Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola
Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez
Bölcsészettudományi Kar
Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola
(vezető: Dr. Bárány Attila)
Bölcsészettudományi doktori tanács
D50
tudományágak:
- Történelemtudományok
- Néprajz és kulturális antropológiai tudományok
Doktori programok:
- Történelem
(programvezető: Dr. Papp Klára) - Néprajz
(programvezető: Dr. Bartha Elek)
Böngészés
Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola Megjelenés dátuma szerinti böngészés
Megjelenítve 1 - 20 (Összesen 175)
Találat egy oldalon
Rendezési lehetőségek
Tétel Korlátozottan hozzáférhető Templomos lovagok, mint ambivalens hősök az európai néphagyományban(2002) Edelényi, Adél; Bartha, Elek; Edelényi, Adél; Történelem és néprajz doktori iskola; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar--Történelem és néprajz doktori iskolaA történelem kiemelkedő alakjaihoz fűződő epikus hagyományok lejegyzése és feldolgozása közel két évszázados múltra tekint vissza a néprajztudományban, mégis az utóbbi jó néhány évtizedben háttérbe szorult a mondák többi műfajához képest. Ennek következtében több típus, típuscsoport ma már nehezen, vagy egyáltalán nem rekonstruálható a jelenlegi adatok, gyűjtések alapján. Alig született feljegyzés – elemzés pedig egyáltalán nem – arról az Európa-szerte ismert mondakörről, amely még ma is a templomos rend (népi elnevezésük vörös barát a magyar és Rote Pfaffe a német nyelvterületen) történetéhez fűződő számos motívumon keresztül hagyományozódik, és amely – a szóhagyományról készült feljegyzések, régészeti és levéltári anyagok, valamint a történeti források tanúsága szerint – a tizenkilencedik század végén még hazánk egyik legelterjedtebb történeti mondaköre lehetett. A templomos-monda korábbi elterjedtségére és népszerűségére többen felhívták a figyelmet (Pesty Frigyes, Mednyánszky Alajos, Ipolyi Arnold, Patek Ferenc, Dobos Ilona, a német nyelvterületről pedig Matthias Zender, Nikolaus Gredt, Paul Zaunert, Richard Kühnau, Will-Erich Peuckert, Leander Petzoldt stb.), bár ezek a megjegyzések mindmáig visszhangtalanok maradtak. Jelen munka a történeti mondák utóbbi néhány évben felélénkült gyűjtéséhez és feldolgozásához kíván hozzájárulni. E műfajon belül a templomos-monda kutatása fehér foltnak számít, annak ellenére, hogy bizonyos változatait már a tizenkilencedik század elejétől kezdve lejegyezték. A mondakör feldolgozásával és elemzésével a dolgozat azt bizonyítja, hogy Európa-szerte elterjedt mondáról van szó, amely az egyes régiókban számos lokális és vándormotívumot olvasztott magába.Tétel Szabadon hozzáférhető Szentes össznépessége és a népesség kontinuitása a XVIII-XIX. században(2003) Aranyiné Patai, Magdolna; Rácz, István; Patai, Magdolna; Multidiszciplináris bölcsészettudományok doktori iskola; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar --A dolgozat Szentes társadalmának alakulását mutatja be 1715-1840 között.Tétel Szabadon hozzáférhető A városi elit és a városi önkormányzat Nyíregyházán a 20. század első felében(2005) Takács, Tibor; Orosz, István; Multidiszciplináris bölcsészettudományok (6.1. Történelemtudományok, 6.7. Néprajz és kulturális antropológiai tudományok) doktori iskolaTétel Korlátozottan hozzáférhető The Evolucion of the Middle Class before and during the Victorian Era(2005) Csinády, Judit; Timár, Lajos; Csinády, Judit; Történelem és néprajz doktori iskola; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar--történelem és néprajz doktori iskolaThis dissertation aimed at tracing down the most important stages and components of the 'March of the Mind' phenomenon and at pouring light on the nature of the changes that were going on within the ranks of English professionals in the last third of the nineteenth century. In my work I attempted to show and explain the social, economic and cultural forces that operated in the given period and helped transform the early Victorian professional status – which mostly meant middle class intellectual work. Professional people aimed at providing certain services based on a presumed mastery of a body of esoteric knowledge, but lacked any kind of formal institutional structure, therefore it was essential to carry out reforms that moulded the practitioners of the professions into a recognizable occupationally selected subclass within the society, which enjoyed more unity than ever before, increasingly moved in the direction of professionalism and could boast of specialized, expert knowledge and state recognition by the end of the era.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Vallás és etnicitás a vajdaságimagyarok körében(2005) Papp, Richárd; Ujváry, Zoltán; Papp , Richárd; Történelem és néprajz doktori iskola; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar--Történelem és néprajz doktori iskolaAz elmúlt másfél évtized jugoszláviai, Szerbia és Montenegró-beli eseményei azt jelzik, hogy az etnicitás jelentéseinek mélyebb tudományos feltárása során a vallási tartalmakat, összefüggéseket nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hiszen az említett régió társadalmi-politikai folyamatait alapvetően befolyásolják az etnikus, nemzeti stratégiák, amelyeket a „saját valláshoz” való tartozás és a hozzá köthető identitáselemek legitimálnak. Öt éve végzek kulturális antropológiai terepmunkát a Vajdaság két településén: Bácsfeketehegyen és Zentán. Mindkét település többségi lakossága „magyar” történelmi egyházhoz tartozik, de még Zentán a magyarok szinte kivétel nélkül római katolikusok, addig Bácsfeketehegyen a református egyház tagjai. A zentai szerbek pravoszláv vallásúak, a bácsfeketehegyi montenegróiak és szerbek többsége viszont ateistának vallja magát. Mit jelent a történelmi egyházak és az etnikus tartalmak összefonódása a mindennapi élet, az együttélés részleteiben? Hogyan mélyülnek el, jutnak közös nevezőre ezek a jelentéstartalmak? Megfeleltethetőek-e ezek az „etnikus összefonódások” „nemzeti ökumenizmusnak” is, például a „magyar felekezetek” esetében? Valóban integrálja-e a „saját vallás” az etnikus közösségeket? S ha igen, akkor a kisegyházak tagjai hogyan helyezkednek el ebben az etnikus-vallási kapcsolathálóban, az ő identitásuk milyen válaszokat, stratégiákat tudatosít bennük? Hogyan függ össze a kulturális gyakorlat és az identitás rejtett kognitív összetevőiben a magyarságtudat és a „saját” egyházhoz való kötődés? Disszertációmban többek között a fenti kérdésekre keresem a válaszlehetőségeket bemutatva a vajdasági mindennapok sokszínű kultúráját. Korábbi (budapesti, erdélyi, kárpátaljai és izraeli) kutatásaim fókuszában egyaránt a vallási jelenségek álltak egyrészt személyes motivációból, másrészt mert a vallás kutatásával a megérteni kívánt kultúra és identitás rendszere tárulhat fel számunkra, hiszen a vallási jelentések a társadalmi, gazdasági, politikai összetevők mellett egy kultúra kognitív, ideológiai és ontológiai dimenzióiba is bepillantást engedhet. (Vö. Geertz 1994: 63–104; Csepeli 2001: 31, 517) Nem gondolom, hogy a kultúra és identitás holisztikus „áttekintéséhez” az egyetlen út a vallás kutatása lenne, de azt igen, hogy számos összefüggést nem ismertem volna fel terepmunkáim során (nem egyszer még magukat „nem vallásosnak”, „vallástalannak” vagy „ateistának” valló beszélgetőtársaim esetében is), ha nem vagyok tisztában a vallási jelentéstartalmakkal. Így a vallási intézmények és az azokhoz kötődő emberek, kapcsolódó kulturális gyakorlatok, szakrális-teológiai-vallásetnográfiai ismeretanyag összegyűjtése mellett a közösség lehető legteljesebb társadalmi-kulturális életének megismerésére törekedtem. Ezért terepmunkáim során a mindennapos életben vett aktív részvétel mellett minden meghatározó rítuson megpróbáltam részt venni, s az ott tapasztaltakat átbeszélni a résztvevőkkel és a részt nem vevőkkel egyaránt. Interjúimat, beszélgetéseimet minden korosztállyal, társadalmi réteggel, különböző státusokkal rendelkezőkkel, magyarokkal, szerbekkel egyaránt megpróbáltam körüljárni. Az elmúlt öt év alatt ezért több ládám maradt telt meg kazettákkal, fényképekkel, írott forrásokkal, jegyzetekkel. Természetesen soha nem fogom mindezeket feldolgozni, de minden egyes esettanulmányomhoz szükségem lehet dokumentációimra, amelyek begyűjtésével is olyan tudásra tehettem szert, ami által otthonosan tudok mozogni kutatott közösségeim életében. Eredményeimet is megpróbáltam objektivizálni úgy, hogy tanulmányaim megjelenése előtt lektoráltattam „fő adatközlőimmel”, akikkel azóta is napi kapcsolatban vagyok. Ezért több fejezetben később olvashatók lesznek olyan interjúrészletek is, amelyekben írás alatt álló, vagy már megjelent tanulmányaimhoz fűztek kommentárt beszélgetőtársaim. Munkáim „objektivitásának”, „átfogó jellegének” sarokköveit is tehát a „szubjektív mozzanatokban”, a kutatott közösség valóságán belül találhatom meg. Felmerülhet a kérdés, mitől lehet egy antropológiai kutatás „autentikus”, miért „jó” az egy társadalomnak, ha megtűri ezeket a terepmunkásokat? A kérdésekre megfogalmazható válaszlehetőségeket a világhírű tudós Lévi-Strauss segítségével próbálom megfogalmazni, hiszen a tőle származó gondolatok (Lévi-Strauss 2001/I: 270–285) egy „autentikus”, objektív-elemző teoretikus meglátásait közvetítik felénk: Lévi-Strauss az etnográfiai, etnológiai és antropológiai diszciplínák viszonyrendszerét azok módszertani összefüggésében szemléli. Eszerint az etnográfiát a kutatás első, a megfigyelés és leírás fázisának nevezi, amely magában foglalja a terepmunkát, mint a sajátos kulturális jelenségek értelmezésére vonatkozó módszerek és technikák együtteseit. Az etnográfiai kutatás így egy „kellően behatárolt csoportra vonatkozik”, amelyben „a szerző személyes tapasztalatai során tett megfigyeléseinek legnagyobb részét” gyűjti egybe.