Gyógyszerészeti Tudományok Doktori Iskola

Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez

https://hdl.handle.net/2437/2312

Általános Orvostudományi Kar

Gyógyszerészeti Tudományok Doktori Iskola
(vezető: Dr. Tósaki Árpád)

Orvostudományi doktori tanács

D45

Doktori program:

Mikrobiológia
(programvezető: Dr. Gergely Lajos)
Farmakológia
(programvezető: Dr. Tósaki Árpád)

Böngészés

Megjelenítve 1 - 20 (Összesen 134)

Szabadon hozzáférhető
A placenta macrophagok szerepének in vitro vizsgálata a humán cytomegalovírus és a humán immundeficiencia vírus 1. típusa vertikális átvitelében
(2001) Bácsi, Attila; D. Tóth, Ferenc; DE -- Orvos- és Egészségtudományi Centrum -- Általános Orvostudományi Kar -- Orvosi Mikrobiológiai Intézet; Gyógyszertudományok doktori iskola
Szabadon hozzáférhető
Antifungális azol-származékok és citokinek hatása normál és kóros hemopoetikus kolóniaképző sejtekre
(2001) Benkő, Ilona; Kovács, Péter; DE -- Orvos- és Egészségtudományi Centrum -- Általános Orvostudományi Kar -- Gyógyszertani Intézet; Gyógyszertudományok doktori iskola
A gyógyszerek csontvelõtoxicitása különös figyelmet érdemel, ha neutropeniás betegnek adjuk õket, mert még a csekély mértékû myelotoxicitás is ronthatja a prognózist a csontvelõ regenerációjának késleltetésével. Neutropeniás idõszakban szóbajövõ hatóanyagokat vizsgáltunk: Antifungális anyagokat, b-laktamáz-gátlókat, melyek a nagy dózisban esetenként neutropeniát okozó â-laktám antibiotikumok védelmére adhatók, és a csontvelõ citosztatikum-okozta károsodásból való gyógyulását elõsegítõ myelopoetikus és pleiotrop citokineket. Ez utóbbiak hematológiai malignus betegségekben való alkalmazásakor azonban felmerülhet, hogy velük - nem kívánt módon - a malignus sejtek szaporodását is serkenthetjük. A lymphoid leukemiás sejtek myelopoetikus és pleiotrop citokinekkel szembeni érzékenységérõl található irodalom ellentmondó adatokat tartalmaz. E területen végzett kísérleteink új eredményei: 1. Antifungális anyagok hatása a granulocyta-macrophag kolóniaképzõ sejtek (GM-CFU) kolóniaképzésére 1.1. A vizsgált nyolc antifungális azol-származék - a fluconazol kivételével - gátolta a GM-CFU in vitro kolóniaképzését; a fluconazol még a terápiás adagok után észlelhetõ szérumszinteknél lényegesen nagyobb koncentrációban sem gátolta a kolóniák képzõdését. 1.2. E hatás tekintetében az imidazolok és a triazolok nem alkottak elkülönülõ csoportokat. Potencia sorrendjük a human GM-CFU sejtek esetében: itraconazol > saperconazol > clotrimazol > ketoconazol > miconazol > econazol > oxiconazol > fluconazol-krotonát > fluconazol-kapronát > â-fenil-propionil-fluconazol >> fluconazol volt. 1.3. A GM-CFU kolóniaképzésének gátlása összefüggést mutatott az azolok lipophilitását jellemzõ logP értékekkel, amelyek a gátló hatás potencia sorrendjéhez hasonlóan az itraconazol > saperconazol > clotrimazol esetében voltak a legnagyobbak. A vízoldékony fluconazol lipophil származékai jelentõsen toxikusabbak voltak az anyavegyületnél. 1.4. Az egér csontvelõtenyészetekben mért logIC50 adatok jó prediktív értékkel rendelkeztek a human sejt-toxicitás szempontjából. 2. â-laktamázt gátló ã-lakton származékok hatása a GM-CFU kolóniaképzésére Intézetünk új â-laktamázt gátló ã-lakton származékai az anyavegyületnél kevésbé toxikusaknak bizonyultak, a kolóniaképzést nem gátolták jelentõsen. 3. G-CSF, GM-CSF és SCF hatása akut lymphoid leukemiás betegek csontvelõi blast sejtjeire 3.1. A vizsgált myelopoetikus és pleiotrop citokinek (G-CSF, GM-CSF és SCF) - fiziológiás hatásaik alapján nem várt módon stimulálták ALL-es gyermekek leukémiás sejtjeinek kolóniaképzését. A GM-CSF volt a legkevébé hatásos, míg a G-CSF és SCF hatása között nem volt különbség. 3.2. Az öt év alatt vizsgált 13 friss ALL-es gyermek esetében a csontvelõi blast sejtek citokinérzékenysége és a maximális válasz mértéke jelentõs individuális különbségeket mutatott. 3.3. A spontán kolóniaképzést mutató csontvelõminták blast sejtjei valamennyi citokin hatására magasabb kolóniaszámokkal reagáltak, mint az exogen citokinek hozzáadása nélkül kolóniákat nem képzõk. 3.4. A G-CSF, GM-CSF és SCF kombinációi az egyes citokinekkel önmagukban nem stimulálható esetekben is képesek voltak az ALL-es blastok kolóniaképzését kiváltani. Minden esetben a hármas kombináció hatására nõtt a legtöbb kolónia. 3 3.5. Az elõbbieket ALL-es betegek citokin-kezelésénél érdemes figyelembe venni. Az in vitro kolóniaképzõdés vizsgálata segíthet az egyes betegeknél a citokinek lehetséges hatásainak elõzetes felmérésében.
Szabadon hozzáférhető
Humán herpeszvírus-8 szerológiai vizsgálata
(2001) Juhász, Attila; Gergely, Lajos; DE -- Orvos- és Egészségtudományi Centrum -- Általános Orvostudományi Kar -- Orvosi Mikrobiológiai Intézet; Gyógyszertudományok doktori iskola
A nyolcadik humán herpeszvírus létezésére utaló első 1994-es publikáció óta ugrásszerűen megnőtt a ténylegesen is létező vírus epidemiológiájával és kóroktani szerepével foglalkozó közlemények száma. A felgyülemlett ismeretanyag alapján mára evidencia, hogy a humán herpeszvírus-8 (HHV-8) a Kaposi szarkóma kialakulásában nélkülözhetetlen, de nem elégséges etiológiai faktor. A vírus egyébként felfedezését is a Kaposi szarkómának köszönheti. Pontosabban ezen betegség 1980-as 90-es években jelentkező járványszerű megjelenésének a homoszexuális közösségekben az AIDS jellegzetes betegségeként. Azóta bebizonyosodott, hogy a vírus a Kaposi szarkóma valamennyi megjelenési formájában kimutatható és az, hogy ténylegesen egy onkogén hatású vírusról van szó. Munkámban elsősorban szerológiai módszerekkel arra kerestem választ, hogy a HHV-8 milyen arányban van jelen az egészséges magyar lakosságban, illetve hogyan jellemezhetők szerológiai szempontból a vírussal összefüggésbe hozott megbetegedések. Továbbá mit tudhatunk meg a vírusfertőzés természetéről szerológiai eredményeinek áttekintésével. A hazai átfertőzöttségről nyert eredményeink, még annak ismeretében sem csupán elméleti jelentőségűek, hogy jelen tudásunk szerint a HHV-8-at csak opportunista pathogénként tartjuk számon. Az általunk végzett munka további adatokat szolgáltatott a HHV-8 és Kaposi szarkóma ismert szoros kapcsolatához. A vírust sikerrel mutattuk ki a hazai klasszikus Kaposi szarkómás betegek archivált biopsziás mintáiban. Az egy beteghez tartozó különböző mintákban a vírusnak ugyanazon variánsát mutattuk ki. Szerológiával is igazoltuk a Kaposi szarkómás betegek HHV-8 fertőzését. A véradók körében végzett szerológai vizsgálataink alapján a HHV-8 Magyarországon csak alacsony mértékben, de legalább 3,5 %-ban előfordul a populációban. A vírusellenes ellenanyagokat a pubertáskor után tudtuk a szérummintákban kimutatni. Az idősödő korral párhuzamosan a HHV-8 szeroprevalencia moderáltan emelkedik. A HHV-8 transzmissziós útjai közül a genitális és nem genitális mucosális útvonal szerepét tartjuk fontosnak a magyarországi epidemiológiai helyzet kialakításában. A férfinépesség közel háromszoros szeroprevalenciája a nőkéhez képest felveti a vírusfertőzés lefolyásának különbségét is a két nem között. Nem ismertek azonban egyelőre azok a faktorok, amelyek alapján egyértelműen prognosztizálni lehetne az egészséges vírushordozókban a betegség kialakulását. Feltehetően az anti-LANA ellenanyagok titerének prognosztikai jelentősége van a klasszikus Kaposi szarkóma kialakulásában és lefolyásában. Még ha a klasszikus Kaposi szarkóma nem is gyakori és legtöbbször nem is az életet veszélyeztető lefolyású megbetegedés, az immunszupresszióhoz társult iatrogén Kaposi szarkóma lehetősége miatt, az alacsony HHV-8 szeroprevalencia jelentősége nem lebecsülendő.
