Hallgatói dolgozatok (Földtudományi Intézet)
Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez
A DE Természettudományi és Technológiai Kar Tanácsának 2009. november 25.-i határozata alapján a jövőben elektronikus formában is elhelyezésre kerülnek a szakdolgozatok a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár által működtetett egyetemi archívumban, a DEAba. A szakdolgozatok az archívumból kizárólag a Debreceni Egyetem IP-címeiről hozzáférhetőek, azokat nem lehet kinyomtatni, és azokból szövegrészeket nem lehet kiemelni.
Böngészés
Hallgatói dolgozatok (Földtudományi Intézet) Megjelenés dátuma szerinti böngészés
Megjelenítve 1 - 20 (Összesen 386)
Találat egy oldalon
Rendezési lehetőségek
Tétel Korlátozottan hozzáférhető Topográfia tanítása közoktatásbanVeres, Erika; Teperics, Károly; DE--Természettudományi és Technológiai Kar--Földtudományi IntézetEmpirikus mérés arról, hogy a közoktatásban résztvevő fiatalok, hogyan tudnak térben tájékozódni és ezt síkban megjeleníteni. A mérés két korcsoportban, Magyarország és Európa vaktérképén történt. A kiértékelés eredményei alapján pedig módszertani javaslatokat teszek,Tétel Korlátozottan hozzáférhető A magyar könnyűipar gazdaságföldrajzi vizsgálata Debrecen példáján keresztülKovács, Csaba; Molnár, Ernő; DE--Természettudományi és Technológiai Kar--Földtudományi IntézetEbben a dolgozatban Debrecen, és Hajdú-Bihar megye, és kisebb léptékben az országos könnyűiparnak az alakulását, a szocialista időszaktól teljesen napjainkig végig vezetem. A belső könnyűipari átalakulása mellett, feltárom azok a folyamatokat is, amelyekkel Debrecen, és Hajdú-Bihar megye az országos, és a régiós könnyűiparban betöltött szerepét, és ahhoz viszonyított helyzetét mutatja meg. Továbbá a szocialista időszakban meghatározó Debreceni vállalatok rendszerváltás utáni helyzetét is reprezentálom.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Debreceni Egyetem migrációs tendenciájának felmérése a kárpátaljai hallgatók körébenBuda, Viktória; Teperics, Károly; DE--Természettudományi és Technológiai Kar--Földtudományi IntézetA munkánk során a külföldi hallgatók mobilitását vizsgáltuk a felsőoktatás nemzetköziesítési folyamatán belül globális, európai és magyar viszonylatokban, mivel a a 21. századra egyre intenzívebbé vált a hallgatók nemzetközi tanulmányi célú migrációja. A dolgozat során bemutatásra került a tanulmányi célú mozgás fogalma, annak történeti áttekintése, az Ukrajnából érkező hallgatók tanulmányi célú mobilitásának felmérése, és statisztikai elemzése, valamint a Debreceni Egyetemre érkező külföldi állampolgárok vizsgálata. A dolgozat elején a felállított hipotéziseket sikeresen alátámasztottuk statisztikai adatokkal, és elemzésekkel.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Eger város alaptérképvizsgálata térszkenneres felmérés alapjánHepp, Iván; Szabó, Szilárd; DE--Természettudományi és Technológiai Kar--Földtudományi IntézetEger Város alaptérképét összehasonlítottam a város LiDAR-os felmérésével. Az összehasonlítás alapján arra jutottam, hogy a LiDAR felmérés nagyon optimális lehet az alaptérképek aktualizálására.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Különböző terepi mérési módszerek pontosságának összehasonlító vizsgálata egy hazai mintaterület példájánBodnár, Boglárka; Szabó, Gergely; DE--Természettudományi és Technológiai Kar--Földtudományi IntézetSzakdolgozatom elkészítése során két különböző árkategóriájú GPS-t hasonlítottam össze. A terepi adatgyűjtést a Zeleméri-halom területén végeztem el. Munkám során a két készülék pontosságát vizsgáltam, illetve hogy melyik eszköz eredménye nyújt valósabb képet az általam vizsgált területről.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A Hatvan - Gyöngyös - Jászberény "ipari háromszög" gazdaságföldrajzi vizsgálataHarman, Zsófia; Molnár, Ernő; DE--Természettudományi és Technológiai Kar--Földtudományi IntézetHatvan, Gyöngyös és Jászberény városában jártam körül az ipar kérdéskörét, a szocializmus időszakától, a napjainkig. Mennyire releváns a vizsgált térségben az újraiparosodás kérdésköre.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Sportolók szabadidős tevékenységeKovács, Enikő; Benkhard, Borbála Rita; DE--Természettudományi és Technológiai Kar--Földtudományi IntézetSzakdolgozatomban a sportolók szabadidős tevékenységét vizsgáltam. Külön kitértem a túrkevei sportolók szabadidős lehetőségeire.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Hővezetési vizsgálatok laza üledékekenCzibere, Klaudia Anett; Buday, Tamás; DE--Természettudományi és Technológiai Kar--Földtudományi IntézetA szakdolgozatban talaj és konszolidálatlan üledékek nedvességtartalmának és hővezető képességének kapcsolatát vizsgálom, a hővezetési tényező mérésére Hukseflux által kifejlesztett hővezetésitényező-mérő rendszer segítségével. A mérések célja kettős, az alapösszefüggéseken túl azt vizsgáltam, hogy az elkészített keverékeknek változik-e néhány óra alatt a hővezetési tényezője, és ha igen, akkor annak milyen okai és következményei lehetnek.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Vízminőség-vizsgálat a Felső-Tisza vidékenKistamás, Patrícia; Szabó, György; DE--Természettudományi és Technológiai Kar--Földtudományi IntézetHazánk második legnagyobb folyójaként a kémiai minősítése, a víztestben történő változások követése elengedhetetlen feladat. A dolgozatomban három mintavételi hely adatsorai alapján vizsgáltam a Felső-Tisza vízminőségét. A vizsgálat során szerves-anyag mutatók, nitrogén- és foszforvegyületek, valamint nehézfémek elemzése történt. Ezek alapján elmondható, hogy a vizsgált paraméterek szerint a Tisza folyó vízminősége javuló tendenciát mutat a mérések kezdete óta.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Asztroturizmus MagyarországonKósa, Tünde; Halasi-Kovácsné Benkhard, Borbála Rita; DE--Természettudományi és Technológiai Kar--Földtudományi IntézetDiplomamunkámat a magyarországi asztroturizmus témakörében írtam, amely egy izgalmas turisztikai ágazat. Az emberek érdeklődését a csillagok, a világegyetem és az űr iránt kihasználva kínál élményeket és lehetőségeket.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A Debreceni Egyetem külföldi hallgatóinak rekreációs tevékenységei DebrecenbenHégely, Adrienn; Halasi-Kovácsné Benkhard, Borbála Rita; DE--Természettudományi és Technológiai Kar--Földtudományi IntézetDolgozatomban a Debreceni Egyetem külföldi hallgatóit vizsgálom különös tekintettel rekreációs tevékenységeikre. A külföldi hallgatók bizonyos időintervallumot a fogadóterületükön töltenek, ami pár hónaptól több évig terjedhet vagy később akár letelepedéshez is vezethet. Tanulmányuk ideje alatt csak rajtuk múlik, hogy hogyan töltik el szabadidejüket az adott területen. Érdekli-e egyáltalán őket és megismerik környezetüket ittlétük alatt? Tudják, hogy a városban rengeteg rendezvényen vehetnek részt? Vagy egyáltalán van információjuk róla? Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre kerestem a választ a szakdolgozatomban.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Berettyóújfalu komplex térinformatikai elemzéseMarinecz, Attila István; Szabó, Gergely; DE--Természettudományi és Technológiai Kar--Földtudományi IntézetSzakdolgozatomban berettyóújfalui térinformatikai elemzését végeztem különféle módszerekkel.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Barlangok morfotektonikai vizsgálata néhány mintaterületen a Bükk hegységbenGyökeres, Imre; McIntosh, Richard William; DE--Természettudományi és Technológiai Kar--Földtudományi IntézetBükk hegységben, néhány mintaterületen (Diósgyőr és a Nagy-fennsík) található barlangok morfotektonikai értékelése került bele ebbe a szakdolgozatba, amelyeket alig, vagy egyáltalán nem dolgozott fel ilyen szempontból senki. Kérdés, hogy van-e ezen barlangok esetében is kapcsolat azok irányítottsága és a felszínen mérhető szerkezeti elemek csapásiránya között.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Egy környezettudatos állatmenhely projektötleteMolnár, Lajos Szabolcs; Vasvári, Mária; DE--Természettudományi és Technológiai Kar--Földtudományi IntézetProjektötle egy településtől távoli állatmenhely alternatív, fenntartható módú üzemeltetése, saját energiatermeléssel, vízkivétellel, passzív hűtési módszerrel.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A Hortobágyi Nemztei Park - pedagógus szemmelBokor, Cilla; Tóth, Csaba Albert; DE--Természettudományi és Technológiai Kar--Földtudományi IntézetSokan nem tudják, hogy a Hortobágy mennyi kultúrtörténeti és természeti kincsben bővelkedik. A dolgozat célja, hogy bemutassa a Világörökség részét képező Hortobágyi Nemzeti Parkot, a kialakulsától kezdve a szikes pusztáin létrejött növény és állatvilágon át. Továbbá segítséget nyújtson azoknak a tanácstalan pedagógusoknak, akik az osztálykirándulás szervezési nehézségeivel küzdenek.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A magyar villamosenergia-rendszer jellemzése a klímaváltozás tükrébenGreff, Katalin; Tóth, Tamás; DE--Természettudományi és Technológiai Kar--Földtudományi IntézetÁtfogó kép a magyar villamosenergia-rendszerről a klímavédeli célok figyelembevételével. Röviden ismertetésre kerül az éghajlatváltozás, a globális trendek és az Európai Unió klíma- és energiastratégia törekvése. A magyar villamosenergia-rendszer keresleti és kínálati oldalról történő bemutatása mellett szó esik az ellátásbiztonságról és a jövőbeli kilátásokról.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A koronavírus hatása a szállodákra, fókuszban a Hotel Divinus*****Balogh, Hanna; Halasi-Kovácsné Benkhard, Borbála Rita; DE--Természettudományi és Technológiai Kar--Földtudományi IntézetSzakdolgozatomban a COVID-19 megbetegedéseket okozó, 2019 végén azonosításra kerülő koronavírus hatásait vizsgálom a turizmusra és azon belül a szállodákra nézve. Kiemelt példám a Hotel Divinus***** és az arra gyakorolt hatása, melynek következtében szemléltetem, milyen hatásai lehetnek a járványhelyzetnek a szállodákra nézve. Szakdolgozatomban kitérek az ötcsillagos szállodák és a Hotel Divinus***** bemutatására, a koronavírus valamint az azzal kapcsolatos jogszabályok ismertetésére. Továbbá bemutatásra kerülnek a különböző szövetségek és ügynökségek kézikönyvei illetve ajánlásai, melyek kimondottan a járványhelyzetre való tekintettel jöttek létre szállodák és vendéglátóhelyek számára. A koronavírus gazdaságot érintő hatásaira is kitérek, melynek következtében érintetté válik az idegenforgalmi iparág is. Végezetül a hazai és a világ egyéb tájain lévő szállodák helyzetéről írok, majd a Hotel Divinus***** tényleges intézkedéseiről és üzemeltetéséről a járványhelyzet ideje alatt.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A Plútó morfológiájának jellemzése térinformatikai módszerek alkalmazásávalSzojka, Inez; Szabó, Gergely; DE--Természettudományi és Technológiai Kar--Földtudományi IntézetSzakdolgozatomban bemutatom a Plútó felszíni jellemzőit, formakincseit térinformatikai szoftverek segítségével.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Lehet-e Tépe tanuló régió része?Nagy, Ádám Károly; Teperics, Károly; DE--Természettudományi és Technológiai Kar--Földtudományi IntézetA LeaRn Indexszel Humán erőforrás-fejlesztés órán ismerkedtem meg. Amikor megtudtam, hogy a magyarországi tanuló régiók nyomait próbálja település szinten feltárni, úgy gondoltam, hogy Tépe, eléggé rossz eredményeket produkál és elmaradottabb területekhez tartozik. Erre a lakóhelyem kis népességszáma és a körülötte lévő városok oktatás elszívó hatása miatt gondoltam. Ahogy jobban megismerkedtem a kutatás eredményeivel rá kellett jönnöm, hogy Tépe nem szerepel rosszul a kutatásban, hanem az országos átlag fölött teljesít. Szakdolgozatomban a jó mutatók lehetséges okainak feltárását próbálom kideríteni.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Lakusztrikus környezetek kimutatása az Észak-Alföld negyedidőszaki rétegsorábanSebők, Laura Mária; McIntosh, Richard William; Püspöki, Zoltán; DE--Természettudományi és Technológiai Kar--Földtudományi Intézet"Végső következtetésként megállapíthatjuk, hogy az évtizedekkel ezelőtt elkezdett kutatások konkrét eredményekhez vezettek. A technika fejlődésével úgy néz ki, hogy végre sikerült pontot tenni ennek a felvetésnek – most már nem is annyira csak feltételezésnek – a végére. A lakusztrikus környezetek megléte a geofizikai görbék által bizonyítható. A karotázsok digiztalizálása során megfigyelhettem a fúrásokban a különböző tulajdonságú üledékek sorozatait, eltérő fácieseket tudtam elkülöníteni. A szelvények kiszerkesztésénél sikeresen össze tudtam kötni az általam addig csak feltételezett rétegeket. Összesen 112 fúrást digitalizáltam és vizsgáltam meg, melyekből 11 szelvényt sikerült kiszerkeszteni. A szelvények eltérő irányultságúak. A fúrásokban 3 eltérő, mégis szorosan összekapcsolódó fáciest figyeltem meg, melyek az előzetes tanulmányaim során tanultak alapján tavi környezet meglétére utalnak. Ezek a szakaszok a következők: Lowstand System Tracts (kisvízi rendszeregység - LST), Transgressive System Tracts (transzgresszív rendszeregység – TST), valamint a Highstand System Tracts (nagyvízi rendszeregység – HST). A felső, HST rétegre helyenként a későbbi időszakban folyóvízi erózió hatott, így csatornaüledékek találhatóak meg a rétegsorban. A tó kiterjedését és korát illetően a már meglévő szakirodalmakból vontam le a következtetéseket, összevetve a saját szelvényeimmel. Összességében elmondható, hogy a tó körülbelül 1,95 - 2 millió évvel ezelőtt lehetett jelen a Közép – és Dél – Nyírség területén. Ez a téma azonban még további kutatásra szorul. A teljes meggyőződéshez a következő évtizedekben paleontológiai vizsgálatok lennének szükségesek."