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Polgári karrierek a 19–20. századi Debrecenben(2005) Czeglédi Zoltánné; Veliky, János; Lovas, Enikő Amália; Történelem és néprajz doktori iskola; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar--Történelem és néprajz doktori iskolaA disszertáció olyan neves helyi polgárcsaládok történeti anyagát kívánja bemutatni, amelynek tagjai valamilyen szempontból, szempontokból kiemelkedő pályát futottak be. A karriertörténeti vizsgálat rengeteg oldalról vehet szemügyre egy-egy személyiséget, aki a helyi társadalom neves tagjaként volt közismert, és nem elsősorban családi háttere, származása okán. Legérdekesebbnek azok tarthatók, akik egyéni pályafutással tőkés nagypolgárrá és társadalmi vezető személyiséggé egyaránt váltak. Tehát nemcsak a gazdasági, hanem a társadalmi vezető személyiségek is fontosak, hiszen igazi karriert az futott be, aki mindkét szférában jelentős tevékenységet és eredményeket mutatott fel. Választott témánk a debreceni újkori polgárságban kibontakozó karrierek összehasonlító vizsgálata, amely alkalmasnak látszott bemutatni a város társadalmának életét egy-egy neves ember pályáján keresztül, és módot adott közelebb hozni a korszak emberi oldalát. A kutatás végső célja eredményeivel érzékeltetni a kiválasztott csoport tagjainak fontos, de ellentmondásoktól sem mentes szerepét a város és környezete gazdasági és társadalmi átalakulásában, polgárosodásában. Minderről a szerepről pontosabb, árnyaltabb képet a város történeti folyamataiba beillesztett mikrotörténeti vizsgálatok, illetve az ország többi piacközpontjából származó példák (így Debrecen és Nagyvárad regionális központi funkciói kettőssége) összevetése révén kaphatunk. A fejlődési folyamatok feltárását segítheti a helyi vállalkozástörténet bemutatása, mivel az egyes cégek a regionális gazdaság és társadalom fejlődési irányait képviselhetik. A személyiségek, családok kiválasztásánál a következő szempontokat vehettük irányadónak: a helyi gazdasági és/vagy társadalmi vezető réteg tagja, és közössége valamilyen életterületén központi szerepben állt. Ugyanakkor a kiemelt egyéniségek között jelentékeny különbségek mutatkozhattak: betelepedésük a városba más-más időponthoz köthető, különböző társadalmi rétegekből, nemzetiségekből és felekezetekből származtak, és ez a város egyedi gazdasági adottságaival, a Monarchia és a két világháború közötti fejlődési útjával találkozva más-más lehetőségeket vetett fel a társadalmi és gazdasági szerepvállalásra. Ezen lehetőségek megvalósult része vált az összehasonlítás alapjává. Ebből is láthatóan a disszertáció a kiválasztott személyiségek, családok gazdasági térnyerését, lehetőségeinek alakulását, a regionális gazdaságszerkezetben betöltött szerepét, pozícióik módosulásait és életútjuk folyamán elért eredményeiket kívánta vizsgálni. Elsősorban azokat az irányadó helyzetben tevékenykedő személyiségeket választottuk a kutatás tárgyául, akik közvetlenül kapcsolatban álltak a helyi, vagy a regionális társadalom gazdasági, politikai elitjével, illetve társadalmi, kulturális vezető rétegeivel. Nem foglalkoztunk mélyrehatóbban foglalkozási csoportokkal, viszont szükségesnek láttuk bemutatni a város kapitalizmus kori társadalmi fejlődésének sajátosságait, összevetve az országos és az Oszrák-Magyar Monarchián belül megfigyelt irányzatokkal. Elsősorban azokra az elemekre koncentráltunk, melyek valamilyen úton a vezető rétegekhez köthetők. A disszertáció szerkezete a bevezetést követően két elkülönülő részből áll. A bevezetésben a korszakhoz és a témához kapcsolódó társadalmi kategóriák és folyamatok fogalmait kíséreltük meghatározni, az ezekről született elképzelések bemutatásával és értékelésével. Ezt követően vázoltuk, a fentebb leírt módon, a korszak polgári társadalmának változásait. Az első nagy, már kutatásokra épülő egység időbeni fejezetekre bontva tárgyalja a debreceni tőkés polgárság kiemelkedő karriert befutó tagjainak történetét, azok történelmi körülményeit és lehetőségeit. A második rész debreceni vállalkozások (társaságok) történetét tárgyalja, amely a vállalkozások szervezettségére mutat rá. Ezek összehasonlító képet és mintát nyújthatnak a vizsgált tendenciákhoz, a siker alapvető mentális, gazdasági, szellemi-műveltségbeli és mobilitásbeli mibenlétéről és változásairól, valamint az egyéni vonások fejlődést elősegítő szerepéről. Célunk a minél átfogóbb és pontosabb kép felvázolása volt az említett csoport tevékenységéről és környezetéről, életkörülményeikről. A fenti célkitűzés kapcsán szükséges volt vizsgálni az egyes karriereket befutó személyek gazdasági és társadalmi mobilitását, tőkeszerző módszereit, majd tőkeakkumulációs lehetőségeiket és karrierjeik sajátosságait. Ez a társadalmi, politikai, gazdasági és családi kapcsolatok kiterjedtsége és körülményei miatt volt problematikus, bár a városi társadalmi közegek és körök zártsága könnyítően hatott felmérésükre. Ez egyaránt érvényes volt a gazdasági, a társadalmi és a szellemi-kulturális elit tagjaira. Alapvető volt a dolgozatban tehát az egyes személyek, családok felemelkedési folyamatának konkrét vizsgálata és ezek feldolgozása, majd más példákkal (esetleg egymással) történő összehasonlítása, hiszen mindez választ adhatott arra a kérdésre, milyen általánosítható tényezőket ragadhatunk meg történetük kapcsán, és ezek azonosíthatóak-e a mindannyiukra jellemzőnek vélt sikeres polgár mentalitásával? Felmerült nyilván az a kérdés is, hogy ez tudatos magatartásként nyilvánul-e meg, afféle stratégiaként, vagy történelmi körülmények megszabta szükségszerűség eredménye? Illetőleg a forrásokból kitűnő személyiségek egyéni sajátosságai közül mik lehettek azok, amelyek hozzájárultak lehetőségeik felismeréséhez és sikeres felhasználásához?Tétel Korlátozottan hozzáférhető Gróf Széchenyi István történetszemlélete a reformkor politikai értékvilágának összefüggéseiben(2005) Fülöp, Tamás; Velkey, Ferenc; Fülöp, Tamás; Történelem és néprajz doktori iskola; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar--Történelem és néprajz doktori iskolaGróf Széchenyi István eszmeiségének, politikai pályájának értelmezői az elmúlt másfél évszázad során nem egy alkalommal hívták már fel a figyelmet arra a tényre, hogy a gróf magánjellegű és közvélemény számára készült, s a magyar nemzet helyzetértékelésével, átalakulásával kapcsolatos megnyilatkozásaiban egy rendkívül erős, látszólagos esetlegessége ellenére is rendszeresen visszatérő, következetesen alkalmazott, s olykor „történetfilozófiai magasságokba” emelkedő, történetszemléleti megfontolásokra épülő eszmei háttér tapintható ki. Jelentős részben ezek a nemzet múltjával, jelenével és jövőjével kapcsolatos szisztematikus megjegyzések ösztönözték arra a dolgozat szerzőjét, hogy a könyvtárnyi léptékű Széchenyi-historiográfia e jelenségre vonatkozó megállapításaiból kiindulva Széchenyi történeti eszméit egy részletesebb vizsgálatnak vesse alá.S bár Széchenyi saját történetszemléleti „koncepcióját” nem fejtette ki „önálló rendszeralkotó mű” formájában, a korábbi eszmetörténeti kutatások rávilágítottak már arra, hogy a gróf politikai koncepcióját, programadó műveit és vitairatait mennyire mélyen hatotta át az erre a sajátos „történetfelfogásra” épülő érvelés. A 20. századi Széchenyi-historiográfia eredményei azonban nemcsak a jelenség hangsúlyos voltára mutattak rá, hanem fontos filológiai és eszmetörténeti alapkutatásokkal is hozzájárultak Széchenyi történetszemléletének pontosabb megismeréséhez. A század első felében Angyal Dávid, s a nyomában haladó Iványi-Grünwald Béla a gróf történeti eszméinek számos európai szellemi párhuzamára, szemléleti alapjára és eszmei összefüggésére derítettek fényt. Az 1970-es évek elején pedig Gergely András eszmetörténeti-rekonstrukciós vizsgálatai fejtették fel Széchenyi történetszemléletének legfontosabb alapkategóriáit és a gróf eszmerendszerében betöltött szerepét. Gergely András munkájának meghatározó jellegét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az elmúlt évtizedekben napvilágot látott életrajzok és Széchenyi-értelmezések jelentős részben ezt a konstrukciót választották kiindulópontjuknak.A jelzett eredmények ellenére azonban olyan átfogó vizsgálat, amely a gróf történetszemléleti megfontolásokat tartalmazó argumentációjának és a korabeli politikai diskurzusnak a kapcsolatát, illetve az ismétlődő érvanyag és a reformkor politikai értékvilágának összefüggéseit vizsgálta volna, még nem született. A dolgozat szerzője ezért arra tett kísérletet, hogy – részben eltérve a szakirodalomból már ismert filológiai, strukturalista, vagy rekonstrukciós kutatási irányoktól – Széchenyi történetszemléleti érvanyagának vissza-visszatérő retorikus alakzatait, „működési mechanizmusait” a reformkor politikai értékvilágának összefüggéseiben tárja fel.