Szabadon hozzáférhető
Iszkémia/reperfúzió indukálta károsodások farmakológiai befolyásolási lehetőségei
(2003) Bak, István; Tósaki, Árpád; DE -- Orvos- és Egészségtudományi Centrum -- Gyógyszerésztudományi Kar -- Gyógyszerhatástani Tanszék; Gyógyszertudományok doktori iskola
Cardiac ischemia/reperfusion is among the most common causes of morbidity and mortality. Decreased oxygen supply and perfusion can cause serious injuries. The overall aims of our studies were to investigate pharmacological approaches capable of reducing ischemia/reperfusion induced damage. In the first part of our experiments we examined the effect of the combined treatment of FK506 (tacrolimus) and EGb 761 (standardized Ginkgo biloba extract). Our results suggest that the combination of these drugs significantly reduces arrhythmias and improves postischemic heart function. The combined therapy could enable to use FK506 in subtoxical doses. This suggests that pharmaceutical interventions incorporating both classes of drug may provide a new and powerful approach to management of ischemic injury associated with heart disease and surgical intervention. It is a general clinical process to use NO in treatment of ischemic heart diseases. Henceforth in the second part of our experiment we studied the role of an other gaseous endogenous monoxide, carbon monoxide, produced by heme oxygenase in prevention of reperfusion induced arrhythmias. Our results indicate that production of endogenous CO significantly decreased in hearts developed ventricular fibrillation. In hearts perfused with PBN, a significant increase in endogenous CO production via the HO-1 mRNA expression was observed, and with the elevation of endogenous CO production, the development of VF was not recorded during reperfusion. Thus, our findings suggest that pharmacological stimulation of the expression of HO-1 could prevent the development of reperfusion-induced arrhythmias. Our last experiments were planed to reveal the way of inhibition of ischemia/reperfusion induced apoptosis. A number of cascade mechanisms have been identified in the induction or inhibition of apoptosis but caspases play a crucial role in this process. Drugs capable of influencing apoptosis are of great importance concerning therapeutic treatment. The most useful method for inhibition of apoptosis could be the inhibition of its universal effectors: the caspases. Both our results and publications of other groups suggest that caspase inhibitors may function as potent agents in treatment of acut ischemic diseases, although it must be noted that apoptosis occurs continuously and almost in all of our organs consequently general inhibition of apoptosis may cause serious clinical injuries.
Szabadon hozzáférhető
Az aspergillus nidulans gomba laktóz és galaktóz anyagcseréjének jellemzése és szabályozása
(2003) Fekete, Erzsébet; Karaffa, Levente; Szentirmai, Attila; DE -- Természettudományi Kar -- Mikrobiológiai és Biotechnológiai Tanszék; Gyógyszertudományok doktori iskola
Tanszékünkön a megalakulás óta folynak kutatások a fermentációs ipar szempontjából jelentős mikrobiológiai problémák tudományos igényű magyarázatára. A számos lehetőség közül végül a fonalas gombák élettani, biokémiai és genetikai tanulmányozása nemesedett tanszéki kutatási programmá. Az Aspergillus nidulans-t (teleomorf: Emericella nidulans) egy szisztematikus keresés eredményeként „tették meg” a tömlősgombák (Ascomycota) modellszervezetének a XX. század negyvenes éveiben. Ennek több oka volt: (a) a faj minimál táptalajon, vagyis egyetlen szerves szénforráson, nitrogénforráson, néhány egyszerű són és nyomelemen is képes teljes életciklusát befutni, (b) szinte minden szén- illetve nitrogénforrást képes asszimilálni, lehetővé téve az anyagcsere teljes vertikumának vizsgálatát, (c) életciklusának döntő részében haploid, azonban stabil diploid állapot is kialakítható, (d) nagy mennyiségben képez vegetatív, egymagvú konídiospórákat, s mivel ezek eltérő színűek lehetnek, a különböző genotípusú törzsek szabad szemmel is elválaszthatók, (e) könnyen képez aszkospórákat tartalmazó kleisztotéciumokat is (ivaros szaporodás), ami a kettős mutánsok kialakítását könnyíti meg. A fentiek miatt világszerte rengeteg kutatócsoport vizsgálja az A. nidulans-t, aminek természetes következménye lett az óriási számú mutáns (Clutterbuck 1997), plazmid- és génkonstrukció, melyek a „community”-hez tartozó laborok között szívességi alapon keringenek. További kutatási és technikai lehetőséget jelent az A. nidulans genom teljes szekvenciájának ismerete (8 kromoszóma, 31 Mb). Munkacsoportunk, mely korábban nagy termelőképességű, imperfekt Penicillium és Acremonium chrysogenum törzsekkel foglalkozott, 2000-ben kezdte el az A. nidulans kutatását. Ennek alapvető oka a fenti β-laktám termelők és az A. nidulans anyagcseréje közötti hasonlóság volt (Arst és Penalva 2003). Úgy gondoltuk, az ipari mikrobiológia fontos kérdéseinek A. nidulans-on történő vizsgálata jobb, alaposabb magyarázatokat eredményez majd, mintha a kevésbé ismert biológiájú termelői törzsekkel tennénk ugyanezt. Ezen megközelítés első eredményeit tartalmazza ez a dolgozat, melyben a laktóz és galaktóz anyagcsere általunk feltárt tulajdonságait és szabályozását részletezzük. Ahogy az a tudományban lenni szokott, az eredmények számos új kérdést is felvetnek; ennek ellenére úgy érezzük, sikerült néhányat megismernünk egy régi, de máig jelentős fermentációs ipari szénforrás, a laktóz lebontásának „titkai” közül.
