Mihelyt az emlékirat általam felvállalt és elvégzett értelmezésének fő tanulságait igyekszem számba venni, azonnal adódik a felismerés, hogy nemcsak a Bethlen-kutatás, hanem a puritanizmus szövegeinek értelmezéséhez is új szempontok fogalmazódtak meg. Nem túlzás kijelenteni, hogy a téma sajátosságából eredendően az elvégzett munka hozadéka kiinduló alapja lehetne újabb, látszólag távolabb eső témák kutatásának is. Nem tekinthetem feladatomnak ezek egyenkénti számbavételét, értékelését, hanem arra szorítkozom, hogy az értekezés témájában, címében is megjelölt két alapfontosságú kérdéskör kutatásának konklúzió értékű eredményeit (Bethlen Miklós Önéletírása, illetve a XVII. századi puritanizmus) összegezzem. Ha Bethlen emlékirata felől szemléljük a puritánus devocionális irodalmat, hamar egyértelművé válik, hogy túl az egyértelműen irodalomtörténeti kérdéseken, ideje lenne megkísérleni a kulturális és történeti antropológia módszertani-elméleti eredményeit alkalmazni e corpus kutatásában, hiszen ez az értekezés is bizonyítja, hogy a kegyességi irodalom, íme, mennyire látványosan meghatározza és alakítja egy protestáns főúr vallásos reprezentációját a XVII. században. A vallásosság, pontosabban a kegyesség gyakorlásának antropológiai alapokon szerveződő megértése, elvezethet olyan kérdések megválaszolásához is, mint az identitás, a felekezetiség mint identitás, a személyes- és csoportvalóságok énkonstituáló jelenségei. Mihelyt meglelnénk azt az antropológiai szempontrendszert, amely lehetővé tenné a devocionális szövegek applikálhatóságának, illetve korabeli applikáltságának a megértését, a puritanizmuskutatás olyan kérdéseket is érdemben méltathatna, amely a népi és főúri, a képzett és naiv vallásosság, illetve a szóbeliség és az írásbeliség felől működtetett kegyesség különbségeit írná le. Ha az emlékiratra fordítjuk figyelmünket meglátásom szerint Bethlen legnagyobb írói teljesítménye, hogy az emlékiratának diskurzusa mint történeti reprezentáció, illetve mint az énség reprezentációja, tökéletesen egymásba építi a narratio de vita sua poétikáját, a puritánus kegyesség és homiletika regiszterei által kulturálisan működtetett poenitentia beszédhelyzetével, reprezentációs (esemény és identitás) lehetőségeivel. A történetmondás még nem a bevallottan profán visszaemlékezés, ezért nem köthető a magyar és európai próza későbbi nagy mesemondóihoz vagy visszaemlékezőihez, hiszen homiletikai szabályok mentén történik a visszaemlékezés/bűnvallás/bűnbánás narrációja, mindvégig olyan reprezentációs aktusokat, gesztusokat implikálva, amelyek lehetővé teszik a magánélet (privata narratio) fősodra mentén a kortörténet (narratio publica) szimultán bemutatását. Ennek a magán, személyes vonatkozásaiban is mélységében kimunkált (pl. self-fashioning), de a publicus felől is impozáns világteremtő (pl. a puritánus textusok alapján megrajzolt Erdély mint Moribunda Transsylvania) fikciónak tulajdonképpen a műfaji határai is elmosódnak, sőt felszámolódnak az őszinteséget csupán mint valóságeffektust működtető narratio következtében. Legjobb példája ennek az Önéletírás és az Imádságoskönyv tartalmi átfedései, ugyanis az Imádságoskönyvben a „látszólag a bűnbánat” (poenitentia) részeként elmesélt élettörténet, az Önéletírásba majd „látszólag az élettörténet” (narratio de vita sua) részeként épül be a bűnbánatba. Következésképp egy ilyen mesteri szinten kimunkált diskurzus estében naivitás lenne egy referenciálisan működtethető őszinteséget számon kérni, ugyanis ez érthető módon az elbeszélt élet és kortörténet valószerű (probabilis, veri similis), de mégis fiktív és csupán lehetséges világának „valóságába” épül be. The name of count Miklós Bethlen as a writer became well known only after the first edition (1858) of his Memoirs were published. The interest of historians and literary historians in his work during the XXth century was continuously growing, mainly because the events, happenings narrated by the count in his Memoirs proved to be an excellent source for the study of the XVIIth century history of Transylvania. The contribution of the literary historians to the interpretation of Bethlen’s literary activity consisted in the publication of several other texts (correspondence, pamphlets) written by the count. As a consequence a noticeable change occurred in the judgement of these texts written by the count: they were no more treated as historical sources, but as very important piece of art/literature. My dissertations containing five chapters starts from this basic assumption and it is an attempt to describe the rhetorical, anthropological and literary peculiarities of the Memoirs. The first chapter (“Puritanism as Primary Context”) basically presents the theoretical background of my approach. According to the basic issues (historical representation of the past, the representations of the identity or self-fashionig) of my interpretation, I focus upon the Memoirs in their so called ‘native or primary context’, the devotional puritan literature of the XVIIth century. This approach to the text stands on the methodological foundations of Greenblatt’s New Historicism, which declares that a certain text must be interpreted strictly in his cultural, historical context. Bethlen’s relation to the XVIIth century puritanism (see chapter II: “The Influence of Hungarian and English Puritanism on Bethlen’s Memoirs”) is illustrated by his education, his Calvinist religion, his studies and peregrination in England, his excellent theological training based upon Ames and Perkins. His private prayers included in his Memoirs, or the references to his praxis pietatis are further arguments, meant to demonstrate this very strong and special connection to the puritan culture. This primary context is in fact a large system built upon some culturally promoted stereotypes, which for instance enables the individual to represent his or her identity, or to narrate his or her past. These culturally promoted stereotypes (loci communes) can be defined as conventions, which within the cultural limits of normality, promotes the standards or patterns sets of rules of behaviour, and self-representation. The third chapter entitled “Remembering the Past – Historical Representation in the Memoirs” deals with the metahistorical interpretation of the narrated past events. The events described by Bethlen, who became the chancellor of Transylvania in 1691, represent a period of almost 60 years. Most of the happenings (battles, tragedies, economical crises, religious and confessional conflicts) were recorded in the collective memory as tragedies, as obvious signs of the apocalyptic end of the world. The terror and the perspective of the Last Judgement created an eschatological tradition in the western culture, a basic concept (God punishes the sinners) of historical thinking since the early Christians. This way of viewing the past or constructing history was very popular among the contemporary Hungarian puritan preachers. A huge amount of sermons concerned with the immediate arrival of the Antichrist and of the Last Judgement were written. In this atmosphere the narration of events undertaken by Bethlen is just a probable account relying on the collective memories, stereotypes promoted by the puritan context. The most common motives of puritan sermons related to the tragic happenings of those days (such as Moribunda Transylvania, Transylvania as a dying person) are the Memoirs’ most important elements in the process of narrativization and fictionalization of past events. Bethlen’s attempt to narrate his past experiences is an obvious compilation of personal, cultural and collective memories according to the eschatology of the Last Judgement. The fourth chapter (“Self-fashionig, or Constructing the Identity”) deals with the problem of identity, an issue that was widely debated since post-structuralism. My dissertation focuses upon the anthropological aspects of the question, showing how a certain cultural context (puritanism) allows the construction of a complex identity. This remarkable performance of self-fashioning (cf. Greenblatt) is in fact a fascinating process of self-representation, which promotes the most common roles of puritan piety or patriotism. In Bethlen’s case it is quite obvious, that the roles (pious man, martyr, prophet) undertaken or performed by him in his writings originate in the puritan culture. These are actually certain identity prototypes promoted by the puritan spirituality as moral standards for everyone. Since Bethlen’s story is meant to demonstrate his honesty and devotion toward the country and the protestant church, he did not miss the opportunity to represent his identity according to these standards. The fifth chapter (“Is Bethlen a Reader of Montaigne? Revisiting a Traditional Hypothesis”) tries to solve the ‘mistery’ of the hypothetical relationship Montaigne–Bethlen. Since Antal Szerb came up with the idea, that Bethlen might have read Montaigne’s Essays, the idea became very popular among the scholars who studied the epoch, although none of them could actually prove this relationship. Szerb’s argumentation was basically founded on an instinctive approach, in fact a supposition, according to which the sincerity of Bethlen is the imitation of Montaigne’s sincerity, in the spirit of the famous line: „Ainsi, lecteur, je suis moy-mesmes la matiere de mon livre.” In my opinion, this sincerity although resembles to a certain extent Montaigne’s techniques of narration, it has nothing to do with it. Bethlen’s source for this kind of sincerity is the puritan theology (Ames, Perkins) and practice of piety, which had a very sever set of rules concerning the confession of sins and examination of conscience. The elected few had the moral duty to face and confess every sin without hiding anything. Therefore Bethlen’s disposition to offer an insight into the intimacy of his childhood, or sexual experiences is not the imitation of Montaigne’s sincerity, but the application of puritan rules, the praxis of piety. What is more, the sincerity in Ames’s or Perkins’s theology is a basic conception related to the cases of conscience, or confession to God. Just like in the case of self-fashionig or historical representation the primary context (puritanism) makes available a plausible explanation for a traditional hypothesis. Consequently, the final conclusion of this approach from the point of view of the puritan context confirms the idea, that the Memoirs is not only an important source for the history of Transylvania, but also an outstanding literary achievement in the Hungarian Baroque culture.