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A kultúrpolitika hatása Nyíregyháza középfokú iskolai könyvtáraira a két világháború között(2005) Szerafinné Szabolcsi, Ágnes; Timár, Lajos; Szabolcsi, Ágnes; Történelem és néprajz doktori iskola; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar--Történelem és néprajz doktori iskolaAz értekezésem témájának kiválasztásában fontos előzmény 1994, amikor nemzetközi kapcsolatok szakon posztgraduális képzés keretén belül diplomamunkámat „Magyarország nemzetközi tudományos-kultúrális kapcsolatai gróf Klebelsberg Kunó tevékenysége tükrében (1921-1931)” címmel elkészítettem. A feldolgozás során kirajzolódott előttem a két világháború közötti Magyarország, megismertem a korszak két jelentős kultúrpolitikusát: gróf Klebelsberg Kunót és Hóman Bálintot. Szerteágazó tevékenységük közül a könyvtárügy helyzetére terelődött figyelmem, hisz napi oktató munkámban tapasztaltam azt, hogy a hazai szakirodalom kevésbé foglalkozott ebből a szempontból a korszakkal. A Klebelsberg és Hóman munkásságát kutató tanulmányokból hiányoznak a könyvtárpolitikai elgondolások és azok iskolai könyvtári hatásainak vizsgálata. A nagy népiskolaépítési akció mellett a népkönyvtárak újraszervezése a bőséges szakirodalmi anyagból megismerhető, de a középfokú iskolai könyvtárak állománygyarapítását szabályozó Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium előírásainak, jegyzékeinek helyi, konkrét könyvtárakat érintő vizsgálatai kimaradtak a kutatásokból. Érdeklődésem ezek után szűkebb lakóhelyem könyvtártörténete felé irányult. Ez az időszak egybeesett a megye könyvtárosaiban is megfogalmazódott szándékkal, miszerint el kell készíteni a megye könyvtártörténeti monográfiáját. A munka megkezdődött, s 2004. decemberében megjelent a „Fejezetek Szabolcs-Szatmár-Bereg megye könyvtártörténetéből” 1. kötete. A különböző típusú könyvtárak történeti feldolgozása a következő kötet részeként 2005-ben fog megjelenni. A középfokú iskolai könyvtárakat bemutató fejezettel ehhez a munkához szeretnék jómagam is hozzájárulni. Disszertációmban arra kerestem a választ, hogy milyen lehetősége volt a két világháború közötti középfokú iskolai könyvtáraknak a műveltebb ifjúság nevelésére. A hazai és a külföldi kutatások egyaránt bizonyították, hogy a könyves környezet, a könyvtárak használata hatással van az emberek olvasási kultúrájának, műveltségének, ízlésének, politikai gondolkodásának, az életvitel magasabb fokának kialakításában. Különösen fontos a fejlődő, középiskolai korú tanulók kulturális igényszintjének formálása a megfelelő olvasmányokon keresztül, jó pedagógus segítségével. Kutatásom iránya ezért a középfokú iskolák könyvtárai, könyvtárosai és tanulói felé fordult. Kíváncsi voltam, hogy a korszak hivatalos kultúrpolitikai előírásai hogyan épültek be a mindennapi ifjúsági könyvtári állománygyarapítási munkába, milyen gyűjtemények álltak a tanárok és a diákok rendelkezésére. Érdekelt az is, hogy milyen könyveket, lexikonokat, oktatási segédkönyveket vásároltak, milyen szépirodalmi művek kerültek a polcokra? Tudtak-e időszaki kiadványokat beszerezni a könyvtárak, miket olvashattak ezek közül a korabeli tanárok és diákok? Kíváncsi voltam arra is, hogy volt-e igényes, szakmailag értékelhető könyvtárosi munka, megvalósult-e az állomány szakszerű feltárása, elhelyezése? Különösen érdekesnek találtam a könyvtárak támogatóinak körét, akik elősegítették a gazdagabb állomány kialakítását, a korszerűbb oktatási módszerek szakkönyveken keresztül történő terjesztését.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Családi fényképgyűjtemények vizuális antropológiai elemzése(2005) Dallos, Csaba; Bartha, Elek; Dallos , Csaba; Történelem és néprajz doktori iskola; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar--történelem és néprajz doktori iskolaA fotókról szóló közbeszéd a fényképezés kezdeteitől olyan felhangokkal jár együtt, melyek a fotó objektív, a valóságot hűen tükröző mivoltáról szólnak. Miért ez a (fény)képi nyelv mindenekfelettiségébe vetett (ha ma már olthatatlannak nem is nevezhető) bizalom? Bourdieu szerint „a ‚mechanikus szem’ azért felelhet meg az objektivitás és az esztétikai tökéletesség népszerű elképzelésének, melyet a hasonlóság és az olvashatóság kritériumai határoznak meg, mert a fénykép egy tárgy produktuma”. A fényképezőgép objektívje látszólag semlegesítheti a gép mögött álló személyes, egyéni látásmódot és közvetlenül a valóságra irányítva a valóság utólag bármikor megtekinthető és ellenőrizhető másolatát szolgáltatja. Azt kellene hinnünk, hogy ez a vélekedés a „technika korában” radikálisan megváltozott, valójában legfeljebb finomodásról beszélhetünk. Walter Benjamin hívja fel figyelmet a műalkotások valódisága kapcsán az „Itt és Most” jelentőségére, hangsúlyozva, hogy „a fénykép … például kiemelheti az eredeti kép olyan aspektusait, amelyek csak a beállítható és szemszögét önkényesen megválasztó lencse számára hozzáférhetők, az emberi szem számára azonban nem”. Megállapítása minden bizonnyal nem csupán a műalkotás, hanem egyenesen a valóság technikai reprodukciójára is igaz. Az általánosan elfogadott személyazonosító eszköz a technikailag minimalizált jelkészlettel rendelkező, azaz a valóságnak leginkább megfelelni elfogadott képmás, amely nélkül az intézményesített társadalmi szerepek betöltésére nincs módunk, vagyis az igazolványkép. Nem véletlen, hogy ennek a képmásnak az elkészítési folyamatát az állam teljes egészében kivonta aegyén (állampolgár) működési köréből és a saját ellenőrzése alá helyezte (lásd a legújabb magyarországi okmányhivatali gyakorlatot). A fényképről beszélni – voltaképpen meddő és céltalan vállalkozás. Mint ahogyan a kultúra fogalmát is elvi-konceptuális megfontolásból érdemes célba venni, úgy a fénykép meghatározása is addig lehet a cél felé vezető út alapköve, amíg egyrészt nem válik magává a céllá, másrészt segít elkülöníteni egy sajátos társadalmi jelenséget, a valóság technikai reprodukciójának képi aspektusait. Mégis szükséges témám szempontjából a fotó ontológiai aspektusból való megközelítése is. Alapvető feltevésem, hogy egy fénykép megszületése nem egyenlő fizikai létrejöttével. Az expozíció a denotátum lététől függ, denotáció azonban nem létezhet szemlélő (értelmező) nélkül. A fényképezés története és az utolsó másfél évszázad története, művelődéstörténete nagyjából azonos időszakot jelöl. Azzal, hogy a fotó technikailag a tömegtermelés szintjére fejlődött, olyan rétegek jutottak az öndokumentáció lehetőségéhez, akik privát szférájáról addig csak áttételes információk álltak rendelkezésre. Megteremtődött a nagy mennyiségben előállítható, a makrotörténet alatt/mellett futó „saját történelem” megörökítésének, dokumentálhatóságának lehetősége. A privát fotózás vizsgálata így nem választható el bizonyos technikai megoldások vizsgálatától, alapvetően azonban mégis mentalitáskutatás és mint ilyen, szorosan összekapcsolódik az élettörténetek vizsgálatával. Dolgozatomban arra teszek kísérletet, hogy bemutassam a privát fotók értelmezésének és elemzésének eddigi kísérleteit, illetve összefoglaljam az általunk végzett családi fényképgyűjtemény–kutatás eredményeit. Ez azonban csak a munka első fázisának összefoglalása lehet, hiszen Kunt Ernő írásai óta nem született átfogó, a privát fotózást vizsgáló nagyobb tanulmány. A célkitűzés ennél jóval távolabbra mutat: a kunti örökség nyomán a kutatás folytatása. A fotóantropológiai vizsgálat lebonyolítására a Kunt Ernő által 1984-ben, hasonló kutatás helyszínéül kijelölt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Égerszög mutatkozott a legalkalmasabbnak. Célunk a privát használatú fényképanyagokon keresztül a fotóhasználat vizsgálata volt. A párhuzamosan folyó, leginkább etnográfiai jellegű kutatásoktól eltérően a fotókat nem csupán a vizsgálat tárgyának, hanem egyszersmind terepének is tekintettük: a fényképgyűjtemények dokumentálásán túl a fotókhoz való viszonyt is fel kívántuk térképezni. Hipotézisünk szerint a fotók vizuális kommunikációban való résztvételének vizsgálata elválaszthatatlan a fényképekhez fűzött narratívumok elemzésétől. A két (1984-ben és 2004-ben lezajlott) kutatás összehasonlító elemzése a fényképhasználat változásáról, a fotók paraszti polgárosodásban betöltött szerepéről, valamint a magyarországi rendszerváltást követő életmódbeli és technikai váltás hatásáról tudósít.