Szabadon hozzáférhető
A kitinolítikusenzimek és a szabadgyökök szerepe szerepe a Penicillium Chrysogenum gomba autolízisében
(2003) Sámi, László; Pócsi, István; Gyógyszertudományok doktori iskola; DE -- TTK -- Mikrobiológiai és Biotechnológiai Tanszék
1. In vivo enzim-gátlással igazoltam, hogy a szénlimitált, öregedő P. chrysogenum tenyészetekben a kor-függő kitinázok jelentős szerepet játszhattak a gomba autolízisében és fragmentációjában. Az allózamidin nemcsak a pelletek szétesését és az autolízist késleltette, de megakadályozta a túlélő képletek glükózpótlást követő újracsírázását is. 2. A kitináz-inhibítor jelenlétében a sejtek kitintartalma nőtt, metabolikus aktivitása és vitalitása pedig változatlan maradt. Az allózamidin antifungális hatása az autolizáló P. chrysogenum tenyészetekre fungisztatikus volt, nem pedig fungicid. 3. Az exponenciálisan növekvő és öregedő tenyészetek eltérő allózamidinérzékenységgel rendelkeztek, ami korral változó (állapotú és lokalizációjú) kitinolítikus enzim(ek) jelenlétére utalhat. 4. Feltérképeztem az öregedő tenyészetek redox státuszának, és GSH anyagcseréjének változásait. A különböző növekedési fázisok alatt mind a glutation metabolizmust, mind a reaktív oxigén formák (ROS) képződését számos endogén és exogén faktor befolyásolhatta. A dioxigén kizárási elmélet ezért csak korlátozottan volt érvényes a vizsgált törzs esetében, és nem lehetett szilárd, egyértelmű ok-okozati kapcsolatba hozni a tenyészetekben megfigyelt redox állapotokat, ROS szinteket és morfológiai változásokat. 5. A P. chrysogenum exponenciális növekedési fázisát intenzív légzés, magas intracelluláris ROS szintek és jelentős antioxidatív enzim-aktivitások jellemezték. A képződő szabadgyökök fő forrása ekkor a légzés mellett a GOX aktivitása lehetett. Az öregedő, glükóz-pótolt tenyészetekben az intracelluláris ROS emelkedése viszont főként a citokróm-függő mitokondriális légzésnek volt tulajdonítható. A GOX és kataláz aktivitások indukálhatósága kor-függőnek mutatkozott. 6. Az exponenciális fázisban a magas kataláz, GR és GPx aktivitások, az öreg, kriptikus növekedési fázisú tenyészetekben pedig a SOD és cianid-rezisztens légzés voltak az antioxidatív védelem fő elemei. 7. A P. chrysogenum poszt-autolítikus tenyészeteiben megfigyelt, Harman szabadgyökös öregedési elméletével („Free radical theory of ageing”) jó egyezést mutató jelenségek alapján elsőként használtuk ezen folyamatokra az „öregedés” fogalmát. 8. Ipari méretű fermentációkban a sejten belüli GSH-készlet csökkentése, és ezáltal a β-laktám szintézis fokozása a penicillin-prekurzor POA glutation-függő detoxifikációja révén gyakorlatilag kivitelezhetetlennek tűnt. 1. The in vivo enzyme inhibitions justified the role of age-related chitinases in the process of autolysis and fragmentation in carbon-limited, ageing P. chrysogenum cultures. The substrate-analogue inhibitor allosamidin did not only hinder the breakup of pellets and onset of autolysis, but also prevented the surviving fragments from new germination after glucose re-supplementation. 2. In the presence of this chitinase inhibitor the chitin content of the fungal cell wall increased, while the metabolic activity and vitality of the mycelia reamined unaffected. The antifungal effect of allosamidin on autolysing P. chrysogenum cultures was fungistatic rather than fungicidal. The young, exponentially growing and ageing cultures showed remarkably different sensitivity to allosamidin, which could be indicative of chitinase isoenzymes with different localisation and/or enzymological status as a function of time. 3. Changes in the redox status and glutathion (GSH) metabolism of ageing P. chrysogenum strains as a function of time have been registered. During the different growth phases both the GSH levels and the formation of reactive oxygen species (ROS) were influenced by several exogenous and endogenous factors. Hence, the dioxygen avoidance theory was appliacble only with certain restrictions, and no strict, causal correlation was found between the observed redox changes, ROS levels and morphology of the cultures. 4. The exponential growth phase of P. chrysogenum was characterised by intensive respiration, high intracellular ROS levels and remarkable antioxidative enzyme-activities, where the main source of ROS generation was most probably the high glucose oxidase (GOX) activity. On the other hand, in senescent, carbon-supplemented cultures, the increase of intracellular ROS was due to the cytochrome-dependent mitochondrial respiration. The inducibility of both GOX and catalase activities appeared to be age-dependent. 5. In the exponential growth phase high catalase, glutathion reductase and peroxidase activities, while in the cell death and cryptic growth phases, high superoxid dismutase and alternative oxidase activities could be key elements of the antioxidative defense system. 6. The events observed in post-autolytic P. chrysogenum cultures were in good accordance with Harman’s free radical theory of ageing; accordingly, we were the first recommending to use the term “ageing” to describe these physiological changes in post-autolytic cultures. 7. In large-scale, industrial fermentations, the applicability of the depletion of the intracellular GSH pool via GSH-dependent detoxification of the penicillin-precursor phenoxyacetic acid (POA) in order to increase penicillin yield and productivity seemed rather unlikely.
Szabadon hozzáférhető
A TT vírus (TTV) előfordulási gyakorisága és a fertőzés patológiai jelentősége
(2004) Szládek, Györgyi; Gergely, Lajos; DE -- Orvos- és Egészségtudományi Centrum -- Általános Orvostudományi Kar -- Orvosi Mikrobiológiai Intézet; Gyógyszertudományok doktori iskola
I. A TT vírus 1. genocsoportba tartozó variánsai szignifikánsan nagyobb arányban fordulnak elő vesetranszplantáción átesett betegek vérében, mint a hasonló korú és nemi összetételű egészséges populációban (pχ2.<0,00001). Az össz-TTV (1.-5. genocsoport) előfordulási aránya viszont nem különbözik szignifikánsan a két csoport esetében. II.Vesetranszplantált betegek esetében az 1. genocsoportba tartozó TT vírussal való fertőzöttség tartós, a vírus eliminálódása illetve új fertőzés megjelenése ritka esemény. A tartós fertőzést egy-egy beteg esetében a vírus azonos variánsa okozza, míg az egyes betegekből izolált TTV variánsok nukleotidszekvenciája egymástól nagy mértékben különbözik. III. A gége különböző tumoros megbetegedéseiben szenvedő betegek tumorszöveteiben tapasztalt össz-TTV-fertőzöttség (1.-5. genocsoport) nem tért el szignifikánsan az egészséges egyének szájnyálkahártyájában tapasztalt fertőzöttségtől. A gége laphámsejtes karcinómájában szenvedő betegek esetében, ha a tumoros szövetekben az 1. genocsoportba tartozó TTV-fertőzés HPV fertőzéssel társul, szignifikánsan rosszabb a betegek tumprprogresszió-mentes túlélése, mint a csak az egyik vírussal fertőzött, illetve a vírusmentes betegek esetében (p<0,0001).
Szabadon hozzáférhető
A humán papillomavírusok prognosztikai szerepe a méhnyak rákmegelőző elváltozásaiban
(2004) Szőke, Krisztina; Kónya, József; DE -- Orvos- és Egészségtudományi Centrum -- Általános Orvostudományi Kar -- Orvosi Mikrobiológiai Intézet; Gyógyszertudományok doktori iskola
A humán papillomavírusok (HPV) magas kockázatú csoportjába tartozó (geno)típusok onkogenitásában megnyilvánuló különbségeket vizsgáltuk klinikai epidemiológiai tanulmányban. A súlyos fokú intraepithelialis neoplasiák (CIN2, CIN3, carcinoma in situ) kockázatát P3-as citológiai atípia 16,2-szeresre (CI95: 3,9-66,6), a magas kockázatú HPV fertőzés 76,8-szorosra (CI95: 23,7-249,5), a 35 év feletti életkor pedig 1,99-szeresre (CI95: 1,26-3,16) növelte. Többszörös HPV fertőzést 12,7%-ban észleltünk, azonban a többszörös fertőzések onkológiai kockázata (RR: 49,5, CI95: 12,2-201,7) nem különbözött szignifikánsan az egyetlen típus által okozott fertőzésekétől (RR: 85,6, CI95: 26,2-279,3). A tipizálással meghatározott genotípusokat három, az irodalmi adatok alapján egymástól eltérő csoportba osztottuk: 1.: HPV16/18, 2.: HPV45/52/56, 3.: HPV31/33/35/51/58. Az első csoport onkológiai kockázata 119,1-szeres (CI95: 36,2-390,9), a másodiké 44,4-szeres (CI95: 9,8-201,0), a harmadiké 39,7-szeres (CI95: 10,9-144,8) volt. A relatív kockázatok aránya az invazív carcinomában előforduló típusok között nem haladta meg a 3-szoros értéket, ami diagnosztikai és prognosztikai szempontból szükségtelenné teszi a további tipizálást a magas kockázatú csoporton belül. A virális kópiaszámra jellemző hibridizációs szignál erősségét a minta DNS tartalmára standardizáltuk és megállapítottuk, hogy a Hybrid Capture HPV teszt detektálási küszöbértéke fölött a vírusterhelés mértékéből prognosztikai következtetéseket nem lehet levonni. A vírusterhelés egyébként független volt a többi vizsgált kockázati tényezőtől, így a HPV típustól is. A magas kockázatú HPV típusok mellett a CIN kifejlődésének kockázatát gazdaszervezeti és mikrobiális kofaktorok fokozhatják. A gazdaszervezet részéről az IL-10 promóter -1082 helyzetű polimorf nukleotidjának (nt-1082 A/G) szerepét vizsgáltuk. A HPV fertőzés talaján kialakuló citológiai atípiában az nt-1082 genotípusok eloszlása nem különbözött a kontroll csoporttól (p=0,70) és nem befolyásolta a CIN kockázatát sem (AA: ref, AG: RR=1,11 [CI95: 0,59-2,08], GG: RR=0,62 [CI95: 0,25-1,50]). Ugyanakkor a HPV-negatív citológiai atípiára kisebb volt a hajlama a non-AA genotípusoknak, amelyeket magasabb IL-10 termelő képesség jellemez (esélyhányadosok AA: ref. AG=0,56 [CI95: 0,31-1,02], GG=0,27 [CI95: 0,11-0,63]). Adataink alapján az IL-10 promóter nt-1082 polimorfizmusa nem befolyásolja a cervikális carcinogenezist, de befolyásolhatja a HPV-től független hámdiszpláziák kialakulását.
