Az értekezés fő célkitűzése megmutatni, milyen alapvető különbség van a hegeli és a heideggeri filozófia között. Ezt filozófiatörténeti szempontból a két filozófus közös kiindulópontjának befogadása révén mutathatjuk meg. E közös kiindulópont Kant ismeretelmélete és ontológiája. Hegel a német idealizmus Kant-értelmezésének betetőződése. Ez az értelmezés kiveti a kanti filozófiából a magánvaló dolog előföltevését, mint fölöslegeset és értelmetlent. Teheti ezt azért, mert Hegel a filozofálást nem kívánja redukálni semmi már előre föltételezettre, eleve adottra, hisz a redukció a magyarázottat föloldja abban, amire visszavezeti, vagyis nem magyarázza meg. Hegel a gondolkodás feladataként elé álló problémákat a közvetítés rendszerében magyarázza, azaz a fogalmak koherenciája teremti meg a magyarázat formai és tartalmi kereteit. Hegel ezt a keretet abszolútnak nevezi. Mivel Hegel szerint az abszolút reflektív, vagyis tudatos jelleggel bír, ezért az abszolút, tehát a magyarázat kerete a tudat. Az értekezés a tudat fogalmát A szellem fenomenológiájának Bevezetése alapján fejti ki. Heidegger kritikája a metafizikával és ennek betetőződésével, a hegeli rendszerrel kapcsolatban az, hogy az abszolút tudás felzabálja a valóságot. Az ember már nem képes eljutni a közvetlenül megélt élethez. Az, hogy a hegeli rendszer az abszolút tudásra tör, nem azt jelenti, hogy minden egyest tudni akar, hanem elsősorban ismeret- és lételméleti módszert kíván szolgáltatni. Az abszolút rendszer szabadon engedi a valóság egyes mozzanatait, sőt Hegel a Logika első tételétől kezdve (a lét a semmi) belekomponálja az elméletbe a konkrétan megélt gyakorlati életet. Vagyis Hegel tisztában volt azzal a különbséggel, amelyet Heidegger ontológiai differenciának nevezett el. Heidegger a német idealizmus Kant-értelmezésével szemben a „Vissza a dolgokhoz!” husserli felszólítást komolyan véve nem veti el a magánvaló dolog tudattól független létét. Sőt azt állítja, hogy ez a tudattól független lét az, amely meghatározza az ember tudatát, cselekedeteit. Heidegger a tudaton túl fekvő léhez a transzcendentális esztétika egyik formáján, az időn keresztül jut el. Az idő az a horizont, mely engedi, hogy maga a dolog jelenjen meg érzéki szemléletünkben. Az emberi tudat különböző fakultásai közül tehát a szemlélés, az észlelés az alapvető és legfontosabb képesség, mert ez engedi, hogy közvetlenül a léttel találkozzunk. Heidegger végeredményben szélsőséges szenzualista álláspontot foglal el a Lét és idő körüli időszakban, valamint a Kant és a metafizika problémája című művében.

The main aim of the essay is to present the fundamental distinction between Hegel’s and Heidegger’s philosophy which can be described by outlining their common origin from a historical point of view. Both philosophers’ starting point is Kant’s ontology and epistemology. Kant’s interpretations of the German idealismus culminated in Hegel’s interpretation. This interpretation rejects the presupposition of a thing in itself as included in the Kantian theory as a useless and meaningless one. Hegel may have carried it out because he did not want to reduce philosophy to an alredy presupposed, previously given thing since reduction dissolves the explained thing to something already reduced, so it is not explained. Hegel demonstrates problems that are to be explained in a system of intermediations. He creates a formal and material framework by the coherence of concepts called absolute. Since according to Hegel the absolute has a reflective, i.e. conscious character, the framework of demonstrations is the consciuosness. The essay develops the concept of consciousness in Hegel based on the text of the Introduction of Phenomenology of the Spirit. Heidegger’s criticises the metaphysics and Hegel’s system by claiming that the absolute knowledge „eats up” the reality. Man cannot reach his everyday lived life. The fact that the Hegelian system endeavours to acquire an absolute knowledge does not mean that it wants to know every individuum, indeed, it wants to provide an epistemology and an ontology. The absolute system sets free the moments of reality: Hegel compiles from his first thesis of the Logic (being is nothing) his theory of the concretely lived life. Hegel was aware of the difference that was called by Heidegger as ontological difference. Heidegger - by following Husserl’s statement on „Back to the things!” - did not reject the reality of a thing in itself unconditioned by consciousness. He did reject it when writing his Kant-interpretation about the German idealismus. He states that the being unconditioned by consciousness conditions human consciousness and actions. Heidegger reaches the being that is out of consciousness with the help of the time, a form of the transcendental aesthetics. Time is the horizon, which lets the thing itself appear in our sensuality. A fundamental human faculty is sensuality, perception because it helps us to meet being immediate. Heidegger has an extremely sensualistic view at the time of writing Being and Time and Kant and the Problem of Metaphysics.