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Baloldali liberálisok a weimari demokrácia megteremtésében(2005) Eged, Alice; Tokody, Gyula; Eged, Alice; Történelem és néprajz doktori iskola; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar--Történelem és néprajz doktori iskolaA német történetírás mindmáig nagy figyelmet fordít a weimari köztársaság megalapításának történetére, illetve ezzel összefüggésben a köztársaság megteremtésében meghatározó szerepet vállaló politikai erők vizsgálatára. A magyar historiográfiának ellenben, néhány nagyszerű munkától eltekintve, soha nem volt központi témája az első demokratikus német köztársaság létrejöttének kutatása. A dolgozatban meghatározó baloldali liberális politikusoknak a weimari demokrácia megteremtése érdekében kifejtett aktivitásuk ismertetésére és elemzésére vállalkozom. A témám középpontjába állított időszak az 1917 nyarán megalakult, és a weimari-koalíció előfutáraként tekinthető ún. interfrakcionális bizottság tevékenységének kezdetétől 1919 nyaráig, a weimari-koalíció felbomlásáig, illetve a weimari alkotmány elfogadásáig tart. A vizsgálat ezen belül is elsősorban a baloldali liberális Haladó Néppárt, majd 1918 novemberét követően jogutódjaként a Német Demokrata Párt tevékenységének fontosabb mozzanatait és azok mozgatórúgóit kíséri figyelemmel. A téma előzményeként szükségesnek tartottam a Haladó Néppárt az első világháború évei alatt folytatott belpolitikai tevékenységének rövid ismertető elemzését is, amely közvetlenül rávilágít a weimari-koalíció létrejöttének előzményeire. Mindezek mellett ismertetem a liberálisok egyetlen politikai párttá szerveződésének kudarctörténetét, a Német Demokrata Párt megalakulásának körülményeit, az új párton belül szinte a megalakulás pillanatától elkezdődő hatalmi harc kimenetelét, a köztársaság első demokratikus választásának eredményeit, és a baloldali liberálisok tevékenységét az alkotmányozó nemzetgyűlésben és annak alkotmányügyi bizottságában. Jelen dolgozat arra tesz kísérletet, befolyásos baloldali liberális politikusok a jelzett időszakban végzett tevékenységét végig kísérve, hogy igazolja azt a feltételezett állítást, miszerint a Haladó Néppárt, illetve a Német Demokrata Párt jelentős mértékben járult hozzá a weimari demokrácia megteremtéséhez, valamint tagjainak a weimari alkotmányozó nemzetgyűlés előkészítésében és lebonyolításában végzett lenyűgöző szellemi teljesítménye nélkülözhetetlen eleme volt az új Németország demokratikus felépítésének.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Munkáskolóniák kulturális antropológiai vizsgálata Északkelet-Magyarországon(2005) R. Nagy, József; Ujváry, Zoltán; R. Nagy, József; Történelem és néprajz doktori iskola; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar--Történelem és néprajz doktori iskolaTerveim szerint igyekeztem egy kulturálisan lehatárolt területen belül- Észak-Magyarországon- vizsgálni az úgynevezett kolóniákban, gyarmatokban letelepedett munkások életmődját, mind a mára feloldódó hagyományában, mind változásában. Fontosnak tartom kiemelni, hogy vizsgálatom kizárólag kistelepülési, kolonizált munkásságra vonatkozik. Elsősorban azért, mert a csoportos munkáslakhelyek fokozottan és hatványozottan magukon viselik az általános munkáséletmód jellemzőit, másrészt mert azokban még mindig fellelhetők azok az egyéni és kollektív hagyományok, amelyek a szórványban vagy a fővárosban élő munkásságnál már véglegesen eltüntek.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A székely akció története, 1902-1914(2006) Balaton, Petra; Takács, Péter; Balaton, Petra; Történelem és néprajz doktori iskola; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar--Történelmi és Néprajzi IskolaAz 1867. évi kiegyezést követően a polgárosuló Magyarország addig soha nem látott gazdasági és társadalmi fejlődésen ment keresztül. Az általános fellendülés azonban nem jellemezte az ország egész területét és lakosságát. Különösen a – mostoha természeti és archaikusabb társadalmi viszonyokkal jellemezhető – perifériák fokozatos lemaradása volt tapasztalható, amely pár évtized alatt olyan mértékűvé vált, hogy a problémák kezelése az állam elkerülhetetlen beavatkozását igényelte. Székelyföld gazdasági, társadalmi és kulturális fejlesztésének szükségességére a XIX. század végén figyelt fel a magyar közvélemény a nagyarányú székely kivándorlás és romániai munkavállalás miatt. A székelykérdés a századforduló állandósult szociális problémájává vált a hanyatló székely gazdasági állapotok, különösen a termelési-értékesítési stagnálás és a hagyományos életmód válsága következtében. A régió átfogó, egységes állami fejlesztési programját az 1870-es évektől egyesületek, az 1890-es évektől emlékiratok – köztük az országgyűlési képviselők 1897. évi első átfogó jellegű javaslatgyűjteménye –, a századfordulótól pedig a megalakuló, mintegy félszáz székely társaság sürgette országszerte. A társadalmi mozgalom gyűjtőtáborát 1904-től a magyar kormányok nemzetiségi politikájával elégedetlen, főleg nemzeti érzelmű, középosztálybeli értelmiségieket tömörítő, marosvásárhelyi székhelyű Székely Társaságok Szövetsége jelentette. A társadalmi önszerveződés és mozgalom – mellőzöttsége ellenére – a világháborúig jelen volt a közéletben; a szinte minden évben megszervezett székely kongresszusok és közgyűlések Székelyföld gazdasági és kulturális helyzetét tárgyalták meg. Legnagyobb jelentőséget az 1902. évi tusnádi első Székely Kongresszus kapott, amelynek javaslatai a térség átfogó fejlesztésének gyűjteményét jelentette, dokumentálva, hogy a székelykérdés nemzeti ügy, megoldása szervezést, állami és társadalmi összefogást igényel. A székelykérdést támogató politikusok körében az 1896-1910 közötti időszakban körvonalazódik az ún. székely lobbi, a kérdést politikai állástól függetlenül támogatók érdekképviseleti csoportja. A székelyföldi országgyűlési képviselők – 1904 után látványosan csökkenő erejű – szervezett társadalmi összefogása mellett parlamenten belüli fellépésére, mozgalmára – eltekintve a kevés interpellációtól és hozzászólástól – nem került sor. A kormányzati székely akció keretében a Kereskedelemügyi Minisztérium az 1880-as évektől alkalomszerűen, 1901-től szélesebb iparfejlesztési rendszer keretében támogatta a székely háziipart, kisipart, gyáripart és iparosoktatást. Az 1905. évi programtervezet – az 1913-ban kinevezett iparfejlesztési biztos tevékenységével – csak töredékesen valósult meg az első világháborúig. Az Igazságügyi Minisztérium 1906-ban székelyföldi szakosztályt állított fel, amely 1908-ra a birtokrendezésre és telekkönyvezés helyesbítésére szükséges intézkedéseket előkészítette.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A csíki magánjavak története(2006) Kocsis, Lajos; Takács, Péter; Kocsis, Lajos; Történelem és néprajz doktori iskola; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar--Történelem és néprajz doktori iskolaA Csíki Magánjavak története sajátosan alakult, ezért a vagyonközösségről szinte mindenkinek – még a Csíkvármegye múltja iránt érdeklődők többségének is – csak a román állam általi kisajátítás (1923), majd visszaszerzéséért folytatott küzdelem jut eszébe. Ez nem véletlen, hiszen annak ellenére, hogy a Magánjavaknak jelentős szerepe volt Csíkvármegye dualizmus kori fejlődésében, az intézmény működésének, a vagyon kezelésének, vagy a jövedelmek felhasználásának vizsgálata mind a mai napig háttérbe szorul az elkobzás körül felmerült jogi kérdések tanulmányozásával szemben. A Csíki Magánjavak néven ismert speciális csíki székely vagyon eredete egészen a XVIII. századig nyúlik vissza, amikor II. József a Moldvától határkijárás útján visszaszerzett („revendikált”) havasokat a székely határőrezredek támogatására adományozta (1783). Az I. székely gyaloghatárőrezred parancsnoksága a Csíkszék határvonalába eső havasokat haszonbérbe adta és a jövedelmet kezdetben a határőr családok között felosztotta. Néhány év múlva azonban ezt a segélyezési formát megszüntette és egy közös ezredi pénztárt alapított, amelyből a katonák (beleértve a csíkszéki huszárokat is) ruházkodási költségeinek egy részét próbálta fedezni. A ruházati alappal ellentétben, amelybe a havasok értékesítéséből származó bevételeket utalták át, a székely huszárezred lóbeszerzési pénzalapja kizárólag a huszárcsaládok befizetéseiből létesült. A katonai mentességet élvező családok ugyanis kötelesek voltak akkora összeget befizetni az alapba, mint amennyibe a lótartás került volna, ebből vásárolták a lovat, amikor ismét szolgálatot teljesítettek. Mivel a határőrség feloszlatásával (1851) a székely határőrezredek vagyonát (revendikált havasok, ruházati alap, lóbeszerzési alap, különböző épületek) az osztrák államkincstár javára lefoglalták, a következő években a csíki székelység többször is megkísérelte ennek rá eső részének a visszaszerzését. Próbálkozásait csak a kiegyezés után koronázta siker: a kormány által készített javaslatnak megfelelően Ferenc József 1869-ben visszaadta a volt határőri vagyont. A korábbi időszakhoz képest rendeltetése természetesen megváltozott, hiszen a határőri intézmény megszűnésével az addigi kizárólagos cél (katonáskodás elősegítése) is idejét múlta. A királyi elhatározásnak megfelelően így a vagyon jövedelmeit olyan közhasznú célokra kellett fordítani, „amelyek a székely nemzet jólétét képesek előmozdítani.” Akárcsak a szabadságharc előtt a vagyonkomplexum szerkezetileg nem volt teljesen összefüggő, hiszen nemcsak a revendikált havasokat (ahogyan a visszaadás után nevezték: havasi javakat) kezelték a pénzalapoktól külön, de utóbbi is több részre oszlott. A ruházati- és lóbeszerzési alap mellett ugyanis a „fekvő birtok” bevételeiből még három alapot (birtokváltsági, ipar, nevelési) létesítettek, amelyek tulajdonképpen eltérő szabályzat szerint – de nem egymástól függetlenül – teljesítették a Magánjavak feladatait. Az intézmény működésének fejlődésével azonban ezeket egy kivételével fokozatosan összevonták és egységesen, összesítve kezelték.