Nyelvtudományok Doktori Iskola

Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez

https://hdl.handle.net/2437/2308

Bölcsészettudományi Kar

Nyelvtudományok Doktori Iskola
(vezető: Dr. Tóth Valéria)

Bölcsészettudományi doktori tanács

D49

Doktori programok:

  • Általános és alkalmazott nyelvészet
    (programvezető: Dr. Csatár Péter)
  • Magyar és finnugor nyelvészet
    (programvezető: Dr. Maticsák Sándor)

Böngészés

Nyelvtudományok Doktori Iskola Szerző szerinti böngészés "Bölcsészettudományi Kar::Angol-Amerikai Intézet::Angol Nyelvészeti Tanszék"

Megjelenítve 1 - 2 (Összesen 2)
  • Bélyegkép
    TételSzabadon hozzáférhető
    More Than Just Future
    (2024) Virovec, Viktória; Rákosi, György; Virovec, Viktória; Nyelvtudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Angol-Amerikai Intézet::Angol Nyelvészeti Tanszék
    A disszertáció fő célja, hogy az episztemicitás/inferencialitás és a jövőbeliség markerei között kapcsolatot feltételező kutatások gyarapodó körét kiegészítse, és megmutassa, hogy a jövőre utaló morfémáknak több olyan funkciójuk van, amely hasonlóvá teszik őket az episztemikus- inferenciális modálisokhoz. Az értekezés során a különböző magyar jövőre utaló morfémák használatának tanulmányozásával bizonyítékokat gyűjtöttünk e hasonlóságok létezésére. A fő hangsúly három morfémán van: fog, majd, és a kellesz (amely a magyar nyelv egyes dialektusaiban a jövőbeli szükségszerűség kifejezésére szolgál). Emellett a disszertáció bemutatja a magyar jelenidő jövőre utaló használatáról (a futurátusról), illetve a most proximitás jelölőkénti használatáról szóló munkáinkat is. Ezeknek a struktúráknak a használata viszonylag kevéssé kutatott, és egyikük sem kapott korábban jelentősebb figyelmet a szakirodalomban. Ez az állítás különösen igaz a stigmatizált, nyelvjárási jövőre utaló morfémára, a kellesz-re. Az introspektív adatok bemutatása mellett a disszertáció tartalmazza egy pilot kérdőíves vizsgálat eredményeit, amely a fog és a magyar jelen idő jövő időre utaló használatával foglalkozik. Továbbá a disszertáció tartalmazza a majd diakrón funkcióinak bemutatására tervezett és kivitelezett korpuszvizsgálat eredményei, egy korpusz és egy kérdőíves vizsgálat, amely a kellesz különböző időbeli perspektíva és orientáció kombinációkkal való elfogadhatóságával foglalkozik. Az eredmények alapján egy további felmérést készítettünk interjúkkal, amely a kellesz egyéb, az időbeliségtől eltérő, vagy azzal csak közvetetten kapcsolatban álló funkcióival foglalkozik. Az értekezésben rámutatunk arra, hogy a magyar jövő időre morféma fog modális, amelynek a modális bázisa és a rendezőereje sem korlátozott. Az értekezésben a magyar futurátus és fog használásával kapcsolatban empirikus adatok kerülnek bemutatásra, és az alábbi állításokat fogalmazzuk meg. Először is, a futurátus használata marginális, ha a beszélő a kontextuálisan ismert tényekből következtet az állítás igazságtartalmára, míg a fog természetes és elfogadható. Másodszor, a fog felhasználható valódi predikciók kifejezésére, míg a jövőbeli előrejelzés ebben a felhasználásban marginális. Harmadszor, amikor a beszélőknek erős és közvetlen bizonyítékaik vannak, amelyek maguk után vonják az állítás igazságát (az állítás igazsága eldöntött/meg van határozva), és a mondat időbelileg egyértelmű, a futurátust a beszélők erősen előnyben részesítik a fog-gal szemben, mivel az ilyen mondatokban a fog használata azt implikálhatja, hogy P következtetett, amit el akarnak kerülni. Ezeket az állításokat azzal magyarázzuk, hogy a magyar futurátus használata egy olyan ki nem ejtett szükségszerűséget kifejező modalitás meglétét feltételezi, amely olyan erős, hogy csak modális bázisa van, rendezőereje nincs. Ezért csak akkor használható, ha az állítás igazsága objektíven vagy szubjektíven (a beszélő meggyőződése alapján) meg van határozva. Ha nem korlátozzuk a