s Institutes of the Christian Religion (ed. 1559). The reason for our decision to focus on this particular issue arose from the unavoidable perception about Man in the field of Christian theology. In the first part of our paper we focus on the following question: Where and how could Calvin have got in contact with the writings of the Church fathers. We emphasize his career’s most important moments, and try to figure out the context that determined him to read the works of the early Church at a particular moment of his life. We clearly acknowledge that because of a lack of data in most of the cases, we can rely on nothing else but suppositions. In the last lines of this chapter we can conclude for sure that Calvin studied the writings of the Church fathers diligently throughout his life, thus broadening his knowledge incessantly. Although he never published his insights in this literature (there is no Calvin’s Florilegium Patristicum in print), we can still come to the solid conclusion drawing from his published books, that he constantly benefited from this work, and used it to promote the cause of the Reformation. In the next step of our research we will try to conjure how Calvin benefited from studying the early Church fathers’ writing in his magnum opus in particular. Drawing from the different statistics, it is quite clear that Constantinople’s admired bishop is the most quoted Greek author not only in the Institution, but in Calvin’s overall work, and the third most quoted Church father. We also know for sure that Calvin used the Opera Omnia (1536 edition), which he probably bought while he was staying in Strasbourg. If we take a glance at the table of contents of Calvin’s great work, we can immediately see in which theological issues he relied on Chrysostom’s works: The doctrine of the Trinity, the question of free will, the “moral law” (the explanation of the Ten Commandments), repentance and forgiveness of sins, righteousness and merits, God’s eternal predestination, church governance before the papacy, church discipline, vows, sacraments. We also clarify at this point relying on Calvin’s own statement, that he cited the bishop’s words ad litteram, without omissions. In the second major chapter of our paper we try to outline those relevant cornerstones in the history of philosophical and theological thought that may be relevant with respect to our work. The most important of these are: the classical Greek philosophy and the most early Christian writers’ opinion on this matter, which constituted the common heritage of Calvin and Chrysostom alike; furthermore, the debate between Augustine and the followers of Pelagius, which made a remarkable influence on the theological thought of the Middle Ages and the early modern period; last but not least the theology of the reformation, with special regard to the debate between Luther and Erasmus, and Calvin’s, respectively his contemporaries’ opinion on this issue. After reviewing the role the question concerning the freedom of the will played in the development of philosophical and theological thought, we can reach the following conclusion: despite the fact that common knowledge refers widely only to the above mentioned “debates”, we can conclude for sure that the question concerning the freedom of the will preoccupied theologians and philosophers alike all over the ages. We cannot state that the question concerned people only during the time of Augustine and Pelagius or Luther and Erasmus, during those times the eternal question became more important only because of a shift of emphasis. The questions concerning free will is a continuous subject with regard to philosophy and religion, but with a continuously shifting emphasis: during the early church the debate concerned the nature of the question, but after the theological thinkers of the Middle Ages connected the eternal question to one’s merits, the reformers fought against it, or at least tried to impose some barriers on it.
Furthermore, we can see how many factors work together when the general public receives or accepts a theologian’s thoughts. After a close review it becomes rather clear that the “manufacturing of heresies” in many cases actually depended more on church politics than on theological arguments. This is why we find it very important to note: before reaching a conclusion regarding a question of theological thought, thus calling somebody a heretic, one should analyse and understand the due question in its historical, cultural, devotional tradition and last but not least the theologian’s personal experiences. Up until now in our paper we have walked two roads: firstly we covered backwards in time the road from Calvin to Chrysostom, and after that the debates concerning the freedom of the will from the beginning to Chrysostom and from there to Calvin. After this we start analysing the quotes of Chrysostom in the Institution. Our primary point of view is to analyse not just the idea “borrowed” from Chrysostom, but first of all the context in which the bishop’s ideas appear. Thus we can conclude that Calvin did not interpret the church father’s words correctly every single time, disregarding their contexts. The first issue was that Calvin did not read the texts in their original language (Greek), but in the Latin translation. It is clear that in some parts of the Latin translation there are differences (in translation) when compared to the Greek version published by Migne (which is closer to the original texts in Greek). It is also clear that Calvin did not regard the literal contexts of the quotes, thus attributing such teachings to the Bishop of Constantinople which he never taught, or never taught like Calvin states. It may have happened that Calvin did not take into consideration one or more homilies’ authorship questions, thus contributing to a perpetuation of a false Chrysostom interpretation. Even after taking into consideration these issues we can conclude that Calvin knew Chrysostom’s writings better than any of his contemporaries, and by citing him, he enriched the reformation theology. The last chapter of our paper is like a “message to the 21st century”. In this chapter we will see how the (indirect) “dialogue” between Calvin and Chrysostom may enrich our modern theological research. To reach this goal we present some of the 20th century’s most renowned theologians’ views on the matter in question. After this, taking into consideration the main issues facing theological thought in the last century, we try to come to a conclusion in our research. These conclusions, in our humble opinion, act only on the “theoretical” side of theology: how we should talk about the question of free will to modern day people. We have to make it as clear as possible that in the theological research “worlds” not only meet but also collide with each other from time to time. Of course we do not think only about the theological interpretation (“world”) of Calvin and/or Chrysostom, but that the two great theologians “worlds” often intersect with our modern epoch. Also, we have to take into consideration not only the “worlds” in the immanent dimension, but also the intersection of the infinitely open transcendent world. We have to see that both Calvin’s and Chrysostom’s emphases (the duty of Man vs. the grace of God) are not in contradiction, but complement each other, especially in today’s context when we have to talk about both of these issues. Also, we have to state that the sides of the same “coin” must not be placed in a closed system, because this closes their reliance on the transcendent, creating closed immanent “worlds” which cannot be bridges by “other worlds” (theological points of view), thus becoming barriers of dialogues. We can conclude that in our times this eternal question has to be addressed correspondingly: to emphasize both the role of God and Man in this system, and try to find that thin line between the two, which takes into consideration the Scripture’s role in the immanent world, and at the same time thinks about Man like a creature on the “thin line” between the immanent and transcendent world. But, before everything, this point of view requires a great degree of openness and a thorough knowledge of “extinct worlds” and the theological, social, cultural contexts of our “soon-to-be extinct” world.