Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola
Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez
Bölcsészettudományi Kar
Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola
(vezető: Dr. Bárány Attila)
Bölcsészettudományi doktori tanács
D50
tudományágak:
- Történelemtudományok
- Néprajz és kulturális antropológiai tudományok
Doktori programok:
- Történelem
(programvezető: Dr. Papp Klára) - Néprajz
(programvezető: Dr. Bartha Elek)
Böngészés
Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola Cím szerinti böngészés
Megjelenítve 1 - 20 (Összesen 162)
Találat egy oldalon
Rendezési lehetőségek
Tétel Korlátozottan hozzáférhető Az 1524. évi váradi zsinat és határozatai(2011-10-27T09:34:13Z) Jaczkó, Sándor; Solymosi, László; Történelem és néprajz doktori iskola; DE--ATC--Mezőgazdaság- Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar --Az 1524. évi váradi zsinat a kalocsai egyháztartomány ötödik későközépkori ismert zsinata. A zsinati határozatok jelentősége egyedülálló, mivel a kalocsai egyháztartomány területéről ez az egyetlen szinodális dokumentum. A váradi zsinati határozatok szövegkiadása a Magyar Országos Levéltár DL 29416-os jelzetű kézirata alapján készült el. A disszertáció Bunyitay véleményéből kiindulva és azt megcáfolva megállapította, hogy a váradi szinodális könyv nem követi szöveghűen a veszprémi normát. Sőt úgy tűnik, hogy a váradi anyag szerkezete és szövege is jobban alkalmazkodik az esztergomi szinodális könyvhöz, mint a veszprémi határozatok struktúrájához és kánonjogi szabályozásaihoz. A témakörök felosztásában a Szécsi-féle szinodális könyv rubrikáival mutat hasonlóságot, míg a szövege és stilisztikája az esztergomi szinodális könyv Estei-féle változatához áll közel. Így feltételezhetjük, hogy a váradi zsinati határozatok provenienciája Esztergomhoz kapcsolódott. Az egyháztartomány határai nem akadályozták a középkori részleges törvények átvételét és kiegészítését. Ebből arra következtethetünk, hogy a Perényi Ferenc által kiadott zsinati határozatok egyik közvetlen forrásaként az esztergomi szinodális könyv is számításba jöhet. A váradi zsinati határozatok egyes rétegei és forrásai a hazai szinodális könyvekből eredeztethető, amiket gondosan kiegészítettek a váradi püspökségre vonatkozó egyedi rendelkezésekkel. A szerkesztők a korábbi szinodális könyvek alapszövegét, mint az egyház változatlan dogmatikai tanítását szöveghűen vették át. Az egyedi rendelkezéseket a veszprémi szerkesztési elvvel ellentétben nem külön fejezetben foglalták össze, hanem az egyes témakörök integráns részeként fogalmazták meg. Ezzel kevésbé hangsúlyozták a váradi zsinati határozatok önálló törvényalkotását, hanem a törvények helyi szinten történő alkalmazásának hatékonyságáról valamint a jogalkalmazási képességükről tettek tanúbizonyságot. A váradi zsinati határozatok nagy hangsúlyt fektet az egyházmegyében előforduló jogi visszaélések felszámolására. Elítélte a körösszegi és a farnosi plébános esketési gyakorlatát, akik tiltott időben működtek közre a szentségkiszolgáltatásnál. Megtiltotta a váradi egyházmegyében előforduló gyakorlatot, amelyben a felek a plébános engedélye nélkül és meglévő házassági kötelék mellett házasodtak össze. Világos eligazítást ad a simónia kerülésére, ugyanakkor ösztönzi a híveket, hogy a lelkipásztorok fáradozását tehetségük szerint honorálják. A főesperesek rendkívül átfogó segítséget kaptak a kánoni látogatáskor végzett feladatuk szakszerű elvégzéséhez. A váradi zsinati határozatok szerkesztőinek figyelme a legapróbb részletekre is kiterjedt. Előírták, hogy főesperesek az eucharisztia őrzését gondosan ellenőrizzék, nehogy a madarak vagy a férgek kárt tegyenek a szentségben. A váradi zsinati határozatok alátámasztja a már sok forrásból ismert megállapítást, hogy Várad a liturgikus élet egyik fellegvára volt. A liturgikus rendelkezések közül rendkívül fontos a váradi zsinati határozatok betoldása, amelyben a szubdiákonátus és diakonátus elnyeréséhez szükséges életkort a kánoni rugalmasság érvényesítése mellett szabályozta. Megszüntette a prebendáriusok zsolozsmázásában tapasztalható könnyítéseket, és felhívta a kanonokok figyelmét a szertartások méltó végzésére. A váradi zsinati határozatokat lezáró ünneplista pedig az egyházmegye idáig nem ismert kalendáriuma. A szentek kultusza élő, sőt virágzó volt Szent László városában. Az ünneplista hat olyan ünnepet is megörökített, amelyek teljesen ismeretlenek a kortárs szinodális könyvek ünneplistái alapján. A szinodális könyvek általános jogi szabályozásának természetéből eredő nagyfokú hasonlóság ellenére a váradi zsinati határozatok önálló alkotásnak tekinthető. Az 1524. évi zsinati határozatok a váradi püspökség jogtörténeti tevékenységének fontos emléke, amely nemcsak a váradi káptalan műveltségét, hanem a kalocsai egyháztartomány jogi hagyományát is ékesen bizonyítja. This thesis places the Decrees of the Council of Várad in 1524 into the context of Hungarian synodal activity. It presents the life of Bishop Ferenc Perényi, who convened the aforementioned council, as well as presents the location, its date and participants. The bishop relied mainly on the chapters in his practice of ecclesiastical legislation. The regulations regarding the life and activities of the pastoral clergy touch on the conscientious handling of material and spiritual wealth, too. The Decrees of the Council of Várad placed a great emphasis on the elimination of legal abuse occurring in the diocese. It disapproved of the nuptial ceremonial practice of the parish priests of Körösszeg and Farnos because they took part in the administering of the sacrament in forbidden times. It also banned the practice of couples’ getting married without a marriage license and while still being wedlock-bound. It gave clear instructions how to avoid simony, at the same time it urged the sequelae to remunerate the priests for their efforts accordingly. Archdeacons were given a comprehensive guide to the professional performance of their duties related to canonical visits. The Decrees of the Council of Várad prove the statement supported by various sources that Várad was one of the citadels of liturgical life. Among the liturgical regulations of the Decrees of the Council of Várad there were a few insertions of great importance. Such as the one which regulated the age limit, with a reasonable canonical flexibility, for one’s becoming a deacon or a subdeacon. There was another insertion which abolished the facilitation regarding the canonical hours of prebendaries. It also called their attention to the proper administering of religious rituals. The list of Holy Days at the end of the Synodal Decrees of Várad is the previously unknown calendar of the diocese. There are six such Holy Days recorded in this calendar which are entirely unknown on the basis of the similar lists of contemporary synodal books. The Decrees of the Council of 1524 are important records regarding the legal historical activity of the Bishopric of Várad, as well as fine evidence for the literacy of the Chapter of Várad and for the legal tradition of the Province of Kalocsa. In spite of the great resemblance arising from the nature of legislation regarding synodal books, the Synodal Book of Várad can be conceived as an independent work.Tétel Szabadon hozzáférhető Az 1944/45-ös partizánmegtorlás Magyarkanizsán és környékén a levéltári iratok tükrébenForró, Lajos; Pallai, László; Forró, Lajos; Történelem és néprajz doktori iskolaA kutatások során a konkrét eredmények mellett további tények megállapítására is lehetőség nyílt. – A partizánhatalom megpróbálta utólag indokolni tetteit és a likvidálásokat követően megkezdődött a gyilkosságokat igazoló iratok gyártása. Természetesen ennek mértéke nagyban függött a helyi bizottságok buzgóságától is. Az általunk kutatott területen, Martonos élen járt, elég ha a feljelentések számára utalunk. Azonban a feljelentéseket átvizsgálva azt a tényt kell megállapítanunk, hogy a legtöbb feljelentést azok tették, akik korábban tevékenyen részt vettek a helyi magyarok kínzásában. Nyilván ezeknek a feljelentéseknek a szavahihetősége kétségbe vonható, hiszen saját tetteik igazolásáról lehet szó. – Nem szerencsés csupán partizánmegtorlásokról beszélni, hiszen az átvizsgált iratok egyértelműen bizonyítják, hogy voltak olyan helységek az általam kutatott területen, ahol a likvidálásokban a helyi királypárti szerbek – adott esetben csetnikek – is részt vettek. A Magyarkanizsán és Adorjánon történt gyilkosságok miatt több partizánítélet is született a kegyetlenkedők ellen. Érdekes jelenség, hogy míg az OZNA halálbrigádjai a falvakat járták, és ítélet nélkül likvidáltak, addig a hasonló „civil” elkövetőket időnként megbüntették. Ezekben az ítéletekben azonban egyértelműen nyomon követhető az ideológiai töltet. Természetesen azzal is tisztában vagyunk, hogy ahhoz, hogy a helyi szerb lakosság részéről elkövetett kilengések megtörténhessenek, szükség volt arra is, hogy a partizánhatalom ezt lehetővé tegye. Tito és az akkori legfelsőbb jugoszláv vezetés többi tagjának tudta és beleegyezése nélkül aligha történhetett volna bármi hasonló az alakulóban lévő Jugoszláviában. – Téves az a feltevés is, miszerint a partizánhatalom nem próbálja meg eltitkolni a likvidálásokat. Míg a bizottságok egymás közötti levelezésében nyíltan kivégzésekről, likvidálásokról beszélnek, addig a lakosság számára is elérhető iratokban – pl. holttá nyilvánítás, vagyonelkobzás – lényegesen árnyaltabban fogalmaznak. Sőt olykor teljesen álszent iratok születnek. Főleg a holttá nyilvánítási iratokban gyakori terminológia az eltűnt vagy elmenekült megfogalmazás, holott a hatalom tökéletesen tisztában van azzal, hogy az adott személlyel mi történt, hiszen nevük szerepel a likvidáltakról készített listákon. A vagyonelkobzások kapcsán is eltűnt népellenségekről, háborús bűnösökről beszélnek, és csak a bátrabb feleségek, hozzátartozók merik megfogalmazni, hogy férjeik, szeretteik nem eltűntek, hanem az impériumváltás napjaiban megölték őket. Megállapíthatjuk tehát, hogy a magyarok elleni atrocitásokat követően nagyon gyorsan beköszönt a szilencium időszaka, amely aztán csaknem 50 évig, egészen az 1980-as évek végéig tart. – Azt is el kell mondani, hogy természetesen korábban – az 1941 és 1944 közötti időszakban – történtek atrocitások a szerbség ellen is. Az általunk feldolgozott területen több helyen is voltak gyilkosságok, amelynek szerb polgárok estek áldozatául. Ezeket a gyilkosságokat azonban legtöbbször a hadsereg hajtotta végre. Gyakori jelenség az is, amikor a kitelepítéseket a helyi lakosság bűneként igyekeznek feltüntetni a későbbi iratokban. Általában a városi vezetés tagjait éri a vád a szerbséget sújtó állami intézkedések miatt. Mint ismeretes, a telepesek kitelepítéséről a magyar kormány intézkedett. A Legfelsőbb Honvédelmi Tanács egy rendelete tartalmazta az internálás általános szabályait és elveit, és a magyar csapatok már a bevonuláskor a telepesek kiutasítására kaptak parancsot. Az tagadhatatlan, hogy e folyamat végrehajtásában a helyi nemzetőrség, különböző bizottságok, de olykor a helyi lakosság is részt vállalt, hiszen a hadsereg tőlük tudta meg, kik a nemzethűségi szempontból megbízhatatlan szerbek, illetve kik települtek be 1918. október 31. után. Az iratokat átvizsgálva azonban megállapíthatjuk, hogy azon személyek döntő többsége, akik ezekben a folyamatokban részt vettek, elmenekültek a kivonuló magyar hadsereggel, helyettük az ártatlanok lakoltak. – A (vád) iratokban jellemző a bűnesetek felnagyítása. Sok esetben ez tetten érhető a kutatások során. A visszaemlékezők gyakran egészen másképp tanúskodnak a történtekről, mint az iratok. Nyilván előfordulhattak olyan esetek, melyekről nem volt tudomásuk, de ilyen mértékű, egyoldalú eltérés lehetetlen. Sokszor egyszerű statisztikai adatokkal cáfolni lehet az iratok hitelességét vagy hiteltelenségét. – A magyarok ellen, a gyilkosságokat követően írt, utólag készített, háborús bűnöket bizonyítani igyekvő iratokban elvétve találunk a zsidóság ellen elkövetett vélt, vagy valós bűntetteket. Az iratok nem csak a helyi magyarok vonatkozásában hagyják figyelmen kívül a zsidósággal történteket, hanem a magyar hadsereg esetében is. A nagyon kevés kivételtől eltekintve, bűnként csak a szláv lakosság elleni vélt, vagy valós atrocitásokat jegyzik le az utólag gyártott bizonyítékokban. – Az iratok átvizsgálása után még egy fogalmat kell átértékelnünk. A magyarok, de akár a más nemzetiségek meggyilkolását nem szerencsés az oly gyakran használt kifejezéssel kivégzésnek nevezni. Véleményünk szerint – és reméljük, erre sikerült az előző fejezetekben rávilágítanunk – a gyilkosságok az esetek többségében megelőzték a büntetőeljárást, és bírósági ítélet nélkül aligha beszélhetünk kivégzésről, sokkal inkább a likvidálás a megfelelő terminus. Out of the researchable materials of the Vajdaság archives and the Zenta historical archives, there is more than one registry proving the atrocities against the Hungarians in the Southern Territories in 1944/45, giving a picture of the early period of the era of Tito. In my dissertation, I would like to report on the research process and the results from the work I carried out in the two archives. Since the formation of the Hungarian-Serbian Academic Joint Committee it is possible to study the Serbian archival documents. Because of the "pressure for a result," in the beginning, only a cursory study of the documents was carried out, which summarized the names of the liquidated. In order to get the exact number of the victims, we have to do micro-research categorized by the areas. A study extending to every detail of the documents from some of these settlements can bring new results in the research. It is important that we examine and compare the documents, which refer to one or another person, separately and thoroughly. I, my colleague, Tibor Molnár, and the representative from the Zenta historical archive undertook to study the Magyarkanizsa district (Magyarkanizsa district, Opština Kanjiža - a civil parish in Serbia. Furthermore it is located in the Vajdaság and geographically it is in the Bácska. Its area is 399 square kilometers. The center of the district is the city of Magyarkanizsa (Kanjiža), and the district includes 12 additional settlements: Adorján (Adorjan), Horgos (Horgoš), Ilonafalu (Vojvoda Zimonić), Kishomok (Mali Pesak), Kispiac (Male Pijace), Martonos (Martonoš), Orom (Orom), Oromhegyes (Trešnjevac), Tóthfalu (Totovo Selo), Újfalu (Novo Selo), Velebit (Velebit), and Völgyes (Doline). The size of the population was 27,510 in 2002). Among the researchable materials of the Vajdaság archives, registry 183's content allows one a glimpse into the crimes that were committed by Tito's partisans in many areas of the Vajdaság. The title of the registry is: The Vajdaság Committee to examine the crimes of the Occupiers and their Supporters. In this material, many documents referring to the Magyarkanizsa district can be found. Among the documents, we can find information about the region's district - with more or less discrepancies – as well as records dealing with the issue of war crimes. After examination of the documents, it turned out that a reverse trend occurred in partisan sentencing. The power in authority first carried out the liquidations and only created documents about the murders after the fact. During the research we found much evidence to support this fact. The Zenta historical archives were also a great help in identifying the victims. Out of the materials about the Magyarkanizsa district, the documents from the local committees of the people, the Zenta county court and the Kanizsa court brought new results. After finishing the micro-research on the Magyarkanizsa district, we found 39 new names to add to the existing confirmed list of 198 victims – which were mostly discovered by using the oral history method - and the number of victims identified by name in the district increased to 237. In my dissertation I report on the research I carried out. The atrocities against the Hungarians have mainly an ethnic basis, while the atrocities against the Slavic population occurred chiefly because of ideological motivations.Tétel Korlátozottan hozzáférhető 2001. szeptember 11-e és az új típusú terrorizmus nemzetközi összefüggései(2012-02-01T11:59:28Z) Krasznai, Andrea; Pallai, László; Szilágyi, Tivadar; Történelem és néprajz doktori iskola; DE--ATC--Mezőgazdaság- Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar -- DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar --; DE--ATC--Mezőgazdaság- Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar --Az értekezés a terrorizmus természetrajzi változásait törekszik körvonalazni, a légi közlekedés elleni merényletek jellemző sajátosságainak górcső alá vételével. Az emberiség történetében ismert jelenség, hogy egyének, csoportok, szervezetek, államok a terrorizmus eszköztárához folyamodtak céljaik elérésére. Az erőszakos cselekmények módszertára, valamint ideológiai háttere mérföldkőként határolja el a terrorizmus történetének különböző szakaszait. Az al-Kaida a kritikus infrastruktúra védelmi sebezhetőségét kihasználva, szofisztikált csapásméréssel jelölte ki az összetett külső és belső motivációs tényezőktől vezérelt új típusú terrorizmus helyét. 2001. szeptember 11-én az erőszak új arcot öltött. A Washington és New York elleni támadással a világ az új típusú terrorizmus jelenségével szembesült, amely az ismeretlenségből, hirtelen robbant be a köztudatba. Poszt-posztmodern világunk erőszakformációja ideológiai, vallási, nemzeti, faji, nacionalista indíttatású taktika, amelyet gazdasági, szociális, társadalmi motivációk színeznek tovább. Természetesen ezen alkotóelemek konstellációja nem feltétlenül áll minden esetben együtt. 2001. szeptember 11-én azonban a világ a komplex jelenségek egymásra hatásával szembesült. Az al-Kaida célja leplezetlenül tárult fel: a pusztítás és a minél tömegesebb halálozási arány elérése. A terrorcselekmények a militáns iszlamizmus egyik alaptételére világítottak rá: „bárkiből” lehet öngyilkos merénylő, és bárkiből lehet áldozat. Kutatásom tárgyát, egyebek között, az aszimmetrikus hadviselés elemeként, az al-Kaida típusú akciók humánerőforrás-feltételei adják. Az ártatlan civilek elleni cselekmények orientációját, motivációit, módszereit és működési mechanizmusait analizálom. Az afganisztáni és az iraki célponttal megindított katonai hadműveleteket vizsgálva ajánlást fogalmazok meg a katonai komponens átstrukturálására és a nem militáris eszközök alkalmazási egyensúlyának újragondolására. A madridi és londoni terrorcselekmények vizsgálatával rámutatok a terrorizmus elleni küzdelem jellemző különbözőségeire az Egyesült Államokban és Európában. A nyugat-európai demográfiai változások szempontjából különös hangsúlyt helyezek a militáns iszlamizmus ideológiájának térhódítására a másod- és harmadgenerációs muszlimok között. A többkomponensű megoldáskeresésben kitérek az európaizálás, az Európa-tudatos oktatás, nevelés problematikájára, megvalósítására, valamint a keresztyén egyházak szerepére. A nemzetközi terrorizmust kiváltó tényezők összetettek, akárcsak a megoldás irányába mutató lehetőségek. This dissertation strives to describe changes in the nature of terrorism and its characteristic features while focusing on aviation attacks. It is a well-known phenomenon that in the history of humanity, individuals, groups, organizations, and states turn to the methods and tools of terrorism to achieve their ends. Methods of violent actions, as well as their ideological background, determine their historical setting as well as milestones of the various forms of terrorism. Al-Qaeda, taking advantage of the vulnerability of the critical infrastructure protection, demonstrated the place of Al-Qaeda terrorism with sophisticated attacks that were characterized by complex external and internal motivations. On September 11, 2001, violence took an unexpected new form with the coordinated attacks on New York City and Washington D.C. The world was suddenly confronted with a new type of terrorism, leading to heightened awareness, accompanied by a sense of increased vulnerability. Violence in our post-post-modern world is motivated by ideological, religious, national, racial, and nationalist tactics, which are further impacted by economic and social conditions. Naturally, the component elements don’t always comprise each event, as if forming a conjunction within the constellation. Nevertheless, on 9/11, the world faced the interaction of a complex series of phenomena. Al-Qaeda’s aim was unmasked: to reach the highest possible level of destruction and mass death. These terrorist attacks shed light on one of militant Islamism’s basic principles; that is, “anyone” can become a suicide terrorist and anyone can be a victim. As an element of asymmetrical war, the human resources of Al-Qaeda terrorism are, among others, the subject of my research. I analyze the orientation, motivation, and mechanism of the methods and conduct of attacks on innocent civilians. After studying military operations in Afghanistan and Iraq, I propose that the military component could be restructured and non-military methods be given greater importance. On examining the terrorist actions in Madrid and London, I show the differences between the American and European fight against terrorism. From the perspective of demographic changes in Western Europe, I place considerable stress on the growing influence of the ideology of militant Islamism on second- and third-generation Muslims. In searching for a solution with many components, I discuss the problems and implementation of Europeanization, Europe-conscious education, as well as the role played by the Christian churches. The factors leading to international terrorism are complex, as are their possible solutions.Tétel Szabadon hozzáférhető A Maros alsó szakasza szerepének elemzése a késő császár- és a hunkorban az írott és régészeti források tükrébenKapcsos, Norbert Sándor; Forisek, Péter; Történelem és néprajz doktori iskola; Debreceni Egyetem::Bölcsészettudományi Kar::Történelmi IntézetA dolgozat célja a későcsászár- és hunkor hatalmi átalakulásainak nyomon követése a Maros alsó szakaszaként meghatározott kistáj történeti és régészeti vizsgálata által. A kistáj ezen időszakának történeti és régészeti kutatástörténete közvetlen módon – úgymond – nincs kiélezve a lehetséges hatalmi-struktúrák szempontjából történő megközelítésre, amely nem véletlen, ugyanis ez a szemlélet többnyire csak napjaink kutatásának került homlokterébe. Mindazonáltal lehetőség adódott a téma kutatástörténetének egy olyan tematikai csoportok metszés-, vagy kapcsolódási pontjai mentén való vizsgálatára, mint a kistáj településtörténeti kutatásai és leletanyagának tipológiai és kronológiai rendszerezése, valamint ugyanazon leletanyag és/vagy az írott források alapján a késő császár- és hunkori népességnek – rendszerint etnikai – meghatározása. A téma vizsgálata szempontjából rendelkezésre álló – történeti írott és régészeti – forráscsoportok jellegükből adódóan más-más lehetőségeket rejtettek magukban, ezért igyekeztem azokat saját tudományterületük keretén belül és sajátos módszereik által értékelni, továbbá ezt követően – a vegyes érvelést elkerülendő – a kapott eredményeket párhuzamba állítani és „szembesíteni” egymással. Az eddig használatban levő, esetenként konvencionális és néha prekoncepcióktól sem mentes kronológiai rendszerek összehangolásának nehézsége egy következetes és egységes kronológiai rendszer kidolgozását indokolta. A szeriáció és korreszpondencia-vizsgálat együttes alkalmazásával a kistájról származó 477 temetkezés alapján 6 különböző fázist lehetett elkülöníteni. Ezen belül a késő császár- és hunkor időszakának a IV., V. és VI fázisok felelnek meg, amelyek alatt abszolút kronológiai értelembe véve sorban a 3. század vége és a 4. század vége (IV), a 4. század utolsó harmada és az 5. század első két évtizede (V), valamint az 5. század első évtizedei és az 5. század közepe, vagy annak 60-as évei (VI) közötti periódusok érthetőek. Ami a 3. század végi források esetében egyértelműnek tekinthető, hogy Dacia feladását követően az Al-Dunától északra fekvő barbaricumban a különböző gensek közötti hatalmi harcokat követően jelentős hatalmi átalakulások mentek végbe, amelyek az Alföld hatalmi-struktúráit sem hagyták érintetlenül. A szinte rendszeres barbár konfliktusok újabb és újabb csoportok megjelenését feltételezhetik az Alföldön. Az alföldi – decentralizált – hatalmi-struktúrák képtelenek voltak kiterjeszteni hatalmukat a kezdetben alárendelt státusú, vagy státuscsoportba sorolt új barbár elemekre és azokat integrálni. A sorozatos barbár hatalmi harcok következtében a 3. század végén és a 4. század középéig a gensek rendívül „képlékenyekké” váltak lévén, hogy hatalmi-struktúrák szűntek meg és ezek csoportjai más gensekhez csatlakoztak, amelyeket a hatalom stabilitásának, mértékének és az idő függvényében vagy sikerült integrálniuk, vagy nem, ami ismét instabilitást eredményezett (Arcaragantes–Limigantes). A római “külpolitika” szándéka a limes előterének egy szövetségi rendszer keretében való biztosítása lehetett, amely nem tűrte meg az ezen kívül eső barbár gensek hatalmi koncentrációját, sem a limes előterének instabilitását. A Hun hatalmi központnak az Alföldre való áthelyezése ezt követően egy olyan hatalmi összpontosulást jelenthetett, amely – ha rövid időre is, de – integrálhatta a korábbi alföldi hatalmi-struktúrákat és/vagy azok töredékeit is, amelynek felbomlását (Nedao) követően újabb hatalmi-struktúrák jöhettek létre, ám ezúttal szerveződés szempontjából már magukba olvasztva a Hun „nomád-államalakulat” számos jellegzetességeit. Ami a kistáj késő császárkori, különböző mértékben interkonnektált társadalmait illeti úgy fest, hogy egy leszármazási alapon, vélhetőleg klán szinten szerveződő, viszonylag közel egyenlő szegmensekből álló, heterarchikus közösségeiről beszélhetünk. A késő császárkorban a hatalomnak egy viszonylag kis mértékű koncentrációjával, vagyis decentralizációjával lehet számolni, amely csak ritka esetben haladhatta meg a klán szintet és terjedt ki egy összetettebb törzsi, vagy szegmentáris szintig, ahol vélhetőleg az eltérő ősöktől való leszármazási rend biztosította az uralomhoz szükséges legitimációt. A hatalomnak ezt a kismértékű koncentrációját támogatja a viszonylag egyidejű római aranyérmék Kárpát-medencei területi eloszlása és regionális koncentrációja alapján kirajzolódó hatalmi körzetek elhelyezkedése is. A korábbi klán alapon szerveződő heterarchikus, alapvetően decentralizált hatalmi-struktúrát képező társadalmak az ugyancsak klán alapon szerveződő, de ezúttal centralizált nomád-állam struktúráiba feltételezhetően könnyen integrálódni tudtak. Azonban ez az integráció már egy összetettebb társadalmi komplexitást eredményező folyamat lehetett, amely újabb státuscsoportok megjelenését eredményezhette. / The aim of the dissertation in a narrower sense is to trace the power transitions of the Late Roman and Hun periods through the historical and archaeological investigation of the micro-region defined by the lower Maros valley. The micro-regions historical and archaeological research history isn’t focused to such an approach from the point of view of possible power-structures. However, it was still possible to analyse the research history of this topic along the “intersection” of some thematic groups in the literature. From the point of view of the topic, the relevant – historical and archaeological – sources according to their nature, offered different opportunities for the research. The historical sources presumed a deductive, or a top to bottom approach, while the archaeological sources deriving directly from the micro-region made it possible to analyse them in an inductive, or in a bottom-up way Hence, I tried to evaluate them according to their own discipline’s specific methods, and to compare the given results without the use of the “mixed argumentation”. The synchronization of the available chronological systems seemed to be very difficult, some of them were conventional, and there could be traced several preconceptions as well which led to the necessity to elaborate a separate and a consistent chronological system for the micro-region. According to the results of the seriation analysis one could distinguish 6 different phases. The Late