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A magyar és a ruszin (ukrán) népballadák összehasonlító vizsgálata(2006) Fábián, László; Ujváry, Zoltán; Történelem és néprajz doktori iskola; DE--ATC--Mezőgazdaság- Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar --A Kárpátalján élő magyar lakosság sajátos földrajzi és etnikai környezetének köszönhetően az állandó gazdasági és kulturális kapcsolatok szintjén is megismerhette a vele történelmi sorsközösségben élő ruszinok tárgyi és szellemi kultúráját, miközben hűséggel megtartotta a magáét. Hasonlóan szerencsés e multikulturális környezetben tevékenykedő folklorista, akinek a nyelv birtoklása által adott a lehetőség a két nép balladakincsének komparatív vizsgálatára, amely az adott népközösség értékeinek felmutatásán túl egy határozott lépés lehet egymás jobb megértése felé. Ennek elérése egyben az értekezés célkitűzése is, de mielőtt a téma körülhatárolására térnénk, fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy amint az értekezés címében és fejezeteiben is folyamatosan jeleztük, a ruszin megnevezéssel párhuzamosan az ukrán megnevezést is használjuk, mivel az ukrajnai ruszinok önálló népként való elismerése az ukrán állam részéről még mindig nem történt meg. Az elmúlt másfél évszázad, s különösen az utóbbi ötven év súlyos nyomokat hagyott a ruszin nép életében. Mivel a reformkorban az egyre erősödő pánszláv propaganda miatt a nemzetté válás folyamata megtört, az irodalmi nyelv kialakítása sem teljesedhetett ki, így nem születhettek meg a nemzeti kultúra alapművei – szótárak, honismereti monográfiák, folklórgyűjtemények. Ma a kijevi vezetés beletörődik ugyan a ruszinság létezésébe, ellenben a közös irodalmi nyelv és a kiteljesedett kultúra – nem utolsósorban általuk okozott hiányára hivatkozva – kétségbe vonja az önálló ruszin entitás létezését. A témát érintő legutóbbi belpolitikai események közül mindenképpen említést érdemel a Kárpátaljai Területi Tanács 2007-es márciusi ülésszaka, melyen 75 képviselőből 71 szavazott amellett, hogy a ruszinság Kárpátalja őslakos nemzete. Az eredményt máris az ellenvélemények kisebbszerű lavinája követte, melybe a kijevi álláspont híveiként történészek is beszálltak. Ennek ellenére azt kell mondanunk, hogy a ruszinság történelmi sorsa nem mindennapi, azaz nem egy a hasonló körülmények közt élő népek sorsa közül, ennél fogva tanulságai, amelyek valamennyi Duna-medencei nép számára hasznosak lehetnek, szintén nem mindennapiak. És nem mindennapi természeti szépségekkel szembesülhet, aki felkeresi a ruszinoknak élettérként adott földet. Mert a Kárpátok folyóvölgyei az előhegyekkel együtt a balladák és a babonák forrásvidéke. Ez a megállapítás témánk szempontjából is fontos, mivel az itt élő emberek mítoszvilágának magától adódóan az epikum a megfogalmazási formája. A ruszin és ukrán népballadák átfogó, az európai szaktudomány rendszertanában is elhelyezhető feldolgozása az 1980-as években kezdődött el igazán. A 19. századi nyomtatott és kéziratban porosodó gyűjteményeket O. I. Dej, a kijevi Makszim Rilszkij nevét viselő Művészettörténeti, Folklorisztikai és Etnográfiai Intézet professzora gyűjtötte egybe, hogy elvégezze az európai mérce szerint is impozáns balladaanyag rendszerezését és katalogizálását. A rendszerezés elveinek kidolgozásához az emberi kapcsolatokat és konfliktushelyzeteket vette alapul, s így az ukrán népballadákat a következő nagy témakörökbe sorolta: 1. Szerelem és házasság előtti szerelmi kapcsolatok; 2. Családi kapcsolatok, családtagok közti konfliktusok; 3. Társadalmi-történelmi viszonyok és konfliktusok; E témakörök Dej rendszerében a konfliktushelyzetek lényeges, közös jegyei alapján ciklusokra, a ciklusok pedig alaptípusokra tagolódnak. Így a ruszin (ukrán) ballada-anyagban 283 alaptípus különíthető el, ami a Vargyas által nyilvántartott 134 típushoz képest rendkívül tekintélyes halmaz. Ez a katalógus nemcsak a keresést-tájékozódást könnyíti meg, de az összehasonlító munkálatok elkezdéséhez is kitűnő segédeszköz. A megvizsgált ruszin (ukrán) anyagból a téma és az alaptörténet megfelelése, motívumok egyezése alapján 23, azaz huszonhárom a magyarban is azonosítható, az összehasonlításra alkalmasnak talált balladát emeltünk ki. Vargyas típusmutatója szerint ezek a következők: 1. Az elcsalt menyecske (3), 2. Gyermekét elhagyó, elcsalt menyecske (5), 3. Három árva (6), 4. Kényszerített menyasszony (12, 13), 5. Két rab testvér (17), 6. Vitéz és kegyes (18), 7. Zsivány felesége (20), 8. Háromszoros magzatgyilkos (24), 9. Kegyetlen anyós (28), 10. Fia-rabolta anya (42), 11. Hűségpróba (43), 12. Párjavesztett gerlice (44), 13. A megrontott fiú (62), 14. Gőgös feleség (67), 15. Csudahalott (68), 16. Szeretet próbája (69), 17. Katonalány (80), 18. Gunaras lány (81), 19. Halott vőlegény (86), 20. Tücsöklakodalom (91), 21. A pávás lány (92), 22. Templomkerülő (95), 23. A megcsalt férj (129); Ha ezzel a válogatással most találkoznánk először, első gondolatunk talán az lehetne, hogy a Pávás lány és a Templomkerülő kivételével valamennyi a balladakincs archaikus rétegéből való, s ez máris azt a következtetést indukálja, hogy a népeink együttélésében az intenzívebb, jelentősebb népességmozgásokat, lakhelycseréket is tartalmazó kapcsolatok időszaka nagyjából a 18. század végéig tarthatott. Due to the geographical and ethnic peculiarities of its surroundings, the Hungarian population of Transcarpathia could get acquainted with the material and mental culture of the Rusyns, who have been having a common historical fate with the Hungarians. This familiarizing occurred on the levels of constant economic and cultural relationships. The Hungarians familiarized themselves with the Rusyn culture, while kept their own one with faith. The folklorist working in this multicultural context is similarly lucky because through the knowledge of language he is given the opportunity to carry out a comparative investigation of the two nations’ treasure of ballads. Besides indicating the values of the given people, the analysis can prove to be a definite step towards each other’s better understanding. Reaching this purpose is the goal of the dissertation. However, as it is pointed out throughout the dissertation, it is important to emphasize the parallel use of the terms ‘Ukrainian’ and ‘Rusyn’, as the Ukrainian state has not acknowledged the Rusyns as an individual nation yet. The past one and a half centuries, and the past fifty years in particular, left significant marks on the life of the Rusyns. Because the process of becoming a nation was broken in the era of reforms in Hungary before 1948 by the strengthening Pan-Slavic propaganda, and forming the literary language could not be completed, the basic works of national culture were created, either (dictionaries, local historical monographs, and folklore collections). In spite of this, it must be stated that the historical fate of the Rusyns is extra-ordinary, that is, it is not just one of the fates of people living in similar conditions. Therefore the lessons learnt from it are not ordinary, either. These can be of use for all the nations of the Danube-basin. The overall processing of the Rusyn and Ukrainian ballads that can be also placed in the taxonomy of the European branch of science, in fact started in the 1980s. The 19th century published collections and those in manuscripts were gathered by O. I. Dej, professor of the Maksym Ryl’s’ky Institute of History of Art, Folklore and Ethnography. His aim was to systematize and catalogue the ballads which were significant and outstanding even according to European standards. When defining the principles of systematization, he took human relationships and conflicts as a base, and divided Ukrainian ballads into the following subject areas: 1. Love and love affairs before marriage, 2. Family relationships and conflicts between family members, 3. Social – historical relations and conflicts. In Dej’s system, these subject areas fall into cycles based on the important common features of conflicts, and the cycles are further divided into subtypes. So, 283 subtypes of Rusyn ballads can be distinguished which is a considerable amount compared to 134 types recorded by Vargyas. Not only does the catalogue facilitate searching and orientation, but it is an excellent tool in starting the comparative analysis. Twenty-three ballads were