Hallgatói dolgozatok (GYGYK)
Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez
A DE Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar 2015. július 14-i határozata alapján a jövőben elektronikus formában is elhelyezésre kerülnek a szakdolgozatok a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár által működtetett egyetemi archívumban, a DEA-ban. A szakdolgozatok az archívumból kizárólag a Debreceni Egyetem IP-címeiről hozzáférhetőek, azokat nem lehet kinyomtatni, és azokból szövegrészeket nem lehet kiemelni.
Böngészés
Hallgatói dolgozatok (GYGYK) Cím szerinti böngészés
Megjelenítve 1 - 20 (Összesen 3829)
Találat egy oldalon
Rendezési lehetőségek
Tétel Korlátozottan hozzáférhető A 0-3 éves korosztály mozgásfejlesztésének jelentősége és lehetőségeinek vizsgálata szülői szemszögbőlMedgyessyné Horváth, Ágnes; Szerdahelyi, Zoltán; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarA szakdolgozat témája a 0-3 éves korosztály mozgásfejlesztési lehetőségeinek vizsgálata. Valamint a mozgásfejlődés legfontosabb szakaszainak bemutatása. Taglalja a mozgásfejlődés zavarait, valamint a mozgásfejlesztési terápiákat is. A dolgozat célja a figyelemfelkeltés arra vonatkozólag, hogy a 0-3 éves korosztály mozgásfejlődésében milyen nagy szerepe van a szülőknek. Ebben a korban a fejlődés mozgásba ágyazott, és igen látványos. A szülőknek kell biztosítania az ideális feltételeket a mozgásfejlődés kellő üteméhez. Valamint szükség esetén igénybe veszik-e szakemberek segítségét és együttműködnek-e velük.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A 0-3 éves korosztály mozgásfejlődésének nyomon követése szülői és intézményi aspektusbólHajduné Sajtos, Szilvia; Szerdahelyi, Zoltán; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarA szakdolgozatunk témája a kisgyermekkori mozgásfejlődés bemutatása illetve fázisainak elmaradásakor esetlegesen fellépő következmények ismertetése. A dolgozat elméleti alapvetéseiben részletesen bemutatjuk a mozgásfejlődés legfontosabb szakaszainak állomásait 0-3 éves korig. Felhívjuk a figyelmet a mozgásfejlődéssel kapcsolatos rendellenességek fizikai tüneteire a különböző időszakokat figyelembe véve. Kitértünk arra, hogy a bölcsődei tevékenységek során milyen tényezők befolyásolják a kisgyermek mozgásfejlődését. Leírtuk mennyire fontos a fejlődés nyomon követése és annak dokumentálása. Szót ejtettünk a mozgásfejlődés nyomon követésének fontosságáról és annak eszközeiről, hogy milyen fontos azokat folyamatosan értékelni.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A 0-3 éves korosztály zenei fejlesztésének lehetőségei. A zenebölcsis foglalkozások bemutatása.Vigh, Henrietta; Dulainé Madarász, Annamária; DE--Gyermeknevelési és Felnőttképzési KarA szakdolgozatom a csecsemő- és kisgyermekkorú gyermekek zenei fejlődését, a zene rájuk gyakorolt hatását mutatja be egészen a magzati kortól kezdődően. A zenei fejlesztés lehetőségeiről kerestem szakirodalmat magzati kortól kezdődően a bölcsődés korú gyermekekig. Bemutatom a bölcsőde pozitív hatásait. Megismertetem a két legismertebb zenebölcsis foglalkozásformát, a Ringató és Kerekítő foglalkozásokat. Kutatásom eszközei a kérdőív és az interjú voltak. A kérdőívem a baba-mama foglalkozásokra irányultak, azon belül is a zenebölcsire. Az interjút két zenebölcsis foglalkozás vezetőjével készítettem.Tétel Korlátozottan hozzáférhető 10 és 16 éves tanulásban akadályozott tanulók IKT használatának szokásaiTóth, Fruzsina; Mező, Katalin; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarA szakdolgozat a 10 és 16 éves tanulásban akadályozott tanulók IKT használatának szokásaival foglalkozik. A dolgozat szakirodalmak segítségével definiálja az IKT eszközöket és leírja a digitális kultúra megjelenését a tanulásban akadályozott tanulók oktatásában. Ismerteti az IKT eszközök használatát tanórai keretek között, és az IKT eszközök szabadidő eltöltésében betöltött szerepét. Áttekinti az IKT eszközök szerepét a tanulásban akadályozott tanulók életében és az IKT ismeretüket. Az elméleti részben leírtak igazolásaképpen egy kutatást végeztük, mely során 3.-8. osztályos tanulókat kérdeztünk meg az IKT használatának szokásairól.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A 10-14 Éves Romagyerekek Beilleszkedése Az IskolábaIllésné Nyiri, Lívia; Balázs-Földi, Emese; DE--Gyermeknevelési és Felnőttképzési KarA szakdolgozatom témája a 10-14 éves romagyerekek iskolai beilleszkedése. A dolgozatom elején a szakirodalmak segítségével magával a cigánysággal foglalkoztam. Azt vizsgáltam hogy honnan jöttek, mivel foglalkoztak, hogyan élnek, milyen az iskolával való kapcsolatuk. A második részben a kutatásom a roma gyerekek beilleszkedését, a roma szülők iskolával való kapcsolatát vizsgálja. Kutatási módszerként szociometriai felmérést és interjút használtam. A dolgozat végén összefoglaltam a kapott eredményeket.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A 2-3 éves korú kisgyermekek testi, értelmi és érzelmi fejlődésének vizsgálataOláhné Benes, Tímea; Tánczos, Judit; DE--Gyermeknevelési és Felnőttképzési KarSzakdolgozatom témája a két és hároméves korosztály testi, értelmi és érzelmi fejlődésének vizsgálata. Az első részben az erre vonatkozó irodalmi áttekintést fejtem ki, több szakirodalmat felhasználva ehhez. A pszichológiai fejlődést több megvilágítás alapján közelítettem meg, felhasználva ehhez a legnagyobb szakemberek, pszichológusok, filozófusok legelterjedtebb elméleteit. Adatgyűjtési módszereket tanulmányozok a gyermekek fejlődésének nyomon követésére, amelyre a pszichológusok az elmúlt száz év folyamán sok technikát dolgoztak ki. Leírom az egészséges fejlődés jellemzőit 0 – 6 éves korig, melyeket szakirodalmi tényekkel támasztok alá. Kitérek a fejlődést befolyásoló tényezőkre, melyben az öröklődés a szociokulturális hatások és a környezet szerepét taglalom. A következő fejezetben a leggyakoribb gyermekkori fejlődési zavarokról írok, szakirodalmi anyagok feldolgozása alapján. Ezután a fejlődési eltérés korai azonosításának fontosságának jelentőségét fejtem ki, amelynek keretében a gyermek mellett a családnak való segítség nagy szerepet kap. A gyakorlati résznél bemutatom saját vizsgálatomat. Bölcsődés korú eltérő fejlődésű gyermekek szűrését végeztem el egy kérdőíves felmérés segítségével. A két korosztályra vonatkozóan két kérdőívet használtam, az adott korú gyermekek fejlettségének megfelelő kérdésekkel. A kérdőívezést egy bölcsődei egységben végeztem, melyen belül 21 gyermekre vonatkozóan sikerült ezt a vizsgálatot végrehajtanom. A kérdőív 12 kérdés foglal magában, melyek minden alapvető készségre kiterjednek a kisgyermekek testi, értelmi és érzelmi fejlettségére tekintettel.