Roman period and the Hun period corresponds to the IVth, Vth and VIth phases, which in terms of absolute chronology can be outlined as the periods between the end of the 3rd century – end of the 4th century (IV), the period between the last third of the 4th century – the first two decades of the 5th century (V), and the last period is between first decades of the 5th century – the middle or the 60’ of the 5th century (VI). Based on the written historical sources it seems to be quite obvious that after the abandonment of province Dacia due to the power-struggles between the different genses several transformations took place in the Barbaricum from north of the lower Danube. As a consequence, the already fragmented like power-structures of the Alföld region became considerably weakened. Based on the data from the historical sources one could presume the appearance of groups of several genses in the Alföld region. By the end of the 3rd century and the middle of the 4th century due to the repeating power-struggles of the time, the genses became very “malleable”, power-structures disappeared and their groups joined other genses, which they either succeeded to integrate, or not depending on the stability of their domination, which again generated instability (Arcaragantes–Limigantes). The intention of the roman foreign policy was to secure the territories in front of the limes within the framework of an alliance-system, and this policy couldn’t tolerate the concentration of power in any of the barbarian gens, neither the instability of this system. The relocation of the Hun power-centre in the Alföld region could meant such a high level of concentration of power in the Carpathian basin, that it could integrated – even if just for a short time – the former power-structures, or at least their remnant groups, which’s disintegration (Nedao) could led to the formation of some new power-structures, but this time keeping some elements characteristic of the “nomadic state”. Regarding the societies of the micro-region from the Late Roman period, it appears that they can be perceived as interconnected communities consisting of nearly equal segments, organized on the basis of kinship and descent, probably at the clan level. One can presume a small degree in the concentration of power within these societies i.e., it seems that the decentralization of power was much more characteristic, it could only rarely exceed the level of the clans and to extend to a much more complex tribal, or segmental level, and it seems that the legitimation of dominance was probably assured by the descent hierarchy from a certain ancestor. This kind of small degree of concentration of power (decentralization) in the micro-region is also supported by the distribution and concentration of the roman gold coins in the Carpathian Basin. The former clan-based, heterarchical, basically decentralized power-structure like societies presumably were able to easily integrate into the structures of the nomadic-state, which was also organized on a clan basis, but this time centralized. Although, this integration could have been a process resulting in a more advanced social complexity, and in the meantime also provoked the emergence of new status groups.Tétel Szabadon hozzáférhető A Tápió mente népdalai, népzenéje a 20. századbanTerék, József; Bartha, Elek; Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola; Debreceni Egyetem::Bölcsészettudományi Kar; Debreceni Egyetem::Bölcsészettudományi Kar::Néprajzi TanszékDoktori disszertációmban a Pest megyében található kistáj, a Tápió mente 21 településének népdalos és népzenei értékeit foglalom össze, annak kutatástörténeti előzményeit, néprajzi hátterét, ismertetve a demográfiai viszonyokat, a lakosság összetételét, illetve a tót lakosság levándorlásának folyamatát. A kutatott települések az alábbiak: Bénye, Farmos, Gomba, Káva, Kóka, Mende, Nagykáta, Pánd, Sülysáp (korábban Tápiósáp és Tápiósüly), Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószecső, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tóalmás, Újszilvás, valamint Úri. A népzenekutatók, néprajzkutatók, szövegfolklór-kutatók, valamint helyi kutatók kutatási eredményeinek ismertetésével közel 170 év kutatási eredményét, összesen 1463 népi játékot, népdalt és egyéb vokális, valamint hangszeres dallamot ismerhetünk meg. Mindezek tudományos rendszerezése, népdaltípusonkénti objektív közreadása valósul meg a kottatár mellékletben, illetve a mindezt megerősítő tudományos adattáblában, melyben a népdalelemzési szempontrendszereknek megfelelően számos adat kikereshető. Szólóhangszeresek és zenekari formációk ismertetése mellett a kistájon végzett néptánckutatói munkát is megismerhetjük. A 19-20. századi kutatásokat figyelembe véve 2009-ben saját kutatómunkámat kezdtem meg e vidéken, szülőföldemen, a Tápió mentén, melynek eredményeként több mint 600, a településekre, a vidékre jellemző, kisebb-nagyobb elterjedtségű népdal került előadásra, majd rögzítésre. Közel 400 adatközlő énekes, több mint 500 zenész kulturális örökségvédelmi szempontból kiemelt és hiánypótló értékét foglalja magában disszertációm, mely a 21. század elejére szinte már feledésbe merült vokális értéket, népi játékokat, szokásokat ad közre rendszerezett formában, megfelelő kutatásmódszertani eszközök felhasználásával. / In my doctoral thesis, I summarize the folk song and folk music values of the 21 settlements of the Tápió region, a small region in Pest County, together with research history, ethnographic background, demographic conditions, the composition of the population, and the process of the internal migration of its Slovak population. The municipalities researched here are: Bénye, Farmos, Gomba, Káva, Kóka, Mende, Nagykáta, Pánd, Sülysáp (formerly Tápiósáp and Tápiósüly), Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószecső, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tóalmás, Újszilvás, as well as Úri. By presenting the research findings of ethnomusicologists, ethnographers, folklorists, and local researchers, one can learn about nearly 170 years of research, a total of 1463 traditional folk games, folk songs, and other vocal and instrumental melodies. The scientific systematization of all these and the objective publication of folk songs by their types is carried out in the sheet music catalog appendix and in the supporting scientific data table, from which a range of data can be retrieved according to folk song analysis criteria. In addition to presenting solo instrumentalists and orchestral formations, we can also learn about the work of folk dance researchers in the region Taking into account the research of the 19th and 20th centuries, in 2009 I started my own research in this region, in my homeland, along River Tápió, as a result of which more than 600 folk songs, more or less widespread and typical of the settlements and the area, were performed and recorded. From the cultural heritage protection aspect, my dissertation includes the outstanding and gap-filling work of nearly 400 reporting singers and more than 500 musicians, and it presents – in a systematic form, and using appropriate research methodological tools – vocal values, traditional folk games, and customs, almost having been forgotten by the beginning of the 21st century.Tétel Szabadon hozzáférhető A vokális magyar népdalkészlet rétegezettsége és helye a Hajdúság 20. századi társadalmábanTóth, Lilla Lenke; Lukácsné Marinka , Melinda; Történelem és néprajz doktori iskola; Debreceni Egyetem::Bölcsészettudományi Kar::Néprajzi TanszékA Hajdúság népzenéjéről világos, letisztult képet kaphatunk a különböző összefoglaló igényű kiadványokból. Eszerint a népdaloknak két jellegzetes csoportjával találkozik az érdeklődő: a régi stílusú pásztordalokkal és új stílusú népdalokkal. A kutatás központjában az a feltételezés áll, miszerint a Hajdúság népzenei dallamrepertoárja sokrétűbb annál, mint ahogy a régió zenefolklórját tárgyaló szakirodalom bemutatja. Feltehető továbbá, hogy a hajdúsági népdalkészletet, illetve a szakkiadványokban és a közvélekedésben a hajdúsági népdalkészletről kialakult képet külső hatások is befolyásolták, úgymint a pusztaromantika, a népzenével kapcsolatos szervezett mozgalmi tevékenységek, a televízió és más médiumok. Dolgozatommal célom a hajdúsági népzenei értékek feltárása, a kistáj valós zenei arculatának megrajzolása. A kutatómunka az archívumi források vizsgálata mellett terepmunkával egészül ki, munkám során a recens anyag kutatását és gyűjtését is fontosnak tartom. A helyszíni gyűjtések során lehetőségem nyílik tisztázni a kutatás során elsődlegesen vizsgált időintervallum (1906-1973) gyűjtései kapcsán felvetődött kérdéseket. A recens népzenei gyűjtőmunkám során olyan kutatómunkát indítottam el, amely a kistájon eddig hiányzó népzenei egyéniségvizsgálatok alapját képezheti. Az adatok elemzése során kirajzolódott, hogy a Hajdúság területén népzenei tárgyú vizsgálatokat végző kutatók sorából Papp János emelkedik ki. Gyűjtései mind mennyiségi, mind területi szempontból egyedülállóak, hagyatéka alkalmas arra, hogy reprezentatív módon bemutassa a hajdúsági népdalkészletet. A Papp János hagyatékában található hajdúsági dallamkészlet elemzése alapján megállapítható, hogy a kistáj repertoárja igen változatos, széles műfaji keretek között mozog. Az archívumi és a recens hajdúsági dallamkészlet elemzése során kirajzolódott, hogy a pásztordal definiálása a nép tudatában elsősorban a szövegével határozható meg. A Hajdúságban a nem pásztor rétegeknél is megjelennek olyan régi stílusú dallamalakzatok, amelyeknek a helyi változatai egyértelműen mutatják, hogy itt is élt egy olyan autochton zenei műveltség, amely jelenségei segítségével kirajzolható a hajdúsági parasztság magyar népdalkincsének a stílusa, illetve a jellege. Mindezeket összevetve megállapítható, hogy a városias környezet ellenére mégiscsak élt a Hajdúságban egy erős hagyományos zenei kultúra. A Hajdúságról összességében elmondható, hogy a kistáj zenei arculatát elsősorban nem az itt fellelhető dallamtípusok vagy műfajok karakterizálják, hanem a népzenei felvételeken is dokumentált zenei és előadásmódbeli jellegzetességek, variánsok, a szomszédos kistájakon gyűjtött változatoktól észlelhető apró eltérések összessége. A hajdúsági népzene tehát szervesen illeszkedik a magyar népzenei környezetbe, ugyanakkor a sajátságai is megmutatkoznak. / By studying various publications summarizing the folk music tradition of the Hajdúság region, we may receieve a lucid and clear-cut picture. According to these works, there are two characteristically different groups of folk songs: old-style shepherd songs and new-style folk songs. There is a presumption in the center of the current research: the folk melody repertoire of the Hajdúság region is much more varied than it is presented in the reference literature introducing this area. It is also likely that the melody repertoire of the Hajdúság region, furthermore the image formed on the basis of reference works and spread in the public mind have been also influenced by external factors such as the Romanticism of the Flatlands, movements organized around folk music, television and other media. In my dissertation I aim to reveal the values of the Hajdúság region and to sketch the true musical image of the region. My research considered archival sources and they were also completed by the fieldwork I carried out as I consider research and collection of recent material equally important. During the local fieldwork I also had the opportunity to clarify those questions that had emerged during the analysis of the primary research period (1906-1973). During my recent folk music collection work I launched a research work that may become the basis for further individual folk analysis – a missing research in the region. When analyzing the data, one researcher stands out among all others who have been committed to scrutinize the folk tradition of the Hajdúság region, János Papp. His collectings are both unique in regards of quantity and in their regional characteristics, they are suitable for introducing the folk song melody types of the Hajdúság region. When analyzing the Hajdúság melodies found in the János Papp legacy, one can see that the repertoire of this small region is rather varied, it spans various genres. When analyzing the melody sets of the archives and recent collections, it became clear that the definition of shepherd songs is closely connected to its lyrics in the mind of the folk. In the Hajdúság region, old style melodies also appear among the non-shepherd groups, whose local variants nicely present that an autochton musical education was alive here – with the help of their features the style and character of Hungarian folk music repertoire of the peasantry. Considering all of the above, I can say that despite the more urban environment a strong traditional musical culture was alive in the Hajdúság region. Overall, it can be said of the Hajdúság region that the musical character of the small region is not characterized by local melody types or genres but by documented characteristic musical or performative features, variants and the sum of the small differences in the versions that have been collected at the neighboring small regions. The folk music from the Hajdúság is organically fitted into the Hungarian folk music environment, however its specific features are also manifest.Tétel Szabadon hozzáférhető Agrártermelés és agrártársadalom Hajdúnánáson az 1930-as évek második felétől az 1970-es évek végéigCsiszár, Imre; Orosz, István; Csiszár, Imre; Történelem és néprajz doktori iskolaA mezőgazdaságban a XX. század során végrehajtott jelentős átalakítások, rövid időn belül többször is rendszerszinten formálták át a teljes gazdaságirányítási rendszert, s mindez mélyreható társadalmi változásokkal járt együtt. Az 1945-ös földosztás felszámolta a korábbi agrárvilágot és azzal a reménnyel töltötte el az újgazdákat, hogy saját földjükön gazdálkodva megteremthetik családjuk anyagi biztonságát, és a biztos megélhetés lehetőségét hagyhatják utódaikra. Mindez azonban illúziónak bizonyult, mivel rövidesen gyökeres fordulatot vett az agrárpolitika, s az