A francia és a magyar területfejlesztés összehasonlító vizsgálata

Dátum
2013-11-13T07:08:16Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A disszertáció célja, azaz a kutatás során felvetett alapkérdés a következő volt: hogyan használhatná Magyarország a francia terület és településfejlesztésben megszerzett tapasztalatokat illetve milyen lehetőségek vannak a franciaországi módszerek és területfejlesztési intézményrendszer ismereteinek magyar gyakorlatba ültetésére. Létezik-e párhuzam a két ország fejlődésének történetében a területfejlesztést illetően, milyen hasonlóságok és különbségek figyelhetők meg a két ország terület és településfejlesztési gyakorlata terület és településfejlesztés rendszere illetve az azt meghatározó regionális politikája, és az abból következő térszerkezete között makroregionális, regionális illetve helyi szinten, a múltban és a jelenben szem előtt tartva a jövő lehetőségeit is. A kutatás során bebizonyosodott, hogy Franciaországban jelentős eredményeket csak akkor sikerült elérni a térszerkezeti problémák megoldásában, amikor az állam hajlandó volt lemondani bizonyos kompetenciákról és megindította a decentralizációt. Igaz ez a decentralizáció igazi francia utas decentralizáció volt mégis hatékonysága kézzel fogható. A régiók területi közösséggé válásával a tervszerződések addig nem látott hatékonyságú eszközökké váltak a terület és gazdaságfejlesztésben. Az egykori egyensúlyteremtő központok ma Párizs ellenpólusaiként funkcionálnak és jelentősen csökkentették a regionális különbségeket. A francia módszerek sikeresen, de legalábbis a francia eredményekhez mérhető hatásfokkal alkalmazhatók Magyarország esetében is lévén hasonló térszerkezeti problémái vannak egy hasonló világgazdasági helyzetben ezekre hasonló válaszokat adhat és sikerrel veheti a XXI. század területfejlesztési kihívásait. A kutatás központi célkitűzése miszerint vannak hasonlóságok a francia és a magyar területfejlesztés között bebizonyosodott. Nemcsak a hasonló térszerkezeti problémák, a megyerendszer hasonló fontossága mutatható ki, hanem a regionális szint megjelenése, a központi hatalom állandó gyámkodása mellett illetve a területfejlesztés és intézményrendszerének párhuzamosságai is. Magyarország számára e hasonlóságok és maga az összehasonlítás is azt jelenti, hogy érdemes az ország jövőbeli fejlesztési döntéseinél figyelembe venni a Franciaországi tapasztalatokat, illetőleg keresni a párhuzamokat a két ország területfejlesztési kérdéseiben, hiszen ezen összehasonlítások támpontot adhatnak a felmerülő problémák kezelésére illetőleg azok megoldására is, így hozzájárulva Magyarország fejlődéséhez.

La premier ojectif, ou la question fondementale de la thèse: Quel est le message d’aménagement du territoire français pour l’aménagement du territoire hongrois? Et quelles sont les differences et les ressemblances entre les deux pays concernant la pratique d’aménagement du territoire; du système d’aménagement du territoire et la politique régional qui le determine; et le système territoriale –aux niveaux macroregional, regional, et local dans le passé et le présent en observant le futur - qui vient les activités enumeraient. Lors des recherches on a prouvé que en France on a obtenu les resultats importantes à la question de l’aménagement du territoire quand l’État peut renoncer plusieurs compétences pour les régions et l’autre collectivités locaux et on a commencé la décentralisation territorial. C’était une décentralisation selon „manière française” mais a beacoup de résultats. Les régions sont devenues vraiment des collectivités locales. Et grâce aux contrats du projet l’efficacité des régions sont multipliés depuis la décentralisation. Les contrepôles fonctionnent aujourd’hui comme les contrebalances de Paris. On a prouvait que les manières françaises peuvent être appliquables dans le cas de la Hongrie car je prouvais aussi que dans les deux pays il y a plusieurs ressemblances concernant le problème de aménagement du territoire. L’objectif, central du thèse selon lequel il existe des ressemblances entre l’aménagement du territoire des deux pays, est prouvé dans les hypothèses et les observations présentés dans le dissertation. Pour la Hongrie ces ressemblances et la comparaison entre les deux pays est remarquable ainsi qu’il vaut compter dans l’avenir sur les décisions les expériences françaises et trouver les paralellismes dans les questions de l’aménagement du territoire des deux pays. Car ces comparaisons peuvent donner des réponses aux problèmes de l’avenir. Ainsi contribuer le développement fructueuse de la Hongrie.

Leírás
Kulcsszavak
területfejlesztés, aménagement du territoire, Franciaország, decentralizáció, regionalizáció, France, decentralisation, regionalisation
Forrás