Szerző szerinti böngészés "Fodor, Szilvia"
Megjelenítve 1 - 20 (Összesen 52)
Találat egy oldalon
Rendezési lehetőségek
Tétel Szabadon hozzáférhető A kreatív klíma: Új irány az iskolai klíma és a konfliktuskezelés kutatásában(2015) Buda, Mariann; Fodor, SzilviaTétel Szabadon hozzáférhető A serdülők iskolai énhatékonyságának, aspirációinak és az iskola teljesítményének vizsgálata a célorientációs elmélet tükrében(2017) Molnár, Adrienn; Fodor, SzilviaTétel Szabadon hozzáférhető A tanórán és iskolán kívüli tanulási elfoglaltságok motivációjának kvalitatív vizsgálata kiemelkedő kognitív képességű tanulóknál(2021) Fodor, Szilvia; Páskuné Kiss, Judit; Máth, János; Fehér, ÁgotaTétel Korlátozottan hozzáférhető Az akadémiai halogatás vizsgálata az én-bizonytalanság és a konfliktuskezelési stratégiák összefüggésébenBalogh, József Zoltán; Fodor, Szilvia; DE--Bölcsészettudományi KarA dolgozatomban arra szerettem volna választ találni, hogy az akadémiai halogatás milyen összefüggésben van az én-bizonytalansággal, és konfliktuskezelési stratégiákat jól alkalmazók között. Úgy gondoltam, ha a konfliktusokból adódó szorongást hatékonyan képesek kezelni, a halogatás okozta szorongás ellen is többet tudnak tenni. Erre a kérdésre kerestem a választ a dolgozatban.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Az általános énhatékonyság, jóllét és az élettel való elégedettség vizsgálata az autonómiát támogató szülői nevelési stílus tekintetében középiskolás diákok körébenKovács, Gabriella; Fodor, Szilvia; DE--Bölcsészettudományi KarKutatásomban középiskolás (14-18 év közötti) fiúkat és lányokat vizsgálok. A vizsgálatban arra a kérdésre keresem a választ, hogy milyen kapcsolatban áll az autonómiát támogató szülői nevelési stílus a serdülők általános én-hatékonyság érzetével, élettel való elégedettségével, a pszichológiai jóllétével, valamint a kapcsolódással és a kompetenciával, mint alapvető pszichológiai szükségletek kielégítettségével.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Az alulteljesítés aspektusaiHalama, Krisztina; Fodor, Szilvia; DE--Bölcsészettudományi KarA vizsgálatomban arra keresem a választ, hogy kiből lehet alulteljesítő, mik azok az okok, amik miatt egy diák nem teljesít úgy, ahogy azt a környezet, vagy akár saját maga is elvárná. Szeretném megérteni, hogy magát az iskolai teljesítményt milyen tényezők befolyásolják, mi hat rá negatívan, és lehet-e ezen tényezők miatt valaki alulteljesítő. Tudni szeretném, hogy a különböző tanulási stílusok befolyással vannak-e a diákok eredményeire. Fontos kérdésnek tartom, hogy aki alulteljesítő lehet, az milyen teljesítményt ér el egy intelligenciateszten, és a tanár-diák kapcsolat hatásait a teljesítményre.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Az Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevő diákok vizsgálata az iskolai kötődés, tanulmányi teljesítmény és a tanórák alatt átélt érzelmek tekintetébenEgyed, Emese Kitti; Fodor, Szilvia; DE--Bölcsészettudományi KarKutatásomban az Arany János Tehetséggondozó Program diákjait vizsgálom. Felmérem, hogy milyenek a nemi különbségek a tanulmányi teljesítmény, az iskolai kötődés és a tanórák alatt átélt érzelmek tekintetében. Ezeket az évfolyamoknál is tanulmányozom. Végül azt is elemzem, hogy van-e kimutatható kapcsolat az iskolai kötődés és a tanórákhoz kötődő érzelmek között.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Az "ismeretlen ismerős": Gagné tehetségmodelljének átdolgozott változata(2011) Fodor, SzilviaTétel Szabadon hozzáférhető Tétel Korlátozottan hozzáférhető Az idegennyelv-tanulási motiváció jellemzői és változásai a felső tagozatos életkorban(2008-11-28T07:00:58Z) Péter-Szarka, Szilvia; Balogh, László; Fodor, Szilvia; Humán tudományok doktori iskola; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar--A globalizációs folyamatok kihívásai egyértelműen megfogalmazzák számunkra a használható nyelvtudás szükségességét. Több tanulmány rámutat, hogy a nyelvtanulás sikerességének egyik legmeghatározóbb eleme a motiváció, illetve hogy ez egy időben változó, dinamikus folyamat. Vizsgálatom fő célja, hogy (1) feltárja a nyelvtanulási motiváció tanulói szintjét a motívumok, a tanulási orientáció, az intelligencia, az énkép és a kontrollhely vizsgálatán keresztül, (2) nyomon kövesse az iskolai és a nyelvtanulási motiváció alakulását három éven keresztül, (3) és hogy feltárja az iskolai és nyelvtanulási motiváció kapcsolatát egymással és egyéb tanulói jellemzőkkel. A vizsgálatban négy város (Debrecen, Mátészalka, Szerencs, Törökszentmiklós) öt általános iskolájának 374 tanulója vett részt 2003 és 2004 tavaszán, és 2005 őszén (az általános iskola 5., 6. és 8. osztályában), akik ugyanazt a kérdőív-sorozatot kapták mindhárom mérés alkalmával. Az iskolai motiváció és a tanulási orientáció mérésére a Kozéki és Entwistle, az idegennyelv-tanulási motiváció mérésére a Clément és munkatársai által kidolgozott kérdőívet használtam, az egyéb tanulói változókat pedig a Raven Standard Progresszív Mátrixok teszt (intelligencia), a Tenessee énkép-skála, és Rotter kontrollhely-kérdőívének segítségével mértem. A vizsgálatom eredményei rámutatnak az idegennyelv-tanulási motiváció összetevőire, valamint arra, hogy ez milyen kapcsolatban áll az iskolai motiváció, a tanulási orientáció, az intelligencia, az énkép és kontrollhely változóival. Továbbá választ keresek a nem, iskolai teljesítmény és motiváció összefüggéseire, kiemelten kezelve a vizsgálat ideje alatt bekövetkezett változásokat. A vizsgálat által feltárt összefüggések lehetőséget nyújtanak néhány gyakorlatban is alkalmazható motiválási stratégia megfogalmazására. Dolgozatom eredményeinek a tanítás hétköznapjaiban való felhasználása során lehetőség nyílik a tanításban megjelenő motiválási tevékenység hatékonyabbá tételére és az iskolai eredményesség, végső soron pedig a nyelvtudás növelésére. As a result of globalizational processes it is inevitable to get into contact and communicate with people of different languages, which requires foreign language communication skills. Several studies shed light on the importance of motivation, as one of the most determining factors of success is language learning, and on the fact that it is a dynamically changing process. The main purpose of my study is (1) to investigate the Learner Level of language learning motivation (learning orientation, intelligence, self-concept, locus os control), (2) to follow the changes of motivation through a longer period, and (3) to reveal the relationship between learning, foreign language learning motivation and other student characteristics. Participants were 374 students of five primary schools in Debrecen, Mátészalka, Szerencs and Törökszentmiklós. The same tests were administered in 2003, 2004 and 2005, in the 5th, 6th and 8th form, so I have the possibility to compare the results and draw conclusions about the development tendencies. I obtained data regarding learning motivation and learning orientation from Kozéki-Entwistle’s Learning Motivation and Learning Orientation Questionnaire, I measured foreign language learning motivation with the questionnaire introduced by Clément, Dörnyei and Noels (1994), and I used Raven Progressive Matrices, Tenessee Self-concept Scale and Rotter’s questionnaire of locus of control to reveal further student characteristics. My study examines what constituents foreign language learning is composed of and how these components are in connection with learning motivation, learning orientation, intelligence, self-concept and locus of control. In addition I try to find an answer for the relations of gender, classroom achievement and motivation, with a special focus on the changes during the time period under investigation. The results of my study allowed me to form numerous practical conclusions and suggestions about classroom motivational strategies. This study may be used as a step to establish a motivation-sensitive language teaching practice in creating a positive motivational climate to enhance school achievement and foreign language proficiency as an ultimate purpose.Tétel Szabadon hozzáférhető Az új rendvédelmi tehetségmenedzsment-rendszer tudományos megalapozása I. Tehetséges személyek a munka világában(2021) Harmatiné Olajos, Tímea; Fodor, SzilviaTétel Szabadon hozzáférhető Az új rendvédelmi tehetségmenedzsment-rendszer tudományos megalapozása II. A munkahelyi tehetségmenedzsment pszichológiai alapjai(2021) Fodor, Szilvia; Harmatiné Olajos, TímeaTétel Korlátozottan hozzáférhető Boldogságforrások a középiskolábanKiss, Bernadett; Fodor, Szilvia; DE--Bölcsészettudományi KarGyakran találkozhatunk a mindennapokban azzal az attitűddel, tanulói hozzáállással, hogy a diák azt gondolja magáról, hogy nem elég jó, tehetséges, kreatív, okos az adott feladat elvégzéséhez, vagy tananyag elsajátításához. Nagyon szomorú azt tapasztalni, hogy egy fiatal már olyan negatívan gondolkozik önmagáról és képességeiről, mely meggátolja őt abban, hogy hosszútávon boldog legyen. A pozitív pszichológia abban segít, hogy az önbénító kijelentések forrását megtaláljuk, és segíthessük képességeik kibontakozásában a gyerekeket. Annak érdekében, hogy többet tudjak meg a középiskolás tanulók boldogság- és szomorúságforrásairól, egy rövid felmérést végeztem, mely eredményeiből olyan következtetéseket vonok le, melyekre jobban odafigyelve nap mint nap az iskolai gyakorlatban, a tanulók jóllétéért, boldogságáért tehetek valamit.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A célok és az értelemkersés szerepe a serdülők jóllétébenNagy, Bernadett; Fodor, Szilvia; DE--Bölcsészettudományi KarA jóllét nem csak az egyéni fejlődés szempontjából releváns téma, hanem a társadalmi jóllét és a gazdasági fejlődés szempontjából is fontosnak tűnik. Dolgozatomban a középiskolások jóllétét vizsgáltam, azon belül a jelentésteliségre helyeztem a fókuszt, melyet a diákok aspirációinak és életük értelmességének konstruktumaiban igyekeztem megragadni, valamint a jövőre vonatkozó képükkel. Az adatfelvételt 191 gimnázimba és technikumba járó diák körében végeztem, kérdőíves felmérés formájában. Kutatásom eredményeként megállapítottam, hogy a célok megléte - különös tekintettel az intrinzik célokra - valamint az élet értelmesként való megélése a diákok körében nagyobb jóllétet eredményez. Az eredmények értelemzése lehetőséget nyújt olyan iskolai programok kidolgozásához, melynek lényege, hogy a tanulók megtalálják a legfőbb célt, mely képes jelentést adni életüknek, és körvonalazza az ahhoz vezető célokat.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A digitális oktatás az iskolai kreatív klíma, a kreativitási motiváció és az autonómia tükrébenMartos, Letícia; Fodor, Szilvia; DE--Bölcsészettudományi KarKutatásomban az iskolai kreatív klíma, a kreativitási motiváció és az autonómia összefüggéseit vizsgáltam a digitális oktatás idején. Ezen változók kapcsolatát középiskolások körében mértem. A dolgozatomban összehasonlítottam, hogyan alakult az iskolai kreatív klíma a hagyományos és a digitális oktatás során az iskolákban. Feltételeztem, hogy eltérés mérhető ennek értékében a két tanrend között, továbbá, hogy ezen eltérés hatással van a diákok autonómiájára és a motivációjára. Ezt a feltételezést próbáltam alátámasztani a vizsgálatom során. Ezenkívül elemeztem a diákok digitális oktatással szerzett tapasztalatait, és igyekeztem kiemelni a legfontosabb előnyeit és hátrányait az új típusú oktatási rendnek.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Az értelem, a hit és a jóllét összefüggései az élethossziglani fejlődésbenJacsó, Gabriella; Fodor, Szilvia; DE--Bölcsészettudományi KarMűhelymunkámban korunk és társadalmunk aktuális állapotát próbáltam megragadni, arra reflektálni.Dolgozatomban az élet értelmébe vetett hit, az élettel való elégedettség, a pszichológiai jóllét és a vallásosság/spiritualitás egyénre jellemző mintázatainak összefüggéseit kísérlem meg feltárni.Hipotéziseimet 152 fős mintán végzett kutatással igyekszem tesztelni.Tétel Korlátozottan hozzáférhető És hogy vannak az óvodapedagógusok? – Jóllétük a munkahelyi elégedettség és a mindset tükrébenAndirkó, László; Fodor, Szilvia; DE--Bölcsészettudományi KarMilyen tényezők befolyásolják az óvodapedagógusok jóllétét? A munkahelyi elégedettségük, a kollégáikkal, vezetőjükkel való jó kapcsolat? A fizetésük nagysága? Vagy épp az, hogy ők maguk hogyan látják: Komoly erőfeszítések és kellő akaraterő árán akár megváltozhat egy ember személyisége, intelligenciája is? S vajon a munkájuk sikeressége a külső tényezőkön, vagy inkább a belső meggyőződéseiken múlik? Műhelymunkámban ezekre a kérdésekre kerestem a választ.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Egy európai Customer Service Center rendelésfeldolgozási folyamatainak hatékonyabbá tétele - az sSOP projektFodor, Szilvia; Szakály, Zoltán; DE--Gazdaságtudományi KarSzakdolgozatomat egy multinacionális cég Customer Service Centeréről írtam, ahol egy nemrég lezárult projekt kapcsán mutattam be, hogyan javítottunk az európai rendelésfeldolgozási folyamatainkon.Tétel Szabadon hozzáférhető Ez is tehetséggondozás!(2014) Fuszek, Csilla; Arató, Ferenc; Balogh, László; Bodnár, Gabriella Zsuzsa; Gyarmathy, Éva; Fodor, Szilvia; Vass, VilmosTétel Korlátozottan hozzáférhető Facebook-használat, elégedettség és érzelmek összefüggése 10.-11. osztályos diákok körébenKovács, Csilla; Fodor, Szilvia; DE--Bölcsészettudományi KarA Z generáció azért érdekes, mert ők már teljes digitális eszközhasználóként nőnek fel. Míg a korábbi generációknak meg kellett tanulniuk az újabb és újabb digitális eszközök használatát, a Z generáció számára ezek használata természetes, hiszen a digitális világba születtek bele. Szakdolgozatomban kérdőíves felméréssel azt vizsgáltam, hogy a Z generációba tartozó 10.-11. osztályos diákok mennyi időt töltenek el a legnépszerűbb közösségi oldalon, a Facebookon, naponta hányszor használják azt, milyen eszközről. Vizsgáltam azt is, hogy a Facebookon töltött idő mennyisége összefügg-e azzal, hogy a diákok mennyire elégedettek az életükkel és mennyire érzik jól magukat. A felmérésem eredményei azt mutatják, hogy a tanulók valószínűleg alábecsülik a Facebook-használattal töltött időt. Továbbá, eredményeim szerint, akik magányosak, lehangoltak, boldogtalanabbak, azok több időt töltenek a Facebookon. Véleményem szerint az iskolai munkában sikeresen ki lehetne használni a diákok digitalizáció iránti nagyfokú érdeklődését. Dolgozatomban kifejtem, milyen módon lehetne a digitalizációt kihasználni az eredményesebb, élményekre épülő oktatás érdekében.
- «
- 1 (current)
- 2
- 3
- »