Egy olyan imatípusról és tapasztalatról kívántunk értekezni, amely a kereszténység 2000 éves hagyományában a kezdetektől jelen van, amelyet azonban kb. a 15. századtól a por és a félreértés lepett be, de amely napjainkban újra kezdi „fénykorát” élni: egyrészt az egyházakban erősödő dogmatikus-racionális vonal természetszerű „kompenzációja” miatt. Az emberek egyre gyakrabban fordulnak akár a távol-keleti nem keresztény vallások misztikája és gyakorlatai, akár a New Age meditációs kurzusai felé. Értekezésünk nem terjedt ki sem ezen vallásgyakorlatok és meditációs irányzatok ismertetésére, sem az összevetésükre a keresztény elmélyülés útjaival. Célunk a keresztény szemlélődés és a szemlélődő imádság mibenlétének, gyökereinek, spirituális hátterének teológiai, valláslélektani, pasztorálpszichológiai vizsgálata; annak a téves, de napjainkban is élő hiedelemnek eloszlatása, hogy ezt az imamódot csak a remetei magányban élő kontemplatív szerzetesek gyakorolhatják. További célunk arra rávilágítani, hogy a modern társadalmakban élő, felgyorsult, fogyasztói szemléletű ember miként illesztheti mindennapjaiba a szemlélődő imádságot, és milyen testi-lelki-szellemi hatásokat, szemléletformálódást, belső átalakulást tapasztalhat magán, amelyek nemcsak közvetlen kapcsolataira, hanem tágabb környezetére is hatással vannak. Katolikus szerzőként ennek a témának egy református teológiai egyetemen történő interpretálása speciális helyzetet teremt és követelményeket támaszt, amelyeknek a következőképpen igyekeztünk eleget tenni. Egyrészt a tudományos kutatás által megkívánt objektív távolságtartás és tárgyilagosság szempontjait kívántuk figyelembe venni és betartani, mindezt úgy, hogy a saját hitbeli meggyőződés is kifejezésre juthasson. Ennek egyik legszembetűnőbb megnyilvánulási formája (a témaválasztáson túl) a formai elemekben követhető nyomon: kifejezéseinkben a katolikus teológia és hagyomány szokásos terminus technicus-ait alkalmazzuk. Igyekezetünk kiterjedt másrészt az eddig elsajátított és belsővé tett teológiai álláspontok tudományos-kritikus felülvizsgálatára, esetleges megkérdőjelezésére, megfelelő belső attitűdöt kialakítva az új, a „felebarát”, a „testvér” eltérő gondolatainak befogadására, értékelésére. A téma kimeríthetetlensége és az értekezés keretei szabta lehetőségeket igyekeztünk szinkronba hozni, amennyire ez lehetséges, és ennek megfelelően helyet adni a főbb pontoknak. Értekezésünk egyik nagyon fontos részének tartjuk a fogalomtisztázást, a téma pontos körülhatárolását, mert bár pontos és mindenhol egyformán elfogadott definíciók nem léteznek, de egy adott mű olvasása során tisztában kell lennie az olvasónak azzal, hogy a szerző mely kifejezésen pontosan mit ért. A szemlélődő imádságról, a teljesség igénye nélkül, a következőket mondhatjuk el:

• Különbséget teszünk a szemlélődés és a szemlélődő imádság között, bár nehezen húzható éles határvonal közéjük. A szemlélődés állapot, amikor a szavakat az Istennel való emberek által elérhető legteljesebb egység váltja fel, a csendes együtt-lét, jelenlét, amikor a tapasztalat közvetlensége miatt már nincs szükség ún. „segédeszközökre”, mint szavak, gon¬dolatok, érzelmek, cselekedetek, de nincs semmiféle szándéka sem az imádkozó¬nak, mint pl. kérés, dicsőítés, hála, bűnbánat, stb. Az imádság pedig -amint azt értekezésemben kifejtettem- definíciója szerint szükségszerűen magában foglal 2 fontos aspektust: a párbeszédet és befolyásolási szándékot. A szemlélődő imádság, definíciónk szerint azonban még nem a szemlélődés álla-pota, hanem annak előszobája, az abba bevezető, arra előkészítő ima, gyakorlat. Itt még az emberi aktivitás is szóhoz jut, bár egy leegyszerűsödött, letisztult for¬mában, amennyiben az elmélyülés során egy szent szót, mantrát ismételget, eset¬leg egy hosszabb mondatot. Az ember a mentális-pszichés aktivitásai lecsendesítésére törek¬szik, de ez a törekvés a teljességet (mint a szemlélődés) nem éri el, vagy nem tar¬tós. A szavak nélküli együttlétre készíti elő magát, amely során különböző mód¬szerekhez folyamodik. Ennélfogva állíthatjuk, hogy nehezen húzható éles határ¬vonal a szemlélődő imádság és maga az állapot közé, azonban egyértelmű, hogy nem is azonosítható a kettő.

