Hallgatói dolgozatok (Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar)
Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez
A DE Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar 2015. július 14-i határozata alapján a jövőben elektronikus formában is elhelyezésre kerülnek a szakdolgozatok a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár által működtetett egyetemi archívumban, a DEA-ban. A szakdolgozatok az archívumból kizárólag a Debreceni Egyetem IP-címeiről hozzáférhetőek, azokat nem lehet kinyomtatni, és azokból szövegrészeket nem lehet kiemelni.
Böngészés
Hallgatói dolgozatok (Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar) Megjelenés dátuma szerinti böngészés
Megjelenítve 1 - 20 (Összesen 4232)
Találat egy oldalon
Rendezési lehetőségek
Tétel Korlátozottan hozzáférhető Gyermek- gyermek között kialakuló konfliktushelyzetek az óvodábanGönczi, Zsuzsanna; Mező, Katalin; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarA szakdolgozat az óvodában gyermekek között kialakuló konfliktushelyzetekkel foglalkozik. Az óvodai nevelés során számos konfliktushelyzet adódik. Ennek egyik oka maga a nevelés. Nevelni nem könnyű feladat. Az emberi élet fenntartásához szükséges sokszínű tapasztalat átadása nagy hozzáértést igényel. A nevelésben úgy kerülhetjük el a kritikus szélsőségeket, ha meg tanulunk nevelni. Annak, aki gyermekekkel foglalkozik, különösképpen illő és elengedhetetlen, hogy megtanulja a nevelés alapjait. A gyermekek „isszák” a felnőttek szavait, s minden esetben próbálják utánozni azok cselekedeteit, viselkedését.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Étkezési szokások bölcsődés korú gyermekek körébenPásztor, Erika; Laoues-Czimbalmos, Nóra; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarDolgozatomban kiemelten fontosnak tartottam leírni, hogyan alakíthat ki a kisgyermeknevelő a szülővel bizalmasabb, mélyebb viszonyt már az első napokban. A kompetencia határok meddig vannak, meddig mehet el a kisgyermeknevelő a kérdéseivel és hogy adhat-e tanácsot, jó szakembernek érzi-e magát ahhoz, hogy hiteles legyen a család a kollégák és az intézmény szemében. Témaválasztásommal célom, hogy bemutassam a bölcsődei intézménybe való bekerülést követően a bölcsődei nevelés alapelveit. Továbbá célom, hogy meg tudjam a szakirodalom részleteiben hogyan nyújt segítséget a kisgyermeknevelőknek. Milyen fő szempontokat kell figyelembe venniük a befogadás során, hogy nyugodt, biztonságot nyújtó környezetet tudjanak biztosítani elsősorban a kisgyermeknek és családjaiknak.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A figyelmi nehézség azonosítása és fejlesztése a gyermekotthonban élő gyermekeknélKárolyiné Doma, Ibolya; Mező , Katalin; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarA szakdolgozat a figyelmi nehézség megjelenési formáival és fejlesztésének lehetőségeivel foglalkozik a gyermekotthonban élő gyermekeknél. Az elméleti részben meghatározásra kerül a figyelem és a figyelmi nehézség. Értelmezésre kerül a figyelem tipúsai és azok jellemzői. Bemutatásra kerülnek a figyelmi nehézség tipusainak megjelenése a gyakorlatban. Mivel a dolgozat a gyermekotthonban, lakásotthonban élő gyermekkek figyelmi nehézségével foglalkozik, bemutatásra kerül a gyermekvédelmi szakellátás keretein belül a gyermekotthon és lakásotthon, mint intézmény. A dolgozat kitér a gyerekek szociokulturális hátterére valamint annak hatásaira a figyelmi nehézség kialakulásában. A dolgozat vizsgálati része a gyermekotthonban, lakásotthonban élő gyerekek figyelmi nehézségének kialakulásának lehetséges okait, a befolyásoló tényezőket és ezen tényezők hatásait vizsgálja a figyelmi nehézség fenntartásában.