ország szovjetizálásának jegyében a kolhozosítás vált a legfontosabb prioritássá. Az erőszakos téeszesítés folyamatának, majd a szocialista nagyüzemekre épülő mezőgazdaság egyeduralkodóvá válásának és az egyéni gazdálkodás csaknem teljes felszámolásának következtében a hagyományos paraszti életforma felbomlásának folyamata felgyorsult, s az egykori gazdák szövetkezeti tagokká váltak. Életmódjuk, munkarendjük, a társadalomban elfoglalt helyzetük átalakult. Hajdúnánáson, ebben a hajdúsági kisvárosban, amit a XX. század megpróbáltatásai fokozottan sújtottak az agrártermelés és az agrártársadalom átalakulása sok szempontból hasonlított az országos folyamatokhoz, de helyi sajátosságoktól sem volt mentes. A földosztás során itt nem volt tradicionális nagybirtok, amit felhasználhattak volna, így a földínség és a földigénylők magas száma folyamatos feszültségek forrása volt. A szövetkezetesítés alkalmával a hagyományos paraszti földműveléstől idegen, szovjet mintákat követő közös gazdálkodás erőltetése és a rendszer működési anomáliái okoztak súlyos gondokat. Az önállóan gazdálkodó birtokos parasztság szívós ellenállása, kuláknak minősítése és az ellenük irányuló hadjárat a hajdúnánási kollektivizálásnak is szerves velejárója volt. A doktori értekezés azonban nemcsak a XX. századi agrárátalakulás helyi és országos folyamatát igyekszik bemutatni, hanem tovább tekint ennél. Túlmutat a megszokott korszakhatárokon, és behatóan ismerteti azokat a termelési eredményeket, amit a hajdúnánási termelőszövetkezeti rendszer az 1980-as évekig a folyamatos technikai, technológiai fejlődés és főként egy átgondoltabb, a gazdasági szempontokat és a termelők érdekeit jobban integráló üzemszervezeti és jövedelemelosztási mechanizmusok eredményeképpen elért. Ezzel pedig lehetőséget teremt a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság időszakának reálisabb értékelésére. The significant changes carried out during the 20th century transformed the whole of the economy controlling system several times within a short period of time on the system level, and all this induced radical social changes. The 1945 land distribution put an end to the former form of the agrarian world and gave the new farmers the hope that they would be able to provide their families with material security, and that they can leave their successors with the prospect of secure living. Nevertheless, all this turned out to be nothing more than an illusion, since the agrarian policy took a radical turn, and constructing the kolkhoz system in the name of the sovietization became the topmost priority. As a result of the process of forced collectivization, and later due to the monopoly of the socialist type, large plant – based agriculture and the nearly complete liquidation of individual farming, the process of the dissolution of the traditional peasant way of life gathered speed, and the former farmers became co-operative members. Their lifestyle, their work schedule as well as their position they occupied in society transformed. In Hajdúnánás, in this small town of Hajdú county, which was severely hit by the ordeals of the 20th century, the transformation of the agrarian production and agrarian society was similar to the national processes from several aspects but did not lack local specialities either. During the land distribution there were not any traditional large estates, which could have been used so the lack of land and the high number of applicants was a source of continuous tension. During the expansion of the co-operatives the forced establishment of joint management, which followed Soviet patterns and was alien to traditional rural farming caused serious problems as well as the anomalies of the system. The stubborn resistance of the independent farmers, them being qualified as “kulak” and the campaign against them were integral part of the collectivization in Hajdúnánás too. Nevertheless, the doctoral dissertation does not only strive to introduce the processes of the transformation of the agrarian on the local and national level in the 20th century, but it goes further than that. Expands the usual age limits and reviews the production results in detail that the co-operative system in Hajdúnánás achieved until the 1980s as a result of the continuous technical, technological development and especially of the more conscious mechanisms of operational organization and income distribution that integrated economic aspects and the interests of the farmers. This way it made it possible for us to evaluate the period of socialist large plant agriculture in a more realistic way.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Az Alsó – Nyárádmente településeinek vallási élete(2012-04-06T08:16:03Z) Simon, Zoltán; Bartha, Elek; Történelem és néprajz doktori iskola; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar --Az Alsó-Nyárádmente (Románia, Maros megye) településeinek vallási életét, illetve a térség vallási közösségeinek viszonyrendszerét feltáró dolgozatom – a néprajz-antropológia kutatások elméleti keretén belül –, a vallásnéprajzi-vallásantropológiai kutatások csoportjába sorolható. A dolgozatban, a vallási közösségeket nem csak egyszerűen összevetem, hanem vizsgálom a felekezetek társadalmi-kulturális hátterét, illetve az egyes felekezetek etnikai korrelációit. A vallási közösségek eltérő jellege, illetve társadalmi-kulturális háttere több tudományág eredményeinek, módszereinek alkalmazását indokolta. A dolgozatban éppen ezért következetesen beépítettem, felhasználtam a hazai és nemzetközi vallásszociológiai, vallástörténeti, társadalomtörténeti és részben teológiai szakirodalmakat, illetve ezek legújabb kutatási eredményeit. Az értekezés, a térségben végzett egy évtizedes kutatásaim eredményeit sűríti, amelyek a dolgozatban három nagy tematikus blokk keretén belül kerültek leírásra: a) az egykori görög katolikus felekezetűek (napjainkra zömében református egyházhoz átállottak és ortodox egyházhoz áttértek/átsoroltak) vallási-etnikai identitásában jelentkező asszimilációs, akkulturációs fázisok vizsgálata b) a rendszerváltás követő kisegyházi, új vallási mozgalmak kutatása, illetve a többségi református felekezetűekkel való kapcsolata, és helyzetképe a református egyháznak, mint „társadalmi intézménynek” c) a Kalapos Gábor – cigány közösség új felekezeti mozgalmának, a Hetednapi Adventista Egyház hatásainak vizsgálata, amelyek etnikus határkijelölő funkciókat generálnak a lokális cigány-cigány, cigány-magyar, magyar-cigány kapcsolatokban. Az Alsó-Nyárádmente vallási közösségeinek kutatása, időbelileg csak részlegesen mutat párhuzamosságot. A (egykori) görög katolikusság (napjainkban zömében ortodox felekezetűek) vallási, etnikai identitásának időfaktorai visszanyúlnak 17-18. századi románság többhullámú erdélyi betelepüléséhez, illetve a 19. századi (politikai) asszimilációs fázisokig. A görög katolikusság kutatásában kiemelten jelentkezik a közösségek, családok, személyek etnikai-vallási identitásának leírása, a 19-20. századi történelmi-ideológiai korszakok hatásainak figyelembe vételével. A térség (egykori) görög katolikus csoportjainak, személyeinek „rítusváltási” s ezáltal „identitásváltási” folyamatai napjainkban is megjelenítik a magyar református többségtől való eltérő, (román) etnikai hovatartozás stigmáját. Az alsó-nyárádmenti görög katolikusok asszimilációs, akkulturációs, nemzet-és felekezet váltási gyakorlatainak vizsgálata, a másik két tematikus blokk időkeretével ellentétben, megkövetelte a tágabb történelmi időkeretben való vizsgálódást. Strukturális értelemben éppen ezért eltérő, a görög katolikusságot leíró tematikus blokk, a másik két tematikai egységgel szemben. A kisegyházak és új vallási mozgalmak kutatásának leírásában a felekezeti különbségekre, a felekezeti különbségekből következő társadalmi-kulturális tagoltságokra tevődött leginkább a hangsúly, pontosabban a térség „újravallásosodásának” folyamataira. A térség kisegyházai és új vallási mozgalmain belül a Marosvásárhelyi Magyar Baptista Egyház leányegyházát, a fintaházi baptista gyülekezetet, illetve (1999-ben) a belőlük leváló Új Kezdet Keresztyén Gyülekezetet és a Jehova Tanúk Társaságát vázoltam. A harmadik tematikus blokkban a nyárádkarácsoni Gábor – cigány közösség adventista vallás gyakorlásának jelenségeit, a közösség gazdasági (szociális), kulturális, társadalmi vonatkozásaival együttesen vizsgáltam. A nyárádkarácsoni Gábor-cigányok adventista vallásgyakorlását a dolgozatban olyan (re)szocializációs mintaként írom le, amely az „egyidejű szétbomlás”, „újraszerveződés”, „rászerveződés” már korábban létezett kulturális-társadalmi sémáira épül, amely a közösséget egyedivé teszi, illetve permanens alakítja Nyárádkarácsonfalava cigány-magyar, magyar-cigány interetnikai kapcsolatait. Az Alsó-Nyárádmente kisegyházainak, új vallási mozgalmainak kutatása indokolta, hogy a „szekta”, „kisegyház”, „új vallási mozgalom” kifejezéseket, mint fogalmi apparátusokat, szakirodalmi referátumok alapján, „objektív” társadalomtudományi meghatározások alá vessem. A fogalmak pontosítása a dolgozat során biztosították, a helyiek által pejoratív értelemben használt „szekta”, „szektások”, kifejezésektől való pontos elhatárolódást. A kisegyházak és új vallási mozgalmak leíró elemzését időben a rendszerváltásig vezettem vissza, szem előtt tartva a református egyház közelmúlt és recens „társadalmi intézményi” jellegét, illetve a kisegyházakkal, új vallási mozgalmakkal való kapcsolatát. A rendszerváltás utáni időszak, a kisegyházak és új vallási mozgalmak kutatása, nem időbeli egysége a dolgozatnak, hanem olyan politikai-társadalmi változásokat generáló időszak, amelynek függvényében megragadhatóak a térség új vallási-társadalmi-kulturális szintézisei. A dolgozatban leírt vallási közösségek közötti kapcsolat megértését az a leíró szándék biztosítja, amelynek során választ adok a felekezeti (kulturális) különbözőségekre, ezek történeti, társadalmi aspektusaira, illetve feltárom a vallási viszonyrendszerekben rejlő etnikai korrelációkat. Értekezésem céljának azt a leíró, értelmezési szándék megvalósítását nevezem meg, amely egyfajta etnográfusi-antropológusi (émikus értelmezési) attitűddel párosítva az Alsó-Nyárádmente recens, illetve a térség vallási-etnikai időviszonyainak egymásmelletti, vagy folytonos paraméterein felül kerekedve, a vallási közösségek életének feltárására törekszik. My thesis describing the religious situation in Alsó – Nyárádmente and introducing the system of the relations of the religious communities of the settlements in Alsó – Nyárádmente can be included in the group of investigations connected with the ethnography and the anthropology of religion within the theoretical framework of ethnographic-anthropological investigations. In the thesis not only the religious communities are compared, but also the social – cultural background of the denominations as well as the ethnic correlations of particular denominations are examined.The different features and the social-cultural backgrounds of the religious communities required the application of the results and the methods of several fields of science.That is why Hungarian and international specialised literature on the sociology of religion, the history of religion, the history of society and partly on teology and their latest research results were built in and used in the thesis. The thesis represents the results of my decennial investigations in the region and are described in three big thematic blocks: a. the examination of assimilative and accultural stages in the religious-ethnic identity of former Greek Catholics (they became mainly reformed or Orthodox) b. the investigation of new religious movements following the political change-over and their connection with the major Reformed congregation and the situation of the Reformed church as a „social institution” c. the examination of the effectsof the Hetednapi Advent church,which is the new denominational movement of the kalapos Gábor Gypsy community and the effect of which generate ethnic border –marking functions in the local relationships between Gypsies and Gypsies, Gypsies and Hungarians, Hungarians and Gypsies. The investigation of the religious communities in Alsó – Nyárádmente shows parallelism only partly.The time factors of the religious, ethnic identity of the former Greek Catholics (nowadays mainly Orthodox) go back to the settlement of Romanians in Transsylvania, which took place in several waves in he 17th-18th centuries and the political assimilative stages in the 19th century. In the research of Greek Catholics the description of the ethnic-religious identity of the communities,families and people is emphasized focusing on the effects of the historic-ideological periods in the 19th-20th centuries.The processes of the ritual and identity changes of the former Greek Catholic groups and people contain the stigma of their ethnic (Romanian) origin which differ from that of the Hungarian Reformed majority. The examination of the assimilative,accultural,national and denominational changes of Greek Catholics in Alsó-Nyárádmente in opposition with the time framework of the other two thematic blocks gave reasons for examining it in a broader historic framework.That is why the thematic block dealing with Greek Catholics is different in a structural way. In the description of the investigation of smaller churches and new religious movements the emphasis is on the denominational differences and the resulting social-structural division and more exactly the process of religious revivalism in the region.From the regional small churches and new religious movements the Baptist congregation in Fintaháza,which originated from the Hungarian Baptist church in Marosvásárhely and later „Új Kezdet” and „Jehova Tanúi” broke away from it. In the third thematic block the worship of the Adventist Gábor Gypsy community in Nyárádkarácsonfalva are examined together with the economic,social and cultural aspects of the community. The worship of the Adventist Gábor Gypsies in Nyárádkarácsonfalva is described as a resocializing sample which is built on such cultural-social patterns as ’parallel dissolution’,’reorganization’ and ’settlement on’ and which makes the community unique and permanently forms the Gypsy-Hungarian and the Hungarian-Gypsy interethnic connections. In the investigetion of small churches and new religious movements the expressions ’sect’,’small church’ and ’new religious movement’are examined as conceptual apparatus in order to make objective determination using specialised literature. During stating the concepts precisely in the thesis it was possible to be disassociated from the expressions ’sect’ and ’sectarian’ used in a pejorative way by local people. My analysis of small churches and new religious movements goes back to the political change-over focusing on the Reformed church as a ’social institution’and its connection with small churches and new religious movements.In this case the period after the political change-over is not definitely the temporal unit of the thesis,but the period which generates political and social changes and in which the new religious-social-cultural synthesis can be experienced in the region. Understanding the connection with the religious communities described in the thesis is provided by my answers to the denominational (cultural) differences,their historic and social aspects and the introduction of the ethnic correlations hidden in the religious connections. The aim of my thesis is to realize my intention to explore the aspects of the local religious communities with a particular ethnographic-anthropological attitude considering the parameters of the religious-ethnic time conditions of the region.