Hittudományok Doktori Iskola

Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez

https://hdl.handle.net/2437/80424

Debreceni Református Hittudományi Egyetem

Hittudományok Doktori Iskola
Dr. Fazakas Sándor

Doktori iskola weboldala: http://drhe.hu/doktori-iskola

D133

Doktori programok:

  • Biblikus tudományágak (Ószövetség, Újszövetség, Bibliai teológia és Vallástörténet)
  • Rendszeres teológiai és egyháztörténeti tudományágak (Dogmatika, Etika-szociáletika, Egyháztörténet)
  • Gyakorlati teológiai tudományágak (Gyakorlati teológia, Misszió és Felekezettudomány)

Hírek

Debreceni Református Hittudományi Egyetem

Hittudományok doktori iskola
Dr. Fazakas Sándor

Doktori iskola weboldala: http://www.drhe.drk.hu/drhe/index.php?option=com_content&view=article&id=99&Itemid=114

D133

Doktori programok:

  • Biblikus tudományágak (Ószövetség, Újszövetség, Bibliai teológia és Vallástörténet)
  • Rendszeres teológiai és egyháztörténeti tudományágak (Dogmatika, Etika-szociáletika, Egyháztörténet)
  • Gyakorlati teológiai tudományágak (Gyakorlati teológia, Misszió és Felekezettudomány)

Böngészés

Hittudományok Doktori Iskola Tárgyszó szerinti böngészés "Christian marriage"

Megjelenítve 1 - 1 (Összesen 1)
  • Nincs kép
    TételSzabadon hozzáférhető
    "Nem jó az embernek egyedül lenni"
    Magyar, Balázs; Fazakas, Sándor; ; Hittudományok doktori iskola; Debreceni Református Kollégium -- Debreceni Református Hittudományi Egyetem
    Sajnálatos, de ma már egy olyan világban élünk, amikor az emberek keresik az alkalmát annak, hogy megbotránkozhassanak. Nem kivétel ez alól az Egyház és a gyülekezeti tagok élete sem, hiszen a világ minden alkalmat megragad arra, hogy a Krisztus Egyházát bomlassza. Meglepő, de már Kálvin János, híres genfi reformátor és egyházszervező is hasonló felismerésekre jutott. Roppant gazdag írott hagyatékának vizsgálatából, ugyanis kirajzolódik, hogy elgondolásai szerint a világ, mintha a feje tetejére állt volna, hiszen Jézust megtagadva látta és érezte mindenütt. Ugyanakkor sokan a paráználkodás, házasságtörés romlottságába estek, mások pedig alkoholizmusban és tobzódásban tagadták meg önmagukat. Bizonyára ennek köszönhető, hogy Kálvin szerint a keresztyén gyülekezeteknek, és személy szerint minden hívő életének valamiféle „világító lámpásként kellene ragyognia”, hogy a helyes, Istennek tetsző példamutatásuk „fényt adjon azoknak, akik még távol vannak az Evangéliumtól”. Tény, Kálvin Genfjében, csakúgy, mint a mai modern keresztyén államokban, a helyes családi és házassági élet morális kérdései megkülönböztetett jelentőséggel bírtak. Így a reformátor számára elkerülhetetlenné vált, hogy mélyrehatóan foglalkozzon azokkal az etikai problémákkal, melyek határozott állásfoglalást kívántak. Nem véletlen, Kálvin minden erőfeszítést megtett az „új Jeruzsálem”, azaz a „szentség városa” megteremtése érdekében, ezért különleges érzékenységgel fordult kora társadalmának vallásos-erkölcsi kérdéseihez. S mert a Tízparancsolat értelmében a hitvalló élet számára, elsősorban az élet istentiszteletének gyakorlati megvalósítását jelentette, Kálvin a gyülekezeti tagok életének teljes és tudatos átformálására törekedett. Dolgozatunk célja nem az, hogy a teljesség igényével mutassuk be életét, valamint sokszínű egyház- és társadalomformáló szolgálatát, de még csak arra sem törekedhetünk, hogy minden részletében feltárjuk a keresztyén házassági és családi élet teológiai és etikai alapvonalainak teljes belső karakterisztikáját. Ez ugyanis jelentősen meghaladná a Disszertáció kereteit. Az Értekezés intenciója, ezért a genfi reformátor társadalmi etikájának, azon belül pedig a helyes keresztyén házassági és családi életformára való nevelése bemutatására irányul. Teszi mindezt különös tekintettel arra, miként realizálódtak elgondolásai a gyakorlatban, tudniillik prédikációiban, konzisztóriumi munkájában, valamint a Kistanács által elfogadott erkölcsi statútumok kimunkálásában. Ennek köszönhetően, a kutatásunk fő kérdése, amelyre megpróbálunk választ keresni, így hangzik: milyen tényezők befolyásolták Kálvin helyes házassági és családi életformára való nevelését, s hogy a gyakorlatban miként alkalmazta elgondolásait a nagy reformátor. Mindezt, bízva abban, hogy az értekezés a magyar protestáns értelmiség lelki épülésére és szellemi gyarapodására szolgál. A Disszertáció így mindösszesen tizenkét fejezetre tagolódik, oly módon, hogy Kálvin tanításainak történeti, társadalmi, jogi és személyes hátterét megvilágítva (1−4. fej.) érkezik el az Institutióban, konzisztóriumi jegyzőkönyvekben, bibliakommentárok-ban, igehirdetésekben, valamint a városállam erkölcsi statútumaiban közzétett házasság- és családetikájának feltárásához (5−10. fej.), végezetül pedig bemutatja gondolatainak hazai recepcióját a XVI. századtól egészen a hatályos egyházi és állami szabályozásig (11. fej.), majd végül összegző megállapításokat tesz (12. fej.). Az első fejezet a téma kutatástörténeti előzményeit tárgyalja úgy, hogy amíg a fejezet első egysége a Kálvin-kutatásról általában, addig a második része pedig speciálisan a kálvini házasság és családetika terén született eddigi eredmények áttekintése iránt érdeklődik. A kutatástörténeti előzmények ismeretében megállapítható, hogy Kálvin megnevezett tanításai társadalmi etikájának integráns részét képezik, oly módon, hogy megannyi interdiszciplináris sajátossággal bírnak. Mindezek mellett pedig kijelenthető az is, hogy hazánkban eddigelé még nem került sor a téma elmélyült, rendszerszintű kimunkálására. A Dolgozat második része azt a nagyon fontos kutatástörténeti megállapítást tartja szem előtt, hogy a reformátor működését az Ige és a teológia mellett, nagymértékben a szituáció is befolyásolta, ezért gondolatainak alaposabb vizsgálatához elengedhetetlen Genf városa gazdasági, politikai, gazdasági, vallási és egyéb társadalmi viszonyainak megismerése. Ezeknek a jellemzőknek az összehasonlító elemzése alapján látható, hogy Kálvin érkezésekor (1536) az egykori virágzó város már a gazdasági recesszió képét (tömeges szegénység, társadalmi feszültségek) mutatta, melynek legfontosabb negatív kísérőjelensége a morális hanyatlás lett. S mert a korábbi függetlenségi harcok, valamint a hitújítás küzdelmei könnyen anarchiába sodorhatták volna a fiatal városállamot, Kálvinra mind nagyobb szerep hárult a társadalmi képlet tisztázásában és a közállapotok stabilizálásában. A harmadik fejezet tovább folytatja Kálvin tanításai hátterének vizsgálatát, hiszen bemutatja, miként gondolkoztak az eljegyzésről, házasságról és válásról a római jog, az egyházatyák, valamint a kánonjog legmarkánsabb képviselői. Kétségtelen, hogy a házassági életközösség sajátosságainak − elsősorban jogi – feltárásában elévülhetetlen érdemeket szereztek a római jog redaktorai, akik szerint: „a házasság a férfi és nő olyan különleges sorsközössége, melyet isteni és emberi törvények szabályoznak”. Azonban a római jog sajátja volt még ebben a tekintetben, hogy legitimálta az elválás és az ágyasság intézményét is. Nem így a keresztyén Egyház, amely kezdetben még elnéző magatartást tanúsított a római joggal szemben, a Birodalom gyengülése után azonban már határozottan kiállt az elválás és az ágyassági kapcsolatok tilalma ellen, sőt, még az újraházasodás lehetőségét is elvetette. Tény, a házassági etika már a korai egyházatyákat is megosztotta, mégis módfelett jelentőssé váltak e téren a „házasság doktorának” nevezett Szent Ágoston (354−430) tanításai. Ugyanis ezek nyomán végre kialakult és megszilárdult a házasság hármas hasznának hagyományos (katolikus) értelmezése: első a gyermekek nemzésének és nevelésének feladata (bonum prolis), a második a hitvestársak iránti testi-lelki hűség, amely kizár minden harmadik személyt (bonum fidei), végül pedig a szentségi jelleg (bonum sacramenti), amely Krisztus és az Egyház kapcsolatának (Ef 5,32) analógiájára épülve egységet és felbonthatatlanságot, így újraházasodási tilalmat követel meg. Így nem véletlen, hogy a házasság végül szentségi jelleget nyert. Az Értekezés negyedik része ellenben már magával Kálvinnal foglalkozik, hiszen magánéletének vizsgálatával arra keresi a választ, hogy vajon milyen házassági és családi körülmények hatottak teológiai és etikai látásának kialakulására és formálódására. Gondolhatunk itt házasságkötésére Idelette de Buré-val, testvére, Kálvin Antal botrányos válására, vagy éppen neveltlánya, Judit paráználkodására. Az ötödik és hatodik fejezet a genfi reformátor műveinek, tudniillik Institutiója különböző kiadásainak (1536, 1541, 1559), valamint jogi vonatkozású munkáinak elemzésére irányul. Ugyanis Kálvin legkorábban Magnum Opusában, az Institutióban foglalkozott a házasság kérdésével, mellyel kapcsolatban ugyan elismerte annak gyermeknemzésre és kölcsönös segítségnyújtásra, gondoskodásra irányuló rendelését, de egyszersmind visszautasította szentségi jellegét. Az Institutio kimunkálása után leginkább jogi természetű munkák kidolgozásával foglalkozott a reformátor. Szép példa erre az úgynevezett Házassági Szabálygyűjtemény (1546), melynek jelentősége abban áll, hogy elsősorban a Biblia tanításai alapján állapította meg az eljegyzésre, házasságkötésre és elválásra vonatkozó jogi rendelkezéseket. A Dolgozat központi része, a hetedik fejezet pedig a hazai Kálvin-kutatásban elsőként vizsgálja mélyrehatóan az 1541-ben felállított genfi Egyháztanács, azaz a Konzisztórium létrehozásának és működésének történeti, teológiai és etikai alapvetéseit, melyeket kiegészít a testület jegyzőkönyveinek bemutatásával. Így érkezik el Kálvin tanításainak megvalósulásához, hiszen a bíróság ülésein a reformátor a gyakorlatban is alkalmazhatta és esetleg újrafogalmazhatta azon elgondolásait, melyeket bibliamagyarázataiban és prédikációiban tett közzé. Ezek a meghallgatások tehát hozzájárultak teológiájának és etikájának kikristályosodásához főleg a különféle házassági ígéretek, paráznaság, házasságtörés, testi bántalmazás, szociális elhanyagolás, vagy éppen az elválás kérdésének kimunkálása terén. Kétségtelen ugyan, hogy a testület legfőbb fegyelmező eszköze az Úrvacsorától való eltiltás volt, az Egyháztanács alapintenciója mégsem a gyülekezeti tagok megbüntetésére, hanem sokkal inkább életük megjobbítására irányult. A nyolcadik és kilencedik rész a témára vonatkozóan talán Kálvin legfontosabb irodalmi műveit, így bibliakommentárjait és igehirdetéseit vizsgálja, oly módon, hogy mindkét esetben elsőként a munkák előállását és általános jellemzőit tárja fel, majd ezt követően érkezik el a relevánsnak tekintett részletek bemutatásához és vizsgálatához. E két fejezet szorosan összetartozik, mondhatni egymást kiegészítik, hiszen Kálvin tanításainak feltárásakor szem előtt kell tartani, hogy mivel bibliamagyarázatait elsősorban a „protestáns” értelmiségnek szánta, nem bocsátkozhatott az etikai kérdések olyan mélyreható etikai reflexiójába, mint tette azt a prédikációk esetén. A két műfaj sajátosságai miatt a különféle társadalmi-morális kérdések leginkább igehirdetéseiben foglalkoztatták a reformátort, aki így a Szent Péter székesegyházban kitűnően használta ki a szószék adta nyilvánosság erejét. Tette mindezt az Egyház „őrállói tisztének” betöltése érdekében. Különösen igaz ez azon prédikációk esetén, amikor egy híres genfi család (pl. Favre, Perrin) vagy a Konzisztórium dolgait említette meg, természetesen név nélkül, bár a gyülekezet tagjai mindnyájan jól tudták, kiről is van szó. A Disszertáció tízedik fejezete a nemzetközi és hazai Kálvin-kutatásban is kissé háttérbe szorult kérdést tárgyalja, tudniillik azt, hogy mi volt a teológiai-etikai indítóoka Kálvin részéről azoknak a jogi természetű, de morális eredetű városi statútumoknak, melyeket fellépésére a Kistanács fogadott el. A szabályrendeletek értelmében, ugyanis Kálvin a szexuális kicsapongás mellett, elsősorban a helytelen öltözködés, tánc, éneklés, alkohol- és ételfogyasztás miatt tartotta nehézkesnek Genfben az „új Jeruzsálem” realizálódását. A tizenegyedik rész pedig szándéka szerint annak bemutatására törekszik, hogy milyen volt Kálvin házasság és családetikájának recepciója hazánkban. S bár a reformátor hatásának vizsgálata megannyi egyháztörténeti, jogi és társadalmi problémát vet fel hazánkban, mégis kijelenthető, hogy főleg a Debrecen-Egervölgyi Hitvallás és a Geleji Kanonok (1649) szövegéből, valamint Tarpai Szilágyi András műveiből kimutatható a kálvini örökség, különös tekintettel a házassági eljegyzés, házasságkötés és elválás szabályaira. Tény azonban, hogy Kálvin tanításaihoz képest jelentős eltérést mutat, hogy hazánkban egészen a házassági jog egységes, „állami” kimunkálásáig (1894) tartotta magát az „önálló református házassági jog”, amely elsősorban gyülekezeti keretek közé rendelte az effajta ügyek tárgyalását. Noha ez az „önálló református házassági jog” már több, mint egy évszázada átadta helyét a központi szabályozásnak, ez mégsem jelenti azt, hogy a Magyarországi Református Egyház kivonult volna az Istennek tetsző házassági és családi élet hirdetésének színteréről. Nem is tehetné, hiszen „őrállói tisztéből” eredő felelőssége mindenkor erre kötelezi, mely szépen kiolvasható a Házasság, család és szexualitás (2004) című állásfoglalásából.