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A zene személyiségfejlesztő hatásaSzéles, Vivien; Dulainé Madarász, Annamária; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarSzakdolgozatomban bemutatom a magzati kortól kezdődően a zenei nevelés fontosabb állomásait. Kiemelem az óvodai zenei nevelés sajátosságait és azt, hogy hogyan fejti ki hatásait a kezdetektől. Bemutatom a zene családi nevelésben betöltött szerepét, formáit, illetve következményeit a gyermek fejlődésére nézve. A kutatási céljaim közé tartozik a családok zenei kultúrájának, szokásainak feltárása.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A szülő és a gyermek közötti érzelmi kötődés erősítése a mesék általSzivák, Gyuláné; Gesztelyi, Hermina Ágnes; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarA szakdolgozat a mesével, a családon belüli mesélés jelentőségével foglalkozik. Amikor a szülő mesél a gyermekének, egyszerre élhetik át a mese és az összetartozás élményét, örömét. Minden ilyen alkalom a szülő-gyermek közötti biztonságos kötődést, bizalmat, szeretetkapcsolatot erősíti. A dolgozat bemutatja a korai kötődés elméleti alapjait és gyakorlati megvalósulásának lehetőségeit. Betekintést nyújt a mese műfaji jellemzőibe, személyiségfejlesztő hatásába és a mesélés módszertani sajátosságaiba. Az interjúk során kamaszkorú fiatalok idézték fel gyermekkori emlékeiket a családon belüli mesélés alkalmairól és véleményt alkottak a szülőkkel ápolt kapcsolataikról. A kutatási tapasztalatok rávilágítanak a szülővel együtt töltött meseidő egész életre szóló értékére.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Krízisek és nehézségek az általános és középiskolás korú fogyatékos gyermeket nevelő családok életébenErdei, Fruzsina; Balázs-Földi, Emese; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarJelen vizsgálatban arra voltunk kíváncsiak, milyen mínuszokkal és pozitívumokkal találkozik a szülőpár egy sérült gyermek felnevelésének folyamán. A vizsgálat során az interjú módszerét alkalmaztuk. Az interjúra adott válaszok feldolgozásával és az azt megelőző szakirodalmi feldolgozással az volt a célunk, hogy egy átfogó képet kapjunk arról, hogy milyen életútja van a szülőknek a sérült gyermekük megérkezése után. Beszerettük volna mutatni a fogyatékos gyermeket nevelő családok életét a krízis kezelések stratégiájának és krízis helyzetek megélésének szempontjából, mindeközben összehasonlítva az általános és középiskolai korosztályt. Megpróbáltuk az interjúkérdésekkel a család és a gyermek aktuális életciklusát tekintve a döntésekkel teli időszakokat megismerni és elemezni. Az eredmények alapján a két vizsgálati csoport között csak néhány különbséget fedezetünk fel a munkavállalás és a segítségnyújtás területén. Összeségében nézve a két korosztályt kutatásunkból megállapíthatjuk, hogy sokkal pozitívabb egy-egy fogyatékos gyermeket nevelő család életútja, mindennapjai, mint ahogy azt a közvélemény elképzeli.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Kisgyermekkori roma integrációCsire, Lászlóné; Szerepi, Sándor; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarA szakdolgozatom témája a kisgyermekkori roma integráció. A dolgozatomban foglalkoztam a jó szokások kialakításával, a szülői kötelezettségek erősödésével és annak elősegítésével. A nevelő által jól megválasztott kommunikációval. Továbbá, hogyan lehet nyitottabbá tenni a gyermekeken keresztül a cigány családokat. Példaként a Nyírmihálydi óvodát, annak működését és a Kincsem gyerek házat mutattam be. Kutatásom során roma szülőkkel töltettem ki a kérdőívet. A dolgozatomban foglalkoztam az anya gyermek kapcsolat fontosságáról a szülők jogaival és kötelezettségeivel.