Szabadon hozzáférhető
Az iszkémiás szívizomkárosodás felépülésének elősegítése farmakológiai beavatkozásokkal
(2004) Juhász, Béla; Tósaki, Árpád; Vecsernyés, Miklós; DE -- Orvos- és Egészségtudományi Centrum -- Gyógyszerésztudományi Kar -- Gyógyszerhatástani Tanszék; Gyógyszertudományok doktori iskola
A szívizom IS/RE egyike a kardiális morbiditás és mortalitás általános okozóinak. A szív csökkent oxigénellátása és reperfúziója súlyos klinikai következményekkel járhat. Vizsgálataink során az iszkémia majd a reperfúzió indukálta károsodások farmakológiai befolyásolási lehetőségeit vizsgáltuk. Kísérleteink első részében az α-MSH hatását vizsgáltuk. Eredményeink alapján elmondhatjuk, hogy a 200 μg/ttkg ill. 400 μg/ttkg α-MSH előkezelés szignifikáns javulást okozott a posztiszkémiás szívfunkciókban, az infarktusos terület nagyságának visszaszorításában ill. az apoptózis gátlásában. Az α-MSH alacsonyabb koncentrációja (40 μg/ttkg) szignifikáns javulást nem okozott a posztiszkémiás károsodások megelőzésében. Az α-MSH jelentősége endogén hatása révén, egy új gyógyszerfejlesztésben nyilvánulhat meg. Kísérleteink második részében arra szerettünk volna választ kapni, hogy a PC jótékony hatásai kifejeződnek-e már előzően beteg (hiperkoleszterinémiás) szívekben. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a 3XPC ill. a 4XPC szignifikáns mértékben rontotta a posztiszkémiás szívfunkciókat, az infarktusos terület nagyságának kiterjedését ill. az aritmiák előfordulásának gyakoriságát. HC-ás állatokban elmondhatjuk, hogy a PC jelensége csak az ép (egészséges) szívszövetet képes megvédeni a hosszú idejű iszkémiától. A beteg miokardium tehát nem adaptálódik a PC-hoz. Kísérleteink harmadik részében a SSZK hatásait vizsgáltuk. A 100 mg/ttkg ill. a 200 mg/ttkg SSZK kedvezően befolyásolta a posztiszkémiás szívfunkciókat, csökkentette az infarktusos terület nagyságát, csökkentette a szívben mérhető MDA koncentrációt. A SSZK „scavanger” aktivitásának bizonyítására in vitro kísérleteinkben a nagyobb dózisok alkalmazása szignifikáns mértékben csökkentette a szuperoxid-anion és a hidroxil szabadgyök képződését ill. maradékmennyiségét. Az 50 mg/ttkg SSZK szignifikáns eltéréseket nem okozott a kontroll csoporthoz képest. A SSZK vizsgálati eredményei egyértelműbb választ adnak a „Francia-paradox” kérdésének megértése ill. ebben az esetben is fennállhat az új gyógyhatású készítmény fejlesztésének a lehetősége.
Szabadon hozzáférhető
A szívizom iszkémiás/reperfúziós károsodásai
(2004) Szendrei, Levente; Tósaki, Árpád; DE -- Orvos- és Egészségtudományi Centrum -- Gyógyszerésztudományi Intézet -- Gyógyszerhatástani és Biofarmácia Tanszék; Gyógyszertudományok doktori iskola
A szívizom iszkémia/reperfúzió egyike a morbiditás és mortalitás általános okozóinak. A csökkent oxigénellátás és perfúzió súlyos klinikai következményekkel járhat. Vizsgálataink során az iszkémia/reperfúzió indukálta károsodások farmakológiai befolyásolási lehetőségeit vizsgáltuk genom és a mitkondriális eredetű génexperssziós változások figyelembevételével izolált patkány és egérszíveken. Megállapítottuk, hogy: - A diabéteszes szívizom másképp reagál a miokardiális károsodásokra, mint a nem diabéteszes. - Kísérleteinkben az arrhythmogén mechanizmusokra vonatkozólag nem tapasztaltunk jelentős mértékű változást a COXBIII és ATPS6 mRNS expresszióval kapcsolatban az iszkémia/reperfúziónak kitett diabéteszes és nem diabéteszes csoport között. - Az általunk vizsgált gének expressziója növekedett 30 perc iszkémiát követően reperfúzió indukálta fibrilláció során jelentős mértékű downregulációt tapasztaltunk. - Abban az esetben, ha kamrafibrilláció nem alakult ki, nem tapasztaltuk a vizsgált mRNS expressziójának csökkenését. - Kísérleteinkben a reperfúzió indukálta VF kialakulása jelentős mértékben függött a COXBIII és az ATPS6 expresszió downregulációjától. - Eredményeink alapján feltételezhető, hogy a vizsgált gének mRNS és protein expressziójának farmakológiai stimulálásával a reperfúzió indukálta VF kialakulása megelőzhető. Munkánk második részében arra törekedtünk, hogy még közvetlenebb bizonyítékokat szerezzünk a HO-1 által termelt endogén CO szerepéről, a reperfúzió indukálta kamrafibrillációk kialakulásának megelőzésében. Főbb megállapítások: - A K.O. állatokból izolált szívek érzékenyebbek voltak az iszkémia/reperfúzióra, rosszabb posztiszkémiás szívfunkciókat mutattak, valamint reperfúzió során, minden esetben fibrilláltak. - Az infarktusos terület nagysága jelentős mértékben nagyobb volt a HO-1-/- homozigóta csoportban, mint a vad típusú, illetve a heterozigóta csoportokban. - Ez a növekedés az infarktusos terület nagyságában összefüggésbe hozható emelkedett miokardiális Na+ és Ca2+, valamint csökkent K+ koncentrációkkal. - Iszkémia/reperfúziós inzultust követően a HO-1 mRNS és protein nagymértékű downregulációját, valamint az enzim aktivitás csökkenését tapasztaltuk mind a fibrilláló vad típusú, mind pedig a fibrilláló heterozigóta szívek esetében. - Aerob perfúziónak kitett HO-1-/- szívekben nem tudtuk detektálni sem a HO-1 mRNS-t, sem pedig annak proteinjét. - A celluláris CO termelés mérésével közvetlen bizonyítékokat szolgáltattunk, hogy a tapasztalt pozitív hatások a HO-1 mRNS indukción keresztül, az emelkedett endogén CO termelésnek tulajdonítható. - Mindezek alapján feltételezhető, hogy a HO-1 mRNS expresszió farmakológiai stimulálása révén a reperfúzió indukálta kamrafibrillációk kialakulása kivédhető.
Szabadon hozzáférhető
A penicillium chrysogenum gomba által termelt antifungális fehérjék
(2004) Leiter, Éva; Pócsi, István; Pusztahelyi, Tünde; Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum -- Általános Orvostudományi Kar; Gyógyszertudományok doktori iskola
1. A Penicillium chrysogenum kis móltömegű fehérjéje (PAF): A Penicillium chrysogenum NCAIM 00237 ipari penicillin-termelő törzs szacharóz és nitrát tápközegben kis móltömegű antifungális hatású fehérjét (PAF) termel. A PAF a szenzitív gombákon, így az általunk vizsgált Aspergillus nidulanson hiperpolarizációt indukál, amely a PAF-vel történő inkubáció 40. percében már kimutatható. A PAF minden bizonnyal G-proteinnel kapcsolt jelátviteli útvonalon fejti ki hatását, amelyet G-proteinben sérült Aspergillus nidulans mutánsokkal és guanidin nukleotid analógok használatával bizonyítottunk. A PAF reaktív oxigénformák akkumulálódását indukálja az Aspergillus nidulans mitokondriumaiban, amely a mitokondriumok dezintegrációjához vezet (Dr. Florentine Marx és munkatársai). A PAF programozott sejthalált okoz Aspergillus nidulansban, amely a DNS fragmentációjával, a sejtmag töredezésével, a sejtmembrán kifordulásával jellemezhető. A sejtmembrán fodrosodása és mikrovezikulák, vakuólumok megjelenése szintén megfigyelhető PAF hatására (Dr. Florentine Marx és munkatársai). A PAF nem vált ki gyulladást humán vérből származó sejteken, sem a TNF-, sem az IL-6, illetve IL-8 szintje nem növekszik PAF kezelés hatására. Munkatársaink megfigyelései szerint a PAF nem volt citotoxikus vaszkuláris endotélsejteken, ideg-és izomsejteken, ami valószínűleg lehetővé teszi ennek a fehérjének a biztonságos felhasználását humán terápiás és mezőgazdasági növényvédelmi célokra. 2. A Penicillium chrysogenum glükóz oxidáza (GOX): A Penicillum chrysogenum NCAIM 00237 törzs szacharóz és nitrát tápközegben egy nagy móltömegű, antimikrobiális enzimet, glükóz oxidázt termel, amely legnagyobb aktivitással a fermentáció 72. órájában figyelhető meg. A glükóz oxidáz móltömege eltér más Penicillium fajokból származó enzimekétől, de kinetikai paraméterei nagy hasonlóságot mutatnak azokéval. Az általunk izolált enzim már 40 μg/ml-es koncentrációban alkalmazva is hatékonynak bizonyult az élesztők és fonalas gombák széles spektrumával szemben, de a tesztelt gombák GOX-érzékenysége eltérő mértékű. A GOX-érzékenység egyértelműen a különböző gombák fajspecifikus antioxidatív védekező képességének a függvénye. A GOX nem tapad ki a célsejtek sejtfalához és a GOX/kataláz rendszerben levő kis mennyiségű steady-state H2O2 koncentráció sem magyarázza a GOX nagy mértékű antimikrobiális hatását. Minden bizonnyal a két enzim az oldott oxigén gyors eliminálása révén olyan anaerob miliőt teremt, amely másodlagos antimikrobiális hatást eredményez.