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Armálisok és armalisták a kora újkori Biharban(2010-06-04T12:05:27Z) Szálkai, Tamás; Papp, Klára; Szálkai, Tamás; Történelem és néprajz doktori iskola; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar --A 18. századi bihari armalista nemesség kutatása során több problémával is szembesül a kutató: egyrészt a forrásokból kibontakozó armalista státusz olykor átmenetinek tűnő jellege, másrészt a történeti dokumentumok – részben az előbbi miatt bekövetkező – pontatlanságai, olykor hiányos voltuk okoznak nehézséget. A kutatás két fő nyomvonalon indult meg: egyrészt társadalomtörténeti (felkutatni a nemességszerzők utódait, vagyoni viszonyok bemutatásával a társadalomban elfoglalt hely bemutatása, stb.) másrészt segédtudományi – oklevéltani (oklevelek külső és belső szerkezete, kiállításuk folyamata) és címertani (címerképek művészettörténeti kontextusba helyezése, címerfestészet, stb.) irányokban. A téma társadalomtörténeti vizsgálódásait az indokolja, hogy a II. világháború után – nagyrészt – ideológiai okokból visszaszorult a nemesség kutatása, mivel a rendszer egyszerűen reakciósnak minősített minden erre irányuló törekvést. Jogi szempontból a jobbágytelken élő címereslevéllel bíró nemesek az armalisták, ám a források tanúsága szerint ez hamar megváltozhatott, ha kényszerből a jobbágyokhoz hasonlóan adófizetés alá kerültek, nemesi jogaik jogilag megszűntek, vagy ha valamilyen úton – zálog, inscriptio, örökvallás, stb. révén – akár csak időlegesen is birtokot szereztek, vagy birtokadományt nyertek. Utóbbi esetben is az armális eredeztette a nemességet, de tulajdonosát mégis a birtokosok közé sorolták. A címeradományozás folyamata és dokumentumai a Magyar Királyságban és az Erdélyi Fejedelemségben a kora újkorban A címeradományozás folyamatának kora újkori feltárására vállalkoztam, az Erdélyi Fejedelemségben és Magyar Királyságban (udvari kancellárián) kiadott, több mint hétszáz eredeti latin nyelvű nemeslevél alapján. A 16. század közepétől a korábbi dologi jellegű (in res) nemesítéseket lassan felváltotta a csak személyes nemesítést (in persona) tartalmazó oklevél, amely a benne szereplő címerfestményről kapta a címereslevél (litterae armales, magyarul: armális) elnevezést. Az ilyen adományok birtokosait armalistáknak nevezték. A címeradományozás folyamatát vizsgálva a címerkérő folyamodvány és azt megelőző jobbágyfelszabadítás (manumissio) kérdéskörét is elemeztem. A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár armálisai A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár diplomagyűjteményében elszórva nyolcvankilenc armális található, az 1535 és 1811 közötti időintervallumból. Időrendi szóródásukat tekintve aránytalanság tapasztalható, hiszen többségében 17. századi címeresleveleket tartalmaz a diplomagyűjtemény, hiszen a 16. századból hat, a 18.-ból öt, a 19. századból mindössze egy oklevél származik. A címerfestményeket átnézve megállapítható, hogy mesteralakok csak pajzsosztásként szerepelnek (harántvágás, hasítás), többségben vannak a címerképek, amelyek általában realista módon vannak ábrázolva. Gyakoriságukat tekintve többségben vannak a teljes, vagy derékból növekvő emberalakok és a magyar heraldikára oly jellemző karábrázolások, de emellett számos motívum is megfigyelhető, ami jól tükrözi a nemességbe igyekvők társadalmi bázisát. Az armalista nemesség előjogai védelmében folytatott küzdelme a 18. századi Bihar vármegyében A 18. század közepétől kezdve Biharban is néhány évente újabb nemesi összeírásokra került sor. A 18. század második felében öt – az egész megyére kiterjedő – nemesi összeírás (1759, 1769, 1776, 1784, 1792) alapján jól nyomon követhető a nemesség számának változása: esetünkben folyamatos növekedése, különösen a mezővárosokban. Az armalisták vagyoni helyzetére elsősorban az adóösszeírások (taksa) alapján derül fény, ugyanis ezeket az aprólékosan felmért vagyoni helyzet alapján rótták ki, így a taksa összege közvetett módon utal az egyének gazdasági erejére is, még annak figyelembe vételével is számolva, hogy az egyes járásokra kiosztott adó mértéke, a nemesek száma – ebből következően az átlagosan egy főre jutó taksa mértéke is állandó változást mutat. A vagyoni felmérések adatai lehetőséget nyújtottak arra, hogy azok alapján nyerjünk betekintést az állatállományra és a termésmennyiségre vonatkozóan, akár egyes személyekre lebontva is, figyelembe véve a vármegye járásainak eltérő természetföldrajzi adottságait, amelyek alapvetően meghatározták a termelési lehetőségeket. A kisnemességet a királyi udvar a 18. században nemességük igazolására kényszerítette, amit előbb a megyei küldöttség, utóbb pedig a megyei törvényszéken kellett megtenniük. Az igazolási folyamat is kevésbé ismert a szakirodalomban, de ezeknek az igazolásoknak a dokumentumai fontos művelődéstörténeti források is, amelyek alapján a korabeli Bihar vármegye műveltségi viszonyairól is árnyaltabb képet kaphatunk. During the researches of the nobility having had grants in Bihar county in the 18. century the researcher has to face with some problems. In one hand evolving from the source status of the nobles having grants seemes to be temporary, and on the other inaccuracy and incompletness of historical documents may occur difficulties. The research started with two main points: it moved toward sociohistory and toward science of auxiliary. Last one contains both heraldry and diplomatics. The sociohistorical aspect of the research was motivated by the backrolled research of the nobility after the second world war. From legal aspect only the nobles living on the land in villein tenure had the right to have grants of arms (litterae armales). Although this situation could have changed as the result of paying taxes, braking off their privileges, acquiring territories or scoring donation. The process of the donation of grants of arms The goal of the dissertation was the introduction of the donations in the early modern on the territory of the Principality of Transylvania and also Hungarian Kingdom based on more than 700 original patents of armes in Latin. From the middle of the 16. century law of property was changed for the personal ennoble. Occupants of these type of donation was called nobles with grants of arms (in Hungarian: armalista). Besides process of donation I also analysed emancipation of serfs and submitting application for grant of arms. Grants of arms of the Archives of Hajdú-Bihar county In the collection of charters of the Archives of Hajdú-Bihar county from 1535 till 1811 89 grants of arms can be founded. The collection of charters mainly contains grants of arms from the 17. century. The rests: 6 are from the 16. century, 5 from the 18. century and only 1 can be originated from the 19. century. Studying the paints of grants you can appoint that on most of them geometrical design can be seen as a division of shield. Many of the paints are pictures (animals, parts of the body, heraldic bestiaries) which are shown in a realistic way. Main part of the pictures shows whole or only a half of the body, which is typical for the hungarian heraldy. Contest of the nobility for their prerogatives in the 18. century in Bihar county From the middle of the 18. century in Bihar county there were common conscriptions of nobility. In the second part of the century there were 5 conscriptions (1759, 1769, 1776, 1784, 1792); which can present changing – rising – of the number of the nobility, especially in the market-towns. Status of the property of the nobles of grants of arms was cleared up by the conscription of taxes, because the amount of the conscription was determined by the magnitude of the property of the noble, so it referred also for his power considering that measure of the tax, number of the nobles showed ever changing tendency. From the datas of the conscriptions we can also known the quantity of agricultural produce and number of livestock taking into account various geographical capability of the county which substantially allocated the opportunities of production. In the 18. century the lower nobility was compelled for the verification of his right for being noble by the royal court in the deputation of the county and also on the court of low. The process of the certification are less known by the bibliography, but the documents of these verifications are known as funds of cultural history which shows the whole picture of the detailed relation of literacy of the contemporary Bihar county.Tétel Szabadon hozzáférhető Az 1831-es kolerajárvány Perényi Zsigmond királyi biztosi kerületeibenDancs, György; Velkey, Ferenc; Történelem és néprajz doktori iskola; Bölcsészettudományi Kar::Történelmi IntézetA disszertáció témája az 1831-es magyarországi kolerajárvány története a báró Perényi Zsigmond királyi biztos felügyelete alá tartozó északkelet-magyarországi területen, a galíciai határvidéken és Máramaros, Szatmár, Ugocsa vármegyékben. A kutatásaink kettős irányai egyrészt az 1831-es magyarországi kolerajárvány mélyebb megismerésére, másrészt Perényi királyi biztosi szerepének feltárására összpontosult. A központi utasítások és rendeletek, a lokális védekezés gyakorlati feladatait irányító vármegyei intézkedések, az ezek között kulcsszerepet játszó királyi biztosok tevékenysége, illetve a közöttük létrejött kommunikáció fennmaradt nyomai feltárják számunkra, hogy milyen módon zajlott a járvány elleni védekezés és hogyan hatottak egymásra a szereplők a döntések meghozatalában. Munkánkkal egyrészt a járvány elleni küzdelemnek ezen eddig kevésbé kutatott és feltárt kezdeti szakaszát mutatjuk be, másrészt az országos járványhelyzet kialakulásától a Perényi Zsigmond királyi biztosra bízott területek járványtörténetét a királyi biztosi tevékenységgel a középpontban. Megállapítást nyert, hogy Európa konzervatív hatalmai a centralizált és határozott fellépést választották, amely elsősorban a külső határok, majd a fertőzött területek lezárásában és az izolációkban nyilvánult meg. A Habsburg Birodalom mintaként szolgált a többi állam számára is, mivel a déli határvédelme, a korábbi pestisjárványokkal szembeni fellépése egy sor bevált eljárásrendet rögzített, amely révén egy alaprendelkezés is létrejött és ez jelentette az alapját a Magyar Királyság területén elindított intézkedéseknek is. Az értekezés egyik innovációjának tekinthető a kolerajárvány, a létrehozott államhatalmi védekezési eljárások és a következmények időbeli elkülönítése és a kezdeti fázisnak a vizsgálata. A védekezés preventív szakasza a galíciai járványhelyzettől és a királyi biztosok határszélre történő kiküldetésétől ugyanis sikeresnek tekinthető. A rendelkezések és a helybeli védekezés harmonizálása a királyi biztosok feladata volt. Tevékenységüket közel sem lehet általánosan megítélni, míg a kezdeti védekezési időszak sikeres volt, az 1831 júniusától jelentkező megbetegedési hullám összeomláshoz vezetett. Perényi vélekedése szerint a hirtelen és nagy erővel terjedő járványt nagyrészt a lakosság visszás cselekedetei, a rendszabályok be nem tartása, illetve az engedetlenség okozta. A kezdeti stádiumtól érintett területeken a bezárások hosszú ideje jelentős gondokat okozott. A járvány enyhülésének folyamata során megfigyelhető a védekezés központi narratívájának megváltozása. A társadalmi feszültség, a lezárások által okozott ellátási problémák a hatóságokat az enyhítések irányába terelte. Perényi királyi biztosi teendőinek egyik fő kérdésköre ebben a szakaszban a máramarosi só szállításának és eljuttatásának biztosítása lett a régió központjaiba. A védekezési feladatok irányítása és végrehajtása az ország szinte teljes területén jelentkező járványhelyzetben már tűzoltásnak tekinthető, a lakosság életkörülményeinek biztosítása, az ellátási problémák vették át a központi szerepet. A több hétig tartó bezárások elégedetlenséget váltottak ki, amely sok helyen zavargásokhoz is vezettek. A vizsgált régióban elmaradt a kiterjedt felkelés, amely azzal is magyarázható, hogy Máramarosban a kamarai fennhatóság és a gyéren lakott hegyvidéki területek nem voltak erre alkalmasak, de azzal is, hogy Ugocsában és Szatmárban is az általános elégedetlenségre válaszként a királyi biztostól is enyhítő rendelkezések érkeztek, illetve Bereg és Máramaros vármegyében jelentős katonaság állomásozott a járványveszély kezdetétől, továbbá ebben a két vármegyében található uradalmak és kamarai birtokok jobbágyait sikerült kordában tartani. A járvány negatív demográfiai hatásai országos szinten rendkívül jelentősek voltak. Az általunk vizsgált területeken megállapíthatjuk, hogy jelentősen enyhébb lefolyása volt a járványnak az ország többi területéhez képest. Kutatásaink eredményeként