Hittudományok Doktori Iskola
Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Hittudományok Doktori Iskola
Dr. Fazakas Sándor
Doktori iskola weboldala: http://drhe.hu/doktori-iskola
D133
Doktori programok:
- Biblikus tudományágak (Ószövetség, Újszövetség, Bibliai teológia és Vallástörténet)
- Rendszeres teológiai és egyháztörténeti tudományágak (Dogmatika, Etika-szociáletika, Egyháztörténet)
- Gyakorlati teológiai tudományágak (Gyakorlati teológia, Misszió és Felekezettudomány)
Hírek
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Hittudományok doktori iskola
Dr. Fazakas Sándor
Doktori iskola weboldala: http://www.drhe.drk.hu/drhe/index.php?option=com_content&view=article&id=99&Itemid=114
D133
Doktori programok:
- Biblikus tudományágak (Ószövetség, Újszövetség, Bibliai teológia és Vallástörténet)
- Rendszeres teológiai és egyháztörténeti tudományágak (Dogmatika, Etika-szociáletika, Egyháztörténet)
- Gyakorlati teológiai tudományágak (Gyakorlati teológia, Misszió és Felekezettudomány)
Böngészés
Hittudományok Doktori Iskola Szerző szerinti böngészés "Bodó, Sára"
Megjelenítve 1 - 5 (Összesen 5)
Találat egy oldalon
Rendezési lehetőségek
Tétel Szabadon hozzáférhető A felnőttkatechézis református modelljei MagyarországonHodossi, Sándor; Bodó, Sára; Hittudományok doktori iskola; Debreceni Református Kollégium --Summary of the results of the survey An overall review about the role of adult catechism in the Hungarian Reformed Church has not been made so far. The tradition of adult catechism in the church is significant moreover its role in the life of the church is becoming more and more important. There are several forms and opportunities of training people who are only visitors and do not have a close relationship with the congregation, the members and the brothers who are involved in the ministry, and of course the elders. All these make it possible for the Reformed Church to be a learning, and teaching church again. The present thesis is relevant because the ways of ecclesiastical non-formal adult education of the 21st century has not been developed yet. Looking for solutions is diverse. It can be clearly stated that the natural place of Christian teaching is the local church. It is because Christianity is not a collection of doctrines only, which can be acquired at any educational course. The knowledge gained is not for its own sake. Church oriented teaching provides commitment in Christian faith. The different groups of the church require a different education forms and content. Congregations having a day by day relationship with the world outside the church can react to the challenges in a more sensitive way, than an educational institution based on a fixed syllabus or a training formation having a certain train of thought. Each form of education needs to take into consideration both the traditions of the church and the questions of life of modern people. Another common feature in the above mentioned forms of education is that they do not only provide cognitive information, but they wish to help the development of people’s personality, and therefore contribute to the growing of the church, through preaching the gospel. As the theoretical basis of church oriented adult education, first we had a look at the major parts of the Holy Bible concerning adult education, then we examined what point of views developmental psychology and andragogy can add to the survey. The theoretical part of the thesis ends with the description of the special place of the catechist teaching adults. The second chapter gives a historical summary enumerating the place of adult catechism in the church from the Reformation to the change of political regime. First of all it studies what influence the learning theories of Reformation had in 16th-17th century. According to chronological order it is followed by the survey of the Enlightenment and Rationalism. The evaluation of the role of adult education in the early 20th century is succeeded by the description of the Protestant adult education centres. Since the most important form of Protestant adult education between 1936 and 1948 was the adult education centre. The description of hard times between 1948 and 1990 ends the historical survey. The third main part of the thesis evaluates the results of a national questionnaire completed in 2006. Trying to express the proportion of protestant population according to geographical area and the type of settlement as well, the questions of the survey aimed to reveal the present situation of church adult education, the teaching sermons and people’s expectations in connection with these. The survey intended to find a relationship between sex, age, qualification, type of settlement, geographical area and the desire to learn. Teaching, which is a prepared education for all members of the congregation, is a natural and logical answer of the church to the challenge of secularization growing to considerable proportions. Jenő Sebestyén stated in 1938 that teaching, improving theological knowledge, is the principle of prosperity of the church. Congregations, growing in knowledge, faith and obedience in God, may attract people simply with their mere presence. Chapter 4 looks at the adult education of the congregation at the beginning of 21st century. People taking part in the trainings can be put into four groups on the basis of their relationship to the church. Number one is the group in which people formally do not belong to the church, but through family and friends they are loosely related to the congregation as visitors. Introductory series of teaching about the basics on Christian faith may help to start relationship with them. Visitors can mainly be drawn nearer through their everyday experiences and personal problems and they can experience that people in post modern life can get an answer to their questions. These questions may cover family life, entering a new period of life or ethical questions. The existence of the church and the lives of the members of the congregation give validity of the answers to these questions. The additional value of teaching in the church is the personal and committed atmosphere. The approach is that not only knowledge is important, because knowledge can lead to the recognition of God’s love reaching out for men. In this service teachers’ function is to be a helper. While the catechist teaches the elements of faith, he cannot hide his personal involvement, and in the meantime he gives an example to his students. The next group involves the members of the church who have already been converted and they are offered meetings where their faith can grow. The aim of these meetings is teaching believers. Teaching is extremely useful as in the case of adult new believers many times decades of lack of Christian education has to be made up for, when the preacher has to fight against old time fixed half-truths, childhood misunderstandings, prejudices, ideas thought to be Biblical though they are far from the Word of God. Thorough knowledge of the Bible and besides creating a comprehensive understanding of the Word of God, developing a Biblical idea of the church are the main targets in this group. The third level of teaching is the education of those people who do services in the church. It can be a regular, thematic or informal preparatory education among members of the church, or brothers already doing services and the chosen leaders of the church. While teaching children and young people is mainly done within the confines of the church, ideas concerning the education of church helpers are various. Numerous initiatives have been introduced by congregations, diocese, church district, synod, or by associations and educational institutes since 1990. The fourth level of education aims the chosen leaders, the elders of the church. Training of the elders is undertaken by the Association of Hungarian Reformed Presbyters and has represented the education since 1990, the foundation of the association. The level of education is elementary in the congregation, trainings organized by diocese is at an intermediate level and the first plans were about starting to train elders within the confines of higher education at the Teacher Training College Faculty of Károli Gáspár Reformed University. The thesis gives a summary of the development