Szabadon hozzáférhető
Az oxidatív stressz indukálta gének szerepe és jelentősége a miokardiális iszkémia/reperfúzió során
(2004) Turóczi, Tibor; Tósaki, Árpád; DE -- Orvos- és Egészségtudományi Centrum -- Gyógyszerésztudományi Kar -- Gyógyszerhatástani Tanszék; Gyógyszertudományok doktori iskola
Az iszkémia/reperfúzió mindennapos problémát jelent szívsebészeti illetve trombolitikus eljárások során, amikor a hosszabb iszkémiás peridust követő hirtelen perfúzió okozta energia-felszabadulás szabadgyök-képződést és súlyos vezetési zavarok kialakulását eredményezi. Ezért lényeges a folyamat lépésinek ismerete, ami hasznos lehet a gyógyszeres terápia megtervezésében és végrehajtásában. A disszertáció három fő részben foglalkozik a szabadgyök indukálta kardiális károsodások jelenségével. Az első részben a HFE génmutáció és a vasterápia közötti összefüggés fontosságát vizsgáltuk, különös tekintettel a szabadgyök képződés folyamatára. Megállapítottuk, hogy a diéta vastartalma szoros korrelációt mutat az iszkémia/reperfúzió indukálta kardiális károsodások mértékével, amit az infarktusos terület nagysága és az apoptótikus sejtek számának emelkedése és a kontraktilis funkciók gyengülése kísér. Az antioxidáns enzimstátusz vizsgálata rámutatott arra, hogy ezek aktivitása lecsökkent a HFE KO egerek szívében a vasterápia következtében. Vizsgálva a nem heme-hez kötött Fe2+ depozicióját, igen magasnak találtuk az HFE KO egerek szívszövetében, alátámasztva a fent említett hipotézist. A második fejezet a Trx redox protein protektív hatásával foglalkozik. Transzgenikus egerek felhasználásával bizonyítottuk, hogy a Trx hatékony volt az iszkémia/reperfúzió indukálta celluláris károsodás kivédésében, melyet a csökkent nagyságú infarktusos terület, mérséklődött apoptótikus sejtelhalás, javult posztiszkémiás funkciók egyértelműen bizonyítanak. A Trx expressziója CDDP-vel történő előkezeléssel gátolható volt, amely az általa okozott előnyös hatásokat megszüntette patkányszíven végzett kísérletekben. A dolgozat harmadik része a STAT5A és STAT6 szignáltranszdukciós proteinek prekondicióban betöltött szerepét vizsgálta. Eredményeink azt mutatják, hogy a STAT5A rendelkezik meghatározó szereppel az iszkémiás prekondicióban, amely valójában Src tyrozin és Jak2 kináz révén valósul meg. Foszforiláz inhibitorok alkalmazása bebizonyította, hogy mind az Src illetve Jak2 indukálta STAT5A aktiváció gátolható, melyet a prekondiciós védőhatásának elmaradása kísér. STAT5A KO egerek megnövekedett infarktusos területet, és emelkedett apoptótikus sejtszámot mutattak. STAT6 KO egerekkel történő kísérletekben a STAT6 protein prekondicióban foszforilálódott, azonban ennek háttere ismeretlen volt. A dolgozat negyedik része hemoxigenáz enzim, valamint mitokondriális citokróm oxidáz és ATPáz ventrikuláris fibrilláció elleni hatékonyságát igyekezett feltárni. A mitokondriális enzimek (COXBIII, ATPáz 6) protektív sajátosságainak vizsgálata azokat a tényeket erősítheti meg, hogy az oxidatív foszforilációs kaszkád számos tagja anti-arrhythmogén tulajdonsággal rendelkezik, mely farmakológiai befolyásolása előnyös lehet a diabetogén szívekben gyakran előforduló kamrai fibrillációkkal szemben. Az iszkémia/reperfúzió útján történő kísérleteink során a HO-I KO. szívek érzékenyebben reagáltak az iszkémia/reperfúzióra, amit posztiszkémiás szívfunkciók rosszabbodása jellemzett, valamint reperfúzió során, minden esetben fibrilláltak. Ezek az eredmények bizonyíthatják azokat a teóriákat, hogy a hemoxigenáz-1-nek fontos szerepe van a miokardium fiziológiájának megtartásában, vagy helyreállításában az által, hogy megvédi a szívizmot az iszkémia/reperfúzió indukálta károsodásoktól. Eredményeink azt mutatják, hogy bizonyos gének fontos szerepet töltenek be az iszkémia/reperfúzió indukálta celluláris károsodások elhárításában, illetve a prekondicióban, mint védekezési mechanizmus létrejöttében. A gének gyakorlati felhasználását és génterápiás alkalmazását azonban jelen tudományos ismereteink még nem teszik lehetővé.
Szabadon hozzáférhető
Myeloprotective effects of rosiglitazone, an insulin sensitizer, on 5-fluorouracil-induced toxicity
(2005) Djazayeri, Katayoun; Benkő, Ilona; DE -- Orvos- és Egészségtudományi Centrum -- Általános Orvostudományi Kar -- Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet; Gyógyszertudományok doktori iskola
Antineoplastic therapy-associated hematopoietic toxicity often results in neutropenia, anemia and thrombocytopenia. Neutropenia specifically has been shown to force dose reductions, cause treatment delays in subsequent chemotherapy cycles, lead to increased opportunistic infections and ultimately reduce survival. Insulin promotes survival of hematopoietic progenitors in vitro. We studied effect of insulin on granulopoiesis in vivo in mice. However the use of insulin in vivo is impractical therefore it is much more convenient to use an agent with similar properties and more moderate metabolic effects such as insulin sensitizers namely rosiglitazone. Our new results: 1. Although insulin is widely used to support colony formation in cultures of hematopoietic progenitor cells, its effects regarding hematopoiesis in vivo have not been documented. Insulin had no effects on colony formation of CFU-GM in healthy bone marrow, but it can preserv more progenitor cells in damaged marrow. 2. An insulin sensitizer drug, namely rosiglitazone in insulin-sensitizing dose had similar effects on normal and damaged bone marrow than insulin. 3. Rosiglitazone pre-treatment accelerated recovery of 5-fluorouracil-damaged bone marrow. Consequently neutropenia was milder. 4. G-CSF, the recently used agent supporting bone marrow regeneration, prior to chemotherapy actually may worsen the toxic effects on bone marrow. In contrast to these observations concurrent use of rosiglitazone with 5-FU repeatedly during 7 consecutive days did not unfavourably influence the population of the CFU-GM progenitor cells. 5. The accelerated recovery based upon a decreased susceptibility of CFU-GM progenitors to 5-FU-toxicity by the end of the 5-day rosiglitazone pre-treatment. 6. Myeloprotection was partly due to direct effects on progenitors, regarding similar effects were observed in the in vitro bone marrow cell cultures than in vivo. 7. In vitro rosiglitazone’s beneficial effects were neutralized by a peroxisome-proliferator-activated receptor gamma (PPARγ) antagonist. 8. Rosiglitazone‘s beneficial modifying effect was observed in the similar dose range on the human progenitor cells than on the murine CFU-GM. Thus rosiglitazone might be a real alternative to the existing myeloprotective drugs in the future but further studies are warranted to evaluate the optimal treatment schedules.