• A szemlélődő imádság mind módszereiben, technikáiban, mind hatását tekintve hasonlít a távol-keleti, nem keresztény és a pszichológia meditációs módszereihez. A hit tartalma eltérő a keresztény és nem keresztény vallásokban. Ennek az eltérés¬nek egyik legfontosabb része a személyes és személytelen istenkép. Keresztények¬ként személyes Istent imádunk, célunk nem a semmi, a nirvána, az üresség, hanem az élő Istennel való egyesülés, azonban nem lehet célunk most sem a távol-keleti vallások tanainak ismertetése. Értékeiket szem előtt tartva, amint azt a II. Vatikáni zsinat „Nostra aetate” kezdetű nyilatkozata és a Hittani Kongregáció „A keresztény elmélkedés néhány szempontja” című dokumentumai is hangsúlyozzák, kijelenthet¬jük, hogy imádságos módszereik, ami az elmélyülést, meditációt, szemlélődést illeti, lényeges hasonlóságot mutatnak, és sok mindent átvehetünk belőlük. Korunk nagy keresztény tantói szinte kivétel nél¬kül távol-keleten, Indiában, Japánban teljesítettek missziós szolgálatot, és a hinduiz¬mus, buddhizmus szellemiségéből, gyakorlatából sokat merítettek illetve integráltak keresztény vallásgyakorlataikba, elmélkedési, meditációs módszereik kidolgozásá¬ba. Tézisünk szerint a jövő kereszténységének útja pedig ebben az integrációs fo¬lyamatban gyökerezik: megtalálni és elismerni a hasonlóságot akár az azonosságot is, hiszen a kontemplatív látásmód, mely a szemlélődő imádság egyik gyümölcse, elkerülhetetlenül az egységben látást eredményezi. Ez az egység a vallás szubsztanciális, és nem az akcidentális szintjein mutatkozik meg, s az általában különbségnek sőt, akár ellentétesnek vélt dolgok is legtöbbször az elnevezésen, a nyelvhasználat hiányosságain múlnak, illetve azon, hogy sokszor nem is értjük egymást: amikor az ember a valóságot, a lét elemeit igyekszik szavakba önteni, szükségszerűen korlátokba ütközik, vagy csak fragmentálisan képes szavakkal kifejezni, amit akar. Különösen így van ez, minél elvontabb valóságról, pl. a misztikus, spirituális tapasztalásokról, létről, szellemi szférákról akar beszélni. A fogalmak nagyon pontos definíciójának alapos vizsgálata, és berögzült előfeltevéseink (melyek vallási szocializálódásunkból, tanulmányainkból erednek) figyelmen kívül hagyása után, de méginkább a szavak nélküli együtt imádkozás során azonban többnyire felragyog az egység, az azonosság fényessége. A kontemplatív látásmód gyümölcse az egységben látás, amely nem monizmus, s amely a nominalizmus korlátjain képes áttörni.