of training elders, the planned and the achieved ideas. Although church trainings do not generally give a certificate which could be used at the labour market, their significance is even greater. They do not focus on sections only but they have an impact on the whole personality. Anyone who grows in the Christian faith, finds new identity and a second family in the church and he will be a balanced, socially sensitive and conscientious person. Yet this is not the main goal, but this is the result. Learning in the church helps to understand the events of everyday life, and getting over them critically. The congregation serves as the background, stability, security communal control for all participants in the process. Effective teaching has an important condition namely that more and more people including the members and the people on the periphery of the church would have the desire to learn. It leads to the effective communication within the church and between the church and the neighbouring people. If it is not present, the church cannot communicate the message it is supposed to pass on to its members and outsiders clearly then the church becomes isolated and gets into a certain cultural ghetto. It is necessary for the catechist dealing with adults to have andragogycal knowledge as well. The congregation needs true, qualified and dedicated workers who can teach adults. Selection and training of the workers are done in the church districts. The opportunity of local congregations is, recognising the importance of Christian adult education, to start the training forms that are most suitable for the local conditions and needs. Churches express their hope in the future and fulfil the Christ’s commandment of making all people disciples. (Matthew 28,18-20)Tétel Szabadon hozzáférhető A gyermekkori szorongás oldása bibliai történetekkelSomfalvi, Edit; Bodó, Sára; Somfalvi, Edit; Hittudományok doktori iskolaÖSSZEGZÉS „Hol érhető hát tetten Isten munkája? Fizikai eszközökkel: sehol. A hit szemével: mindenütt. ’Kimutatható’ volt-e Isten jelenléte a kereszten? Szó sem lehet róla! De hát akkor nem is volt jelen? A történelemnek és a világmindenségnek nincs még egy olyan pontja, ahol olyan nyilvánvalóan jelen lett volna, mint éppen ott. Csakhogy ennek a nyilvánvalóságnak a meglátására – ott és akkor – egyedül a jobb latornak volt szeme. Mert Isten éppen a mi életünk közepette, és a természet közepette, és a történelem közepette transzcendens Isten.” Isten jelenléte az életünkben történetek által fejeződik ki, a transzcendens Isten róla és teremtett világáról szóló elbeszélésekben válik felfoghatóvá és megismerhetővé. Jelenléte bátorító, erőt adó, gyógyító jelenlét. Hipotézisünk szerint nem csak a jelenléte gyógyító, hanem a jelenlétéről és tetteiről szóló történetek is gyógyító hatással vannak, esetünkben a gyermekkori szorongást oldhatják. Kutatásaink erre irányultak, s a dolgozat fejezetei ennek a feltevésnek szolgáltak különböző megközelítésű megalapozásául. Az első rész bevezetése a történetmondásnak, mint az egyéni és közösségi lét- és kommunikációs formának a teológiai megalapozását végezte el, ezt követte a szó és a bibliai történet, mint létbe hívó és létben- téridőben tartó erő bemutatása. Felismertük Isten megvalósuló akaratát, mint történet, és a történetben Istennek az ember felé alkalmazott kommunikációs eszközét. A történetek alapján kialakuló istenképek veszélyeire is vetettünk egy pillantást, mert tisztázni akartuk, hogy a történetek alapján kialakuló istenképnek nem szabad sem neurotizálónak, sem elbátortalanítónak lennie, ezért nagyon fontos a gyermekeknek a megfelelő történetet elmondani, számukra egyértelmű nyelvezettel. A narratív pszichológia meglátásait felvillantó rész a lehetséges szorongásmentes identitás kialakulására mutatott rá, a narratív teológia megállapításai az identitást szintén formáló bibliai elbeszélő hagyományt mutatták fel, ezeket követően a történetmondást, mint szimbolikus cselekedet értelmeztük. A második részben a félelem és a szorongás közötti határt, valamint a két érzet közötti különbségeket térképeztük fel, majd a szorongás gyökerét és jelenségét vizsgáltuk meg. A félelem és szorongás pszicho-fizikai hatásai után a félelem (magyar fordításban szorongás) alapformáit mutattuk be Fritz Riemann német pszichoterapeuta leírása alapján, megfogalmazva, hogy nincs személyiség- és jellemfejlődés a szorongás megfelelő mértéke nélkül. A kisgyermek fejlődési aspektusainak és kríziseinek ismertetése után a stresszt és a konfliktust, mint a fejlődés enzimeit értelmeztük. Excurzusban tájékoztattunk a kötődésformákról, megjegyezve, hogy a helytelen kötődés szorongáshoz vezet, majd a fiúknál és lányoknál fellépő, egyikre vagy másikra inkább jellemző szorongásformákat soroltuk fel. Ezt követte a szorongás megnyilvánulásának a leírása és az arra adott kóros védekezési módok, majd a szorongásoldás hatástalan és hatékony oldási módjainak a bemutatása. Felismertük a védelmet nyújtó és a beszűkítő szorongás közti határt és kerestük a határon megteremtendő egyensúlyt, majd leírtunk a facilitáló szorongás eszköztárából néhányat. Megállapítottuk, hogy a facilitáló szorongás is igénybe veszi a teljes személyiséget és vizsgáltuk a történetek jelentőségét a facilitáló és debilizáló szorongás között megteremtendő egyensúly szempontjából. Rákérdeztünk, hogy lehet-e a hit és a szorongás pozitív kapcsolatban, illetve, hogy hogyan történhet ez, a Riemann-féle személyiség jellemzőket figyelembe véve. Végül megvizsgáltuk, hogyan ismerheti fel a felnőtt a gyermek szorongását, a saját szorongása viszont áttételeit és hogyan kontrollálhatja azokat, valamint hogyan ismerheti fel a gyermeknek a felé irányuló áttételes érzéseit és hogyan reagáljon azokra. A harmadik rész a gyakorlati lehetőségeket ismertette, először is, hogy hogyan alkalmazható a kommunikáció mint módszer a szorongásoldásban, értelmezhető-e a kapcsolatba lépés kommunikációként, az elbeszélés szorongást oldó kommunikációként, valamint speciálisan a bibliai történet elbeszélése mint szorongást oldó kommunikáció. Bepillantottunk a tudat és a tudattalan szimbólumokkal kapcsolatos tevékenységébe, ezek hatásait a szorongásra, majd megvizsgáltuk a szorongást oldó történetmondást, mint diakóniát és mint lelkigondozást. Felfedeztük a gyógyító teret, amelyet leírnak morfikus és morfogenetikus mezőként, illetve a közös sokféleség tereként, megvizsgáltuk a biblioterápiát és a bibliaterápiát, mint lehetőségeket a szorongásoldásban, leírtuk a szisztematikus verbális deszenzibilizációt, mint módszert, majd megálltunk a narratív teológia és narratív pszichológia határán, hogy ellenőrizzük hipotézisünket, mely szerint van szorongásoldó hatása a bibliai történetek hallgatásának. A gyakorlati rész első felében leírt módszerek ismertetése után következett a hipotézis ellenőrzésére megfogalmazott projekt leírása és a kérdőívek eredményeinek kiértékelése. A kiértékelés összefoglalásaként megfogalmazhatjuk, hogy hipotézisünk igaznak bizonyult, a bibliai történetek oldhatják a gyermekkori szorongást, lehet és kell tehát bibliai történeteket megosztani a gyermekekkel, nem csak azért, hogy ismeretet szerezzenek, hanem hogy hatalmat vegyenek a félelmeik, szorongásaik fölött. Az további kutatás témáját képezheti, hogy melyek azok a bibliai történetek, amelyek különböző szorongástípusokat és szorongásformákat hatékonyan oldhatnak.Tétel Szabadon hozzáférhető A hátrányos helyzetű cigány gyermekek általános iskolai hittanoktatásának meghatározóiBarnóczki, Anita; Bodó, Sára; Hittudományok doktori iskola; Debreceni Református Kollégium -- Debreceni Református Hittudományi EgyetemA megközelítésről és választott módszerekről A hátrányos helyzetű cigány gyermekek hittanoktatásával kapcsolatban a lelkipásztorok és hittanoktatók legtöbbször panaszokat vagy kérdéseket fogalmaznak meg, és leginkább az itt-és-most órai helyzetek megoldását keresik. Jelen dolgozat a gyakorlati kérdések háttere megvilágításának és a válaszok elméleti megalapozásának feladatát tűzte ki célul, mivel meggyő-ződésünk, hogy a „hogyan?” kérdéseire csak a „mit?” és „miért?” kérdé-sek átgondolásával találunk a technikai megoldások szintjén túlmutató, az esetlegesség hibáját elkerülő valós válaszokat. Iskolai hittanoktatásunk legfőbb nehézségét – és nem csupán hátrá-nyos helyzetű cigány gyermekek között – az a