A mentorálással kapcsolatos kutatások egyre inkább elterjedtek az oktatás területén az utóbbi években, azonban hazai viszonylatban kevés nagymintán alapuló, átfogó elemzés született. Disszertációnkban a Tanítsunk Magyarországért mentorprogramban résztvevők eredményességét vizsgáljuk. Ehhez a program által 2021/22 tavaszi félévében végzett, teljeskörű lekérdezésen alapuló kvantitatív kutatásából összeállított adatbázisokon végeztünk másodelemzést. Két célcsoportot vizsgáltunk: mentorokat (N=253), valamint mentoráltakat (N=2127). Továbbá az Országos Kompetenciamérés telephelyi adatait is bevontuk az elemzésbe mint kontextuális változókat (70 intézmény), így összesen 3 adatbázisból dolgoztunk. A mentorok több felsőoktatási intézményben tanuló egyetemisták, míg a mentoráltak az egyetem vagy főiskola helyszínének közelében lévő kistelepülések általános iskolás diákjai voltak (jellemzően 5-6-7-8. osztályosok). Eredményeink alapján a mentorok esetében az elégedettséget leginkább a strukturális feltételek (mentoráltak száma, utazási idő, ösztöndíj) befolyásolták. Az eredményesség-percepciót főként az iskolai környezet és a személyes tapasztalatok alakították. A program folytatására való hajlandóság inkább a nehezebb körülmények között volt erősebb, ami a társadalmi felelősségvállalás jelentőségét mutatja. A nehezített körülmények között is inkább az elkötelezett mentorok maradnak a programban. A mentoráltaknál kimutatható, hogy céljaik gyakran rövid távú és anyagi jellegűek, míg a hosszabb távú tanulmányi célok háttérbe szorulnak. A sikerpreferenciák három faktor mentén rajzolódtak ki: materiális, iskolai és spirituális. A mentor szubjektív megítélése nemi különbségeket mutatott, a lányok pozitívabb visszajelzésekkel éltek. A mentorálás hatásai három fő területen jelentkeztek: iskolai-érzelmi, kapcsolati és érdeklődési dimenziókban. Az eredményesség-percepció legerősebben a mentorral töltött idővel és a programmal való elégedettséggel függött össze, regionális különbségekkel kiegészülve. Összességében úgy véljük, hogy a mentorálást holisztikusan kell értelmezni, figyelembe véve az iskolai környezetet és a program kereteit is, amelyek mind befolyásolják az eredményességet. A kutatás újdonsága, hogy nagymintán egyszerre vizsgálta a mentorok és mentoráltak tapasztalatait, feltárva az eredményesség többdimenziós természetét. A program hatása nemcsak az egyéni fejlődésben, hanem intézményi szinten is kimutatható. Bár a vizsgálat önkéntes részvételre épült, és keresztmetszeti jellege korlátozza az oksági következtetések levonását, mégis értékes alapot ad a mentorprogramok fejlesztéséhez és a döntéshozatali folyamatokhoz.

Research on mentoring has become increasingly widespread in the field of education in recent years; however, in the Hungarian context, few large-sample, comprehensive analyses have been conducted. In this dissertation, we examine the effectiveness of participants in the Let’s Teach for Hungary mentoring program. To this end, we conducted secondary analyses on databases compiled from a full-scale quantitative survey carried out during the spring semester of 2021/22. Two target groups were studied: mentors (N=253) and mentees (N=2127). In addition, the site-level data of the National Assessment of Basic Competences (70 institutions) were included in the analysis as contextual variables, resulting in three databases in total. The mentors were university students from several higher education institutions, while the mentees were elementary school students (typically grades 5–8) from small settlements near the university or college locations. Our findings show that, for mentors, satisfaction was primarily influenced by structural conditions (number of mentees, travel time, scholarship). Perceived effectiveness were mainly shaped by the school environment and personal experiences. Willingness to continue the program tended to be stronger under more challenging circumstances, highlighting the significance of social responsibility. It was mostly the more committed mentors who remained in the program despite difficulties. Among mentees, it was observed that their goals were often short-term and material in nature, while longer-term academic aspirations tended to be marginalized. Three factors of success preferences emerged: material, academic, and spiritual. The subjective perception of mentors showed gender differences, with girls providing more positive feedback. The effects of mentoring were identified in three main areas: academic-emotional, relational, and interest-related dimensions. Perceived effectiveness was most strongly associated with time spent with the mentor and overall program satisfaction, complemented by regional differences. Overall, we argue that mentoring should be interpreted holistically, taking into account both the school environment and the program framework, as these jointly shape effectiveness. The novelty of the research lies in the fact that it examined the experiences of both mentors and mentees simultaneously on a large sample, revealing the multidimensional nature of effectiveness. The impact of the program can be demonstrated not only at the level of individual development but also at the institutional level. Although the study was based on voluntary participation and its cross-sectional design limits causal inference, it nevertheless provides valuable foundations for the development of mentoring programs and for educational policy decision-making.