• A szemlélődő imádság és a szemlélődés nem szükséges az üdvösséghez. Az üdvösség ki nem érdemelhető, Isten ingyenes kegyelme, sem jó cselekedetekkel, sem semmilyen imádsággal el nem érhető. Az imádság fokozatainak egy klasszikus megállapítása szerint a szemlélődő imádság vagy a szemlélődés a harmadik fokozat (verbális ima, elmélkedés, szemlélődés). Ezzel azt is sugallja, hogy magasabb rendű az előző fokozatokhoz képest, és aki erre a szintre eljutott, szintén a lelkiélet vagy a hitfejlődés magasabb fokán áll. A kontemplatív imádság gyakorlása valóban előfeltételez egy bizonyos szintű hitbeli érettséget, fejlettséget, a keresztény nagykorúság szintjeinek elérését. Azonban nem maga az ember „magasabb rendű”. Mindenkinek a saját fejlődésének, életállapotának, hitbeli fejlődési szintjének megfelelően kell a keresztény értékrendet, életkövetelményeket és kultikus, vallási elemeket (beleértve az imádságot is) gyakorolnia. A lelki élet mesterei, az egyház kanonizált misztikus szentjei és minden elismert, követendő életpéldával előttünk járó ember egybehangzóan tanúskodnak arról, hogy nem mondható az, hogy a szemlélődés vagy a szemlélődő imádság gyakorlása szükségszerű, vagy egyfajta kötelesség lenne. (Ha hitfejlődéshez köthető, akkor főleg nem várható el kötelezően.) Különösen nem tartoznak a szemlélődést néha kísérő rendkívüli, természetfelettinek is tartott jelenségek (transz, extázis, bilokáció, levitáció, stb.) a keresztény életben való előrehaladottság mércéjéhez. Ezekre még csak törekedni sem szabad. Másrészt amint a hitfejlődési fokozatok között sem húzható éles határvonal, úgy az imádság klasszifikációja is kizárja az egyes fokozatok közti határozott különbségtételt. Azaz bár megfigyelhető egy fejlődési vonal mindenkinél, de ugyanazon személy gyakran minden imádkozási módot és imatípust használ, legfeljebb egyik vagy másik időleges túlsúlyba kerüléséről beszélhetünk. Sőt, egyetlen imaalkalom során is váltakozhatnak a legkülönbözőbb imatípusok, tehát az imádkozás nem statikus, hanem dinamikus, flexibilis folyamat, cselekmény.

Az értekezés a következő szerkezeti felépítést követi: • Az imádság általános teológiai- pasztorálpszichológiai megközelítése Ahol az imádságot először általános szempontok szerint és több aspektusból közelítettük meg és tárgyaltuk, ugyanis ahhoz, hogy az imádság és imádkozási mód egy szűkebb szeletére fókuszálhassunk, az általános tájékozódás is elengedhetetlen. Itt kapott helyet egy rövid vallástörténeti kitekintés a hatalommal bíró emberi szóról, amely szinte párhuzamos fejlődést követve alakult fokozatosan varázsszóvá és imádsággá. Ezt követően a keresztény hitrendszeren belül értelmezett imádsággal és imádkozással foglalkoztunk, amelyet természetesen az ó- és újszövetségi Szentírás erre vonatkozó tanításának lényegretörő ismertetésével kezdtünk.

• Misztikus spiritualitás: teológiai-lélektani aspektusok A szemlélődő imádság nem értelmezhető annak spirituális háttere nélkül. Ezért feltétlenül szükségesnek tartottuk a misztikus teológia valamint a misztika rövid tárgyalását is, amely megadja azt a vonatkoztatási és értelmezési keretrendszert, amelybe fő témánk szervesen illeszkedik. Csak ezen háttér-információk ismeretével érthető meg a szemlélődés és a szemlélődő imádság lényege, eredete, célja, hatásmechanizmusa és dinamikája továbbá az, hogy milyen szerepet tölt be az ember lelki-spirituális fejlődésében. Figyelmünk ismét nem szűkült le csupán a kereszténység misztikus teológiájának ismertetésére, történelmi szemléletére, hanem a keretfeltételek adta lehetőségek mellett igyekeztünk kitekintést nyújtani a misztika általános vallásfenomenológiai, vallástörténeti tárgyalásával is. Mielőtt pedig részletesen ismertettük volna, miként illeszkedik és milyen változáson megy át az imádkozás a lelkiélet klasszikus felosztása szerint taglalt utunk során, a misztikus imádság általános elemeinek (koncentráció, önkiüresítés, eksztázis) vallásfenomenológiai, valláslélektani és teológiai interpretálására tettünk kísérletet.