kettősség adja, mely a katechézis célkitűzéseit az iskolai hittanoktatás külső elvárás-rendszereihez hajlítja, és a hit átadásával kapcsolatban megfogalmazott feladatait az oktatás eszközeivel próbálja megvalósítani: egy az órákon megvalósuló oktatásnál szélesebb missziói feladathoz a misszió eszköztá-rának jelentősen szűkített körét használva. Az iskolai keretek nem csak a módot és formát határozzák meg, hanem akaratlanul is befolyásolják ok-tatói énképünket, sikerfelfogásunkat és kudarcélményeinket. Éppígy örö-kítik – kimondva és kimondatlanul – a hátrányos helyzetű cigány gyer-mekekhez való, oktatásukat problémaként és nem feladatként tekintő hozzáállást is. A cigány etnikus fogalom ebben a keretrendszerben és ér-telmezési módban – leginkább a megélés, vagyis az érzelmek által megha-tározottan – egyet jelent a hátrányos helyzettel, a viselkedési- és képes-ségzavarokkal, a gyenge intellektussal, végső soron az oktathatatlansággal és nevelhetetlenséggel, a fogalmakat nem csupán egymáshoz kötve, de köztük ok-okozati összefüggést sejtetve. A megoldások pedig a gyakor-latban a különböző formájú elkülönítések felé mutatnak. A dilemmát tovább mélyíti, hogy a pedagógia szemszögéből ugyanazt a kettősséget találjuk, amelyet a teológia nyelvén is megfogalmazunk. A pedagógia az oktatás és nevelés kettősségét írja le feszültségként, melyben a legnagyobb paradoxon épp a kettő elválaszthatatlansága, és amelyben leginkább meghatározó, hogy a tanulás nem puszta befogadás, hanem konstrukciós folyamat is egyben. Ahogyan ebből a szempontból a tanítás szocializációs tevékenység, úgy a hittanoktatás egyfajta vallási szocializá-ciónak is tekinthető. A nehézségeink megoldását mégsem pusztán a pedagógia eszközeivel kell megtennünk. Valós kapaszkodót hittanoktatási tevékenységünk mi-benlétének megfogalmazása és tágabb kontextusba helyezése adhat. Eb-ben a kérdésben jelen dolgozat a hittanoktatást az általános keresztyén küldetésteljesítés, vagyis a misszió sajátos formájának, keretének, lehető-ségének és módjának tekinti, éppen ezért az elvi alapvetést a hittanokta-tás átfogó meghatározóinak vizsgálatával valósítja meg. Ennek az öt té-nyezőnek a vizsgálata együttesen adja a hatodik fejezet kérdéseinek, problémaértelmezésének és útkeresésének alapját. Módszertani szem-pontból tehát nem a klasszikus módon egymásra épülő fejezetek megol-dását választottuk, hanem témaköröket kapcsoltunk a következőkben ismertetett sajátos szemléletmód és elvrendszer szerint egymáshoz, és öt témakör együttes tanulságaira építettük fel zárófejezetünket, mely sokkal inkább a korábbiakból következő kérdések, semmint a konkrétan appli-kált tanulságok összefoglalója. Ez utóbbi megállapításból következik an-nak az igénynek a megfogalmazása, hogy a későbbiekben szükséges mindezen elvi megállapítások alkalmazott, a hittanoktatás nyelvére lefor-dított, az itt-és-most helyzetek kérdéseire konkrétabb választ kínáló, rész-letezően applikált kifejtése, mely az elvi alapvetés után gyakorlati útmuta-tóként szolgálhat. A témakörökről és eredményekről A dolgozat első témaköre a téma és módszer meghatározásából következő-en azt vizsgálja, hogyan viszonyulhatunk saját küldetésünkhöz: nem a ránk bízott cigány gyermekek, hanem a küldetésteljesítők szempontjából vizsgál viszonyulási kényszereket, lehetőségeket és modelleket. Isten né-pe kiválasztását a kiválasztás céljától elválaszthatatlannak tételezzük, a küldetés teljesítése szempontjából pedig az öncélú kiválasztottság kísérté-sét állítjuk középpontba. Isten népe és a más népek viszonya alapvetően a bizonyságtétel és felelősség, valamint az inkluzivitás és exluzivitás foga-lompárok mentén értelmezhető az eszkatonra mutatva. A Fiú testet ölté-sével, halálával és feltámadásával minden megváltozik, kivéve az eredeti célt: az élet és áldás növekedését. Az új „Isten népe” immár nem etnikai entitás (vagyis a hit fogalma kerül az inkluzivitás és exluzivitás közötti ha-tárvonalra), és kultúrák közötti állapotban létezik, melyben a feladat úgy meghirdetni az üzenetet, hogy a görög görögként hallhassa, a zsidó zsi-dóként, a tartalom azonban ugyanaz maradjon. Az első fejezet témánk szempontjából megfogalmazott tanulsága: feladatunk a teremtés és eszkaton által keretezett küldetés teljesítésének itt-és-most megvalósítása. A kultúraköziség állapotának továbbgondolását tűzi ki célul a második fejezet. Ebben egy sajátos kultúra-definíció mentén tárgyaljuk az inkulturáció témakörét, mely missziói, vagyis küldetés-teljesítési viszo-nyulásunk tükre lehet. Ezek után közelebbről is megvizsgáljuk, hogyan vonatkoztatható ez ránk, magyar reformátusokra és a cigányság körében végzett missziónkra, melynek sajátos modellszerűsége akkor látható leg-inkább, ha összehasonlítjuk a karizmatikus mozgalmak etnikus identitá-sokhoz való teljesen eltérő viszonyulásával. A második fejezet tanulsága témánk szempontjából, hogy kultúrák találkozásában végezzük küldetés-teljesítő tevékenységünket, és ezt nagyban meghatározza a mindkét ele-mében fenyegetettként jellemezhető vallási (református) és nemzeti (ma-gyar) identitásunk. Kérdéssé kell e fejezet alapján tennünk, hogy célunk mennyire önmagunkra irányul, vagyis mennyire merül ki a cigányságnak a mi kultúránkhoz való illesztése igényében, és mennyire az evangélium át-adása és megélhetővé tétele. A harmadik fejezet a vallásosság és kultúrateremtés cigány módját vizs-gálja, hogy érthetővé váljon, kikhez próbálunk közeledni. A fejezet a ci-gányság kultúráját az átmenetiség kultúrájaként jellemzi, mely alapvető értékrendszerében (felhalmozáshoz, időhöz, tevékenységekhez, közös-séghez való viszonyaiban) eltér a körülvevő magyar – és általában az eu-rópai – kultúráktól, és sajátossága, hogy felhasználva teremtő, teremtve felhasználó kultúra. Miközben főként szubsztancialista módon jellemez-zük a cigányság kultúráját, felvetjük a határkijelölő kultúraértelmezés kér-déseit, melyek gyakorlati, hétköznapi viszonyainkban meghatározzák, mit gondolunk magyarként és cigányként egymásról és önmagunkról egymást a „másság” megállapíthatóságára használva. A fejezet alapállítása, hogy miközben egymáshoz viszonyítva értelmezzünk önmagunkat, meg kell ismernünk a cigányokra általános jellemzőként leírható kulturális voná-sokat, mégpedig nem csak a megértés miatt, hanem azért, hogy a másik „másságát” ne alacsonyabb rendűségként értelmezzük. A negyedik fejezet az iskola világába vezet bennünket, amelyben olyan vi-szonyulást meghatározó tényezőkkel szembesülünk, melyek sztereotípia-képzésünkre hatva befolyásolják nézeteinket. A történetileg örökölt „gyógypedagógiai elkülönítések” a jelenben is léteznek a cigány gyerme-kek oktatásában mindig változó címszóval, de mindig ugyanazt sugallva: a cigány, hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű, enyhe értelmi fogya-tékos praktikusan keverhető kategóriák. A fejezet éppen ezért tárgyalja a hátrányos helyzet fogalmát, hogy segítse a hétköznapi fogalomhasználat-tól való elrugaszkodást, bemutatva, hogy a hátrány a középosztálybeli gyermekekre megalkotott iskolarendszerhez képest értelmezhető, illetve hogy nem tulajdonság, hanem állapot. A fejezet tanulsága számunkra az ab ovo „oktathatatlan” és „nevelhetetlen” kategóriák elutasítása, és a „ki a hibás?” kérdés elvetése, mert ezek a megoldások és választalálások leg-főbb akadályai bennünk, saját viszonyulásunkban. Az ötödik fejezet éppen ezért már a hittanoktató, lelkipásztor személyére koncentrál, és olyan elvárás-rendszereket mutat be, melyek rejtetten hatá-rozzák meg oktatói szerepünkhöz való viszonyulásainkat. Első renden az előítélet általános kategóriáit mutatja be, de nem mint „legfőbb bűnt”, hanem mint egy minden emberre jellemző gondolkodási struktúrát, amelynek kezelése azonban tudatosságot és ön-reflektivitást igényel. Ugyanígy meghatároz bennünket, hogy mennyire tudunk az ideálisnak, a külső vagy belső elvárásoknak megfelelni, és ebben a siker iránti vágya-kozásban mennyire ítéljük kudarcnak oktatói tevékenységünket – amely ismét a „helyzetünk” hibáztatásához vezethet. Az általános iskolai taná-rokkal szemben támasztott általános elvárások mellett a fejezet ismerteti azokat az elvárásokat, melyek hittanoktatóként érnek bennünket, miköz-ben megvizsgálja vonatkozó törvényeinket és a Református Pedagógiai Intézet által kibocsátott hivatalos segédanyagokat. A fejezet tanulsága, hogy tisztáznunk kell a hittanoktatás fogalmát, az iskolai hittanóra és a gyülekezetek viszonyát, hogy az így megfogalmazott elvárások tükrében értelmezhessük sikerességünket vagy kudarcainkat. Ezek után érkezünk meg a hatodik fejezetben oda, ahonnan kiindultunk: a halmozottan hátrányos helyzetű cigány gyermekek hittanoktatásában meghatározó viszonyrendszereinket ismét az első fejezetben taglalt átfo-gó kozmikus tervről nyert képünk mérlegére tesszük. Értelmező össze-foglalásként átgondoljuk, milyen gyakorlati következményekkel jár a hit-tanoktatásban az, ahogyan a hit fogalmáról, és a hittanoktatásról gondol-kodunk, végül pedig – mivel a hittanoktatást a küldetésteljesítésünk egy lehetőségének, keretének, formájának és módjának tekintjük – megfo-galmazunk néhány gyakorlati változtatás iránti vagy továbblépési igényt.