selected from the total of the investigated Rusyn (Ukrainian) ballads. This selection was based on the correspondence of the story and similarity of the motives in the Ukrainian and Hungarian ballads. According to Vargyas’ type indicator, these are the following: 1. The allured young wife(3), 2. The allured young wife leaving her child (5), 3. Three orphans (6), 4. The intimidated wife (12, 13), 5. Two prisoner brothers (17), 6. The brave warrior and the lover (18), 7. The wife of the outlaw (20), 8. The triple baby-killer (24), 9. The cruel mother-in-law (28), 10. The mother kidnapped by her son (42), 11. The fidelity trial (43), 12. The turtledove who lost its pair (44), 13. The corrupted boy (62), 14. The haughty wife (67), 15. Miraculous dead (68), 16. The trial of love (69), 17. The girl soldier (80), 18. The girl with a gander (81), 19. The dead bridegroom (86), 20. The wedding of crickets (91), 21. The girl with a peacock (92), 22. The person keeping away from the church (95), 23. The cheated-on husband (129). The statement that there is no theory without comparison in folklore is a cliché nowadays. Instead or parallel with it, the methodology of comparative folklore must be worked out. On the other hand, while revealing the biography of the Hungarian folk ballad and its European relations, Lajos Vargyas warns us not to swing to the other extreme in forceful connecting of the cultures of people distant from each other in time and space. To avoid rough mistakes, it was decided to use the typological and genetic criteria spread by V. Propp, P. Bogatyriov, and V. Zhirmunsky in analyzing the subtypes and their variants. These two principles of the approach can either be used separately or as one supplementing the other for comparison of numerous common elements of form and meaning between the Hungarian and Rusyn ballads. This is due to the fact that the seven or eight hundred year long past of our peoples made it possible to constantly exchange economic goods and create the conditions for the movement of cultural phenomena. For example, if we look at the history of the north-eastern Highlands some decades after the war of independence led by Rákóczi, we can see that the migration of the population in territories devastated by wars and epidemic is extremely lively. Attila Paládi - Kovács, who surveys the region’s Ukrainian diasporas in the 18th and 19th centuries, mentions more than fifty settlements inhabited totally or partly by Rusyns with a population of about 10000 people. However, it is Zoltán Újváry who calls the attention to the fact that the examination of the Ukrainian diasporas meets difficulties partly because of the linguistic assimilation, and partly because the Ukrainian settlements have been registered as Slovakian. Based on the work done, it can be stated that the material compared with the purpose of defining the directions of topic and motive wandering is not as homogeneous as it was thought at the initial selection. The categorization was done taking into consideration such form and meaning criteria as follows: 1. Correspondence of the theme and the basic story, 2. The consistency of the action’s elements, 3. The completeness (distortion) of the motives, 4. The quantity and geographical position of the variants, 5. The instance of motives of other Hungarian types, Magyarisms. Based on the above, the following results were found: 1. Ballads borrowed from Hungarian folklore: The allured young wife, Three orphans, The cruel mother-in-law, The corrupted boy, Miraculous dead, The trial of love, The girl with a peacock, The haughty wife, The cheated-on husband, altogether 9 ballads. 2. Double bound ballads with a common basic story of idea, but recreated by the Rusyn (Ukrainian) oral tradition: The allured young wife leaving her child, Two prisoner brothers, The intimidated bride, The wife of the outlaw, The triple baby-killer, The mother kidnapped by her son, The fidelity trial, The turtledove who lost its pair, The girl soldier, The wedding of crickets, altogether 10 ballads. 3. Types borrowed from Rusyn: The girl with a gander, The dead bridegroom, The brave warrior and the pious man, The person keeping away from church, altogether 4 ballads. It must be stated that the types The corrupted boy and The trial of love are considered to be borrowed from Hungarian based on their variants believed to be original, because the versions that were formed in the individual existence of the type are thought to be true Rusyn or Ukrainian. Thus the comparative analysis of the ballads (including different subtypes) was carried out in the spirit of the above ideas. The work done might as well be a success story, if the Ukrainian state provided the appropriate medium and institutional system of cultural life. Unfortunately, it is almost impossible to move forward in this respect because of the degeneracy of institutions or general culture, though the Transcarpathian local historical and folklore research is under the pressure to move. It is urged by time and by the task the realization of which can provide value for the homogeneous Hungarian and Danube-basin cultural heritage, and at the same time it can reconstruct the retaining tradition for the survival and prosperity of endangered national communities.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Az osztrák hivatásrendi alkotmány (1934)(2006) Harkácsi, Péter; Gunst, Péter; Harkácsi , Péter; Történelem és néprajz doktori iskola; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar--Történelem és néprajz doktori iskolaÉrtekezésem témájának az 1934-es osztrák hivatásrendi alkotmány elemzését választottam, az alkotmánynak az osztrák politikai gyakorlatba való átültetését elemeztem, egy olyan témát, amelyre eddig az osztrák és magyar szakirodalomban viszonylag kevés figyelmet szenteltek. Ausztriában 1932-33-tól kezdve egy autoriter, tekintélyelvű politikai rendszer épült ki, amelyet a kortársak „hivatásrendi államnak” neveztek. A parlamentarizmus 1933. márciusi felszámolása után Dollfuss kancellár a Keresztényszocialista Párt, a Heimwehr és a konzervatív jobboldali erők bázisán, a szociáldemokraták és az osztrák NSDAP kizárásával diktatúrát hívott életre, melyet a szakirodalomban „ausztrofasizmus”- ként tartank számon. Ezt a rendszert az 1934. V. 1 – én kibocsátott alkotmány lett hivatva legitimálni a bel – és külföldi közvélemény előtt. A vizsgálat tárgyát az képezi majd, hogy az alkotmányban lefektetett hivatásrendi alapelv és az 1930-as évek osztrák politikai életének realitása mennyire korrelált egymással. Tanulmányom első fejezetében áttekintést adok a disszertáció megírása során használt forrásmunkákról és szakirodalomról, a második fejezetben pedig a téma alapfogalmait szeretném definiálni (hivatásrend, korporáció, autoriter, fasizmus). A harmadik fejezetben áttekintem Ausztria történeti fejlődését 1934-ig, illetve azokat a politikai tendenciákat, amelyek azokban a sorsdöntő években a tekintélyelvű diktatúra megvalósításához vezettek. A negyedik fejezet a hivatásrendi gondolat fejlődését vázolja fel az 1930-as évek elejéig, főképp az osztrák rendszer két legfontosabb hivatkozási alapjáraOthmar Spann „Az igazi állam” című munkájára és XI. Pius pápa „Quadragesimo anno” enciklikájára támaszkodva. Ezek után a hivatásrendi alkotmány kidolgozását és életbe léptetésének körülményeit ismertetem, majd a 6. fejezetben magát az alkotmányt és a hivatásrendi szisztémát elemzem, összehasonlítva a korporatív gondolat legfontosabb alapelveit a gyakorlati megvalósítás során életre hívott állam-berendezkedéssel. A dolgozat hetedik, utolsó része összegzi a vizsgálat végeredményét: rendszerezi az alkotmány és a korabeli osztrák államszervezet legfőbb ismérveit, megvizsgálva, hogy a tekintélyi, a föderatív, a demokratikus vagy a hivatásrendi elv nyomta-e rá leginkább bélyegét a rendi államszervezetre, és összehasonlítja a 30-as évek Ausztriáját a korabeli európai diktatúrákkal, nemzetközi kontextusba helyezve a témát.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Az etnikai és társadalmi átrendeződés folyamata egy gömöri falu 20. századi életében(2006) Gecse, Annabella; Ujváry, Zoltán; Gecse, Annabella; Történelem és néprajz doktori iskola; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar--Történelmi és Néprajzi IskolaAz elnéptelenedő falvak problémája a néprajzban az ormánsági egyke miatt került már a 20. század elején a figyelem középpontjába. Az aprófalvak 20. század közepétől jellemző, más tényezőkkel összefüggő elnéptelenedésére, a jelenséget nemegyszer kísérő „elcigányosodásra” Magyarországon ezt követően elsősorban a társadalomföldrajzi kutatások hívták fel a figyelmet, főleg a Dunántúlra és Borsodra fókuszálva. A munkám során vizsgált település, Baraca földrajzilag a borsodi területhez csatlakozna, ám a magyar – szlovák államhatár szlovákiai oldalán helyezkedik el. A települést a néprajztudomány a folklórkutatás révén ismeri. B. Kovács István „Baracai népköltészet Tóth Balázsné Csák Margit előadásában” című munkája 1994-ben, az Új Magyar Népköltési Gyűjtemény 25. köteteként látott napvilágot. A népszámlálások adataiból ugyan nem derül ki, ám Baraca népessége a 20. század második felében szinte teljesen kicserélődött. Az 1910-es, -20-as években négy lakóházban élő négy cigány család (15- 20 fő) mára 372 főre szaporodott. Ezzel párhuzamosan a település nem cigány lakóinak (Baracán ezt a kategóriát parasztnak nevezik, és a továbbiakban én is ezt a kifejezést használom) nagy része - 1940 óta összesen 374 személy - elköltözött a településről. Ennélfogva Baraca esetében az „elcigányosodás” egy összetett folyamat következménye. Munkám során a folyamat végeredményén kívül annak részleteit, összetevőit, végül azok összhatását igyekeztem megvizsgálni. Kutatásom során a következő kérdésekre kerestem a választ: -mi a paraszti közösség erőteljes fogyásának oka -összefügg-e az elvándorlás a falut érő külső beavatkozásokkal -az elköltözések teljes szétszóródást jelentenek-e vagy mutatnak bizonyos irányokat, előnyben részesítettek-e az elköltözők bizonyos céltelepüléseket -honnan származik a Baracán ma többséget alkotó cigányság -nyomon követhető- e megjelenésük a hivatalos, illetve az egyéb írott forrásokban -milyen jellegű kapcsolatok alakultak ki az egymás mellett élő cigányok és parasztok között. Dolgozatom célja a falu, mint közösség életének - több szempontból is erősen korlátok közé szorított – mintegy száz évet átfogó jellemzése. Eredeti szándékom ellenére végül nem tekinthettem feladatomnak a népesség teljeskörű, anyakönyvi bejegyzésekre épülő, azokból családokat rekonstruáló elemzését, mivel a polgári anyakönyvekbe (a szlovákiai adatvédelmi törvényre hivatkozva) nem nyertem betekintést. Az egyházi anyakönyvek adatai viszont az 1945 utáni időszakra nézve (a politikai hatalom szorítása miatt) nem tekinthetők teljességgel hiteles forrásnak. Nem törekedtem arra sem, hogy a ma Baracán egymás mellett élő két etnikum találkozásait, egymásról alkotott képét, kapcsolataik jellegét és gyakoriságát a teljesség igényével mutassam be. Értekezésem utolsó szakaszában azonban érintőlegesen foglalkozom ezzel a kérdéssel is, amely természeténél fogva (a folyamat végének felel meg) megkerülhetetlen.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A nyíregyházi Jóba nyomdászcsalád története 1879-1944(2006) Tóthné Bordé, Katalin; Takács, Péter; Bordé, Katalin; Történelem és néprajz doktori iskola; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar--Történelmi és Néprajzi IskolaA dolgozatomban azt a hipotézist kívánom bizonyítani, hogy a vizsgált időszakban a Jóba Elek Könyvnyomda volt Nyíregyháza legjelentősebb, technikailag legjobban felszerelt és legnagyobb tipográfiai vállalata, ahol a legtöbb nyomdatermék is készült. Mivel ezt a feltevést csak a többi helyi nyomdával összevetve lehet megválaszolni, a kérdéses időszak valamennyi nyíregyházi officinájára kiterjesztettem a vizsgálatot, aminek eredményét a függelékben rögzítettem. Az összehasonlítás világít rá arra is, hogy mik voltak a Jóba cég törekvései, nehézségei, és segíti a konkurenciaharc helyi, illetve ágazati megnyilvánulásainak megértését. Témám determinálta a vizsgálat korszak időhatárait is. A célom egyrészt az volt, hogy áttekintsem Nyíregyháza nyomdaiparának első szűk évszázadát – az 1866-os első nyomdaalapítástól 1949-ig, az utolsó három magánkézben lévő officina államosításáig –, és megvonjam fejlődéstörténeti mérlegét. Másrészt szerettem volna az időszak számos ipar-, nyomda-, művelődés-, sajtó, politika-, közigazgatás- stb. történeti jellemzőinek vizsgálatával feltárni a Jóba Elek Könyvnyomda szerepét a város nyomdatörténetében, minél hitelesebb képet adva ennek a három generációs vállalkozásnak az 1879-től 1944-ig tartó történetéről. A nyomdatörténet által érintett időszakokban kitérek az aktuális gazdasági, társadalmi és politikai eseményekre is. A sort az első nyíregyházi nyomdák alapításához szükséges feltételek megteremtődése nyitja: az iparszabadság, a sajtószabadság megléte, illetve a polgárosodás bizonyos szintjének elérése (nyomdatermékeket igénylő hivatalok léte, a sajtótermékek iránti fokozott igény stb.), amelyek nélkül nyomdák nem keletkezhettek és maradhattak volna fenn Nyíregyházán. Utalok arra, hogy a nyomdatechnika fejlődése milyen követelményeket támasztott a vizsgált időszak nyomdász vállalkozóival szemben, hogyan tudtak ezzel lépést tartani. A fellelhető iratok és a szakirodalom alapján áttekintést adok arról, hogy milyen technikai színvonalon álltak az adott vállalkozások, azok milyen szintű megélhetést nyújtottak a tulajdonosaiknak. Megemlítem az első világháború, a forradalmak, a román megszállás, a gazdasági világválság, majd a második világháború nyíregyházi nyomdákra gyakorolt hatását. Végül nyomon követem az 1945 után is egzisztáló tipográfiai üzemek sorsát az államosításukig. Kitérek a nyomdaiparral, sajtótermékekkel kapcsolatos aktuális törvényekre, rendeletekre (ipartörvényekre, sajtótörvényekre, kötelespéldány-törvényekre, illetve -rendeletekre stb.) és azok végrehajtatására helyi szinten. A dolgozat elsőként a Jóba cég alapításának körülményeit összegzi. Első Jóba Elek először társtulajdonosként, majd rövid idő elteltével már önállóan vezette az évek során egyre jobban fejlődő kis officináját, amiből néhány éven belül a város legnagyobb lapkiadói és nyomdaipari vállalkozása alakult ki. A cég a legfényesebb időszakát a nyomdaalapító legidősebb fia, második Jóba Elek irányítása alatt élte 1906-tól az első világháború végéig. Ebben az alig több mint egy évtizedben teljesedett ki a tevékenysége a legfontosabb nyomdai üzletágakban. A Jóbák saját lapjukon, a Nyírvidéken kívül – ami fél évszázados megjelenésével figyelemre méltó teljesítmény egy vidéki sajtótermék esetében – harmincnál több más újságot és folyóiratot nyomtattak éveken át. Ezen kívül közel ötszáz önálló kötetben napvilágot látott szépirodalmi és tudományos művet, liturgiai munkát, iskolai értesítőt, tankönyvet, alispáni jelentést és más hivatalos nyomtatványt állítottak elő. Évtizedeken keresztül a közigazgatási nyomtatványok hatalmas választékát biztosították a hivatali ügyintézés megkönnyítésére Szabolcs vármegye majdnem minden településén. Második Jóba Elek látta el officináját modern, a kor követelményeinek megfelelő nyomdagépekkel, és építtetett a kiváló technikai színvonalú nyomdájához illő, önálló székházat. Végül figyelemmel követem a vállalkozás sorsát második Jóba Elek korai halálát követően, amikor 1918─1933 között özvegye és üzemvezetője irányította azt. Erre a periódusra esik ennek a jobb sorsra érdemes nyomdászdinasztiának a hanyatlása, sőt a nyomda megszűnése. Ezután azt vizsgálom meg, hogy milyen erőfeszítéseket tett harmadik Jóba Elek a családi vállalkozás megmentésére. Majd az ő lapkiadói tevékenységét és életének alakulását követem nyomon.Tétel Szabadon hozzáférhető A Békés vármegyei oktatásügy története a két világháború közötti időszakban(2006) Lipcsei, Imre; Vaskó, László; Multidiszciplináris bölcsészettudományok doktori iskolaTétel Korlátozottan hozzáférhető Fába róva, földbe ütve(2006) Liszka, Ilona; Keményfi, Róbert; Liszka, Ilona; Történelem és néprajz doktori iskola; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar--Történelem és néprajz doktori iskolaA fából készült, egykor csupán a temetők-ben előforduló református sírjelek (fejfák) egy bizonyos, gazdagon faragott, főleg Er-délyben, de a magyar (és nem csak a ma-gyar!) nyelvterületen elterjedt típusa (kop-jafa) az idők folyamán magyar nemzeti szimbólummá vált, s fontos helyet foglal el mind Magyarországon, mind pedig határa-in kívül élő magyarok kultúrájában. A szlovákiai magyarok aránylag korán, 1977-ben állították első kopjafájukat em-lékoszlopként egy kisebbségi rendezvé-nyen, a Komárom melletti Őrsújfalu autó-kempingjében rendezett nyári művelődési tábor befejezésekor. Napjainkra ez a szo-kás annyira elterjedt a szlovákiai magyarok körében, hogy alig akad olyan magyarlakta település, ahol ne állna ilyen emlékoszlop. A kutatás során több mint háromszázat si-került nyilvántartásba vennem. Az állítá-sok száma különösen az 1989-es rend-szerváltás után nőtt meg jelentős mérték-ben. A nemzeti identitás kifejezésének, és a szimbolikus térfoglalás egyik legfonto-sabb eszközévé vált. Munkámban elsősorban arra keresem a választ, milyen szerepet töltenek be a kopjafák/emlékoszlopok a szlovákiai magyarok életében. Azon túl, hogy történeti áttekintést nyújtok a kopjafák első megjelenésétől napjainkig, kísérletet teszek a jelenség komplex bemutatására és értelmezésére. Mivel aránylag új jelenségről van szó, lehetőségem nyílott arra, hogy még kialakulási folyamatában megragadhassam és a lehető legapróbb részletekig valamennyi vetületére rávilágíthassak. Több mint egy évtizeddel ezelőtt kezd-tem utazásaim során kisebb-nagyobb rendszerességgel dokumentálni a Szlová-kia magyarlakta vidékein felállított kopjafá-kat/emlékoszlopokat. Mára – néhány kivé-teltől eltekintve – valamennyi eddig állított kopjafáról készült fénykép-dokumentáció, így a hagyományos fényképek, valamint a digitális felvételek száma jóval