Az Oszmán Birodalomhoz kötődő keleti kérdés a 19. századi diplomáciatörténet egyik meghatározó problémahalmaza volt, amely eltérő időszakokban eltérő mértékben, de mégis konstans módon a nagyhatalmi politika szerves részét képezte. A keleti kérdésen belül több válság alakult ki a század első felében, amelyeknek állandó nagyhatalmi tényezője Nagy-Britannia és Oroszország voltak. Bár az 1820–1830-as évek keleti ügyeiben más vezető európai államok – Franciaország és Ausztria – is meghatározó szerepet játszottak, London és Szentpétervár válságkezelési mechanizmusokban való részvétele kiemelt jelentőséggel bírt az adott korszakban. A két állam ugyanis az Oszmán Birodalomban kialakuló krízishelyzetek kezelésének aktív részese volt, szerepvállalásuk pedig az egymáshoz való viszonyukat is alapjaiban határozta meg. A részben a keleti kérdés mentén formálódó angol–orosz kapcsolatokra az együttműködés és vetélkedés kettősége jellemző az 1821–1838 közötti időszakban. A keleti kérdés egyes aspektusait tekintve szükséges volt Nagy-Britannia és Oroszország együttműködése (lásd görög ügy); a kooperáció azonban felszínre hozta a Kelet-Mediterráneum és a Közel-Kelet térségben történő gazdasági-politikai befolyásszerzésre irányuló kölcsönös igényt, amely a st.-jamesi kabinet és a cári kormányzat közötti érdekellentétek fő forrását képezték. A dolgozat célkitűzése az volt, hogy bemutassa Nagy-Britannia és Oroszország keleti kérdéshez köthető válságkezelési koncepcióit; az adott ügyek tekintetében megvalósuló közös együttműködés és/vagy szembenállás jellegét; a Foreign Office és a MID külügyi stratégiáját formáló külső és belső tényezőket.
A konfliktuskezelésben alkalmazott eszközök a békés tárgyalásoktól a fegyveres intervencióig terjedően kerültek bemutatásra. Az adott válságok vagy diplomáciai ügyek brit és orosz oldalról történő kezelése pedig geopolitikai régiókra bontva lett megvizsgálva, mivel a disszertáció egyik fő tézise az volt, hogy térségenként eltérés figyelhető meg a Nagy-Britannia és Oroszország által alkalmazott problémamegoldás eszközeiben. Ennek megfelelően a keleti kérdés konfliktusgócai szerint három nagy területi egység különíthető el: a Balkán, a Fekete-tenger és a Közel-Kelet térsége. A balkáni régió tekintetében az önálló görög állam kérdése; a fekete-tengeri régióban a Dunai Fejedelemségek ügye, az orosz–török konfliktus, továbbá Oroszország nyugat-kaukázusi expanziója; míg a Közel-Kelet esetében az egyiptomi válságok és érintőlegesen a Perzsa Birodalom, valamint a Herati Fejedelemség közötti háborús konfliktus került tárgyalásra. The Eastern Question linked with the Ottoman Empire was one of the significant issues of the 19th century diplomatic history, which in different periods to a different extent, but constantly kept functioning as an integral part of the Great Power policy of the century. Several crises developed during the first half of the century as part of the Eastern Question, the constant Great Power participants of which were Great Britain and Russia. Although in the Eastern affairs of the 1820s and 1830s other leading European states, such as France and Austria had played a decisive role as well, the participation of London and St Petersburg in the mechanisms of crisis management was of outstanding significance for the period. Namely, the two states played an active role in the management of the crises occurring in the Ottoman Empire, while the role they had taken in it had fundamentally defined their interrelations. The Anglo–Russian relations that were forming around the Eastern Question could be characterized by the duality of cooperation and competition between 1821 and 1838. Regarding certain aspects of the Eastern Question the interoperability of Great Britain and Russia was regarded to be necessary (for instance the Greek Cause), however, this collaboration has revealed their mutual interest to gain power over the Eastern Mediterranean and the Middle East, which was the main reason for the clashes between the Court of St James’s and the Tsar’s Government. The main objective of the paper was to present the crisis management concepts of Great Britain and Russia related to the Eastern Question; to present the character of their cooperation and/or confrontation regarding the common issues; as well as the external and internal factors that formed the foreign affairs strategy of the Foreign Office and the MID. Their ways in conflict management ranged from peaceful negotiations to armed interventions, while the management of the given crises and diplomatic affairs by the British and Russian side was examined by geopolitical regions, since one of the main premises of this dissertation was that clear differences can be observed in Great Britain’s and Russia’s problem solving in different regions. Accordingly, the centres of conflict of the Eastern Question may be classified in three major regional units: the Balkans, the Black Sea Region and the Middle East. In the Balkan region the question of the independent Greek state; in the Black Sea region the cause of the Danubian Principalities, the Russo–Turkish conflict, as well as Russia’s expansion to the Western Caucasus; while in the Middle East the Egyptian crises and marginally the war conflict between the Persian Empire and the Herat Principality were the main subjects of analysis.