megállapítható, hogy Perényi nagy odaadással végezte a rá bízott feladatát, jelentős helyismerettel rendelkezett, otthonosan mozgott ezen a terepen. A központi utasítások betartását viszont minden esetben végre kellett hajtania és azt a vármegyei igazgatással, a koleraügyi bizottságokkal is betartatni. Az értekezés Perényi Zsigmond személyén egy olyan eddig kevésbe kutatott és feltárt tisztség ismertetését tartalmazza, amely eddig nem került a történeti kutatások fókuszába. A Perényi Zsigmond királyi biztos fennhatóságára bízott területek járványtörténeti eseményeinek vizsgálata pedig az 1831-es kolerajárvány ismeretanyagait gazdagíthatja. / The subject of this dissertation is the history of the Hungarian cholera epidemic of 1831 in the north-eastern part of Hungary, in the Galician border region and in the counties of Máramaros, Szatmár, and Ugocsa, under the supervision of the Royal Commissioner Baron Zsigmond Perényi. The dual direction of our research has focused on a deeper understanding of the cholera epidemic in Hungary in 1831 and on Perényi’s role as royal commissioner. The surviving traces of central instructions and decrees, the county measures that governed the practical tasks of local defence, the activities of the royal commissioners who played a key role in these, and the communication between them, reveal how the epidemic was controlled and how the actors interacted in the decision-making process. This work presents both the initial phase of the fight against the epidemic, which has been less researched and explored so far, and the history of the epidemic in the territories entrusted to Royal Commissioner Zsigmond Perényi, with the activities of the royal commissioners at the centre. It was found that Europe’s conservative powers opted for centralised and decisive action, mainly through the closure of external borders and then the isolation of infected areas. The Habsburg Empire served as a model for other states, as its defence of its southern borders and its response to previous plague epidemics laid down a set of best practices, which led to a basic arrangement and formed the basis for the measures taken in the Kingdom of Hungary. One of the innovations of the thesis is the temporal separation of the cholera epidemic, the established state power protection procedures and the consequences, and the examination of the initial phase. Indeed, the preventive phase of the defence from the epidemic situation in Galicia and the dispatch of the royal commissioners to the border areas can be considered a success. It was the task of the royal commissioners to harmonise the regulations and local defence. Their activity can hardly be universally judged: while the initial period of protection was successful, the wave of disease from June 1831 onwards led to a collapse. In Perényi’s view, the sudden and powerful spread of the epidemic was largely caused by the population’s misbehaviour, non-observance of the rules and disobedience. The long period of closures caused significant problems in areas affected from the initial stage. As the epidemic abated, a change in the central narrative of protection was observed. Social tensions and supply problems caused by closures pushed the authorities towards mitigation. One of the main concerns of the Royal Commissioner Perényi at this stage was to ensure the transport and delivery of Máramaros salt to the centres of the region. The management and implementation of protection tasks in an epidemic situation in almost the entire country can be considered as fire-fighting, with the central role being taken over by the provision of living conditions and supply problems. The closures, which lasted for several weeks, sparked discontent and led to riots in many places. In the region under study, there was no widespread uprising, which can be explained by the fact that in Máramaros the chamber’s jurisdiction and the sparsely populated mountainous areas were not suitable for this, but also by the fact that in Ugocsa and Szatmár, too, the royal commissioner issued mitigating orders in response to the general discontent. In Bereg and Máramaros counties, a large military force was stationed from the beginning of the epidemic, and the serfs of the manors and the chamber estates located in these two counties were kept under control. The negative demographic impact of the epidemic was very significant at national level. In the areas under consideration, the epidemic was significantly milder than in the rest of the country. It can be said that Perényi was particularly dedicated to the task entrusted to him, had considerable local knowledge and was at home in the field. However, he had to comply with the central instructions at all times and enforce them with the county administration and the cholera committees. In the person of Zsigmond Perényi, this thesis presents an account of an office that has been little researched and explored, and which has not been the focus of historical research until now. The study of the epidemiological events in the territories under the jurisdiction of Royal Commissioner Zsigmond Perényi can enrich the knowledge of the cholera epidemic of 1831.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Az 1956-os forradalom és szabadságharc kárpátaljai vonatkozásai(2008-11-25T08:45:00Z) Váradi, Natália; Szőke, Domonkos; Multidiszciplináris bölcsészettudományok doktori iskola; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar--A disszertáció a kárpátaljai levéltári források (párt- és állami dokumentumok), levelezések és a korabeli sajtó alapján mutatja a hivatalos értékelését az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak, valamint az azt követő megtorlásoknak.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Az arácsi szőlőhegy és szőlőhegyi önkormányzat története(2009-03-10T13:37:41Z) Lichtneckert, András; Solymosi, László; Lichtneckert, András; Történelem és néprajz doktori iskola; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar--Történelem és néprajz doktori iskolaAz értekezés három időrendi részben sorra veszi a szőlőhegyek, a földesurak, a szőlőbirtokosok, a szőlők adózta-tása, a szőlőhegyi ingatlanforgalom és a szőlészet-borászat történetének alakulását. Az egyes részekben kitér a speciális jelenségekre, mint amilyen a középkorban az elpusztult Magyare falu szőlőhegyének változó elnevezése (Úraszó hegye – Sikát-hegy – Istenfia hegye – Kereszt-hegy) és annak magya-rázata. A második részben külön fejezetben vázolja azokat a társadalmi-gazdasági tényezőket, amelyek szerepet játszottak a török kor végére kialakult nagy szőlőterületek létrejöttében. A harmadik részben specifikus jelenség a közeli svanyúvízi gyógyfürdő hatása a szőlőhegyi építkezésekre. Az értekezés negyedik része tárgyalja a szőlőhegyi önkormányzat történetét. IV. Mivel a bortermelés szempontjából a legfontosabb tényező a termőhely, az értekezés bemutatja a szőlőhegyek és a szőlőültetvények területi elhelyezkedését, melyben az idők folyamán kisebb-nagyobb módosulások következtek be, amelyek közül a legfontosabb a 19. század első felében történt: a szőlőkkel az alacsonyabban fekvő területeken terjeszkedtek, beültették a Balatonra lejtő hegyoldalakon kívül a Koloska-patak menti szűk völgyben fekvő irtásföldeket is. A közég határában végbement folyamat hasonló irányú volt azzal, ami a Balaton-felvidék többi településén és országos méretekben az Alföldnek a szőlőművelésbe való bevonásával lezajlott. V. Arács a középkortól kezdve egyházi és világi birtok, de a 16. századtól nagyobb részben a Csoronok, Nádasdyak, majd az Esterházy grófok devecseri uradalmához tartozott. A szőlők egy részéből az arácsi kisnemes családok kapták a hegyvámot. A 16. században az Ajkaiak, Arácsiak, Bejciek helyét a Darabosok, Szilassyak és Móroczák foglalták el. A 16. század közepén az arácsi szőlőhegy elpusztult, de néhány évtized múlva újjáépítették. A szőlőbirtokosokra, a munkaerő alakulására vonatkozó adatok azért fontosak, mert részben azokkal lehet megmagyarázni a szőlőterület nagyságá-ban bekövetkezett hullámzást, a 17. században kiugró nagysá-gú szőlőterületet. Darabos György 1641. évi végrendelete sze-rint csupán az ő földjén a kétszeresére növekedett az adózó szőlőterület. A szőlőművelésben a 17. században bekövetke-zett fellendülés részben annak köszönhető, hogy a földesurak munkaerő hiányában nem tudtak allodiális szőlőgazdaságokat fenntartani, és a boradó bevételeik növelése miatt szorgalmaz-ták az új szőlőtelepítéseket, részben pedig annak, hogy az extraneusok, főleg a veszprémi végvár vitézei elegendő számban jelentkeztek szőlőtelepítésre és szőlővásárlásra. A birtokosok kedvező összetétele okozhatta azt, hogy a kis területű arácsi szőlőhegyen a környező településekhez képest (Alsóörs, Cso-pak, Füred stb.) a legmagasabb volt az eladott szőlők értéke. A papi tized megszüntével a 17. századtól kezdve ked-vezően alakult Arácson a szőlők utáni adó, mely a hegyvámot jelentette, borból és ajándékokból állt. Kedvezőtlen volt vi-szont az, hogy a helybeli jobbágyok a házaik után is boradóval tartoztak, és az, hogy a töröknek is adóztak. A középkori és török kori szőlőművelés és borkészítés módjáról alig vannak források, mert elsősorban jogbiztosító iratok maradtak fenn ebből a korból. A középkorban és a török korban a szőlőket kopaszra metszették, a leszüretelt szőlőből taposással állították elő a tiszta mustot, amelyből megadták a boradót. A préssel csigerét készítettek. Ritka eset, hogy pincés szőlőről van adat Arácsról. Valószínűleg a közbiztonság hiá-nya miatt a szőlőhegyeken nem építettek pincéketTétel Korlátozottan hozzáférhető Az egyetemi hallgatóság társadalmi arculata Magyaroszágon a két világháború között(2009-06-17T11:59:53Z) Király, Sándor; Timár, Lajos; Király, Sándor; Történelem és néprajz doktori iskola; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar--A két világháború közötti idıszak egyetemi hallgatóságának történetével foglalkozó munkákat idáig szinte kizárólag a politikatörténeti megközelítés uralta. A numerus clausus, illetve az 1928-as módosítás politikai hátterét, valamint a törvények hatásait rendkívül alapos munkák dolgozták fel. Andorka Rudolf, majd Karády Viktor kutatásaik során érintették ugyan az egyetemi hallgatóság társadalmát is, de pontos, a korszak egészét áttekintı társadalomtörténeti áttekintésre nem vállalkoztak. Jelen munka témaválasztását éppen az indokolta, hogy a politikatörténet mellett a társadalomtörténeti megközelítés is nagyobb teret kapjon az egyetemi hallgatóság bemutatása kapcsán. A társadalmi arculat megrajzolása olyan feladatnak bizonyult, mely éppen átfogó volta miatt több szempontú vizsgálatok végrehajtását igényelte. Az egyetemi hallgatóság létszámának és felekezeti megoszlásának a bemutatása a korszak egészén átívelı folyamatok egyidejő, egyetemi és kari szintő összehasonlító vizsgálatával történt meg, ami eddig kevéssé ismert összefüggések kimutatását tette lehetıvé. Az egyetemi hallgatóság regionális megoszlásának vizsgálatára, vagyis az egyes tudományegyetemek fı vonzáskörzetének a feltérképezésére is ebben a disszertációban került sor elıször. Noha érintılegesen felmerült már ez a kérdés korábbi munkákban (fıként az egyes egyetemtörténeti összefoglalókban) is, de kari szintő összehasonlító elemzésre eddig még senki sem vállalkozott. Az egyetemi hallgatók származásának a szülık foglalkozása alapján történı vizsgálata ugyancsak úttörı jelentıségőnek tekinthetı eredményekhez vezetett. Fıként a társadalmi mobilitás tekintetében sikerült feltárni korábban ismeretlen folyamatokat. Emellett a társadalmi helyzet és a szociális körülmények feltérképezésére is hosszú idı után most került sor elıször. Különösen a családi viszonyokra, az étkezésre, a lakhatásra, a támogatási igényekre, valamint a nyújtott támogatásokra vonatkozó megállapítások újszerőek. Fontos elmondani azonban, hogy ami a két világháború közötti egyetemi hallgatók társadalmát illeti, a továbbiakban fıként a szociális helyzet és a regionális megoszlás, vagy például a szülık foglalkozása és a felekezeti megoszlás közötti összefüggések feltárása lehet érdekes, de ehhez további, törzskönyvekre alapozott kutatások szükségeltetnek.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Az etnikai és társadalmi átrendeződés folyamata egy gömöri falu 20. századi életében(2009-03-10T11:55:10Z) Gecse, Annabella; Ujváry, Zoltán; Gecse, Annabella; Történelem és néprajz doktori iskola; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar--Történelmi és Néprajzi IskolaAz elnéptelenedő falvak problémája a néprajzban az ormánsági egyke miatt került már a 20. század elején a figyelem középpontjába. Az aprófalvak 20. század közepétől jellemző, más tényezőkkel összefüggő elnéptelenedésére, a jelenséget nemegyszer kísérő „elcigányosodásra” Magyarországon ezt követően elsősorban a társadalomföldrajzi kutatások hívták fel a figyelmet, főleg a Dunántúlra és Borsodra fókuszálva. A munkám során vizsgált település, Baraca földrajzilag a borsodi területhez csatlakozna, ám a magyar – szlovák államhatár szlovákiai oldalán helyezkedik el. A települést a néprajztudomány a folklórkutatás révén ismeri. B. Kovács István „Baracai népköltészet Tóth Balázsné Csák Margit előadásában” című munkája 1994-ben, az Új Magyar Népköltési Gyűjtemény 25. köteteként látott napvilágot. A népszámlálások adataiból ugyan nem derül ki, ám Baraca népessége a 20. század második felében szinte teljesen kicserélődött. Az 1910-es, -20-as években négy lakóházban élő négy cigány család (15- 20 fő) mára 372 főre szaporodott. Ezzel párhuzamosan a település nem cigány lakóinak (Baracán ezt a kategóriát parasztnak nevezik, és a továbbiakban én is ezt a kifejezést használom) nagy része - 1940 óta összesen 374 személy - elköltözött a településről. Ennélfogva Baraca esetében az „elcigányosodás” egy összetett folyamat következménye. Munkám során a folyamat végeredményén kívül annak részleteit, összetevőit, végül azok összhatását igyekeztem megvizsgálni. Kutatásom során a következő kérdésekre kerestem a választ: -mi a paraszti közösség erőteljes fogyásának oka -összefügg-e az elvándorlás a falut érő külső beavatkozásokkal -az elköltözések teljes szétszóródást jelentenek-e vagy mutatnak bizonyos irányokat, előnyben részesítettek-e az elköltözők bizonyos céltelepüléseket -honnan származik a Baracán ma többséget alkotó cigányság -nyomon követhető- e megjelenésük a hivatalos, illetve az egyéb írott forrásokban -milyen jellegű kapcsolatok alakultak ki az egymás mellett élő cigányok és parasztok között. Dolgozatom célja a falu, mint közösség életének - több szempontból is erősen korlátok közé szorított – mintegy száz évet átfogó jellemzése. Eredeti szándékom ellenére végül nem tekinthettem feladatomnak a népesség teljeskörű, anyakönyvi bejegyzésekre épülő, azokból családokat rekonstruáló elemzését, mivel a polgári anyakönyvekbe (a szlovákiai adatvédelmi törvényre hivatkozva) nem nyertem betekintést. Az egyházi anyakönyvek adatai viszont az 1945 utáni időszakra nézve (a politikai hatalom szorítása miatt) nem tekinthetők teljességgel hiteles forrásnak. Nem törekedtem arra sem, hogy a ma Baracán egymás mellett élő két etnikum találkozásait, egymásról alkotott képét, kapcsolataik jellegét és gyakoriságát a teljesség igényével mutassam be. Értekezésem utolsó szakaszában azonban érintőlegesen foglalkozom ezzel a kérdéssel is, amely természeténél fogva (a folyamat végének felel meg) megkerülhetetlen.