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A magyar református hittankönyvek történeti és elvi tanulságaiSzászi, Andrea; Bodó, Sára; Szászi, Andrea; Hittudományok doktori iskolaA kutatás eredményeinek összefoglalása Napjainkig összefüggő magyar református hittankönyv-elmélet nem született, ami pedig a gyakorlatban a jól használható, tapasztalatokat és korábbi eredményeket figyelembe vevő hatékony hittankönyvek készítéséhez hasznos és szükséges alap lehetne. Jelen disszertáció e terület kiindulópontjainak feltárására törekedett három nagy egységben. Az első rész a hittankönyv-kutatás alapvető kérdéseit föltéve összegyűjti azokat az alapfogalmakat, melyek a hittankönyv-kutatás, hittankönyv-elmélet központi témái, területei lehetnek. E gyűjtőmunka része a felmerült kérdések csoportosítása, hittankönyv-kutatási belső csomópontokra tagolása is. A kérdések a hittankönyv-elmélet 6 nagyobb kutatási területéhez kapcsolhatóak, melyek a következők: 1. Hittankönyv-történet, mely a hittankönyvek tartalmi, formai és szemléletmódbeli változásait nézi az évszázadok tükrében. 2. A hittankönyv-készítés faktoranalízise a hittankönyv szerepét, funkcióit és más katechetikai segédletekkel való szükséges és lehetséges kapcsolatkörét vizsgálja. 3. A jó/hatékony hittankönyv kritériumainak meghatározása - olyan teológiai, valláspedagógiai, elméleti és gyakorlati szempontrendszer kidolgozására törekszik, melynek alapján jól használható hittankönyvek készülhetnek. 4. A hittankönyvek dokumentumvizsgálata a hittankönyv hátteréül szolgáló szakirodalmat, oktatáspolitikai, egyházpolitikai dokumentumok vizsgálatát, és azok hittankönyvben jelentkező hatásait állítja a középpontba. 5. A hittankönyvek valláspedagógiai konzekvenciái foglalják össze a mindennapi katechézis számára fontos gyakorlati következtetéseket. Az egyes hittankönyvek közvetített szemléletmódjának, hitbeli nevelésre való hatásának vizsgálata is e terület feladata. 6. A hittankönyvek gazdaságossági kérdései és ezek fölvetései elsősorban a közegyház felől érkeznek és főként a kiadók számára fontosak. Az ár/érték arány, kiadói hatékonyság vizsgálatok mellett a hittankönyv-piac gazdaságossági és finanszírozási kérdései állnak a középpontban. Minden egyes terület kibontására jelen munka nem vállalkozhatott. Mivel a cél egy előre tekintő, irányt mutató fölvázolás, ezért az alapozásban az egyik legfontosabb nézőpont a múltra való visszatekintés, és a megfelelő konzekvenciák levonása. Ennek megfelelően a második fejezetben a hittankönyvi használatú református segédanyagok feltérképezése és elemzése segítségével a reformációtól napjainkig terjedő összefüggő és áttekintő jellegű magyar református hittankönyvtörténettel találkozhatunk. A vizsgált korszak anyagai fejlődést mutatnak, melyben a következő csomópontokat fedezhetjük fel: • A reformáció korában megjelent a hittankönyvek megszületésének igénye. A reformátorok a vallásos nevelést alapként tekintették és az egész nevelés középpontjává tették. Katechézisükben az Isten akarata szerinti, jelen világban való életre akarták fölkészíteni a gyermekeket. Bár vallották, hogy a hitre nevelés elsődleges színhelye a család, jelezték a gyülekezeti és iskolai katechézisben egy hatékony, gyermekek számára elkészített katechetikai segédanyag szükségességét. Kálvin ezt olyan összegző segédletként képzeli el, mely a hit alapismereteit tartalmazza tömören és vázlatosan a bérmálás előtt álló tanulók számára. • A reformációban fölmerült igény hívta életre a hittankönyvek prototípusának, a káténak a gyermekek számára készült változatát. A kátéirodalom kezdetben főként a felnőttek számára készült, majd fokozatosan megjelent a gyermekek közötti szolgálatban is. Mivel a cél Isten Igéjének az átadása, gyermekek és fiatalok számára érthetővé tétele volt, a katechéták a megoldást a fontos hittételek és magyarázatok tömörítésében látták. A gyermekközpontú, gyermekek nyelvén fogalmazó rövid kérdés-feleletek a reformáció, majd a pietizmus révén kerültek előtérbe. Az összefoglalásra és ismeretátadásra való törekvés, a tömör és magyarázó célzatú fogalmazásmód, a pontról - pontra való levezetés, valamint a konkrét tanítási szituációban lévőkre való odafigyelés szándéka teszi őket a klasszikus hittankönyv prototípusává. Bár a katechézisben a gyermekeknek szánt káték központi szerepe a 16-17. századhoz kapcsolható, a későbbi évszázadokban is jellemző volt a káté és egyéb katechetikai segédletek egymás melletti létezése és használata. Ekkor már a káté a felsőbb évfolyamokra került, majd a konfirmációi oktatás anyaga lett. • A 18. század közepén a gyermekekről való gondolkodásmód és a teológiai nézőpont változásai magukkal hozták a klasszikus hittankönyv megszületését. Johann Hübner: Száz és négy szent históriák című műve kimondottan gyermekek számára készített, oktatási célú, hitre nevelés eszközeként szolgáló tankönyv, mely közel 150 évre meghatározta a hittanoktatás tankönyveinek a formálódását és fejlődését. A szerző 52 újszövetségi és 52 ószövetségi bibliai történetet válogatott munkájába, melyben érthetően, tömören rendezte és összegezte az átadni kívánt tananyagot. Fogalmazás- és gondolkodásmódjában a tanulókat célozta meg. E mellett segítséget nyújtott az órai feldolgozáshoz, a tananyag tanulók általi egyéni átgondolásához és tanulásához, valamint a tanultak beépüléséhez. Amellett, hogy a könyv és átdolgozásai is népszerűvé váltak, a Hübner által bevezetett struktúra is a bibliai történetek tanításának paradigmájává vált. Ez a struktúra a következő: bibliai történet rövid leírása; történethez kapcsolódó tény- és elgondolkodtató kérdések; az adott történet fő mondanivalói általában 3 pontban; a történet gyermekközpontú tanulsága (applikáció). • Hübner könyvét és annak átdolgozásait közel a 19. század közepéig használta a magyar reformátusság. Bár hatása továbbra is fölfedezhető volt, de ekkor már önálló és új anyagok születtek. A hittankönyv-piac kialakulásának, és a hittankönyvek útkeresésének időszaka következett. A II. világháborúig tartó korszakban bővült a hittankönyvi skála, mint a könyvek módszertanában, struktúrájában, tartalmában, jellegében. A hittankönyvek a sokféle igényre kezdtek koncentrálni, így megjelentek az iskolatípusok (pl. elemi iskolák, gimnáziumok, stb.), fő területek (pl. bibliai történetek, egyháztörténet, vallástörténet, stb.) alapján differenciáló hittankönyvek is. E mellett a hittankönyvi fejlődés egyik fontos sajátosságának tekinthető, hogy ezek a könyvek többségében nem egy idegen nyelvű anyag lefordított (magyarított) átiratai voltak, hanem magyar református katechéták saját munkái. A hittankönyvek mellett megjelentek a hittan tanári segédkönyvek első változatai is. • A 20. század elején megindult komoly hittankönyvi fejlődést az I. és a II. világháború következményei visszavetették. 