meghaladja az ezret. Kutatásaim során több mint 100 adatközlőtől származó anyagot jegyeztem le. Ezek elsősorban olyan személyek, akik résztvevői voltak azoknak a rendezvé-nyeknek, amelyeken kopjfák/emlékoszlo- pok állításra került sor, vagy pedig ezeket szervezték. Néhány ilyen rendezvényen magam is részt vettem. Az első kopjafaállítás óta (1977) eltelt időszakban a különféle – elsősorban az 1989-es rendszerváltást követő elmúlt több mint másfél évtizedben – a szlovákiai magyar sajtótermékekben aránylag rendszeresen tájékoztattak a különféle alkalmakból megvalósuló ünnepségeken történt kopjafaavatásokról. A hosszabb-rövidebb hírek, tudósítások témám szempontjából sokrétű információértékkel bírnak, így ezeket is felhasználtam munkám során. Segítségükkel nyomon követhetjük a kopjafakultusz kialakulásának folyamatát a térségben, s a kopjafaállítás hátterének alaposabb megértésében, s bizonyos társadalmi összefüggések feltárásában is nagy segítséget nyújtanak. Munkám során tehát fokozott figyelmet fordítottam ezek tanulmányozásra és elemzésére is. A világhálón való keresgélés sem volt eredménytelen. Az innen szerzett adatok zömükben nem a konkrét kutatási területre vonatkoznak ugyan, s inkább amolyan háttér-információkkal szolgálnak, de pótolhatatlanok a jelenség jobb megértése szempontjából. A kopjafák/emlékoszlopok számbavétele során a fafaragókat is felkerestem – vagy személyesen, vagy pedig levélben, illetve telefonon – , hogy képet kaphassak tevékenységükről. Egy teljes adatbázis létrehozására törekedtem, de mivel a szlovákiai magyarok egy kb. 500 kilométeres hosszú sávban lakják Dél-Szlovákiát, elképzelhető hogy néhány objektum kimaradt. Disszertációmba beépítem más kutatók eddigi eredményeit is, bár meg kell jegyeznem, hogy eddig nagyon kevés, témámhoz kapcsolódó írás született (különösen Hofer Tamás, Bali János és Sütő Levente, valamint Liszka József tanulmányait forgattam haszonnal). A magyar néprajzkutatás eddigi ered-ményei alapján bemutatom a Kárpát-medence magyarlakta vidékein előforduló faragott sírjelek/fejfák típusait és elterjedé-süket, s egyben végigkísérem a kopjafamí-tosz kialakulásának folyamatát a magyarok körében a kezdetektől napjainkig: egyrészt egy nyelvtörténeti, másrészt pedig egy néprajzi-kultúrtörténeti fejlődés tükrében. Munkám során kitérek a kopjafaállítás minden vetületére, időrendi sorrendben részletesen bemutatom az állítások alkal-mait 1977-től 2005-ig, külön-külön tárgya-lom a rajtuk szereplő ornamenseket, szim-bólumokat, feliratokat, az állítási ünnepsé-geket, a színhelyeket, bemutatva az állítta-tókat, ajándékozókat, és készítőket. Rövi-den kitérek a székelykapukra is, mivel ezek több vonatkozásban is kötődnek a kopja-fákhoz. Tárgyalom a szlovákok és a hivata-los politika viszonyulását a kopjafához. Disszertációm részét képezi egy kitekintés, amelyben a rendelkezésre álló adatok alapján bemutatom a kopjafák elterjedését Európában és a nagyvilágban. Disszertációmat egy többéves adatgyűjtés összegzésének szántam. A részletkérdéseket illetően tudatos mélyfúrás-szerű kutatásokat természetesen nem végezhettem. A dokumentációs tevékenység (az egyes objektumok számbavétele, felkeresése, fényképezése stb.) során nyert kiegészítő információkat (véleményeket, állásfoglalásokat stb.) viszont beépítettem munkámba, így – ha érintőlegesen is – több részletkérdéssel kapcsolatban is gyűjtöttem adatokat. Az eredményeket összefoglalva bizonyos tanulságok levonására, illetve a még elvégzendő feladatok felvázolására is kísérletet teszek.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A köztörvényhatósági törvény (1870:XLII. tc.) bevezetése Debrecen és Szeged szabad királyi városokban (1870-1872)(2007) Varga, Norbert; Miru, György; Varga , Norbert; Történelem és néprajz doktori iskolaA kiegyezést követően indulhatott el az a reformfolyamat, amelynek eredményeként az államszervezet több területén változások következtek be. Ennek szükségképpeni része volt a közigazgatás átalakítása, olyan jelentős intézkedések mellett, mint pl. az igazságszolgáltatás átszervezése. Az 1867:XII. törvénycikkel kialakított közjogi konstrukcióba kellett beilleszteni a közigazgatási szervezetet. Az uralkodó és a kormány viszonya határozta meg a végrehajtást, ami szoros összefüggésben volt a törvényhatóságok polgári rendszerének kialakításával. A vármegyék és a városok nem őrizhették meg a korábbi szervezeti felépítésüket és hatáskörüket. A városok átalakítását, amit már a reformkorban megkezdtek, be kellett fejezni, de figyelembe kellett venni a közben eltelt időszak politikai változásait. A szélesebb áttekintés és a jobb megértés végett szükségesnek tartottam bemutatni a közigazgatási reformok előzményeit, amelyek nélkül érthetetlenek lennének a későbbi reformok és az azokhoz kapcsolódó politikai nézetek. Kezdve a reformkori előzményekkel, az 1848. évi törvényekkel, amelyek meghatározták azt a szervezeti és jogszabályi alapot, amelyen elindulhatott a közigazgatás dualizmus kori átalakítása. Ezt követően röviden utalok a neoabszolutizmus időszakának változásaira. Az átszervezési munkálatokból is kitűnik − a jegyzőkönyvek és a napilapok tudósításai alapján, − hogy a városok jogaik védelme érdekében az 1848. évi törvényekre hivatkoztak. A kiegyezés jogfolytonosságot sejtetett, ami csak részben valósulhatott meg. Ez jelent meg a köztörvényhatósági törvény azon rendelkezéseiben és jogintézményeiben, amelyek már a korábbi városi törvénytervezetek kapcsán is felmerültek. Ilyen intézkedés volt a városok feletti felügyelet gyakorlásának rendezése és a virilizmus bevezetése. Pontosan látni kell, hogy hogyan alakult az uralkodó és a kormány, a törvényhatóságok és a kormány viszonya a parlamentáris rendszerben. A polgári kormányzatnak be kellett ékelődnie a törvényhatósági önkormányzatokba. Ez jelent meg a törvényjavaslat parlamenti vitája során is, amelynek következtében csak a jelentősebb problémákat (pl. a vármegyék és a városok együttszabályozása, az önkormányzat terjedelme, a főispáni méltóság, a virilizmus és a szakigazgatás) emeltem ki, hiszen más tekintetben Csizmadia Andor, Kajtár István, Sarlós Béla és Stipta István már foglakozott e kérdés országgyűlési anyagával. Disszertációmban megpróbáltam az egyes reformtörekvések okait mindkét oldalról feltárni és bemutatni. Külön kiemelendő a kormány és a helyi szervek közötti kapcsolaalakulása. Érzékeltetni szerettem volna, hogy ez a közigazgatási reform nemcsak politikai síkon játszódott le, hanem abban szakmai szempontok is jelentős szerepet kaptak. Igaz, nem lehet egyértelműen a mai értelemben vett szakigazgatásról beszélni, de azt mindenképp meg kell jegyezni, hogy annak nyomai már felfedezhetők. Dolgozatom célja, hogy bemutassam Debrecen és Szeged közigazgatási szervezetének átalakítását, a reformok végrehajtása során felmerülő problémákat és rávilágítsak a helyi szintű közigazgatás helyzetére a közjogi rendszer egészén belül. Ehhez elengedhetetlennek tartottam a helyi politika alakulásának részletes elemzését. E témában a korabeli sajtó feldolgozása vezetett új kutatási eredményekre, mivel a közgyűlési jegyzőkönyvek tárgyilagosságuk miatt nem sok értékelhető adatot szolgáltattak. A disszertáció kereteit túlfeszítette volna, ha a szervezeti reformok mellett bemutatásra került volna a törvényhatóságok gyakorlata. A helytörténeti jelleghez ragaszkodva nem tértem ki a korabeli európai városszervezeti megoldások ismertetésére sem. Ezek a kutatási lehetőségek egyben a disszertáció továbbfejlesztését is jelentik. A dolgozatomban azonban nem lehetett kikerülni a helyi és az országos politika összekapcsolódásának bemutatását, mert az erőteljesen rányomta a bélyegét a közigazgatási reformok megvalósulására. A kormányzati politika centralizációs törekvéseivel szemben érdekes megfigyelni a helyi szintű célkitűzéseket és azok későbbi realizálódását. Disszertációmban az 1870:XLII. tc. helyi, debreceni és szegedi szervezeti megvalósulását mutatom be. A két város kiválasztását az indokolta, hogy a törvény életbe léptetése kapcsán ne egyetlen egy törvényhatósági joggal felruházott város esete kerüljön előtérbe, hanem lehetőség nyíljon az összehasonlításra és ezáltal a probléma több szempontú megközelítésére. Az alföldi városok közül e két törvényhatóság kiválasztását az is indokolta, hogy gazdasági és politikai erejüknél fogva kiemelkedtek a korabeli municípiumok közül. Érintőlegesen foglalkoztam Arad, Kecskemét és Nagyvárad átszervezési munkálataival is, mert Szeged, Kecskemét és Arad, illetve Debrecen és Nagyvárad egy főispán irányítása alá került. Ezért kérdésként merült fel, hogy hogyan alakult a kormány és a törvényhatóságok viszonya? Milyen intézmények öröklődtek át a korábbi városszervezeti megoldásokból? Melyek voltak a legvitatottabb kérdések a köztörvényhatósági törvény parlamenti vitája során? Hogyan érvényesült a szakigazgatás a dualizmusban? Hogyan befolyásolta a helyi politika a törvény gyakorlati megvalósulását? Milyen szervezeti megoldások jelentek meg ennek eredményeként a két városban? Hogyan zajlott le a bizottsági tagok megválasztása és a tisztújítás?