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Az osztrák hivatásrendi alkotmány (1934)(2009-03-10T11:26:22Z) Harkácsi, Péter; Gunst, Péter; Harkácsi , Péter; Történelem és néprajz doktori iskola; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar--Történelem és néprajz doktori iskolaÉrtekezésem témájának az 1934-es osztrák hivatásrendi alkotmány elemzését választottam, az alkotmánynak az osztrák politikai gyakorlatba való átültetését elemeztem, egy olyan témát, amelyre eddig az osztrák és magyar szakirodalomban viszonylag kevés figyelmet szenteltek. Ausztriában 1932-33-tól kezdve egy autoriter, tekintélyelvű politikai rendszer épült ki, amelyet a kortársak „hivatásrendi államnak” neveztek. A parlamentarizmus 1933. márciusi felszámolása után Dollfuss kancellár a Keresztényszocialista Párt, a Heimwehr és a konzervatív jobboldali erők bázisán, a szociáldemokraták és az osztrák NSDAP kizárásával diktatúrát hívott életre, melyet a szakirodalomban „ausztrofasizmus”- ként tartank számon. Ezt a rendszert az 1934. V. 1 – én kibocsátott alkotmány lett hivatva legitimálni a bel – és külföldi közvélemény előtt. A vizsgálat tárgyát az képezi majd, hogy az alkotmányban lefektetett hivatásrendi alapelv és az 1930-as évek osztrák politikai életének realitása mennyire korrelált egymással. Tanulmányom első fejezetében áttekintést adok a disszertáció megírása során használt forrásmunkákról és szakirodalomról, a második fejezetben pedig a téma alapfogalmait szeretném definiálni (hivatásrend, korporáció, autoriter, fasizmus). A harmadik fejezetben áttekintem Ausztria történeti fejlődését 1934-ig, illetve azokat a politikai tendenciákat, amelyek azokban a sorsdöntő években a tekintélyelvű diktatúra megvalósításához vezettek. A negyedik fejezet a hivatásrendi gondolat fejlődését vázolja fel az 1930-as évek elejéig, főképp az osztrák rendszer két legfontosabb hivatkozási alapjáraOthmar Spann „Az igazi állam” című munkájára és XI. Pius pápa „Quadragesimo anno” enciklikájára támaszkodva. Ezek után a hivatásrendi alkotmány kidolgozását és életbe léptetésének körülményeit ismertetem, majd a 6. fejezetben magát az alkotmányt és a hivatásrendi szisztémát elemzem, összehasonlítva a korporatív gondolat legfontosabb alapelveit a gyakorlati megvalósítás során életre hívott állam-berendezkedéssel. A dolgozat hetedik, utolsó része összegzi a vizsgálat végeredményét: rendszerezi az alkotmány és a korabeli osztrák államszervezet legfőbb ismérveit, megvizsgálva, hogy a tekintélyi, a föderatív, a demokratikus vagy a hivatásrendi elv nyomta-e rá leginkább bélyegét a rendi államszervezetre, és összehasonlítja a 30-as évek Ausztriáját a korabeli európai diktatúrákkal, nemzetközi kontextusba helyezve a témát.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Baloldali liberálisok a weimari demokrácia megteremtésében(2009-03-10T06:53:52Z) Eged, Alice; Tokody, Gyula; Eged, Alice; Történelem és néprajz doktori iskola; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar--Történelem és néprajz doktori iskolaA német történetírás mindmáig nagy figyelmet fordít a weimari köztársaság megalapításának történetére, illetve ezzel összefüggésben a köztársaság megteremtésében meghatározó szerepet vállaló politikai erők vizsgálatára. A magyar historiográfiának ellenben, néhány nagyszerű munkától eltekintve, soha nem volt központi témája az első demokratikus német köztársaság létrejöttének kutatása. A dolgozatban meghatározó baloldali liberális politikusoknak a weimari demokrácia megteremtése érdekében kifejtett aktivitásuk ismertetésére és elemzésére vállalkozom. A témám középpontjába állított időszak az 1917 nyarán megalakult, és a weimari-koalíció előfutáraként tekinthető ún. interfrakcionális bizottság tevékenységének kezdetétől 1919 nyaráig, a weimari-koalíció felbomlásáig, illetve a weimari alkotmány elfogadásáig tart. A vizsgálat ezen belül is elsősorban a baloldali liberális Haladó Néppárt, majd 1918 novemberét követően jogutódjaként a Német Demokrata Párt tevékenységének fontosabb mozzanatait és azok mozgatórúgóit kíséri figyelemmel. A téma előzményeként szükségesnek tartottam a Haladó Néppárt az első világháború évei alatt folytatott belpolitikai tevékenységének rövid ismertető elemzését is, amely közvetlenül rávilágít a weimari-koalíció létrejöttének előzményeire. Mindezek mellett ismertetem a liberálisok egyetlen politikai párttá szerveződésének kudarctörténetét, a Német Demokrata Párt megalakulásának körülményeit, az új párton belül szinte a megalakulás pillanatától elkezdődő hatalmi harc kimenetelét, a köztársaság első demokratikus választásának eredményeit, és a baloldali liberálisok tevékenységét az alkotmányozó nemzetgyűlésben és annak alkotmányügyi bizottságában. Jelen dolgozat arra tesz kísérletet, befolyásos baloldali liberális politikusok a jelzett időszakban végzett tevékenységét végig kísérve, hogy igazolja azt a feltételezett állítást, miszerint a Haladó Néppárt, illetve a Német Demokrata Párt jelentős mértékben járult hozzá a weimari demokrácia megteremtéséhez, valamint tagjainak a weimari alkotmányozó nemzetgyűlés előkészítésében és lebonyolításában végzett lenyűgöző szellemi teljesítménye nélkülözhetetlen eleme volt az új Németország demokratikus felépítésének.Tétel Szabadon hozzáférhető A Békés vármegyei oktatásügy története a két világháború közötti időszakban(2009-03-10T10:37:45Z) Lipcsei, Imre; Vaskó, László; Multidiszciplináris bölcsészettudományok doktori iskolaTétel Korlátozottan hozzáférhető Beksics Gusztáv pályája és politikai gondolkodása(2009-03-09T10:57:39Z) Müller, Rolf; Veliky, János; Müller, Rolf; Történelem és néprajz doktori iskola; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar--Történelem és néprajz doktori iskolaBeksics 1846. március 9-én született a Somogy megyei Gamáson, délszláv eredetű családban, ősei csak a század vége óta vallották magukat magyarnak. Az asszimiláns múlt és a vegyes lakosságú faluban töltött gyermekévek minden bizonnyal közrejátszottak személyiségfejlődésében, meghúzódhattak későbbi, magyarosítással kapcsolatos elképzelései hátországában. Az anyai ágon lévő papi rokonság, illetve a művelt tanító apa egy vidéki kistelepülés korabeli viszonyaihoz mérten nem lebecsülendő szellemi környezetet teremtett számára. Az egyházi és világi értelmiség közvetlen hatása szellemi fejlődésének fontos tényezőjévé vált, s szerepet játszott abban, hogy az elemi iskola befejeztével tovább tanulhasson. Gimnáziumi tanulmányai során alapos természettudományos oktatásban részesült (kaposvári algimnázium), majd a biztos egyházi életpálya kezdett kirajzolódni előtte (kecskeméti piarista, illetve a pécsi ciszterci rend gimnáziuma). Pécsen korán megmutatkozott tehetsége a verselésben, s ez – habár a későbbiekben az önkifejezés publicisztikai útján vált mesterré – nagyban hozzájárult egyéni stílusának kialakulásához, írásainak csak rá jellemző hangulatához. Széleskörű nyelvtudása ugyancsak nagy segítséget jelentett pályáján, tájékozottságának alapját képezte. 1866-ban megvált a papi pályától, joghallgató lett. 1868-ban tanulmányait a pesti egyetemen folytatta. A 22 éves vidéki fiú a fiatal nemzedék és a frissen bevándoroltak nagyvárosába érkezett, egy izgalmas és magyarosodó nagyvárosba. A kiegyezés lázában felpezsdülő közéletben formálódott Beksics személyisége, tájékozódása, aki a tanulás mellett igyekezett megélhetését írói hajlamainak hódolva biztosítani. Így került 1869-ben a Deák-párti Pesti Naplón keresztül az újságírás közelébe, ahol a szerkesztőségi munka során politikai állásfoglalásokkal és eszmei irányokkal találkozott, Kemény Zsigmond segédjeként a század történeti, közjogi kérdéseivel, és a korszak modernizációs programjaival ismerkedett. Igaz, az első nagy reformnemzedék több tagjánál (Széchenyi, Kossuth, Deák, Dessewffy) talált olyan gondolatokat, olyan mintákat, amelyeket saját korában alkalmazhatónak vélt, de a legélőbb szellemi hagyományt számára a centralista elképzelések nyújtották; ezek nyílt vállalásával, illetve Deák iránymutatásának elfogadásával kialakította saját elvi alapjait. Ugyancsak elvitathatatlan gondolkodásának alakulásában a korban hozzá közelebb álló, mondhatni vele egykorú generáció szerepe. E tekintetben ki kell emelnünk egy szűk körű, de politikai és kulturális kihatása miatt jellegmeghatározó csoportot, a többek között Pulszky Ágost, Arany László, Keleti Károly, Asbóth János, Toldy István nevével fémjelzett fiatal értelmiségiek körét. Ők voltak, akik megfogalmazták 1848 örökségét, illetve annak korszerűsítési vágyát. Elképzeléseiket a haladásról a korszak nagy szellemi áramlatai alakították: a romantika és a pozitivizmus szembenállása, egymásba tolulása, párhuzamos hatása sajátos ideológiai környezetet teremtett. Többségük az 1869-ben induló Reform című lap munkatársaként próbálta a polgári haladás ügyét előmozdítani, a Rákosi Jenő által toborzott szerkesztőségben (sokuk a „modern és liberális” Kávéforrás-társaságból érkezett) szerepet vállalt Beksics is. A Pesti Napló és a Reform gárdája által varázsolt kivételes szellemi pezsgés légkörében tette meg első lépéseit, életre szóló kapcsolatokat alakított ki, értelmiségi magatartásformákkal szembesültTétel Korlátozottan hozzáférhető Bercsényi Miklós és Károlyi Sándor kapcsolata a Rákóczi-szabadságharc idején(2010-06-03T12:37:29Z) Baráth, Julianna; Kovács, Ágnes; Baráth, Julianna; Történelem és néprajz doktori iskola; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar --Bercsényi Miklós és Károlyi Sándor a Rákóczi-szabadságharcnak, II. Rákóczi Ferenc után a két legmeghatározóbb és legvitatottabb személyisége, akik a szabadságharc ideje alatt elsősorban katonai téren működtek együtt. A fejedelem Károlyit többször Bercsényi irányítása alá helyezte, ám ez nem minden esetben jelentett szoros együttműködést. A felvidéki hadjárat idején például igen, a Dunántúl és Erdély visszaszerzésére tett kísérleteknél nem. A közös katonai akcióknál rendszerint érezhető volt a kettejük között létező felfogásbeli különbség a hadviselési módot illetőleg. Bercsényit az óvatosság, az ellenség megtámadásától való félelem jellemezte, míg Károlyit, kezdetben valószínűleg a bizonyítási vágy miatt is a vállalkozói kedv, a gyors rajtaütések szorgalmazása. A fejedelem hamar megbizonyosodott, hogy egyik tábornoka sem volt alkalmas komoly katonai hadmozdulatokra. Bercsényi – bár katonai múlttal rendelkezett – nem ismerte el hadvezéri baklövéseit és nem igazán volt hajlandó tanulni hibáiból. Nem tudott alkalmazkodni a megváltozott helyzethez, ugyanakkor ragaszkodott a fővezérséghez. Ezzel ellentétben Károlyi igen tanulékonynak bizonyult, rendszerint hamar felismerte, hol és miben vétett és változtatott addigi taktikáján. Károlyi sokat fejlődött a szabadságharc alatt – főleg hadszervezőként volt sikeres –, noha a katonai képzetlenségből fakadó hiányosságait természetesen nem tudta teljesen pótolni. Az érsekújvári ostrom után mindinkább közelebb került Rákóczihoz, aki elismerte tehetségét és a hadviselésben megmutatkozó előrehaladását, s ezért rábízta a hadak vezérletét. Ahogyan nőtt a fejedelem bizalma Károlyi iránt, úgy szorult ki Bercsényi egyre jobban a hadsereg tényleges irányításából. 