Szabadon hozzáférhető
Humán papillomavírus genomi régiók funkcionális vizsgálata
(2005) Murvai, Melinda; Gergely, Lajos; Veress, György; DE -- Orvos- és Egészségtudományi Centrum -- Általános Orvostudományi Kar -- Orvosi Mikrobiológiai Intézet; Gyógyszertudományok doktori iskola
1. A HPV16 genom szabályozó régiójának (LCR) cervix carcinomából izolált, természetes deléciós variánsaiban a deléciók mellett GRE, TEF-1 és NF1 kötőhelyeket érintő pontmutációkat is találtunk (a HPV16 referencia-szekvenciájához viszonyítva), ezek a báziscserék azonban a teljes LCR-t tartalmazó klónokban is megjelentek. A deléciók az LCR-ben a szövetspecifikus enhancert és az YY1-, illetve a CDP/Cut-dependens silencer régiót érintették. Az ázsiai-amerikai variáns szabályozó régiójának transzkripciós aktivitása (33LCR) magasabbnak bizonyult, mint az európai variánsoké (pt16LCR, 936LCR). A deléciós variánsok transzkripciós aktivitása általában alacsonyabb volt, mint a teljes LCR-t tartalmazó variánsé. Egy deléciós variánsnál (33LCRΔ2) viszont nem várt, viszonylag magas transzkripciós aktivitást tapasztaltunk annak ellenére, hogy a mutáció a teljes ismert ehancert, illetve a represszor hatású YY1 és CDP/Cut faktorokra specifikus szekvenciákat is érintette. Ezek alapján feltételezhető, hogy a HPV16 LCR 5’ végén egy eddig nem definiált enhancer elem helyezkedik el. 2. A HPV16 E7 fehérje a biológiailag aktív retinoblasztoma proteint expresszáló NIH/3T3 egér eredetű embrionális fibroblaszt sejtekben szignifikánsan csökkentette a TGF-β2 promóter transzkripciós aktivitását. A gátló hatásért felelős régió a TGF-β2 promóterében 528 és 251 bp között helyezkedik el. 3. A HPV16 E6 proteinje enyhén aktiválta a TGF-β2 promóterét. Ez a hatás független volt a p53 tumorszuppresszor protein jelenlététől, illetve hiányától, és valószínűleg a TGF-β2 promóterében jelenlévő TATA boxon keresztül valósul meg. Az E7 gátló hatása csak a retinoblasztoma fehérjétől függ, a másik két pocket proteintől (p107, p130) nem, és nem befolyásolja szignifikánsan az E7 kazein kináz II foszforilációs helyének és cink-ujj struktúrájának épsége sem. Mivel az E2F1 transzkripciós faktor hasonló mértékben gátolta a TGF-β2 promóterét, mint az E7 onkoprotein, feltételezhető, hogy a HPV16 E7 fehérjéje az E2F1 Rb/E2F komplexből történő felszabadítása révén fejti ki gátló hatását.
Szabadon hozzáférhető
A p16ink4a és p14arf tumor-szuppresszor gének genetikai és promóter metilációs változásainak szerepe a CML progressziójában és az EBV-fertőzött B-sejtek tumorgenezisében
(2005) Nagy, Etelka; Beck, Zoltán; DE -- Orvos- és Egészségtudományi Centrum -- Általános Orvostudományi Kar -- Orvosi Mikrobiológiai Intézet; Gyógyszertudományok doktori iskola
1. Megállapíthatjuk, hogy a CML progressziójában alapvető szerepe van a p16INK4A és p14ARF tumor-szuppresszor gének genetikai és epigenetikai úton való inaktivációjának. 2. Nagyobb genetikai aberrációt, deléciót és a 9-es kromoszómát érintő citogenetikai eltérést nem találtunk. A CML akcelerált fázisában a 30 minta közül p16INK4A 1. exonjában 10, 2. exonjában 11, p14ARF 1. exonjában pedig 3 esetben mutattunk ki heterozigóta mutációt. Két mutációs forrópontot azonosítottunk a p16INK4A 1. exon 35. (Ser→Ile) és a 2. exon 80. kodonjában (Glu→Glu). 3. A p16INK4A gén 12, a p14ARF gén promótere szintén 12 AF-ú betegnél volt metilált. A két gén együttes metiláltságát 10 esetben figyeltük meg. 4. Mivel az EBV-mentes BL sejtvonalak metilációs mintázata nem különbözött jelentősen az EBV-pozítiv mintákétól, feltehetőleg a p16INK4A/p14ARF gének metilációjának kiváltásában nem elsődlegesen az EBV látens fehérjéi játszanak szerepet. 5. Három BL sejtvonalban azonosítottunk heterozigóta mutációt a p16INK4A 1. és 2. exonjában. Valamennyi vizsgált EBV-negatív és pozitív BL sejtvonalban p16INK4A promóter metilációt tudtunk kimutatni. Ezzel szemben egyik BL kultúrában sem találtunk p14ARF promóter metilációt. A korábban kialakított LCL-ek nagy részében mindkét gén promóterének együttes metilációját figyeltük meg. A de novo kialakított LCL-ekben és normál B-limfocitákban a p16INK4A és a p14ARF gén nem volt metilált. 6. Vizsgálati eredményeink alapján, a p16INK4A/p14ARF promóterek metilációja fontosabb mechanizmus lehet a tumor progressziójában és az immortalizációban. 7. A B-sejtek tumorgenezise egy többlépcsős folyamat, melynek csak egy későbbi stádiumában játszik szerepet az INK4A/ARF gén inaktiváció.
Szabadon hozzáférhető
Candida inconspicua klinikai izolátumok azonosítása és érzékenységének vizsgálata flukonazol, amphotericin B, 5-fluorocitozin és caspofungin iránt
(2005) Majoros, László; Szabó, Béla; DE -- Orvos- és Egészségtudományi Centrum -- Általános Orvostudományi Kar -- Orvosi Mikrobiológiai Intézet; Gyógyszertudományok doktori iskola
1. A hagyományos diagnosztikai módszerek nem bizonyultak elegendőnek a C. inconspicua és a C. norvegensis klinikai izolátumok biztonságos elkülönítésére. Az általunk alkalmazott módszer, a rDNS PCR-el történő amplifikálása, majd a kapott DNS-daraboknak restrikciós enzimmel történő hasítása segítségével a két faj gyorsan és biztonságosan elkülöníthető egymástól. 2. In vitro eredményeink alapján a C. inconspicua flukonazol (FLU) iránti csökkent érzékenysége bizonyított, így terápiás alkalmazása ellenjavallt. 3. A C. inconspicua törzsek amphotericin B (AMB) iránti minimális gátlási koncentráció (MIC) és minimális fungicid koncentráció (MFC) értékei megközelítik, illetve meghaladják a klinikailag még hatásosnak elfogadott határértéket, így az AMB monoterápia alkalmazása a C. inconspicua fertőzések kezelésében kérdéses. 4. 5-fluorocitozin iránt minden izolátum érzékenynek bizonyult a standard módszer alapján, de a törzsek többsége toleranciát mutatott. 5. A caspofungin (CAS) a MFC értékek alapján kitűnő fungicid hatású szernek bizonyult. A standard mikrodilúciós módszer esetén a MIC értékek leolvasásánál a 24 órás, részleges gátlási végpont kritérium alkalmazása javasolt. 6. Az alternatív érzékenység meghatározási módszerek közül csupán a CAS E-teszt alkalmas az érzékenység pontos meghatározására. Bár a FLU E-teszttel a standard módszerrel kapott MIC értékeknél általában fals magasabb értékeket kapunk, segítségével a rezisztens klinikai izolátumot még a pontos fajmeghatározás eredménye előtt fel lehet ismerni, megelőzve a terápiás sikertelenséget.