fog modális bázisát metafizikaira és feltételezzük, hogy nem csak modális bázisa van, hanem rendezőereje is, könnyen megmagyarázható, hogy a fog-ot a beszélők miért részesítik előnyben, bizonyos kontextusokban a futurátus-sal szemben, függetlenül a mondat egyéb tulajdonságaitól (az állítmánytípus, és a temporális határozók használata). Az értekezésben bemutatásra kerülő, a majd diakronikus fejlődésével foglalkozó korpusz vizsgálat eredményei alapján amellett érvelünk, hogy a majd a közeli jövőre utaló határozószóból vált különféle pragmatikai funkciókkal rendelkező határozói partikulává. Ennek a folyamatnak kulcsfontosságú eleme volt, hogy elvesztette proximális jelentéskomponensét, amely fokozatosan disztálissá alakult. Ebből kifolyólag a majd preverbális pozícióban való használata késleltető hatású, bizonytalanságot, kisebb mértékű beszélői elkötelezettséget fejez ki. E funkciók többsége nagyon szorosan kapcsolódik az episztemikus-inferenciális modálisok funkcióihoz. A disszertációban bemutatott másik érdekes összefüggés az, hogy a magyar nyelvben néhány episztemikus-inferenciális határozószó, mint a talán vagy esetleg és majd vagy a kellesz, mind arra szolgálnak, hogy enyhítsék egy kérés illokúciós erejét, és ezáltal udvariasabbá tegyék azt. Kellesz használatával foglalkozó felméréseink eredményei rámutattak arra, hogy − a jövőbeni szükségszerűség jelzése mellett − a szerkezet használata gyakran társul bizonytalansággal, elhalasztott szükségszerűséggel és a beszélői elkötelezettség hiányával. A disszertációban amellett érvelünk, hogy a kellesz-nek két jelentési aspektusa van. Először is hangsúlyozza, hogy az esemény bekövetkezése a jelenben nem szükségszerű, (csak) a jövőben lesz az, vagy azt hangsúlyozza, hogy a beszélő nem tudja biztosan, hogy P szükséges, mert a szükségességére közvetett bizonyítékokból következtetett. A jövőbeliség és az episztemicitás jelzőinek kapcsolata további kutatásra szorul, de mint ahogy az értekezés is rámutat, a szemantikai hasonlóságok mellett a pragmatikai sajátosságok kutatása is érdekes terepet ad a jövőbeli vizsgálatok számára.
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
    The role of L1 in figurative language production by Hungarian learners of English
    (2024) Lukács, Béla; Rákosi, György; Lukács , Béla; Nyelvtudományok doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Angol-Amerikai Intézet::Angol Nyelvészeti Tanszék
    Dolgozatomban azt vizsgálom, hogy a magyar mint anyanyelv hogyan befolyásolja az angol figuratív nyelvi produkciót a magyar anyanyelvű angoltanulók körében. A disszertáció e terület feltárásával igyekszik felvázolni a hátteret az angol nyelvben használt figuratív kifejezések hatékony tanítási/tanulási stratégiáinak kidolgozásához. A kutatók az idők során többféleképpen értelmezték a metafora és az idióma fogalmát. A disszertáció elméleti hátterét a kognitív metaforaelmélet képezi, amely szerint absztrakt gondolkodásunk és nyelvünk nagy része a konkrét, megtestesült tapasztalatok és az absztrakt fogalmak közötti metaforikus leképezéseken alapul. Emellett az idiómafeldolgozás néhány modelljét mutatom be, amelyek közül a következők a legrevelánsabbak a disszertáció szempontjából: Giora (2002) fokozatos kiugrósági hipotézise (Graded Salience Hypothesis), Abel (2003) kettős idiómareprezentációs modellje (Dual Idiom Representation) és Cieślicka (2006) szó szerinti kiugrósági hipotézise (Literal Salience Model). Langlotz (2006) szerint az idiómák olyan kétrétegű szemantikai struktúrák, amelyeknek szó szerinti és figuratív értelmük is van. A dolgozatomban ezeket a struktúrákat többszavasnak és bizonyos mértékig rögzítettnek, valamint egy nyelv anyanyelvi használói által valószínűleg ismertnek tekintem. A kutatás során két módszert alkalmaztam: esszéelemzést és idiómatesztelést. Az esszéelemzés célja annak feltárása volt, hogy milyen típusú