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A 2020-as járványügyi helyzet következtében kialakult távoktatás hatása a tanulásban akadályozott tanulók tanulásáraKajdi, Dóra Katalin; Mező, Katalin; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarA dolgozat célja, hogy egy átfogó képek alkosson arról, hogyan alakult Magyarországon a tanulásban akadályozott gyermekek iskolai útja a Covid-19 által előidézett világjárvány idején. Vizsgálja, hogyan hatott a tanulásban akadályozott tanulók tanulására a tartós otthonlét és a pedagógus személyes jelenlétének hiánya. Irodalmi alapozásból méretkezve mutatja be a távoktatás lehetőségeit, és alkalmazását a tanulásban akadályozott gyermekek körében.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A 21. századi szülők mesélési szokásaiBártfai, Evelin; Gesztelyi, Hermina; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarA szakdolgozat a 21. századi szülők egy részének a mesélési szokásait vizsgálja. A dolgozat elsősorban a mese gyermekekre gyakorolt pozitív hatásait mutatja be. Mindezek mellett vizsgálja a mesefilmek pozitív és negatív tulajdonságait. A dolgozat elsődleges célja, hogy pontos képet lehessen látni a mostani gyermekek mesével való találkozásáról. Felhívja az olvasó figyelmét a mesélés fontosságára és jelentőségére.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A 3-6 éves gyermekek algoritmusalkotó készségének vizsgálata tesztelőszoftver segítségévelKupa, Judit; Pálfi, Sándor; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarA dolgozat az algoritmusalkotó készség természetének elméleti és gyakorlati megismerésére irányul. Feltárja annak bázismezőit és a közöttük lévő összefüggéseket. Ezentúl pedig az óvodás gyermekek algoritmusalkotó készségének vizsgálatát tartalmazza. Vagyis két gyermekcsoport egy erre alkalmas tesztelőszoftverrel való felmérését. Továbbá pedig a kísérleti csoport három hónapos rendszeres és célzott fejlesztéséből származó adatok összehasonlítását a kontrollcsoport eredményeivel. A szóban forgó gyermekek teljesítményéből számos következtetést is le tudtunk vonni a fejlesztés hatékonyságára és általános törvényszerűségekre vonatkozóan. Például, hogy a kísérleti gyermekcsoport tagjai a negyedéves periódus végére közel 30%-kal jobban teljesítettek a teszten. Másrészt pedig újból bizonyosságot találtunk arra vonatkozóan, hogy a gyermekek differenciálása során életkoruk helyett sokkal inkább egyéni fejlettségüket kell figyelembe venni.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A 3-6 éves gyermekek érzelmi életeÖlveczki-Józsa, Viktória; Vargáné Nagy, Anikó; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarAz érzelmeknek jelentős szerepe van az óvodáskorú gyermekek életében. Befolyásolják megnyilvánulásaikat, tetteiket. Épp ezért gyermeki tevékenységszervezésben nagy szerepe van a gyermeki motiváltság felkeltésének, és fenntartásának. Ezen kívül a gyermeki fejlődést nagyban befolyásolják a társas-szociális környezet hatásai is. Ebből kiindulva, a vizsgálat a gyermekek egymásra ható motiváló, illetve visszatartó, gátló ráhatásának feltárására, a gyermekek érzéseinek, gondolatainak, a különféle együttes tevékenységekhez és feladatokhoz való hozzáállására, önállóságuknak, egymás felé irányuló felelősségtudatuknak a megismerésére és szemléltetésére irányul, figyelembe véve a gyermekek közötti korkülönbségeket.Tétel Korlátozottan hozzáférhető 3-6 éves korban a mozgás terén megjelenő tehetségVeronika, Gerhardt; Mező, Katalin; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarA szakdolgozat a tehetségről, annak különböző megközelítéseiről, a 3-6 éves korú, mozgásban jól teljesítő tehetségígéretekről és azonosításukról szól. A korai tehetséggondozás egyik speciális területe bizonyos mozgásbeli tehetség, melyek már az óvodai intézményes nevelés időszakában is megjelenhetnek. A dolgozat első része bemutatja többek között a mozgásban jól teljesítő gyermekek korai felismerésének lehetőségeit, speciális képességeit, kreatív, motivációs és pszichés tulajdonságokat, szempontokat, melyek az azonosítást segíthetik.A dolgozat második része: egy megfigyelésen alapuló vizsgálat, mely a 3-6 éves korban a mozgás terén megjelenő tehetségígéretek azonosítására fókuszál.