Szabadon hozzáférhető
A tiroxin kezelés hatása az adenozinerg mechanizmusokra tengerimalac pitvarizomzaton
(2005) Gesztelyi, Rudolf; Szentmiklósi, József András; DE -- Orvos- és Egészségtudományi Centrum -- Általános Orvostudományi Kar -- Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet; Gyógyszertudományok doktori iskola
Az Ado hatás extra- és intracelluláris komponensének elkülönítését és a T4 kezelés rájuk kifejtett hatásának összehasonlítását célzó vizsgálataink főbb megállapításai a következők voltak: (1.) A 8 napos T4 kezelés szignifikánsan csökkentette az Ado és az extracelluláris támadáspontú szintetikus Ado receptor agonisták negatív inotrop hatását tengerimalac bal pitvaron, mind az Emax csökkentése, mind a pD2 (-logEC50) növelése útján. (2.) Az intracelluláris ADA CF és EHNA általi gátlása nagyobb mértékben növelte az Ado receptor agonisták hatását a T4 kezelt pitvarokon, mint az S kezelteken. (3.) A P-site aktivátorok negatív inotrop hatása eleve kisebb volt, mint az Ado receptor agonistáké, de a T4 kezelés ebben is csökkenést hozott létre. (4.) A P-site aktivátorok hatását az ADA gátlása drámai módon fokozta. A T4 kezelt pitvarokon nemcsak a potenciáció volt nagyobb, de a P-site aktivátorok hatása abszolút mértékben is meghaladta az euthyreoid pitvarokon megfigyeltet. Mindezek arra utalnak, hogy a T4 kezelés az adenozinerg szignalizációnak az euthyreoid állapotban domináns extracelluláris támadáspontú komponensét csökkenti, az intracellulárisat viszont inkább növeli, mely utóbbi hatás azonban csak a hyperthyreosisban feltehetően fokozott ADA aktivitás elnyomása után manifesztálódik. Az ADA és a NT gátlás következményeinek tengerimalac bal pitvaron való összehasonlítása a következő megállapításokhoz vezetett: (1.) Az ADA és a NT gátlása egyaránt fokozza az exogén Ado hatékonyságát tengerimalac bal pitvaron. Az ADA gátlása azonban, szemben a NT blokkolásával, nemcsak a pD2-t érintette, hanem fokozta a Emax-ot is. (2.) Az ADA gátlás erőteljesebben fokozta az Ado-ra adott választ hyperthyreoid pitvarokon az euthyreoidokhoz képest, összhangban az előző vizsgálatsorozatban kapott eredményeinkkel. Ezzel szemben az NT gátlása nem okozott ilyen különbséget az S és a T4 kezelt pitvarok Ado E/[A] görbéi között. (3.) Az intracelluláris foszfatázok fontos szerepet játszanak az ADA gátlás ezen különleges hatásának kialakításában, míg a SERCA-PLB rendszer részvétele ebben alárendelt. Következésképp, mivel az ADA gátlása elsődlegesen az intracelluláris Ado koncentrációját emeli, a Ezen túlmenően elképzelhető, hogy már önmagában az endogén Ado ADA katalizálta lebontásának gátlása is fokozza az adenozinerg mechanizmusok hatékonyságát, amely hatás kifejezettebben jelentkezett hyperthyreoid állapotban. Az EHNA-val folytatott kísérleteink demonstrálták a PDE2 gátlásának eltérő inotrop következményét S illetve T4 kezelt tengerimalac bal pitvaron. A PDE2 gátlás pozitív inotrop hatása nehezen ítélhető meg euthyreoid állapotban, mivel az EHNA, a leggyakrabban alkalmazott szelektív PDE2 inhibitor (a PDE gátlók között), egyben erős ADA gátló is, a megemelkedett szöveti Ado-szint cAMP csökkentő hatása pedig elfedi a PDE2 gátlás cAMP növelő működést. Vizsgálataink kimutatták, hogy az EHNA erőteljesebben potencírozta a CPA negatív inotrop hatását T4 kezelt pitvaron, mint S kezelten. A PDE2 gátlás ezen hatásának szinergiáját a thyreoid hormonok hatásával feltehetően az L-típusú Ca2+ csatornákra konvergáló stimuláló jelátviteli útjaik hozzák létre. Az EHNA hatásában azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül az ADA bénítását, ami hozzájárulhat a hyperthyreoid pitvarokon a CPA-ra adott válasz potencírozásához az előző vizsgálatsorozatban felvetett mechanizmus révén, mely szerint az ADA gátlása hyperthyreoid pitvarszövetben jobban fokozza az adenozinerg jelátvitel hatékonyságát, mint S kezeltben. A receptoriális válaszkészség módszer (RRM) koncentráció-változás becslésére szolgáló eljárás valamely receptoriális hatás és az intakt állapotot leíró Emax, EC50, nH paraméterek alapján. Jelentőségét abban látjuk, hogy lehetővé teszi a receptorközeli koncentráció jellemzését azokban az esetekben is, amikor a hatóanyag bomlékonysága miatt a Langmuir-Hill egyenlet erre a célra nem alkalmas. Ezt az teszi lehetővé, hogy az RRM nem követeli meg a meghatározandó anyag és a E/[A] görbe felvételéhez használt agonista egyezését. Vagyis, bomlékony és erősen kompartmentalizálódó anyagok (mint például az Ado) más módon gyakorlatilag mérhetetlen receptorközeli koncentrációváltozását stabil, jól diffundáló és azonos illetve nagyon hasonló jelátvitelű szerek (mint például a CPA) koncentrációival jellemezhetjük. Az RRM segítségével kimutattuk, hogy a T4 kezelés fokozta a NT gátlás [Ado]ISF növelő hatását izolált tengerimalac bal pitvaron.
Korlátozottan hozzáférhető
A humán papillomavírus és a celluláris survivin gén kapcsolatának vizsgálata
(2006) Borbély, Ágnes Anikó; Veress, György; Gyógyszertudományok doktori iskola; DE--OEC--Általános Orvostudományi Kar -- Orvosi Mikrobiológiai Intézet
1. A HPV 16 E6 fehérje transzkripciósan aktiválta a survivin gén pormóterét. Ez a hatás a p53 tumorszuppresszor fehérje jelenlétével összefüggésben van, mivel p53 negatív sejtvonalban nem érvényesült. A p53 kötésére és degradációjára képes HPV 16 E6 mutánsokat kódoló plazmidokkal folytatott transzkripciós kísérletekben a survivin promóterének fokozott transzaktiválását tapasztaltunk, míg a p53 kötő és degradáló képességében sérült HPV 16 E6 mutáns esetén nem vagy alig volt változás a survivin promóter aktivitásában. 2. A HPV 16 E7 onkoproteinnek, ellentétben az E6 fehérjével nem volt direkt hatása a survivin promóterre. 3. A HPV 16 mindkét onkogénje fokozott endogén survivin mRNS szintet eredményezett humán embrionális fibroblasztokban. Ez a hatása az E6/E7 onkogéneknek a sejtciklus valamennyi fázisában érvényesült, ugyanúgy, ahogy az E6 transzaktviációs hatása a survivin gén promóterére, amely a sejtciklusnak szintén mindegyik szakaszában kimutatható volt. Az E6 és az E7 endogén survivin mRNS szintre kifejtett hatása, valamint az E6 survivin promóterre gyakorolt transzaktiváló hatása sejtciklustól függetlenül alakult. 4. Survivin promóter CDE/CHR régióját (ATG kodonhoz viszonyítva –31 nukleotid pozíciót) érintő G/C variánsok genotípus megoszlása az általunk vizsgált méhnyakrákos, Papanicolaou osztályozás szerinti P3 diagnózisú, és kontroll populációban nem tér el statisztikailag szignifikáns mértékben. Megvizsgálva az érintett polimorfizmust a HPV fertőzöttséggel kapcsolatban, szintén nem találtunk összefüggést. A vizsgálati csoportjainkban végzett elemzés alapján a survivin promóter fent említett polimorfizmusa nem szerepel kockázati tényezőként a méhnyakrák kialakulása szempontjából. ----- 1. HPV 16 E6 oncoprotein is able to transactivate the human survivin promoter. This transactivation appeared to be largely dependent on the presence of the cellular tumour suppressor protein p53. Experiments with HPV 16 E6 mutant also indicated that transactivation of the survivin promoter by E6 is largely p53-dependent. 2. HPV 16 oncoprotein E7 had no direct effect on the promoter of the survivin gene. 3. HPV 16 E6 and/or E7 induced endogenous survivin transcription in human embryonic fibroblast cells. The effect of the E6 and E7 on the endogenous survivin mRNA level and the transactivation effect of E6 on survivin promoter are independent of the cell cycle. 4. There were no statistically significant differences in the genotype distributions of the genetic polymorphism located in the CDE/CHR repressor elements of the human survivin promoter (at the –31 nt relative to the ATG start codon). We could not find any correlation considering the polymorphism in connection with HPV infection. This survivin promoter polymorphism may not represent an increased risk for the development of cervical cancer, at least in our study population.
