Az inkluzív oktatás az elmúlt évtizedekben az oktatáspolitikai diskurzus egyik központi kérdésévé vált, amelynek alapelve az egyenlő esélyű hozzáférés és a legkevésbé korlátozó környezet biztosítása minden tanuló számára (Gooding, 2008; Papp, 2012; Mitchell & Sutherland, 2020; OECD, 2023; UNESCO, 2021). A fogyatékossággal élő és sajátos nevelési igényű (SNI) tanulók integrált nevelése ugyanakkor nem pusztán pedagógiai, hanem szakpolitikai, társadalmi és emberjogi feltételeket egyaránt igényel (ENSZ CRPD, 2006; European Commission, 2020; Fejes & Szűcs, 2018). A kutatás középpontjában az a kérdés áll, hogy az inklúzió rendszerszintű feltételei miként alakítják át a gyógypedagógus tanári professzió tartalmát, szerepértelmezését és működését a Közép-Magyarország régióban, különös tekintettel az utazó gyógypedagógiai hálózat és az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények (EGYMI-k) működésére (Szabó, 2015b; Szabó, 2024b). Az értekezés elméleti kerete a professzióelmélet klasszikus és kritikai megközelítéseire épül (Etzioni, 1969; Parsons, 1954; Freidson, 1986, 2001; Abbott, 1988; Siegrist, 2021), amely alapján a gyógypedagógia félprofesszióként értelmezhető: erős tudás- és képzési háttérrel rendelkezik, ugyanakkor szakmai autonómiáját a fenntartói döntések, szervezeti hierarchiák és kötelező együttműködések korlátozzák. A kutatás transzdiszciplináris megközelítése abban ragadható meg, hogy a neveléstudomány, a szociológia, a jog, a szakpolitika és az emberi jogi diskurzus elméleti kereteit ötvözi, miközben integrálja az érintett szereplők – többségi pedagógusok, utazó gyógypedagógusok, szülők és fenntartók – gyakorlati tudását is. Ezáltal a vizsgálat nem csupán tudományos nézőpontokat egyesít, hanem a résztvevői tapasztalatokat is bevonja az értelmezésbe, lehetővé téve az inklúzió akadályainak és egyenlőtlenségeinek kontextusérzékeny, rendszerszintű értelmezését (Florian & Beaton, 2017; Meijer, 2020). A kutatás vegyes módszertant alkalmazott, módszertani, adatforrási és elméleti triangulációval. Négy részkutatás építette fel az elemzést: (1) összehasonlító dokumentumelemzés a nemzetközi és hazai szakpolitikai és jogszabályi keretekről (Szabó, 2024a; Ainscow, 1999, 2020; Meijer, 2020); (2) kérdőíves vizsgálat az SNI tanulókat oktató többségi pedagógusok körében (Szabó, 2016); (3) félig strukturált interjúk utazó gyógypedagógusokkal, befogadó pedagógusokkal és szülőkkel (Szabó, 2015b, 2015c); valamint (4) a Diplomás Pályakövetési Rendszer adatainak másodelemzése, amely a gyógypedagógusok társadalmi hátterét és pályakezdési sajátosságait tárta fel (Fónai & Szabó, 2024a, 2024b, 2024c). Az eredmények alapján öt fő tézis emelhető ki. T1: a hazai szakpolitikai és jogszabályi dokumentumok közötti koherenciahiány és fogalmi bizonytalanság rendszerszintű torzulásokat okoz az SNI tanulók ellátásában (Szabó, 2024a). T2: a pedagógusok befogadási hajlandóságát nemcsak attitűdök, hanem demográfiai és intézményi tényezők, illetve a szakmai énhatékonyság határozzák meg (Szabó, 2016; OECD, 2023). T3: az interjúk alapján az együttműködés hiányosságai és a gyógypedagógus-hiány rendszerszintű akadályokat képeznek (Hornby, 2015; Bacskai et al., 2023; Szabó, 2015c). T4: a gyógypedagógus tanári professzió félprofesszió jellege (korlátozott autonómia, külső kontroll, adminisztratív terhek) közvetlenül hat az inklúzió fenntarthatóságára (Abbott, 1988; Freidson, 2001; Fónai & Szabó, 2024a–c). T5: a fenntartható inklúzió megvalósítása csak a szakpolitikai, intézményi és szakmai szintek harmonizációja, valamint a támogató struktúrák megerősítése mellett lehetséges (UNESCO, 2020; Szabó, 2024b). Tudományos jelentőség: Az értekezés hiánypótló módon elemzi a gyógypedagógus tanári professzió félprofesszió jellegét az inkluzív nevelés kontextusában. A professzióelméleti és rendszerszintű keretek ötvözésével új tudományos értelmezési horizontot nyit, különösen az utazó gyógypedagógusi szerep elemzésében. Transzdiszciplinaritása révén nem csupán több tudományterület szintézisét valósítja meg, hanem a gyakorlati tapasztalatokat is beemeli a tudományos értelmezésbe, ezáltal újszerű összekapcsolást teremt elmélet és gyakorlat között. Gyakorlati jelentőség: Az eredmények konkrét szakpolitikai és intézményi javaslatok alapjául szolgálnak: szabályozási pontosítás, az együttműködési protokollok kialakítása, a pedagógusok szakmai énhatékonyságának erősítése és a regionális egyenlőtlenségek mérséklésére irányuló forrásallokáció. Mindezek elősegítik az inkluzív oktatás minőségének javítását és hosszú távú fenntarthatóságát Magyarországon.