• A keleti keresztények misztikus öröksége – A Jézus-ima Egy külön fejezetet szenteltünk a keleti (ortodox) és keleti katolikus keresztények gazdag misztikus örökségének és spirituális kincstárának töredékesen megvalósuló ismertetésére, hogy a teljesség igénye nélkül bemutassuk a szemlélődésre, az Istenben való elmerülésre és általában az imádságra vonatkozó tanításaikat. Bár ezek a tanítások a keresztény kelet aszketikus-misztikus szerzetesi öröksége, de minden keresztényre, minden emberre vonatkoznak, amennyiben minden ember végső célja az átistenülés. Hasznos gyakorlati útmutatással és tanácsokkal szolgálnak nemcsak a világtól elvonultan élő szerzetesek, hanem minden „világi”, azaz családban vagy egyedül élő számára is. Különös hangsúlyt fektettünk a keleti Jézus-ima ismertetésére, kezdve a kialakulásától a továbbfejlődésén át a gyakorlati tudnivalók és a spirituális kontextus, a hészükhazmus ismertetésével bezárólag, nem hagyva figyelmen kívül a kezdeti időkben körülötte kialakult vitákat sem. Végül pedig a lelkiéletnek a keresztény keleten definiált szakaszait ismertettük, végig kísérve az egyes „állomásokra” elért ember imaéletének (különös tekintettel a Jézus-imára) változását, jellemzőit.

• Gyakorlati teológiai-lélektani vonatkozások A szemlélődő imádság emberre gyakorolt hatásainak ismertetésével folytattuk, bemutatva, hogy a vita activa és a vita contemplativa milyen módon egészíti ki egymást, az egyetlen élet két aspektusaként, gondosan ügyelve arra, hogy az imádkozást és az imát ne funkcionalizáljuk, de ne tévesszük azt sem szem elől, hogy ilyen vonatkozása is van, és ez leírható. Ebben a részben kívántuk konkretizálni, miként is illeszkedik és illeszthető a szemlélődő imádság korunk világi elfoglaltságai között élő embere mindennapjaiba, kihozva ezáltal a kolostorok falai közül, hogy a rárakódott előítéleteket és negatív asszociációkat lefejtsük róla. A pszichológia modern tudományának eszköztárát hívtuk e munka során segítségül, igyekezvén azonban elkerülni azt a téves látszatot, mintha általa akarnánk „verifikálni” az imádság hatásairól szóló beszámolót. Erre a módszerre azonban természetes módon azért is van szükség, mert a pszichológia eszköztára, kifejezési formái, terminusai közelebb állnak kortársainkhoz, ezáltal érthetőbbek, mint a nemcsak időben, de gondolkodás-módjukban és életformájukban is távoli ősök kifejezésformái. Így kívántunk beszámolni a szemlélődő imádság gyakorlása során zajló pszichikai-mentális folyamatokról, változásokról, tudat- és szemléletformáló hatásokról. Kitértünk a neuroteológia ide vonatkozó kutatási eredményeinek és felvetéseinek rövid ismertetésére is. Végül, de nem utolsó sorban a ma is működő nagyobb szemlélődő lelkigyakorlatokat, közösségeket és programjaikat ismertettük, prezentálva azt, hogy milyen gyümölcsöző próbálkozások születtek a szemlélődő életforma nem szerzetesek körében való terjesztésére és gyakorlására. In this Essay we aimed to talk about a certain type of prayer and experience which has been preset in the tradition of two thousand years of Christianity, however roughly from the 15th centruy it was covered under dust and misunderstanding but nowadays re-living its „Golden Era”; partly due to the „compensation” of the growing dogmatical-rational thinking in chruches today. People are increasingy turning towards the mysticism and practises of todays non-Christian religions of the Far East as well as the meditation courses of New Age. This discussion has not covered identifying trends of these meditations and worship nor did it nor did it try to compare them with the ways of Christian deepining. Our goal is to exzmine christian contemplation, contemplative prayer and its identity, roots and spiritual background from a theological, religion related psychological and pastoral theological aspects. Similarly we also would like to disperse today’s false belief, according to which this type of prayer can only be practised by contemplative monks living in remote solitary. Our further object is to point out how people, who live in modern societies and lead an accelerated, consumer-oriented life, can include contemplative prayer in their everyday life. Furthermore what kind of physical-spiritual-intellectual effects, differnet approach and internal changes they can experience; which not only effect their direct relations but would also have an impact on their wider environment. The fact that I am a Catholic author who is trying to interpret this topic at a Reformed Theological University creates a special situation and brings requirements which we try to meet as follows. On the one hand, I took into account and complied with all aspects of objectivity and objective detachment required by scientific research, in such a way so that my personal belief could be expressed too. One of the most striking manifestations (apart from the choice of topic) of these can be followed in the formal elements; i.e. I have used the typical technical terms and expressions of Catholic Theology and tradition. On the other hand, my efforts have inlcuded the critical-scientific review and appropriate questioning of all learned theological positions. Furthermore I have also formed a certain attitude in order to accomodate and evalute different thoughts and viewpoints about notions of „neighbour” and „sister”.
I have tried to synchronise as far as possible the fact that this topic is inexhaustible with the possiblities given by the framework of my essay and placed my main points according to them. Clarifiying the different concepts and the precise characterisation of the topic are a very important part of this essay because upon reading any work, the reader should be aware of what the author exactly means under each term, although accurate and everywhere equally accepted definitions do not exist. The following can be said about contemplative prayer, without attempting to be comprehensive:

• We distinguish between contemplation and contemplative prayer, although it is hard to draw a sharp border-line between them. Contemplation is a state, where words will be replaced with the most complete union between God and humans (as far as it is accessible to people), a peaceful co-existense, presence, whereby because of the immediacy of this first hand experience there are no need for so called „aids” like words, thoughts, feelings and deeds, nor there are intentions of the prayer such as; request, praise, thanksgiving or repentance. Prayer, however -as I’ve explained it in my essay- by definition includes two important aspects: the dialogue and the intention to influence. Contemplative prayer, according to our definition, however, is not the state of contemplation, but the so called hall, an introduction, preparation and practise for that. Here the human activity can get a word in, though in a simplified, cleaned format, as they repeat a sacred word, a mantra or a longer sentence during the process of engrossment. People seek to calm their mental-phsychological activity but this pursuit does not reach fullness (such as contemplation) or it is not lasting. They prepare themselves for a coexistence without words by using different methods. Therefore, we can say that it is hard to draw a sharp line between contemplative prayer and the state of contemplation, but it is clear the two cannot be identifed.

• Contempltative prayer, in its methods, techniques and in terms of its impacts is similar to Far-Eastern, non-christian and the phsycholigical methods of meditation. The content of faith is different in the Christian and non-Christian religion. The most important part of this difference is the personal and impersonal image of God. As Christians we worship a personal God, our goal is not the nothing, nirvana, the emptiness but union with the living God, however we cannot aim here to describe the doctrines of Far-Eastern religions. Bearing their values in mind, as it is emphasized in the II. Vatican Council’s „Nostra aetate” statement and in the document („Some aspects of Christian refleciton”) of The Congregation for Doctrines, we can state that their methods of prayer as far as engrossment, contemplation and meditation go, show substantial conformities and we can gain a lot from them. The great Christian teachers of our time, almost without exception, performed missionary services on the Far-East, in India and in Japan. Hence, they have integrated a lot from the spirituality and practices of Hinduism and Buddhism into their Christian worship and development of meditaional methods. According to my essay the future path of Christianity is rooted exactly in this integration process: to find and recognise the similarities or even the identity with other religions. The contemplative vision, which is one of the fruits of contemplative prayer, inevitably results in this unified vision. This unity is reflected on the substantial, not on the accidental levels of religion and so those things which are perceived different or even contrary, largely depend on the designation, the shortcomings of language and not being able to understand one another. When people try to put the Reality, the elements of Being into words, they will inevitably encounter barriers or can only express themselves in fragments of words. This is especially true when they want to talk about a more abstract reality such as mystical, spiritual experiences, existence and intellectual spheres. After ignoring the careful examinations of the very important definitions of certain concepts and our ingrained assumptions (which are rooted in our religious socialisation and stuides), the brightness of unity and identity shines whilst praying together without words. The unified vision as the fruit of contemplative vision, not monism and it is able to break through the limits of nominalism.