1945-1989 a stagnálás időszaka lett, annak ellenére is, hogy ebben az időszakban a hittankönyvek írása és kiadása már nem magánszemélyek, az egyes egyházmegyék vagy az egyházkerületek feladata volt, hanem a MRE Zsinatának kezébe került. Mivel a katechézis lehetőségei háttérbe szorultak, így mindezek ellenére nem született meg a MRE egészére vonatkozó, összefüggő és részletes, teológiai és valláspedagógiai szempontokat magában foglaló hittankönyvi koncepció. Az akkor készült új hittankönyvek a gyülekezeti katechézisre koncentráltak, valamint a gyülekezetbe való bekapcsolódásra, a Szentírás és az Református Énekeskönyv használatára neveltek. • A ’89-ben kinyíló lehetőségekkel együtt a katechézis új tereket kapott. A gyülekezeti katechézis mellett újra helye lett az iskolai hittanoktatásnak is, ami a hittankönyvi fejlődésben is megjelent. Rendszerezett, átlátható, feldolgozásokat közlő, egyértelműen a tanulóknak szánt tankönyvek jelentek meg, melyek (a szerzők saját teológiai, katechetikai látásának megfelelően) az Ige hirdetésére, ismeretátadásra és a gyermekek/fiatalok gyülekezeti kapcsolódásának megerősítésére tették a hangsúlyt. Formájukban a világi tankönyvek színesebb kivitelétől, és néhol differenciáltabb feldolgozásmódjától részben elmaradtak, de a korábbi időszakok hittankönyveihez viszonyítva formai, tartalmi, gondolkodásbeli és módszertani formálódáson mentek keresztül. A hittankönyv-család fogalma ismertté és elterjedtté vált, alapvető központi katechetikai szabályrendeletek, törvény született. E hittankönyvi fejlődés napjainkig tartó időszaka egy teológiailag és valláspedagógiailag kiforrott, közegyházi igényeket szem előtt tartó, egységes koncepció igényét veti föl. A disszertáció harmadik fejezete erre az igényre reagálva, a történeti felvezetés után keresi azokat a fő kritériumokat, melyekre felépíthető a 21. század református egyházában jól használható, hatékony hittankönyv kritériumrendszere. Ezeket az ismertetőjegyeket összegezve teológiailag a hittankönyv (és az egész hittankönyv-koncepció) a biblikus és hiteles jelzőkhöz kapcsolható. Hangvételében, fogalmazásmódjában, tartalmában mutasson a Szentháromság Istenre. Közvetítse Isten hívogató szeretetét, és úgy szóljon Isten Krisztusban adott bűnbocsátó kegyelméről a diákhoz, hogy ő saját életvalóságában megszólítva érezhesse magát. Ráutaló és felkínáló jelleggel hívogasson a tanítványi lét megélésére, miközben az Isten iránti olthatatlan vágyakozás felébresztésén munkálkodik. Valláspedagógiai oldalról a hittankönyvi hatékonyság a tanulóközpontú hittankönyv fogalommal összegezhető. Ennek jogos igényét támasztják alá a fejezet által sorra vett pedagógiai felfedezések, a differenciált tudásfelfogás igénye, valamint a fejlődéslélektani és a tanuláselméleti pedagógiaipszichológiai hittankönyvekre vonatkozó következtetései is. Erik H. Erikson, Jean Piaget, James W. Fowler és Howard Gardner kutatásait alapul véve, valamint a közegyház elvárásait szem előtt tartva a tanulócentrikus hittankönyv olyan segítő, közvetítő eszközt takar, melyben az adott életkorú tanuló rendezve, gyűjtve, összegezve találhatja meg a hit alapvető ismereteit. Ezek számára érthetőek és megközelíthetőek, mivel az adott korosztály tipikus kognitív, érzelmi és attitűdbeli sajátosságait is figyelembe veszik. Napjaink jól bevált hittankönyveinek feltérképezésekor a nemzetközi és felekezetközi kitekintés föltárta azt a tényt, hogy a tanulóközpontú hittankönyv leghatékonyabban egy „tanulóközpontú hittankönyv-család” részeként működik. Itt a hittankönyv a család szíve, mely a tanulók számára készül. A család egyik szatellitje, a hittan tanári kézikönyv, mely a katechéta háttér-támogatását szolgálja ötlettárakkal, háttér-információkkal, feldolgozási, óratervi javaslatokkal. A család szintén fontos és hasznos része a kiegészítő füzet, mely a tanuló és a katechéta közös munkáját, és az aktuális téma földolgozását, elmélyítését hivatott segíteni. Summary and the results of the dissertation Although a Hungarian CE schoolbook theory (including practical and theoretical perspectives and the experience of the history) can support the practice, a complex theory have not existed until today. This thesis aims to explore the starting points and concepts of this area in three main chapters. The first section collects and focuses on the basic concepts of the potential CE textbook theory. The central themes and main parts are sorted in six research areas: 1. The “CE textbook history” concentrates on the changes of the CE schoolbook (including form, perspectives and contents) in the light of the centuries. 2. The “Analysis of CE textbook-making” examines the roles and the functions of the CE schoolbook. It shows what kind of potential connections could be within the CE textbook family. 3. The “Making the criterions of the effective CE textbook” contains theological and religious pedagogical (theoretical and practical) issues with which authors can make effective CE schoolbooks. 4. The “Studying of background documents of the CE textbook” examines the professional literature, educational, political and church laws which have effected to the schoolbooks. 5. The “Religious pedagogical consequences of the CE textbook” part sums the practical conclusions which are coming from the daily experience. This area has to be studied how a schoolbook affects children’s and youth’s faith. 6. The “Economical issues of a CE textbook” is primarily interested in economical and financial questions. Although the users (Christian educators, church children workers) give that type of feedbacks, they are primarily interested in by the publishers (e.g. price vs. value). Present work is not able to speak about all of these areas because of its limits. I had to choose from the different parts. One of the most important areas is a complex overview about the CE schoolbook history, from what we can make theoretical and practical conclusions for the future. The second main chapter is a Hungarian reformed CE textbook history which shows a textbook development. There are some key-points in this development: • The reformation era emerged the claim of the real CE textbook. Before that time we cannot talk really CE schoolbooks. They were just tools with the aim of supporting the faith nurturing. The reformers considered religious education as a basis of the all education and they put it to the centre. They wanted children to get ready for a faithful life in the actual world by God. Although they said that the primarily place for teaching the religious is within the family, but they recorded a desire of a good and effective tool for catechesis. Calvin imagined it as a book which sums and contents the fundamentals of the faith for students before confirmation. • The prototype of the CE textbook was born from the mentioned claim. This prototype is the children catechism. Before this period, the authors wrote catechism primarily for adults. The issue was about preaching God’s Word to everyone and transmitting it for children and youth. Educators found the solution in summing the basic dogmas, fundamentals and expositions. Children catechism which used children language and contained children-centred brief answers and questions was the child of the reformation and the pietism. They endeavored to sum the important information, find the basic concepts and briefly explain the main questions. It was used in a typical catechetical situation and this catechism explained the main topics from point to point. By these characters the children catechism became the prototype of the CE textbook. It was primarily used in the 16th – 17th centuries, but the catechism was popular in later eras too. For those times it became the textbook and curriculum of the confirmation. • Changes of the mentality about children role, the pedagogical and theological view induced the classical CE textbook. It was the “Hundred and four saint histories from the Bible” by John Hübner. The author wrote it primarily for children in order to teach the Bible and nurture their faith. It was a real schoolbook which had been effecting to the development of CE textbook for almost 150 years. 