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A bölcsőde-óvoda átmenetet segítő könyvek bemutatása, elemzéseIván-Pállné Sitku, Nikoletta; Gesztelyi, Hermina Ágnes; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarA bölcsőde-óvoda átmenet egy olyan időszak, amely tele van kihívásokkal, ugyanakkor rendkívül fontos minden gyermek és szülő számára. A dolgozat középpontjában az óvodakezdés előtt álló kisgyermekeknek segítő mesekönyvek bemutató elemzése áll, azonban nemcsak a mesék részletes elemzését tárja fel, hanem bemutatja a szülők, kisgyermeknevelők szerepét a bölcsőde-óvoda átmeneti időszak megkönnyítésében. Ezen vonatkozásban tér rá a szakdolgozat a mesélés varázsára és annak személyiségformáló erejére. A szakdolgozatban öt olyan mesét vizsgálunk meg, amelyek nagy segítséget jelenthetnek az óvodakezdés előtt álló gyermekek számára. Az alábbi mesék kerülnek elemzésre: 1. Czernák Eszter: Sárkányovi; 2. Dany Aubert - Catherine Leblanc: Oviba megyek! 3. Kiss Judit Ágnes: Babaróka ajándéka; 4. Kajsa Gordan – Mia Maria Güettler: Kifli kutyaoviba megy; 5. Vadadi Adrienn: Ákos óvodába megy.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A televízió és egyéb médiaeszközök jelenléte, használata az óvodáskorúak mindennapjaibanKiss, Adrienn; Molnár, Balázs; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarA mai gyermekek a technika, a modern médiaeszközök világába születnek bele. A közegükben felnőve szinte azonnal ráéreznek használatukra, ellenben sok felnőttel. Vajon a szülők tudják követni gyermekük médiafogyasztását? Mi a szülők véleménye gyermekek médiaeszközökkel eltöltött idejéről? Szakdolgozatom ezen kérdésekre keresi a választ.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A népi játékok személyiségfejlesztő hatása az óvodás korú gyermekek életébenJuhász, Petra; Tamásiné Dsupin, Borbála; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarMagyarország óvodai zenei nevelése Kodály Zoltán koncepcióján, valamint Forrai Katalin módszertani útmutatásán alapszik. Ezek nagyon fontos pillérei a zenei nevelésnek, valamint a népi kultúra, hagyomány megismerésének és ápolásának. A ma embere eltávolodott a népi hagyomány értékeitől és ennek megőrzésétől. Ennek következtében különböző kezdeményezések indultak el Magyarországon, annak érdekében, hogy a hagyományok ne merüljenek feledésbe.Már óvodában számos lehetőség van arra, hogy a néphagyományokon alapuló népszokások értékeit megértessük, élményszerűen, de mégis tudatosan alakítsuk ki a nemzeti és népi értékeket. A zenei nevelés az érzékeken keresztül hat a gyermekre. Felkeltheti a zenei érdeklődésüket, melynek hatására elkezdenek játszani, dúdolgatni, énekelni.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A kreatív tanulás lehetőségei az óvodábanPortelekiné Csapkó, Kitti; Mező, Katalin; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarA szakdolgozat azt vizsgálja, hogy megvalósul-e a kreatív tanulás az óvodai nevelés során. Napjainkban, amikor a technika napról napra fejlődik és gyermekek ebben nőnek fel, akkor a pedagógusok fejlődése is elengedhetetlen. Szakdolgozat célja, annak megismerése, hogy a meglévő erőforrások jól vannak-e felhasználva a kreatív tanulás érdekében, a meglévő személyi és tárgyi feltételek által a kreatív tanulás lehetősége megvalósul-e a Szent Miklós Görögkatolikus Óvodába. Minden gyermek kreatív, csak biztosítani kell a támogató légkört számukra. Engedni kell őket, hogy gondolkozzanak önállóan, egy-egy problémát megoldjanak és önállóan alkossanak.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A tanulásban akadályozott tanulók iskolai motivációja integráló intézményekbenBordás, Anna; Mező, Katalin; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarA dolgozat célja, hogy megismerjük és feltérképezzük a tanulásban akadályozott, általános iskolás gyermekek tanulási motivációját, melyet a tantárgyi szeretet vagy éppen ellenszenv mérésével, a motivációt fenntartó és befolyásoló motivátorok vizsgálatával, valamint a gyógypedagógusok kompetenciáinak megismerésével kívánunk bemutatni. A dolgozatban általánosan bevezetjük a kutatáshoz szükséges főfogalmakat, ismertetjük a szakirodalmi hátteret, melyben részletesen kitérünk a tanulásban akadályozott tanulók általános jellemzőire. Valamint a gyógypedagógus motivációs eszköz és módszertárából ismerünk általunk érdekesnek, fontosnak tartott elemeket, melyek jó ajánlások is lehetnek egy gyógypedagógusnak a tanításban alkalmazott módszertani és tantárgypedagógiai ismeretei ismétléséhez, bővítéséhez.