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A 4,5,6 éves gyermekek motoros képességeinek vizsgálata a derecskei Mese - Vár Óvoda és BölcsődébenKissné Pelei, Ildikó; Kőnig-Görögh, Dóra; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarA derecskei Mese - Vár Óvoda és Bölcsődébe járó 4,5,6 éves gyerekek motoros képességeit vizsgáltam a dolgozatomban. Valamint a testösszetételüket, testtömeg-indexet mértem. A motoros képességek mérésére tesztet állítottam össze, melyet 118 óvodás gyerekkel végeztettem el. Feltételeztem, hogy a gyerekek 20%-a túlsúlyos, hogy az egyensúly gyakorlatokat a 6 évesek jobban végzik, mint fiatalabb társaik, továbbá feltételeztem, hogy a magas testtömeg-indexel rendelkező gyerekek rosszabbul teljesítenek a motoros teszteken, mint a normál testalkatú társaik. Vizsgáltam még, hogy óvodás korban a fiúk jobban teljesítenek-e, mint a lányok. Feltételezéseim közül kettő igazolódott. Megállapítottam, hogy a gyerekek között sok a túlsúlyos és a 6 éves fiúk valóban jobban végzik az egyensúly gyakorlatokat, mint társaik.Tétel Korlátozottan hozzáférhető 4-5 éves életkorú gyermekek szociális alkalmazkodóképességeinek összehasonlítása két eltérő szociokulturális hátterű óvodában (Hajdúhadház és Debrecen)Sólyom, Petra; Szerepi , Sándor; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarDolgozatomat a hátrányos helyzet, hátránykompenzáció a kora gyermekkorban témában írtam. A dolgozatom egy összehasonlítást tartalmaz, melyben a gyermekek szociális alkalmazkodóképességét vizsgáltam. Két különböző szociokulturális hátterű óvodában végeztem el, Hajdúhadházon és Debrecenben. A kutatásom kiterjedt a kommunikációra, a játékmegosztásra, valamint az egészséges életmódra, ezen területeket megfigyeléssel kutattam. Ezen felül a kutatásomban hozzájárult a pedagógusokkal végzett interjú kutatás is. A dolgozatom szakirodalmi feldolgozása a hátrányos helyzettel kezdődik, a végén pedig kiterjed a szociális készségekre, képességekre.Tétel Korlátozottan hozzáférhető 5-6 éves korosztály tehetséggondozása vizuális képességterületenBihari, Tímea; Mező, Katalin; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarA szakdolgozatban említést tettünk a tehetséggondozás feltételeiről, a Nemzeti Tehetség Programról, a nemzeti köznevelésről szóló 2011.évi CXC. törvény ide vonatkozó részeiről, a legnépszerűbb tehetségmodellekről, tehetség meghatározásokról. Foglalkoztunk a tehetség óvodai értelmezésével, a képi-vizuális területen kimagasló képességek jellemzőivel, óvodai azonosításával, az óvodapedagógus szereplehetőségeivel. Betekintést adtunk a Létavértesi Gyermeksziget Óvoda- Bölcsődében és Tagóvodájában működő tehetségműhelyekről, kiemelve a vizuális tehetségműhely munkáját. A dolgozatban egy saját kutatás összeállításával, képet kaptunk Létavértesi Gyermeksziget Óvoda- Bölcsődében működő vizuális tehetségműhelyeibe és más képességterület tehetségműhelyeibe beválogatott gyermekek rajzainak különbségeiről.Tétel Korlátozottan hozzáférhető 6-7 éves korú gyerekek iskolakép vizsgálataSpinyhért, Jánosné; Bocsi, Veronika; DE--Gyermeknevelési és Felnőttképzési KarAz általam választott téma felgöngyölíti azokat a gondolatokat, esetleges félelmeket, amelyeket a gyermekek éreznek még az iskolába lépés előtt. A szakirodalmak is tükrözik, hogy a zökkenőmentes átmenet egyik fontos eleme, hogy ismerjük a gyerekek életkori sajátosságait, figyelembe vegyük az eltérő fejlődési ütemet, ez által segítve az iskolába történő beilleszkedést. Mindehhez fontos feltérképezni, hogy az iskolába készülő gyerekek milyen iskolaképpel rendelkeznek, és ez a tudás honnét származik. Ahhoz, hogy segítséget tudjuk adni, ismernünk kell a problémát. Ez a kutatás segít abban, hogy rávilágítson az esetleges félelmekre, melyek szorongáshoz vezethetnek, hogy ezeket a későbbiek folyamán tudjuk kiküszöbölni, esetleg elkerülni. Azt gondolom, hogy ennek fontossága jelzi a téma aktualitását is.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A 7-8. osztályos tanulók szabadidő eltöltési szokásai egy kisvárosban (Létavértes)Milotai-Kiss, Ildikó; Szerepi, Sándor; DE--Gyermeknevelési és Felnőttképzési KarDolgozatom témája a 7-8. osztályos tanulók szabadidő eltöltési szokásai egy kisvárosban. A Létavértesi Arany János Általános Iskola könyvtárostanáraként és diákönkormányzat vezetőjeként fontosnak tartom a gyerekek szabadidős tevékenységének feltérképezését, elemzését, annak érdekében, hogy a diákok igényeit is figyelembe véve a szabadidő hasznos eltöltésére neveljük őket. Eddigi tapasztalataim során gyakran szembesültem azzal, hogy a felső tagozatos tanulók nem tudnak egymással kapcsolatot létesíteni, elfelejtenek beszélgetni, beszűkült az érdeklődési körük. Ennek a hátterében az internet, számítógép, televízió állhat, amelyek előkelő helyet foglalnak el a gyerekek életében. A technika vívmányai jelentősen befolyásolják a mai kor gyermekeinek a szabadidő eltöltésének alakulását. Az olvasás is háttérbe szorul, hiszen a könyvtárhasználati szokásaik is ezt mutatják, ugyanis a kötelező olvasmányokon kívül a többség nem kölcsönöz ki más ifjúsági könyveket az iskolai könyvtárból. Tanórai munkákhoz is az internet segítségét veszik inkább igénybe. A téma egyre aktuálisabbá válik rohanó világunkban. A gyerekek fejlődését meghatározza a virtuális világ. Már kisgyermekkorban megtanulják használni a számítógépeket, egyre több időt töltenek a számítógépes játékokkal, elszigetelődve társaiktól. A szülők pedig sajnos gyakran hagyják is, hogy gyermeküket „bekebelezze” a számítógépek világa. A nagy terhelés következtében, az egyre több időt igénylő munka mellett, kevés idő marad a gyermekekkel foglalkozni. Így sokszor örülnek is a szülők, hogy addig is biztonságban tudhatják gyermeküket a számítógép mellett, míg ők a mindennapi teendőiket végzik. Csak arra nem figyelnek, hogy ez negatív hatással van a gyermekük egészségére, személyiségük fejlődésére. Ezért tartom fontosnak, hogy vizsgáljuk meg ezt a témát. Mint pedagógus úgy gondolom, figyelemmel kell kísérni gyermekeink szabadidő eltöltésének alakulását, hogy azt különböző szabadidős programokkal pozitív irányba tudjuk terelni. Az elemzésem kérdőíves vizsgálaton alapszik, melyet a 13-14 éves korosztállyal végeztem. A kutatáshoz Létavértes szociokulturális hátterét is megvilágítottam és vizsgáltam, hiszen meghatározó szerepet játszhat a gyerekek időtöltési tevékenységeiben.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A 8-14 éves gyermekek tanórai tanulási motivációjának vizsgálata és a vizsgálati eredmények összehasonlítása a pedagógusi előítélettelFiczere Tamásné Mári, Anita; Mező, Katalin; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarA mai 8-14 éves korosztály véleménye a tanulásról, a tanulási motivációról. A pedagógusok előítélete a tanítványaik tanulási motivációjáról. Mi a fontos és érdekes a tanulóknak a tanítási órákon és mit gondolnak erről a pedagógusok. A pedagógusok minél tudatosabban, korszerűbben, innovatívabban tervezzék meg a tanítási folyamatot, a tanóráikat.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A 0-2 éves korú gyermekek fejlődése és neveléseBalla, Andrea; Fenyő, Imre; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarA szakdolgozat a 0-2 éves gyermekek fejlődése és nevelése köré épül. A szülőknek ismerniük kell a kisgyermek fejlődési szakaszait, ahhoz hogy gyermeke életkori igényeit kellően ki tudja elégíteni. A szakdolgozat témája a kisgyermek születésétől 2 éves koráig történő fejlődés részletes bemutatásával foglalkozik, szakaszokra lebontva és a nevelési attitűdök kifejtésével. A szakdolgozat bemutatja milyen ütemben fejlődik a csecsemő és a kisded. Majd áttér a dolgozat a pszichoszociális fejlődés elméletére. Bemutatásra kerül Diana Baumrind amerikai pszichológus és Dr. Ranschburg Jenő magyar pszichológus nevelési stílusai. A kutatás során a szülők nevelési elvei kerülnek feldolgozásra.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A 0-3 év közötti gyermekek zenei fejlesztéseKelemen-Som, Alexandra; Péter, Csaba; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarA szakdolgozat témája A 0-3 év közötti gyermekek zenei fejlesztése, különös tekintettel a hangszer használat szerepére tért ki a vizsgálat során. A kora gyermekkorban kezdődő zenei nevelésnek már rengeteg pozitív előnyét észrevehetjük a gyermek fejlődése során, ami kihat az ember egész életére. A szakma nagyjai ( Kodály, Forrai és Kokas ) elveit tanulmányozva, megerősítették bennem, hogy a zene, a gyógyító hatása mellett szebbé teszi az emberek életét. A zene alapvető eszközeit, a hangszereket és azok kialakulásának a történeteit kutattam fel, ami számos meglepetést okozott számomra. Célom volt elsajátítani és megmutatni a hangszervilág történeti hátterét és részletesen szemléltetni a hangszerek típusait és a hangszercsaládokat. Fontosnak tartom a népi hagyományok megőrzését, ezért ezt szem előtt tartva, bemutattam és csoportosítottam a népi hangszereket, amik közül számos darabot ma is használnak.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A 0-3 év közötti gyermekek zenei nevelése saját népünk dalaivalToplakné Szakál , Anita; Péter, Csaba; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarA szakdolgozatom célja bemutatni, hogyan történik a zenei nevelés a bölcsődék és a családok mindennapjaiban már a gyermek fogantatásától kezdődően, miért is nagy a jelentősége ennek alkalmazása. Dolgozatom szakirodalmi részében áttekintésre kerül Kodály Zoltán koncepciója a zenepedagógiában, valamint Forrai Katalin, Koka Klára munkássága is említésre kerül. Bemutatatásra kerül a zenei fejlődés életkoronként, kihangsúlyozva a népdalok alkalmazásának fontosságára, annak fejlesztő, jótékony hatására, különös tekintettel a anyanyelvünk megismerésére, hagyományaink megőrzése céljából. Feldolgozásra kerül a bölcsődei nevelés célja, feladata, az ének-zenei nevélés beépülése a mindennapokba.Szakdolgozatom hipotézisei kérdőíves módszerrel kerültek vizgyálatra, azok kiértékelése kapcsolódik szakirodalmam elméleti hátteréhez.