52 stories from the Old Testament and 52 from the New Testament were chosen by Hübner. They are briefly told to children and every lesson collects and sums the main messages of the actual story. Each narrative speaks in an understandable way for the students. Besides this, the book wants to help the common work in class, and the internalization of the knowledge. Because of these characters, the classical CE textbook and its adaptations were very popular and the structure of Hübner’s lessons became the paradigm of teaching the Bible stories. This structure is as follows: a brief storytelling; questions for thinking and speaking; main dogmas and messages of the story; applications into children’s life. • The Hübner books and its adaptations were used until the middle of 19th century by Hungarian Reformed Church. It was a fruitful time because this book and this structure helped Christian educators to start their own CE textbooks. New and new works were born and it was the beginning of the “CE textbook-market”. We can call this time (from the middle 19th century to II. World War) as the “way-seeking era of the CE schoolbooks”. The Hungarian CE textbook was developed in structure, methodology, contents and views. Authors explored the different claims and they wrote CE textbooks for different types of school (e.g. elementary, secondary grammar, etc.), for different subjects (e.g. Bible stories, Church history, religious history, etc.). Another speciality of these books was the Hungarian authorship. They were not translated or reworked books. Hungarian teachers, pastors wrote them. Besides this, the CE textbook market was started to broad by the first version of CE teacher guides. • The development had started in the beginning of 20th century. It was stopped by the consequences of the I. and II. World War. The period between 1945 and 1989 was the “era of the stagnation”. There were a few new books, published by the General Synod, but we could not find a complex, detailed theological and religious educational conception for the CE textbooks. The pastors could not go to the state schools to teach the Bible. The only small opportunity for Christian Education was in the local congregations. For this very reason, the few new made CE textbooks concentrated on the linking between the children and the church. They nurtured for using the Bible and the Reformed Songbook. • The catechesis got new opportunities in 1989. Christian Education became legal in church and in state schools again. It was a good opportunity for the development of CE textbooks as well. The new CE schoolbooks put a high emphasis on preaching God’s Word, teaching knowledge about God and making students’ connection with the church stronger. The emphasis of these textbooks are different, it depends on the authors own theological and catechetical views. This era brought changes into the development of the CE textbooks by the new catechetical decrees and a Church catechetical law. The CE textbook-family came to the fore and it broadened the CE-textbook market. This development has been continuing, and it demands a deep and complex CE textbook theory. This theory has to have theological and religious educational principles. It also has to keep in mind the typical claims of the Hungarian Reformed Church. After this historical background, the third chapter is looking for the main criterions of the effective CE textbook. Speaking about theological criterions, the major characteristics of a good and useful CE schoolbook are the “biblical and authentic”. It means that the CE schoolbook has to point out the Triune God by its style, content and language. The CE textbook also has to transmit God’s inviting love to people. It also has to say about the salvation by Christ to the pupil so that he/she can understand and hear God’s invitation in his/her own life. The schoolbook has to invite and encourage students to live discipleship and it has to raise the inextinguishable desire of pupils for knowing God. Speaking about religious pedagogical criterions, we can call the major characteristic of the effective textbook as “student-centered”. Teaching the Bible and teaching knowledge about God are not easy. Education is not happening in an empty context, there are a lot of factors (including background, differences between students, different learning styles, etc.) which affect Christian education. The third chapter of the thesis shows the claim and the opportunities of the studentcentered CE textbook by using the theories of Erik H. Erikson, Jean Piaget, James W. Fowler and Howard Gardner. Considering the consequences of the mentioned theories and keeping in mind the expectations of the church, the effective and useful student-centered CE textbook is a helpful, transmitting tool. This tool collects, sums and systematizes the fundamentals of the faith in an understandable way for youth and children. This textbook considers the typical and general student’s physical, mental and emotional development in order to help pupils’ understanding. There are many CE textbook-families worldwide. If we want to create and establish an effective Hungarian reformed CE textbook-theory and useful textbook-families, we can learn from the good and effective ones. For this very reason, four successful schoolbook families from different nations and denominations are introduced in this dissertation. Studying these families, we can say that the student-centered CE textbook is the most effective as a member of the “student-centered CE textbook-family”. The heart of this family is the textbook which is made for students. Another important member of this family is the teacher guide which helps to Christian educators by giving ideas, background information, teaching plans and thoughts for enrichment the lesson. The complementary book (student activity book) is also an important and useful part of this family. It serves the common work in class. It helps children to work with the actual topic and internalize the main messages of the theme.Tétel Szabadon hozzáférhető A szorongás jelenségének teológiai és pasztorálpszichológiai szemlélete a 20. századbanCsoma, Judit Margit; Bodó, Sára; Hittudományok doktori iskola; Debreceni Református Kollégium --A dolgozat teológiai megalapozottságot kívánt teremteni ahhoz a feltevéshez, hogy minden ember életének egzisztenciális, elválaszthatatlan része a szorongás. Ahhoz, hogy az ember élete szorongásával együtt is élhető legyen, bátorító segítségre szorul, hogy szembe tudjon nézni, konfrontálódhasson a szorongásával, felvállalja mint élete részét, hogy a benne rejlő addig megkötöző erőket a lelki munka során életérőkké alakítsa. A dolgozat ehhez a pasztorálpszichológia segítségét ajánlja. A dolgozat arra kíván rámutatni, hogy a reformátori teológiához nem méltó és a szorongó emberrel szemben is méltatlan a szorongás oldásának az a megközelítése, amelyik nem hogy nem néz szembe a szorongással, hanem inkább eltitkolja, letagadja, elnyomja, és azzal a mindenki számára méltatlan felszólítással fordul a szorongó ember felé, hogy neki is szüksége van Krisztusra. Ez természetesen jogos kívánság mindenki részére, de ebben a leegyszerűsített formában nem nyújt segítséget a szorongónak, mert bezárja magányába, ezzel is elmélyítve szorongását. A feladat annak a megmutatása, hogyan lehet a szorongás oldásához a Biblia útmutatásait felhasználni. A teológiának foglalkoznia kell a szorongással, különösen akkor, ha a szorongást az ember élete részeként tekinti, mert a teológia felelős az emberért, a szorongó emberért is. A teológia feladata, hogy beszéljen a szorongásról, útmutatást és kapaszkodót adjon a szorongásban való kitartáshoz. Ehhez azonban a teológiának magának is szembe kell néznie a szorongás folyamatával, meg kell tanulnia befogadni a szorongás témáját, hogy mások segítségére lehessen. Nem vehet részt abban a korunkat jellemző álságos játszmában, ami mindenkinek gondtalan, szorongásmentes életet ígér. De nem teheti ennek az ellenkezőjét sem, nem fenyegetheti az embert Isten ítéletével. A pasztorálpszichológia a teológiának az az ága, amelyik mind a teológiai tudományok, mind a filozófia, a pszichológia kutatásait megismerve, azokat feldolgozva, a Szentírás fényében kritikusan átgondolva haszonnal alkalmazhatja a szorongó ember lelkigondozásában. A Szentírás őszinte nyíltsággal beszél a szorongásról, illetve – mivel nem tesz nyelvi különbséget a két fogalom között –, főként a félelemről. Az, hogy az ember felvállalja a szorongását, azért lehetséges, mert az ember teremtmény volta miatt a Teremtővel közösségben él. A teljes emberi egzisztencia kapcsolatban, közösségben van Istennel. Ez teszi lehetővé, hogy az ember őszintén, teljes bizalommal megélje Isten előtt félelmeit, szorongását – köztük a haláltól, az elmúlástól és magától az Istentől való szorongását is. Az Ószövetség a halált a teremtettség részének tekinti, mégis kifejezésre jut, hogy az ember fél a haláltól, különösen, ha a halállal nem egy teljes élet zárul le (Jób 3,25; 21,6; 22,10). A szorongásnak ebben a megnyilvánulásában nem csak a haláltól való félelmet ismerhetjük fel, hanem az élettől való félelmet, szorongást is. A félelemmel, a szorongással való konfrontálódásra az Ószövetség több megoldást is felkínál. A szorongás idején, – még ha a szorongást Isten okozza is –, a legfontosabb a hozzá való menekülés (Zsolt 77,3-5). Ebben nyilvánul meg leginkább a megváltó karaktert kapó istenfélelem. A szorongó ekkor hittel és bizalommal telik meg. Hogy mindez hogyan történik? Ha a pasztorálpszichológia erre a kérdésre választ keres, a zsoltárokban megtalálhatja azt, mert az ahogy a zsoltárok oldják a szorongást, ma is alkalmazható a szorongás élhetővé tételében (Zsolt 6. 