Korlátozottan hozzáférhető
Humán Immundeficiencia vírus 1. típusa és a humán herpeszvírus 6 kölcsönhatásának in vitro vizsgálata
(2006) Csoma, Eszter; Tóth, Ferenc; Gergely, Lajos; Gyógyszertudományok doktori iskola; DE--OEC--Általános Orvostudományi Kar -- Orvosi Vegytani Intézet
Kísérleteink eredményeit az alábbiakban foglalhatjuk össze: 1. A HHV-6A, illetve a HIV-1 bizonyos törzsei képesek az ST sejteket megfertőzni, de a replikáció egyik esetben sem produktív, infektív virionok nem ürülnek. 2. A HHV-6A-val és HIV-1-gyel törénő koinfekció hatására ST sejtekben végbemegy a HIV-1 teljes replikációs ciklusa, míg HHV-6A esetében ekkor sem. 3. ST sejtekben a HHV-6A nem befolyásolja a CD4, CXCR4, CCR3 és CCR5 felszíni molekulák expresszióját, a HIV-1 szaporodását stimuláló hatását nem a vírusra fogékony sejtek számának növelésén keresztül fejti ki. A HIV-1 trophoblastok esetében a fertőzés során sem CD4, sem pedig kemokin receptorokat nem használ. 4. A HHV-6 IE-A és IE-B gének transzaktiváló hatásuk révén stimulálják a HIV-1 replikációját a fertőzött ST sejtekben. 5. A HHV-6A képes kettősen fertőzött macrophagokban a HIV-1 szaporodását szignifikánsan gátolni. 6. A HHV-6A fertőzés macrophagokban nem produktív, a HIV-1-gyel történő kettős fertőzés sem indukálja a vírus szaporodását. 7. HHV-6A fertőzés hatására a macrophagok RANTES és IL-8 ürítése jelentősen fokozódik. 8. Ezek a kemokinek képesek szignifikánsan gátolni a HIV-1 szaporodását. 9. HHV-6A fertőzés hatására a macrophagok felszínén található CCR5 receptorok ligandérzékenysége és száma számottevően csökken. Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy a HHV-6A feltételezhetően szerepet játszik a HIV-1 transzplacentális átvitelében, míg a HIV-1 valószínűleg nem befolyásolja a HHV-6 anyáról magzatra terjedését. Macrophagokon végzett kísérleteink szerint a HHV-6A fertőzés hatására ürülő nagymennyiségű kemokinek feltehetően a HIV-1 R5 variánsaival szembeni fogékonyságot csökkentve gátolják a HIV-1 ezen variánsainak szaporodását. ----- 1. ST cells in vitro could be infected with HHV-6A and certain HIV-1 strains, but the replication of these viruses was abortive, production of infectious virus particles was not observed. 2. Coinfection of HIV-1 infected ST cells with HHV-6A turned the replication of HIV-1 from an abortive to a productive one, while HIV-1 did not influence the replication of HHV-6A. 3. HHV-6A infection did not alter the expression of CD4, CXCR4, CCR3 and CCR5 surface receptors on ST cells. The stimulatory effect of HHV-6A on HIV-1 replication in ST cells was not mediated by an increase uptake of HIV-1. 4. Transactivator gene products of HHV-6A were able to stimulate the replication of HIV-1 in ST cells. 5. HV-6A significantly suppressed the replication of HIV-1 in dually infected macrophages. 6. The replication of HHV-6A was abortive in macrophages, coinfection with HIV-1 did not stimulate the replication of HHV-6A. 7. HHV-6A infection enhanced the IL-8 and RANTES production in macrophages. 8. These chemokine were able to significantly inhibit the replication of HIV-1 in macrophages. 9. HHV-6A infection resulted in decreased sensitivity and expression level of CCR5 receptor on macrophages. In conclusion, data presented above suggest that HHV-6A may have importance in the vertical transmission of HIV-1, while HIV-1 may not influence the rearly occurred transmission of HHV-6 from mother to child. We assume that IL-8 and RANTES evoked by HHV-6A affect the sensitivity and surface expression of CCR5, hence HHV-6A infection is able to decrease the susceptibility of macrophages to R5 variants of HIV-1. Low-level CCR5 sensitivity and expression might be a selective pressure in favour of CXCR4 utilizing X4 variants, which might result in rapid progression of AIDS. Consequently, HHV-6 can be a cofactor in AIDS progression not only by decreasing the number of lymphocytes, but also by altering cell susceptibility to R5 variants of HIV-1.
Korlátozottan hozzáférhető
Attempts at Improving Fluoropyrimidine Chemotherapy by Biochemical Modulators or by Biomarker Measurements with Laser Scanning Cytometry
(2006) Megyeri, Attila; Kovács, Péter; Gyógyszertudományok doktori iskola; DE--OEC--Általános Orvostudományi Kar -- Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet
1. We studied the effect of some biochemical modulators on the myelotoxicity of 5-fluorouracil (5-FU) in mice. To characterize the damage to and recovery of bone marrow, we estimated the cellularity and CFU-GM-content (granulocyte-macrophage progenitor cell) of the femoral marrow as well as neutrophil counts in the blood. 5-FU was used in combination with leucovorin (LV), an agent used in the clinical practice to enhance the cytotoxicity of 5-FU to tumor cells. 1.1. Uridine (U) given after LV+5-FU significantly reduced the severe myelotoxicity of this combination as shown by all of the variables mentioned above. Uridine-diphospho-glucose (UDPG), an agent capable of increasing the plasma U level and possessing a better safety profile in humans than U, produced similar beneficial effects; the significance of this observation is emphasized by the availability of UDPG as a drug licensed for clinical use. 1.2. Filgrastim, a G-CSF preparation, improved the recovery from neutropenia after LV+5-FU. A combination of U-rescue and filgrastim-treatment was more effective in counteracting the unwanted consequences of the highly myelotoxic combination of LV+5-FU than either U or filgrastim alone, almost completely eliminating the neutropenia induced by LV+5-FU; similar results were obtained if UDPG was substituted for U. Explanation: U potentiated the beneficial effect of filgrastim by increasing the number of progenitor cells surviving LV+5-FU and capable of responding to this cytokine. This warrants further studies and may contribute to the more effective clinical use of the combination of LV+5-FU. 1.3. Ethyl-deoxyuridine (EDU) had been reported by other authors to potentiate the antitumor effects of 5-FU in mice. In our studies, it increased the myelotoxicity of 5 FU in mice, especially with fractionated 5 FU dosing, supporting the idea that this effect was mainly due to delaying the recovery of myeloid progenitor cells. 2. We developed a new method for the direct and quantitative measurement of the ratio of TP and DPD, two enzymes supposed to determine the sensitivity of cells to some fluoropyrimidines, in tissue sections by means of a laser-scanning cytometer (LSC). Originally the LSC was developed for quantitative fluorescent measurements in well separated cells on slides but the high density of cells and the various relative positions of cells to the cutting plane in tissue sections makes individual cell detection and measurement very difficult and inaccurate. Thus in tissue sections we applied the phantom contouring feature of the LSC which is an unbiased stereologic approach and can provide much more accurate estimates of fluorescence intensities from the different microanatomical regions in the sections. This method opens up new vistas to test the idea how the simultaneous estimation of various marker enzymes or other proteins in histological samples of human tumors can contribute to the individualized use of antitumor drugs in general, and fluoropyrimidines in particular. Furthermore, our method can be applied for any drug target/metabolic system where the key components are known and for which suitable antibodies can be produced. 3. The above capabilities of LSC could be extended to study the homing of tumor cells, an early event in the formation of metastases, provided that the small minority of tumor cells could be readily identified among the overwhelming majority of normal cells. Green fluorescent protein (GFP) is a useful marker for tumor cells of various origin, so we established a method capable of detecting GFP-positive cells by LSC with a sensitivity of 1:104. This sensitivity was reached by using a method which set the detection threshold above the highest fluorescence level detected in the GFP negative cell population and very specifically discriminates the GFP positive from the GFP negative cells which also show relatively high autofluorescence in the detection channel. Even this relatively low sensitivity is good for detection of GFP-labeled cells and at the same time quantitative measurements of multiple interesting markers in preserved anatomical structures which is not possible with other currently available methods. The combination of the identification of rare tumor cells with the capability of LSC to quantitatively estimate the amount of other labeled markers in the identified tumor cells or in surrounding cells seems to be a promising way of studying the homing of cells. ----- 1. Néhány biokémiai modulátor hatását vizsgáltuk a myelopoiesis 5 FU által okozott károsodására egerekben. A csontvelő károsodásának és restitúciójának jellemzésére meghatároztuk a femorális csontvelő cellularitását és CFU-GM tartalmát, valamint a vérben található neutrofil granulociták számát. Az 5 FU-t LV-nal kombinálva alkalmaztuk, mely a klinikai gyakorlatban alkalmazott szer az 5 FU tumorsejt ellenes toxicitásának növelésére. 1.1. Az LV+5 FU után adott uridin (U) jelentősen méréskelte ezen kombináció súlyos myelotoxicitását minden fentebb említett paraméter vonatkozásában. A plazma U szintjét szintén növelő és emberekben biztoságosabban alkalmazható uridin difoszfoglükóz (UDPG) hasonló kedvező hatásokat mutatott; ennek jelentőségét tovább növeli, hogy az UDPG elérhető humán felhasználásra – más indikációban – elfogadott gyógyszerként is. 1.2. LV+5 FU után naponta adott filgrastim, egy G CSF készítmény, javította a neutropeniából való felépülést. U és filgrastim kombinációja hatásosabb volt az erősen myelotoxikus LV+5 FU kombináció nem kívánt hatásainak kivédésében, mint U vagy filgrastim önmagában, igen jelentősem mérsékelve az LV+5 FU által indukált neutropeniát; az U-t helyettesítő UDPG hasonló eredményt mutatott. Magyarázat: az U azáltal potenciálta a filgrastim kedvező hatását, hogy növelte az LV+5 FU kezelést túlélő és erre a citokinre reagáló progenitorsejtek számát. