Értekezésünk az antik kórusból származtatott koralitás jelenségén keresztül a közösség megjelenési formáit vizsgálja Bernard-Marie Koltès (1948-1989) drámai életművének érett korszakában (La nuit juste avant les forêts / Magányéjszaka, Combat de nègre et de chiens / A néger és a kutyák harca, Quai ouest, Le retour au désert, Roberto Zucco). A koltèsi koralitás és közösségképek vizsgálata nyomán a Koltès-szakirodalom két alaptézisét vontuk kérdőre: ezek szerint a dialógus mellett a magányos beszéd a legjellemzőbb megszólalási mód, és a Másik iránti vágy színrevitele az életmű tematikus origója. A két megállapítás természetesen szoros kapcsolatban áll egymással, hiszen a magányos beszéd, különösen a soliloquium a Másik megszólításának és a magány színrevitelének leginkább kézre álló formája. Dolgozatunk nem cáfolni, csupán árnyalni kívánta a Koltès-œuvre recepciójának két alaptételét, melyek − az életmű kanonizációjával párhuzamosan − talán túlságosan is gyorsan szakirodalmi premisszákká váltak. Elemzéseink azt igyekeztek bizonyítani, hogy a magányos beszéd mellett az életmű visszatérő dramaturgiai megoldása a kórusból származtatott koralitás, melyhez szorosan kötődik a központi alakot körülvevő − negatív konnotációkkal erősen terhelt − közösségek megjelenítése. Munkánk első, elméleti részében a koralitás – a magyarországi tudományos közegben ismeretlen – fogalmának bevezetése volt a célunk: előbb a kórus és koralitás kapcsolatrendszerének átfogó vizsgálatára, majd ebből kiindulva a koralitás jelenségének definiálására teszünk kísérletet. A második részben arra a kérdésre kerestük a választ, hogy milyen okoknak tulajdonítható az, hogy a szakirodalom mindezidáig nem vizsgálta a koltèsi életművet a koralitás szempontjából. A dolgozat központi, harmadik fejezetében a koralitás különböző megjelenési formáit mutattuk be az ún. érett korszakból származó Koltès-szövegekben nem csupán azzal a céllal, hogy bizonyítsuk az eddig mellőzött szempont érvényességét, hanem hogy a Koltès-recepciót egy új nézőponttal gazdagítsuk. Zárófejezetünkben a koralitás-szempontú interpretációk alapján igyekszünk hozzájárulni a drámai életmű közösségképének értelmezéséhez. A Koltès-drámák vizsgálata során azt tapasztaltuk, hogy a koralitás terminuson keresztül megközelíthetővé válik számos olyan megszólalási forma, melyet a szakirodalom mindeddig nem tudott közösen kezelni. E szöveghelyek összekapcsolása lehetővé tette, hogy a drámai életműhöz egy új szempontból közelítsünk, mellyel együtt járt természetesen, hogy eddig jelentéktelennek tűnő és a szakirodalom által figyelmen kívül hagyott részletek jelentőséget nyertek. Ez a megállapítás különösen igaz a didaszkáliákra, melyek gazdagságára gyakran utal a kritika: a virtuális színen elhangzó megszólalásokkal egyenrangúnak tekintett didaszkáliák révén mind A néger és a kutyák harca, mind a Quai ouest esetében az eddigiektől alapvetően eltérő módon olvastuk a drámai alakok rendszerét.

My thesis investigates the forms of the representation of communities in five dramas of the maturity years (La nuit juste avant les forêts / The Night Just Before the Forests, Combat de nègre et de chiens / Black Battles with Dogs, Quai ouest / Quay West, Le retour au désert / The Return to the Desert, Roberto Zucco) of French dramatist Bernard-Marie Koltès (1948-1989) in terms of chorality derived from the ancient choir. In the interpretation of the chorality and communities in Koltès’s works I questioned two essential elements of the Koltès criticism: these imply that the most characteristic elements of speech are monologues and dialogues; and that the main thematic occupation of Koltès’s works is the representation of the desire for the Other. These two statements are indeed closely related, because monologue, and especially soliloquy seem to be the most convenient forms for addressing the Other and representing loneliness. In my paper I wish to reconsider and not to oppose these two basic aspects of Koltès’s reception which, parallel with the canonization of his works, became premisses of the criticism, perhaps too quickly. In my analyses I try to show that besides monologues, chorality derived from the choir is also an iterative dramaturgical element in Koltès’s works, and it is closely connected to the representation of communities (these communities, however, bear the burden of negative implications) that surround the central characters. In the first, theoretical part of my paper I introduce the term of chorality, which is practicaly unknown for the Hungarian literary and drama criticism. First, I attempt to make a thorough analysis of the connections between choir and chorality, then, based on this analysis I try to give a definition for the phenomenon of chorality. In the second part I try to answer the question: why has literary criticism neglected the study of Koltès’s works from the aspects of chorality so far? In the third, central chapter of the thesis I examine different forms of chorality in the dramas of the so-called years of maturity, in order to prove the relevance of the perspectives neglected until today and to contribute to the Koltès reception with new aspects. The interpretations of the final chapter are centered around chorality and will hopefully assist to the understanding of the ideas of communities in the dramatic oeuvre. The study of Koltès’s plays proved that the term ”chorality” may help to access several forms of speech that the Koltès literature has not been able to handle in sync. The connecting of these texts enabled a new approach to the oeuvre and the consideration of details that had been overlooked or neglected by the critics so far. This is especially important in case of the didascalias, which are often referred to in the interpretations as elaborate: by interpreting certain didascalias as equal to any utterances on the virtual stage I attempted a new and distinct reading of the system of dramatic characters in two dramas, Black Battles with Dogs and Quay West.