22. 41. 69. 71. 73). A dolgozatban vizsgált zsoltárokban a szorongás oldásának az a leginkább figyelemre méltó lehetősége, hogy a szorongó ember, Isten és egy vele bizalmas kapcsolatban lévő személy segítségével, kitarthat a szorongásában. Ez az első időszakban lehet néma együttlét, ami később a szorongást szavakban, képekben is kifejező beszéddé, párbeszéddé alakulhat. Ebben a párbeszédben a szorongó egyre inkább megtapasztalja, hogy ő Isten által elfogadott ember, ami hozzásegíti ahhoz, hogy újra megélje Isten és embertársai előtt istenképűségéből fakadó emberi méltóságát. Ezáltal a szorongástól megkötözött lélek felszabadul, élete – szorongásai ellenére is –, élhetővé válik. A zsoltárok nyelvi iskolát adnak mind a szorongó ember, mind a lelkigondozó részére. A lélek mélyén lévő, az ember egzisztenciájában állandóan jelen lévő szorongás oldására szól a Szentírásban többször is előforduló – ,ne félj’ formula, mert a teljes szorongásmentességet nem ígéri a Biblia. A dolgozat azokra az Újtestamentumi helyekre is reflektál ahol a szorongás megjelenésére különös hangsúly esik. Az evangéliumokban Jézus keresztre feszítése előtt megélt szorongásának, halálfélelmének a leírása a legszembetűnőbb (Mt 26,36-46; Mk 14,32-42; Lk 22, 39-46). Ezt a legmélyebben szorongató állapotot csak Jézus élte át, mégis, mintha ez példát adna mindenkinek a szorongása elfogadáshoz, az abban való kitartáshoz, és a szorongással való szembenézéshez, mert Jézus példájából láthatjuk, hogy senki nem maradhat egyedül élete legszorongatóbb helyzeteiben sem. Mindezt megerősíti Jézusnak az az emberek iránt tanúsított együtt érző szeretete – bár erről részletesen nem szól a dolgozat –, hogy a testi-lelki betegeket, szorongókat, nyomorultakat úgy emeli föl, hogy meggyógyítja, újra lehetővé teszi számukra az életet (Mk 5. 7,31-37; 8,22-26; Lk 7,36-50; 13,10-17; Jn 4,1-26). Pál azt hangsúlyozza, hogy egyedül az Istentől való szorongás az elfogadható (Fil 2,12kk), mert mindannyian Isten fiai vagyunk, ami az élethez mindenki számára szabadságot és a kegyelem megtapasztalását nyújtja (Róm 3,28; 8,15). Ugyanakkor Pál ír személyes szorongásairól, félelmeiről is (1Kor 2,3; 2Kor 7,5). János Isten hatalmának a megtapasztalása után érzett szorongásról ír (Jn 6,19; 19,8; Jel 1,17; 11,11), jóllehet nem hallgatja el a természetes félelmet sem (Jn 7,13; 9,22; 19,38; Jel 2,10). Amikor arról ír, hogy a szeretet ( ̉αγάπη) elűzi a félelmet, akkor Istenről ír (1Jn 4,17k), és nem arról a szeretetről (φιλια) amit mi emberek, egymás iránt vagy magunk iránt érzünk. Ha nem teszünk a két fogalom között különbséget, teológiailag vakvágányra kerülünk, ami a lelkigondozói jelenlétünket is hibásan alakítja. A szorongás oldásában a szeretet említése sem Pálnál, sem Jánosnál nem egy kegyes forma, amit egyszerűen odavet a szorongó ember elé, hogy az még nyomorultabbnak érezze magát, hanem nagyon komoly differenciált teológiai gondolkodásra késztet. Az Újszövetség rámutat arra, hogy a keresztyének felelősek egymásért, a szorongókért is, és felszólít az egymás melletti kitartásra, mindenekelőtt az egymásért való imádkozásra (Jak 5,13-15; Mk 14,32-35). Sem az Ó- sem az Újszövetség nem ítéli el a szorongó embert, de nem is ad könnyű lehetőséget a szorongástól való megszabadulásra. Komoly, élethosszig tartó lelki munkát vár el az embertől, hogy szorongásaiban kitartva, azokra rátekintve, Isten kegyelmében bízva kérje és várja a szabadulást, megragadva ehhez a másik ember segítő jelenlétét is. A Szentírás gyöngyszemekként tartalmazza az élet élhetővé tételéhez szükséges Igéket. Az egyház lelkigondozói feladata ezek kimondása. A dolgozat rámutat arra, hogy a megvizsgált szisztematikus és gyakorlati teológia is akkor igazán megalapozott és halad jó irányba, ha főként bibliai megalapozottságú, a filozófiai, pszichológiai tudományok megállapításait pedig ismeretei bővítésére használja. Néha úgy tűnik, mintha a szorongás kérdésében inkább az ókori filozófia szorongást elutasító bázisán mozogna, mint a Szentírás talaján. A 19. században S. Kierkegaard lesz az, aki filozófiai és teológiai magaslatokra emeli a szorongásról való gondolkodást, és ír az ember végtelen és megszűnni nem tudó szorongásáról. Az ember szorongásképességét életfontosságúnak tartja, és úgy gondolja, hogy a hit teszi képessé az embert a szorongásra, mert nem engedi, hogy kétségbe essen, a szorongás pedig nem teszi lehetővé, hogy hibás biztonságérzetre építse az életet. A dolgozat Heidegger szorongáselméletével is foglalkozik, ami elvont, nem a megélt szorongáson alapul, de nagyban befolyásolta a 20. század teológiai gondolkodását. A dolgozat megállapítja, hogy a vizsgált szisztematikus és gyakorlati teológusok, ha más-más irányból közelítik is meg a szorongás kérdését, abban egyetértenek, hogy a szorongás az élettől elválaszthatatlan. Nem is törekszenek a szorongás megszüntetésére, hanem sokkal inkább az elfogadására, és az élet szorongással együtt való élhetővé tételéhez akarnak segítséget nyújtani. A lelkigondozásnak sem lehet célja, hogy elvegye az ember szorongását, hanem sokkal inkább arra kell törekedjen, hogy az ember életét szorongásaival együtt tegye élhetővé. A teológiai művekben való tájékozódás után meg lehet állapítani, hogy a pasztorálpszichológiának meg vannak a lehetőségei a szorongó ember kísérésében. A dolgozat rámutat arra, hogy a lelkigondozás figyelembe veszi és felhasználja a pszichoanalízis kutatásainak, megfigyeléseinek az eredményeit, de ha ezt nem a Szentírás üzenetét figyelembe véve teszi, akkor az analitikus nézetek bár segítségére lehetnek, igen csak behatárolják a lehetőségeit. A pszichoanalízis a szorongás okaként mindig külső tényezőt nevez meg, nem veszi figyelembe az ember életéhez elválaszthatatlanul hozzá tartozó szorongást. A vizsgált pszichoanalitikusok úgy tekintenek a szorongásra, mint amit – ha fáradságos munkával is –, de ki lehet analizálni az emberből. Ezzel a pasztorálpszichológia nem érthet egyet. A Szentírás nem egyszerűsíti így le sem a szorongást, sem az embert, és tágabb teret biztosít a szorongással való szembenézéshez, mint az analitikus pszichológia. Fontos, hogy ne akarja ezt a pasztorális munka sem beszűkíteni, hanem a lelkigondozó bátran álljon a szorongó ember mellé, de még inkább bártan üljön le vele szemtől szembe, mert sok időre és türelemre lesz szüksége. „De jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig” (JSir 3,26), ami nem passzív, hanem nagyon aktív jelenlétet kíván meg mind két féltől. Summary This dissertation would like to establish a theological basis to support the hypothesis that anxiety is an existential, integral part of all human life. In order to make human life worth living even if one is suffering from angst, one needs encouraging help to be able to confront and face up to their angst, to take it on as a part of their life, with a view to transforming the imprisoning power of angst into a vital force through mental work. The dissertation offers pastoral psychology as a tool to achieve this. This paper aims to reveal that there is an approach to dealing with anxiety that is unworthy of both Reformation theology and the person afflicted, namely the approach of denial and suppression, in which the person is not asked to face up to their real condition, but is offered the need for Christ instead. While this need is obviously an important one, in this oversimplified way it does not help the afflicted person, because it imprisons them into their solitude and deepens their state of anxiety. The task is to show how the Bible can be used as guidance to ease anxiety. Theology must deal with anxiety, especially if it is regarded as a part of human life, because theology is responsible for people, including those in distress. The task of theology is to talk about anxiety, to provide guidance and support so that people suffering from anxiety find a way to persevere. To achieve that, though, theology itself needs to confront the process of anxiety, and to learn how to accommodate the theme of anxiety in order to help others. It must not participate in the hypocritical game that characterizes our age, promising a carefree and anxiety-free life for everyone. However, it must not do the opposite either: people must not be threatened with the judgment of God. Pastoral psychology is the branch of theology which is based on the studies of not only theology, but also philosophy and psychology, and using this pool of knowledge in a critical way that also considers the Scripture, it could be applied in the spiritual care of people suffering from anxiety. The Bible is absolutely open about anxiety and fear especially – as there is not linguistic differentiation between the two concepts. Such acknowledgement of anxiety is possible because man as a creature lives in a community with the Creator. The entirety of human existence is in a communion with God. This enables people to experience their fears and anxieties in an honest and confident way before God, including the fear of dying, death and God Himself. The Old Testament considers death to be the a part of creation, still it is expressed that people are afraid of dying, especially if death is not the end of a life fully lived (Job 3,25; 21,6; 22,10). In this manifestation of anxiety not only the fear of death, but also the fear of life can be recognized. The Old Testament offers several solutions to confronting fear and anxiety. In times of anxiety – even if it is caused by God – what matters most is that we seek Him. (Ps 77,3-5). It is in this act that the redeeming nature of the fear of God is best manifested, because the person suffering from anxiety is filled with faith and trust. How does this happen? If pastoral psychology wishes to find an answer to this question, it is there in the Psalms, because the method described there is still applicable today to make anxiety bearable (Ps 6. 22. 41. 69. 71. 73). In the psalms listed, the most remarkable way of easing anxiety is to persist in anxiety, with the help of God and a confidante. This could initially take the form of spending time together in silence, which later gives way to a dialogue, expressing the anxiety in words and images. Through this dialogue, the person increasingly experiences that s/he is a human being accepted by God, which contributes to the feeling of dignity – both before God and among fellow humans – that stems from the fact that s/he is a creature created to the image of God. As a result, the soul imprisoned by anxiety is freed, and life – in spite of the anxiety – becomes bearable. The Psalms provide phrases both for the people inflicted and pastoral care workers. The expression “fear not” features at several points in the Bible, and it aims to ease the anxieties that are deep down in the human soul. The Scripture, however, does not promise a fully anxiety-free existence. The dissertation also reflects on the parts of the New Testament which put an emphasis on anxiety. The most striking of these is in the Gospels, when Jesus’ anxiety and fear of death before the crucifixion are described (Mt 26,36-46; Mk 14,32-42; Lk 22,39-46). Although this description is about how Jesus feels, it could lead to everyone’s acceptance of their own anxieties, and to the power of dealing with them. It carries the message that nobody is ever alone even in the most desperate situation. This is underlined by the compassionate love that Jesus feels towards people – although the present dissertation does not cover this area extensively –, the fact that He helps those afflicted by physical or mental problems: He heals them and makes life worth living again (Mk 5,7,31-37; 8,22-26; Lk 7,36-50; 13,10-17; Jn 4,1-26). Paul emphasizes that only anxiety from God is acceptable (Phil 2,12), as we are all the children of the Lord, which provides us with freedom and the experience of grace (Rom 3,28; 8,15). On the other hand, Paul also writes about his personal fears and anxieties (1Cor 2,3; 2Cor 7,5). John writes about the anxiety he felt after experiencing the power of God (Jn 6,19; 19,8; Rev 1,17; 11,11), although he does not fail to mention natural fear either (Jn 7,13; 9,22; 19,38; Rev 2,10). When describing that love (ἀγάπη) destroys fear, he is talking about the love for God (1Jn 4,17) and not the love (φιλία) that we humans feel towards each other or for ourselves. If we do not differentiate between the two concepts, we end up in a theological dead end, which could also distort our activities in pastoral care. Neither Paul, nor John considers love as an act of piety in easing anxiety. It is not a morsel thrown in front of the person in distress that makes them feel even more miserable, but something that prompts us to engage in differentiated theological thinking. The New Testament points out that Christians are responsible for each other, including those in distress, and urges them to stand by the others, and above all, to pray for each other (Jas 5,13-15; Mk 14,32-35). Neither the Old, nor the New Testament condemns those imprisoned by their anxieties, but it does not provide and easy way out either. The Bible expects serious, life-long spiritual work from people, in which they persevere and confront their anxieties, trusting the grace of God and asking for redemption, while also using the helping presence of others. The Scripture is filled with the appropriate words that help make life bearable. It is the task of the pastoral worker to utter these. The dissertation argues that the systematic and practical theology analyzed here is only well-grounded if it is primarily based on the Bible, and uses the findings of philosophy and psychology as additional information. It seems that when it comes to the issue of anxiety, theology relies more on the attitude of ancient philosophy that denounced anxiety, rather than on the Bible. It was S. Kierkegaard in the 19th century who elevated the discussion about anxiety into the height of philosophy and theology, describing man’s eternal and unceasing anxiety. He considers man’s ability to tolerate anxiety to be vital, and believes that it is faith that enables people to feel anxiety, because it does not let them despair, and anxiety in turn does not let them build their lives on the foundation of a false sense of security. The paper also deals with Heidegger’s theory of anxiety, which is abstract and not based on experienced anxiety, but it still influenced the theological thinking of the 20th century. The dissertation draws the conclusion that systematic and practical theologians – even if their approach to anxiety is different – agree that anxiety is inseparable from life. They do not seek to eliminate anxiety, but rather to accept it, and they wish to provide help in making life bearable with anxieties. Therefore pastoral care must not aim to free people from their anxieties either, but should instead strive to show a life that is possible to live even with the presence of anxiety. Having examined works of theology, it can be stated that pastoral psychology does have opportunities to support people suffering from anxiety. The dissertation discovers that although pastoral care takes into account and integrates the results of psychoanalytical research and observations, if this is not done with the message of the Scripture in mind, the analytical views – however useful – will limit the possibilities to a great extent. In psychoanalysis, there is always an external factor identified as the source of anxiety, its view of individuals is mechanical, and it fails to consider the anxieties that are inseparable from humans. The psychoanalysts examined here believe that, through hard work, anxiety can be analysed until it is eliminated. Pastoral psychology cannot agree with this view. The Scripture does not oversimplify anxiety and people the way psychoanalysis does, and provides a wider range of options with regard to confronting anxiety. It is important that the pastoral care worker does not try to limit these options either, but dares to stand by the person in anxiety – or rather, to sit down face to face with them, because this work requires a lot of time and patience. “It’s good to wait in silence for the Lord’s deliverance” (Lam 3,36), which is not a passive, but a very active presence on the part of both parties.