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Az ellenőrzés fontossága, szerepe a csengeri Riskó Ignác ÓvodábanSzécsiné Váczi, Mónika; Pálfi, Sándor; DE--Gyermeknevelési és Felnőttképzési KarEllenőrzés intézményemben. A 2011. évi CXC. törvény életbelépése óta a pedagógusok körében sok a bizonytalanság a minősítő vizsga, eljárás, a tanfelügyeleti rendszer hallatán. Nagy többségük szinte az elmúlt huszonöt évben nem is találkozott szakfelügyelővel, esetleg csak tanácsadókkal. A pedagógus életpályamodell bevezetésével újból napirendre került a pedagógusok ellenőrzése meghatározott szempontok szerint. Szakértők feladatai.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A tanulási stílusok hatása a francia nyelv tanulásáraCseh-Domján, Zsuzsa; Mező, Katalin; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarDolgozatom a tanulási stílusokról, és azoknak a francia nyelv tanulására gyakorolt hatásairól szól.Részletezi a tanulást,mint fogalmat, a tanulási motivációt, a tanulásra ható tényezőket. Majd a tanulási stílusokat ismerteti, azok fajtáit, nehézségeit. A fejlesztőpedagógus lehetőségeit, amivel segítheti a különböző stílussal rendelkező diákok fejlődését, tanulását.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Szülők és óvodapedagógusok attitűdje az óvodai életbenIski , Dorina; Szerepi, Sándor; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarAz intézmény és család kapcsolata jelentős szereppel bír az óvodás korú gyerekek mindennapos fejlődésében. Hiszen a két fél együttesen neveli a gyermeket, a család, mint első nevelési szintér, második pedig az óvoda. A kettő együtt kölcsönös, partneri, bizalmi viszonyt kialakítva tudják megalapozni a gyermekek kezdetleges nevelését. A szülő -óvodapedagógus kapcsolat hatással van a gyerek mindennapjaira, viselkedésére, hangulatára, érzelmi -és értelmi és szociális készségeinek fejlődésére. A szakdolgozat, saját vizsgálaton alapuló empirikus jellegű. A szakdolgozat témaválasztása egyéni érdeklődés alapján kiválasztott, pontosított tematikusan felépített anyag. A fő témája az intézmény és család kapcsolata. Azt vizsgáljuk milyen a viszony az óvoda és a szülők között. Azon belül is, egy óvodára leszűkítve, hogy milyen kapcsolatban állnak a szülők és óvodapedagógusok egymással, az eredményes együttnevelés érdekében. Melyik fél, milyen mértékben és milyen módon veszi ki a részét az óvodai nevelésből. Hozzá kapcsolódóan arra is kitértünk, hogy mivel az intézmény a katolikus egyház fenntartása alatt ál, ez milyen módon mutatkozik meg az óvoda életében, ebből kiindulva, hogy vajon mennyire befolyásolhatja ez a tényező, mint az óvodapedagógus, mint a szülők aktivitását.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Óvodáskorú gyermekek (5-7 év) motoros képességeinek és testösszetételének összehasonlító elemzéseTóth, Fanni; Kőnig-Görögh, Dóra; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarKutatásomban olyan óvodáskorú gyermekeket mértem fel akik az óvodai nevelési időn kívül végeznek mozgásos tevékenységet, illetve akik nem végeznek. Ehhez egy hat feladatból álló motoros tesztet állítottam össze. Célom a dolgozattal, hogy felhívjam a figyelmet a mozgás jótékony hatására, fontosságára továbbá vizsgálni azt, hogy az elhízás, a mozgás szegény életmód már óvodáskorban elkezdődik vagy pedig a későbbiekben következik be.