hibák fordulnak elő a magyar angoltanulók angolnyelvű esszéiben, és hogy a magyar transzfer milyen mértékben magyarázza a hibákat. E kérdések megválaszolásához meg kellett határoznom, hogyan azonosítom és osztályozom a hibákat a metaforikusan használt kifejezésekben. Az általam használt hiba- taxonómia James (1998), Littlemore et al. (2014) és Iaroslavtseva és Skorczynska (2017) alapján készült. A metaforák azonosítása során a MIPVU (Steen et al. 2010) irányelveit követtem (Lukács 2022). Végül, Nacey (2010, 2013) James (1998) hibaosztályozásán alapuló hiba-kategorizálását alkalmaztam. Az angol nyelvű esszék metaforikus nyelvezetének elemzése során 15 magyar anyanyelvű alany bevonásával végeztem vizsgálatot, akik a COVID-19 életükre gyakorolt hatásáról írtak esszéket (Lukács 2022). Ezek a külső források nélkül, felügyelet mellett írt esszék lehetővé tették számomra, hogy megvizsgáljam, milyen típusú és gyakoriságú hibákat vétettek. A MIPVU és James (1998) alapján kialakított hibataxonómiát használva olyan lexikai egységeket kerestem, amelyeket az esszéíró hibásan használt és ugyanakkor metaforikus értelműnek szánt. Minden egyes esszét szóról-szóra elemeztem szófajok, metaforák és hibatípusok szerint. Az esszéelemzés után azt láthatjuk, hogy a nyelvtani hibák a leggyakoribbak, amelyet a helyesírási hibák követtek (Lukács 2022). A vizsgálat során kiderült, hogy a hibák a B2-es szinten voltak a leggyakoribbak, ami alátámasztja Littlemore et al. (2014) megállapítását, miszerint ezen a tudásszinten a legmagasabb az L1-es befolyás előfordulása. Annak ismerete, hogy az anyanyelv B2 szinten gyakorolja a legnagyobb hatást a metaforikus nyelvhasználatra, segíthet a tanároknak annak megtervezésében, hogy mit tanítsanak a diákjaiknak. Az esszéelemzést követően idiómatesztelési kutatásokat végeztem. Idiómakísérleteim az alanyok által ismert idiómák produkciójára, megjósolhatóságára és motivációjára összpontosítottak. Egy pilot vizsgálaton keresztül, amelyet egy nagyobb vizsgálat követett, azt vizsgáltam, hogy ezek a tényezők hogyan befolyásolják az alanyok angol nyelvű idiómaprodukcióját. A szakirodalom alapján öt idióma-típust állapítottam meg, és minden kategóriába tíz idiomatikus kifejezést választottam be szó szerinti és nem szó szerinti jelentésük hasonlósága alapján. A Carrol et al. (2018) által inspirált vizsgálatok során két-három mondat terjedelmű szövegkörnyezetbe ágyazott angol nyelvű cloze-teszteket (cued-completion tasks) és 7 fokozatú Likert-skálán történő idióma-értékelést alkalmaztam. A cloze-tesztekbe kellett az angol idiómákat írniuk az alanyoknak, valamint, minden idiómát értékelniük kellett aszerint, hogy mennyire ismert az angol idióma a számukra (ismertség), mennyire látják a kapcsolatot a szó szerinti és a figuratív jelentés között (motiváltság) valamint mennyire tartják megjósolhatónak a szó szerinti jelentésből a figuratív jelentést (megjósolhatóság). Az eredmények erős korrelációt mutattak az idiómák motiváltsága és megjósolhatósága, valamint az idiómák produkciója, vagyis az egyes idiómáknak a cloze-tesztek pontszámaiból vett átlaga között. A magasabb motiváció és a megjósolhatóság jelentősen fokozta az idióma produkciót, a hatás a haladó tanulók körében volt a legjelentősebb. Az idióma-tesztek erős bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a motiváció és a megjósolhatóság kritikus szerepet játszik az idiomatikus kifejezések második nyelven történő produkciójában. Ezek a megfigyelések hangsúlyozzák az idióma-motivációt- és megjósolhatóságot figyelembe vevő oktatási stratégiák kidolgozásának fontosságát a másodiknyelvi figuratív nyelvtudás javítása érdekében. Az első nyelvnek a második tanulására gyakorolt hatásának megértésével az oktatók eredményesebben támogathatják a tanulókat a másodiknyelvi figuratív nyelvhasználat kihívásainak leküzdésében, ami hatékonyabb nyelvtanuláshoz vezethet.