• Contemplative prayer and contemplation is not necessary for our salvation. Salvation cannot be deserved or earned with good deeds or any other prayers as it is God’s freely given grace. According to a classic statment of the stages of prayer, contemplative prayer or contemplation is the third stage. (verbal prayer, meditation, contemplation)This suggests that contemplation is a higher stage then the two previous stages and whoever reaches this, stands at a higher level in their spiritual life and development of faith. Contemplative prayer indeed presupposes a certain level of development and maturity in faith, however, humans will not become „superior” beings. Everyone should keep or exercise their Christian and human values, ceremonial and religious elements (including prayer) in accordance with their own development, status of life and development of faith. The masters of spiritual life, all canonised saints of the Church and all recognised people leading an exemplary life before us, unanimously bear witness to the fact that practise of contemplation or contemplative prayer cannot be a necessity or a sense of duty. ( As far as it is connected with the development of fatih, it must certainly not be expected or obligatory.) Especially those accompanying extraordinary phenomenas of contemplation, (trance, ecstasy, bilocation, levitation etc.) cannot be a benchmark of our maturity in Christian faith. These need not be pursued either. On the other hand, as we cannot draw a sharp boundary between the stages of faith development, so the classification of prayer excludes definite distinction between the individual stages. That is to say, although a developmental line is noticable but people often use the same method of prayer or prayer type. At most we can only talk about the temporary dominance of one or the other, what is more, there are a wide variety of alternating prayer types druing each individual prayer occasion. So, praying is not a static but rather a dynamic and flexible process and act.

This essay has the following structural outline: • General theological-pastoralpsychological approach of prayer Where prayer was approached and discussed from general and multi-criterial aspects because in order to focus on a narrowed segment of prayer and prayer method general orientaion is essential. Here we also gave a short overview of the powerful human word, (within the history of religion) which gradually became a magic word and a prayer following an almost parallel development. Next we dealt with prayer defined within the Christian belief system, which of course we started off with the concise description of the relevant New and Old Testament teachings. • Mystical spiritual: theological-psychological aspects Contemplative prayer cannot be interpreted without its own spiritual background. Therefore we have found it necessary to briefly discuss mystical theology and mysticism, which gives the referential and interpretational framework to fit our topic. Only with the help of this background information are we able to understand the essence, origin, purpose, mode of action and dynamics of contemplation and contemplative prayer, furthermore we are able to see what role it has in people’s spiritual development. Our attention has not just narrowed down to present Christianity’s mystical theology and its historical approach but we tried to provide an outlook on the mysticism of religion from a general and historical point of view, by taking into account the framework conditions. Before we described in detail how prayer accomadates and alters during the classical stages of spiritual life, we have made an attempt to interpret the general elements of mystical prayer (concentration, emptying of one’s self, ecstasy) from a phenomenological, spiritual and theological aspect. • The Eastern Christian mystical heritage – The Jesus prayer A separate chapter has been devoted to describe in fragments the rich mystical heritage and spiritual treasury of the orthodox and eastern catholic christians, without trying to be comprehensive. Even though these teachings are the mystical-ascetical monastic heritage of the Christian East, they apply to all men, provided that their ultimate goal is divinisation. They give useful and practical guidance and advice not only to reclusive monks but all „secural” people, that is everyone who lives in a family or alone. Particular attention has been made to the presentaion of the eastern Jesus Prayer, from its evolvement and further development to the practical knowledge and spiritual context, including the debates which have been emerged in its early days. Finally, we described the stages of spiritual life as it is defined on the Christian East and have seen through the changes and characteristics of people’s prayer life (with special attention to the Jesus Prayer). • Practial theological-psychological aspects We have continued with the description of the effects of contemplative prayer on humans, presented how the „vita activa” and „vita contemplativa” complimented each other as two separate aspects of one life. We have also carefully made sure not to functionalise prayer, but also did not forget it has functional aspects which can be described. In this section we wished to specify, how contemplative prayer fits into the lives of people living in today’s busy world, so that we can bring it out of the walls of monasteries and detach it form the imposed prejudices and negative associations. To assist us in this task, we have called upon psychology’s toolbox as a modern science. However, we have tried to avoid the mistaken impression, that we want to verify our report on the effects of prayer by using this modern science as a tool. Having said that, this method of course is needed because pscyhology’s toolbar, form of expressions and terms are closer to our contemporaries, therefore clearer than the form of expressions of ancestors with a distant way of life and way of thinking. This way we intended to report about the psychic-mental processes, changes of approaches and consciousness which take place druing the course of practising contemplative prayer. We discussed briefly the relevant results and concerns of neuro-theological research. Last but not least, we presented some bigger contemplative retreats, communities and their programmes, describing the fruitful attempts of practising and spreading contemplative way of life outside of monastic circles.