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Akadályozott gyermek a családbanVlcskóné Balogh, Boglárka; Szilágyi , Barnabás; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarA kutató munka során fellelt szakirodalmak, tanulmányok és a felvett interjúk anyagának feldolgozása alapján a szakdolgozat bemutatja, hogy az értelmileg akadályozott gyermeket nevelő szülőknek milyen nehézségekkel kell együtt élniük és megküzdeniük, milyen változásokat hozott az életükbe gyermekük születése az ép gyermeket nevelő szülőkhöz képest. A kutatásban olyan kérdésekre kerestük a választ, hogy milyen mértékben nehezült meg a szabadidő szervezése gyermekük születése után, illetve milyen módon és milyen gyakran kapcsolódnak ki a család tagjai. Ehhez kapcsolódóan kire számíthatnak segítségül. Továbbá kerestük a választ arra is, hogy hogyan alakul a munkamegosztás a családon belül, illetve megváltoztak-e a hagyományos női és férfi szerepkörök a családokban.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Falu és tanyagondnokságZagyi, Csenge; Kocsis, Péter Csaba; DE--Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai KarDolgozatom a falu és tanyagondnokság témájával foglalkozik. A feladatot ellátó személyek mindennapjait, nehézségeit, a szolgálat elindulását, fogadtatását és jelenlegi helyzetét tárgyalja. Szakdolgozatom célja közelebb hozni munkájukat azok felé az emberek felé, akik nem ismerik ezen szolgáltatást, feltárni azokat a nehézségeket, amelyekkel a falugondnokok és tanyagondnokok munkájuk során találkoznak, valamint tapasztalataikra támaszkodva feltárni, hogy milyen megoldást látnak a felmerülő problémákra. A téma aktualitását abban látom, hogy a kistelepülések száma egyre növekszik, valamint akik itt maradnak, azok főleg idősek, nehezen boldogulnának már segítség nélkül. Tanyák esetében a külterületről nehezen megközelíthető központi település, nagyobb város elérhetőségének megkönnyítése miatt fontos a szolgálat jelenléte. Több megyét is szándékomban állt vizsgálni, hogy minél szélesebb képet kaphassak az aktuális helyzetről, ami a szolgálatokat érinti.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Hátrányos helyzetű gyermekek életvitel vizsgálata RozsálybanCzeglédi, Istvánné; Molnár, Balázs; DE--Gyermeknevelési és Felnőttképzési KarSzakdolgozatom első részében, definiálom a hátrányos helyzethez köthető fogalmakat, bemutatom és értelmezem az ide vonatkozó törvényeket, majd szakirodalmi összefoglalást adok az egészségmagatartásról a magyar fiatalok körében. Tisztázom az életmód fogalmát, összetevőit, az egészségmagatartás fogalmát, bemutatom a magyar fiatalokra jellemző egészségmagatartást, ez ad alapot a későbbi elemzéseim összehasonlításához. Bemutatom azokat a rizikófaktorokat, amelynek az iskoláskorú gyermekek ki vannak téve, továbbá párhuzamosan ismertetem a védőfaktorokat is. Három főbb kutatási kérdést fogalmaztam meg, ezek a következők voltak: 1. Mivel töltik szabadidejüket a diákok? Milyen háttérváltozók (pl. nemi különbségek) befolyásolják a szabadidő eltöltésüket? 2. Hogyan viszonyulnak a gyermekek az egészségtudatos magatartásformákhoz (pl. étkezés, testmozgás, személyes higiéné)? 3. Miként befolyásolja a hátrányos helyzet a tanulók életmódját, életvitelét? A szakdolgozat második szegmensében bemutatásra kerül az általános iskola, ahol a lekérdezés történt, majd ismertetem a kérdőíves vizsgálat kérdéseit, részleteit, a lekérdezés körülményeit és bemutatom az azokból kapott eredményeket, s elemezem azokat.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Járom az új váramat mesepedagógiai módszer az óvodábanHámoriné Balogh, Katalin; Bujdosóné Papp, Andrea; DE--Gyermeknevelési és Felnőttképzési KarA dolgozat témája a Bajzáth Mária által szerkesztett Népmesekincstár sorozat eddig megjelent köteteinek bemutatása, elemzése. Az óvodai meseválasztások sajátosságait, kritériumait mutatom be. A komplexitás fontossága és alkalmazása az óvodai életben. Verselés, mesélés tevékenység vázlata a komplexitás jegyében. Dolgozatomban, arra keresem a választ, hogy az említett kötetek, hogyan és milyen formában alkalmazhatóak az óvoda mindennapjaiban. Dolgozatommal be kívánom mutatni a gyermeki lélek sajátosságait a meséken keresztül.