1710 őszétől csak formálisan tekinthető a kuruc sereg vezérének. Rákóczi nemcsak katonai, de politikai kérdésekben is számított Bercsényi és Károlyi tanácsára. A belpolitikai kérdések megoldására 1705-ben összehívott országgyűlésen Bercsényi domináns szerepet játszott. Szinte minden kezdeményezés tőle származott, javaslatait a fejedelem rendszerint magáévá tette. Szécsényben, többek között Bercsényi javaslatára fogadták el a rendek a konföderáció létrejöttét és a 25 tagú szenátus felállítását. Első szenátorrá Bercsényit választották meg. Károlyi, aki katonailag biztosította az országgyűlést, távollétében szintén bekerült a szenátusba. Az országgyűlést követő szenátusi gyűléseken kifejtett véleményekben több közös álláspontot találhatunk Bercsényi és Károlyi között. Mindketten egyetértettek abban, hogy I. Lipóttal nem az volt a gond, hogy ragaszkodott az 1687-es törvényekhez, hanem, hogy a királyság mellett az országot is örökének tartotta. Mindketten hangsúlyozták Rákóczi erdélyi fejedelemségének fontosságát is. Az adóztatás és a rézpénz ügyében viszont már eltért egymástól a véleményük. Károlyi elvi alapon elutasította a nemesség megadóztatását, míg Bercsényi a közadózást támogatta. A szabadságharc legfontosabb országgyűlésére 1707-ben Ónodon került sor, ahol Bercsényi szintén meghatározó szerepet játszott. Az ő erélyes fellépésének köszönhetően fogadták el a rendek többek között a közadózást, valamint a Habsburg – ház trónfosztását. Károlyi, bár az ónodi országgyűlést sem ülte végig, mivel a katonai ügyek hamarabb visszaszólították a harctérre, szintén részt vállalt a program elfogadtatásában. Az országgyűlés megkezdésekor az ellenzék szégyenletes elnémítása a főgenerális mellett az ő „érdeme” volt. A külpolitika terén Bercsényi és Károlyi nem tartozott egy súlycsoportba. Bercsényi Rákóczi mellett minden fontosabb tárgyaláson részt vett, sőt gyakran egyedül tárgyalt. Károlyi vele ellentétben nem folyt bele a diplomáciába, ugyanakkor valamilyen szintű ismerete, s így véleménye persze volt a világ dolgairól. A legnagyobb véleménykülönbség köztük az orosz külpolitika megítélésében mutatkozott. Bercsényi Károlyival ellentétben hitt I. Péter cár ígéreteiben és reménykedett az orosz segítség lehetőségében. A Béccsel folytatott tárgyalásos rendezéssel kapcsolatban végül nyílt ellenségeskedés alakult ki köztük. Bercsényi, aki 1706-ig maga is a kiegyezésen munkálkodott, 1711-re az udvarral való kiegyezés kérlelhetetlen ellenzője lett. Károlyi – aki kezdetben ellenezte az udvarral való tárgyalásokat –, a szabadságharc utolsó hónapjaiban mindent megtett, hogy a fejedelmet a tárgyalásos rendezés oldalára állítsa, míg Bercsényi azért, hogy elvonja őt onnan. Rákóczi végül a salánki gyűlésen a szenátus megmaradt tagjainak javaslatát fogadta el. Ennek értelmében a megmaradt kuruc haderő irányítását Károlyira bízta, s ő maga az orosz tárgyalások végett elhagyta az országot. Károlyi így 1711 tavaszán válaszút elé ért, s mivel az adott körülmények között a tárgyalásokat tartotta a legkedvezőbb alternatívának, egymaga is véghez vitte a császáriakkal megkezdett kiegyezést (természetesen az ugyancsak erre törekvő Pálffy Jánossal együtt). A szatmári béke, ahogyan azt több történész is megfogalmazta, megmentette az országot a katonai vereségtől, s ezzel a legtöbbet érte el, amit 1711-ben el lehetett érni. A béke viszont végképp szembehelyezte Bercsényi és Károlyi alakját: míg Bercsényi hűséggel kitartott a fejedelem és saját fantazmagóriái mellett, addig Károlyi elhagyta őt és saját utakon járt. Besides Ferenc II Rákóczi, Miklós Bercsényi and Sándor Károlyi are the two most dominant personalities of the Rákóczi’s War of Independence, who first and foremost cooperated in the military field. Rákóczi very often put Károlyi under the control of Bercsényi but it did not result in close cooperation in many instances. For instance, during the military expedition in Upper Northern Hungary they cooperated, but during the attempts made to reconquer Transdanubia and Transylvania they did not. During their joint military actions conceptual differences between them regarding the way of warfares were felt. Bercsényi was careful and was afraid of attacking the enemy, while Károlyi, in the beginning, perhaps due to the desire to prove his excellence, was initiative, and urged shock-actions. Rákóczi was soon convinced that neither of his generals was suitable for carrying out well-planned military actions. Bercsényi – despite his military past – did not recognize his faults as a general and was not keen on learning from his own faults. He could not adapt to the changed circumstances and insisted on keeping his rank as a commander-in-chief. On the contrary, Károlyi proved to be teachable, usually realized where and when he committed a fault and improved his existing tactics. Károlyi developed a lot personally during the War of Indepedence – he was rather successful as a military organizer – however, his disadvantage resulting from his military uneducatedness he could never remedy. His successful undertaking to help the people defending the besieged castle of Érsekújvár won him Rákóczi’s acknowledgement who began to have a high opinion of his general. The more Rákóczi’s confidence in Károlyi developed, the less role was given to Bercsényi in leading the armies. Beginning with the fall of 1710 Bercsényi can be viewed only as a visionary leader of the kuruc army. Rákóczi relied on Bercsényi’s and Károlyi’s advice regarding not only military but political issues as well. At the diet in 1705 which was convened to solve home political issues Bercsényi played a dominant role. Almost each of the iniative ideas came from him, however, Rákóczi made Bercsényi’s recommendations his own. In Szécsény among others it was due to Bercsényi’s initiative that the estates accepted the foundation of a confederation and the establishment of a 25-member senate. The estates elected Bercsényi to be the first senator. Károlyi, who secured the diet militarily, was in his absence elected into the senate too. Opinions expressed by Bercsényi and Károlyi at the senate sessions after the diet have several standpoints in common. Both agreed, that the problem with Lipót, I. was not that he held on to the laws accepted in 1687 but that he claimed the country to be his heritage. Both of them emphasized the importance of Rákóczi’s principality of Transylvania. Their viewpoints differed in terms of taxing and copper-money. Károlyi refused the taxation of the nobles on principle while Bercsényi supported public taxation. The most important diet of the War of Independence was held in Ónod in 1707 where Bercsényi again played a decisive role. Due to his determined manner the estates agreed upon the introduction of public taxation and the dethronement of the Habsburg dynasty. Károlyi also contributed to the acceptance of public taxation, although military issues called him back to the front and he could not even sit through the diet. At the beginning of the diet the shameful silencing of the opposition was his and the Bercsényi’s ”merit”. In the field of foreign affairs Bercsényi and Károlyi did not belong to similar classes. Bercsényi took part in each of the most important negotiations alongside Rákóczi and even sometimes entered into negotiations on his own. Ont the contrary Károlyi did not take a part in diplomacy though he had a certain level of knowledge and opinion about world issues. The largest difference between them lay in the judgment of Russia’s foreign policy. Bercsényi, in contrary to Károlyi believed in the promises of czar Peter, I. and believed in the possibity of Russian support. Finally, in relation to the negotiative settlement with Vienna open hostility aroused between them. Bercsényi, who worked on the compromise until 1706 by 1711 became a tough opponent of compromise with the court. Károlyi, who at the beginning opposed the negotiations with the court, during the last months of the War of Independence did everything possible, to convince Rákóczi to negotiate with the court, while Bercsényi did his best to dissuade him from it. In the end at the meeting in Salánk Rákóczi accepted the suggestion of the remaining members of the senate. According to their suggestion he entrusted Károlyi with leading the kuruc military force, and he himself left for the negotiations with the Russians. In spring 1711 Károlyi arrived at a choice of alternatives, and as he found negotiations to be the most favourable option, he on his own reached compromise with the imperial armies (together with János Pálffy of course who was also striving for the same compromise). The peace of Szatmár, as it is defined by many historians, saved the country from the military defeat, and with it reached an optimal result that could be reached in 1711. The peace agreement, however, completely put in opposition the figures of Bercsényi and Károlyi: while Bercsényi was loyal to Rákóczi and his own fantasmagories, Károlyi left the prince and went his own way.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A beszolgáltatás végrehajtásának eszköztára és alkalmazása Pest megyében(2011-12-19T08:44:33Z) Tóth, Judit; Püski, Levente; Tóth, Judit; Történelem és néprajz doktori iskola; DE--TEK--Bölcsészettudományi Kar --Magyarország vezetői a II. világháborút követően egy, az ország sajátosságait, hagyományait figyelmen kívül hagyó, idegen hatalom akaratának alárendelt berendezkedés megvalósítására törekedtek „Sztálin legjobb tanítványának” irányítása alatt. A mezőgazdaság ebben az időben csak az ipar „szolgálóleánya” lehetett, hiszen legfőbb cél az ország szovjet mintát követő iparosítása volt, aminek fundamentumát jórészt a mezőgazdaságból elvont jövedelmek képezték. Az elvonás egyik legfőbb eszköze pedig a kötelező beszolgáltatás volt, ami a torz elképzeléseken alapuló, kényszerhatalmi eszközökkel fenntartott rendszer egyik leggyűlöltebb intézményévé vált, és 1956-os megszüntetéséig gazdák sokaságának életét lehetetlenítette el. Az embert, a természeti környezetet figyelmen kívül hagyó beadási kötelezettséget a mindenkor érvényben lévő terv teljesítésének szolgálatába állították. A termelésnek ez a túlszabályozott volta teljes ellentétben állt a magyar parasztember évszázados tapasztalatokon nyugvó hagyományaival. Irracionális elképzeléseken nyugvó, gyakorlatiatlan, s a legtöbbször a meghatározott időre kivitelezhetetlen elvárások sorát támasztotta a rendszer a gazdákkal szemben, amely azokat teljesen gúzsba kötötte, s egyúttal a hagyományos paraszti társadalom felbomlásának katalizátorává vált. Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy a beszolgáltatásból származó termények az állami begyűjtési rendszernek csak az egyik – bár legfőbb – pillérét jelentették. A begyűjtés összetett folyamat volt, amely a kereteket aprólékosan megszabó rendeletek, utasítások megalkotásától a tervezés bonyolult rendszerén át a termelőnként vezetett nyilvántartások kezelésén túl a termények, termékek átvételéig, illetve azoknak raktározásáig tartott. Mindennek végrehajtására és ellenőrzésére egy több tízezresre duzzadt apparátust hívtak életre. Jóllehet az egykorú megfogalmazás a „nép táplálékának biztosítását” nevezte meg a beszolgáltatás okaként, valójában azonban sokkal több húzódott meg e mögött, hiszen igen erőteljesen megnyilvánult benne a politikai akarat. A végrehajtás során a hatalom részéről tanúsított magatartás, a kényszerhatalmi eszközök jogtalan alkalmazása, gazdák sokaságának meghurcolása, nyomorba hajszolása túlmutat a közellátás érdekeire hivatkozott beszolgáltatás fenntartásán. Az állam ugyanis a parasztság terheinek növelésével az egyéni gazdálkodás ellehetetlenítését célozta, s ezáltal igyekezett a gazdákat a szocialista szektorba terelni. A beszolgáltatás azonban, amellett, hogy nagy mértékben segítette tehát a kollektivizálást, az „osztályharc megvívásának” is igen fontos eszközévé vált. A pártállam a kizsákmányoló, kapitalista rendszer utolsó maradványként tekintett az egyéni gazdálkodást folytató paraszti rétegekre, így a kommunista rendszer mellőzhetetlen vonásának, vagyis az állandó ellenségkeresésnek egyik fő bázisává, egyúttal áldozatává vált ezen társadalmi csoport. A hatalom szándéka tehát egyértelmű volt, hiszen jól kirajzolódik az a hármas cél, aminek érdekében a beszolgáltatást felhasználni kívánták. Amellett ugyanis, hogy az állami készletek jelentős része az elvonás ezen módjából származott, alkalmas volt a párt agrárpolitikai céljainak megvalósítására, vagyis a kollektivizálás előmozdítására, illetve a kuláknak, s ezáltal ellenségnek minősített társadalmi csoporttal való leszámolásra. A disszertációban ezért azt a pártállami eszközrendszert – illetve annak Pest megyében történő alkalmazását – mutatom be, amellyel a hatalom eme hármas célrendszert megvalósítani igyekezett. Így számba kívánom venni, hogy az osztályszempontokat is érvényre juttató ráhatás bizonyos módjaiban milyen ösztönző, motiváló tényezők beiktatására került sor, valamint az egyes szankciók, kényszerítő eszközök különböző fokozataiban hogyan jelenik meg a példastatuálás, a félelemkeltés, az elrettentés, a megtorlás, a teljes ellehetetlenítés szándéka, s ez a szándék hogyan és mennyiben realizálódik. Mindehhez pedig természetesen nélkülözhetetlen a feladatok végrehajtásara életre hívott apparátusrendszer bemutatása is. After the Second World War leaders of Hungary wanted to create a new system which did not take into consideration of the country’s features and served a foreign power’s interests. The process was carried out under control of ‘the best student of Stalin’. The system’s which based on distorted ideas and maintained by force one of the most hated institution was the delivery obligation which made many farmers’ life impossible in the first part of the 1950’s. Agriculture was allowed to be the ‘servant’ of the industry because the most important aim was to industrialization according to the Soviet sample. Coverage was inevitable for the good result was withdrawn from the agriculture. The most effective instrument of the withdrawal became the delivery. The delivery obligation which disregarded the human and the nature entered the current economical plan’s service. This overruled way of the production was diametrically oppose with the experiences of Hungarian peasants based on many hundreds years. Farmers had to meet the requirement of irrational and impracticable expectations not to mention those destroying effects catalyzed disorganization of the traditional rustic society. Delivery was complex process from creation of detailed orders through the difficult planning until the collecting and stocking of collected crops. For controlling and implementing a ten thousand apparatus was come into existence. Although the one time formulating determined as cause of the delivering that it ‘provides food for people’ the political will behind this process was striking. The behaviour of authorities during the execution overstepped real framework of maintain of the public supply. Beside helping nationalization on a large scale delivery became a very important implement of ‘the class struggle’. Totalitarian state regarded the individual farmers as survival of capitalism so this strata fell victim to the communist regime. Intention of the regime was obvious because the triple plan can be seen significantly of which in interests of delivery was planned to use. Beside that significant part of the state funds came from this way of the withdrawing it was applicable to promote aim of the Hungarian Worker’s Party and served as propaganda for eliminating of the big landowners. In my thesis I introduce the instruments of the totalitarian state and their usage in county Pest. I would like to introduce as well that in graduates of sanctions, pressure of instruments how to appear the intention of making an example, making fear, deterrence, retaliation and this intention how and what an extend successful was. For this introducing of the Hungarian Worker’s Party’s apparatus was come into existence for executing duties is inevitable.