Inclusive education has become a central theme in education policy discourse over recent decades, grounded in the principles of equal access and the least restrictive environment for all learners (Gooding, 2008; Papp, 2012; Mitchell & Sutherland, 2020; OECD, 2023; UNESCO, 2021). The integrated education of students with disabilities and special educational needs (SEN) requires not only pedagogical arrangements but also policy, social, and human-rights conditions (UN CRPD, 2006; European Commission, 2020; Fejes & Szűcs, 2018). This study investigates how the systemic conditions of inclusion reshape the content, role conception, and functioning of the special education teaching profession in the Central Hungary region, with particular attention to the itinerant special education network and the Unified Special Education Methodological Centres (EGYMI) (Szabó, 2015b; Szabó, 2024b). The theoretical framework draws on classic and critical approaches in the sociology of professions (Etzioni, 1969; Parsons, 1954; Freidson, 1986, 2001; Abbott, 1988; Siegrist, 2021), describing special education as a semi-profession: despite a strong knowledge base and institutionalised training, professional autonomy is curtailed by decisions of maintainers, organisational hierarchies, and mandated collaborations. The study’s transdisciplinary approach lies in combining the theoretical frames of education, sociology, law, public policy, and human-rights discourse while integrating the practical knowledge of key actors—mainstream teachers, itinerant special educators, parents, and maintainers. This yields not merely a synthesis of academic perspectives but an interpretation that incorporates participant experience, enabling a context-sensitive, systems-level reading of the barriers and inequalities of inclusion (Florian & Beaton, 2017; Meijer, 2020). A mixed-methods design was applied with methodological, data-source, and theoretical triangulation. Four sub-studies structure the analysis: (1) a comparative document analysis of international and national policy and regulatory frameworks (Szabó, 2024a; Ainscow, 1999, 2020; Meijer, 2020); (2) a questionnaire survey among mainstream teachers educating SEN students (Szabó, 2016); (3) semi-structured interviews with itinerant special educators, mainstream/host teachers, and parents (Szabó, 2015b, 2015c); and (4) a secondary analysis of the Graduate Career Tracking System (DPR) on the social background and early career patterns of special educators (Fónai & Szabó, 2024a, 2024b, 2024c). The findings are summarised in five theses. F1: coherence gaps and conceptual ambiguities across policy and legal documents produce system-level distortions in SEN identification and provision (Szabó, 2024a). F2: teachers’ willingness to include is shaped not only by attitudes but also by demographic and institutional factors and by professional self-efficacy (Szabó, 2016; OECD, 2023). F3: deficits in collaboration and shortages of special educators constitute system-level barriers (Hornby, 2015; Bacskai et al., 2023; Szabó, 2015c). F4: the semi-profession character of special education teaching (limited autonomy, external control, administrative load) directly affects the sustainability of inclusion (Abbott, 1988; Freidson, 2001; Fónai & Szabó, 2024a–c). F5: sustainable inclusion is attainable only through harmonisation across policy, institutional, and professional levels and through strengthening support structures (UNESCO, 2020; Szabó, 2024b). Scientific significance: The dissertation offers a novel analysis of the semi-profession nature of the special education teaching profession in the context of inclusive schooling. By integrating profession theory with systems-level perspectives, it opens a new interpretive horizon—especially regarding the itinerant special educator role—while its transdisciplinarity bridges academic frameworks with practitioner knowledge to connect theory and practice. Practical significance: The results underpin concrete policy and institutional recommendations: regulatory clarification, development of collaboration protocols, strengthening teachers’ professional self-efficacy, and targeted resource allocation to mitigate regional disparities. Together, these measures can enhance the quality and long-term sustainability of inclusive education in Hungary.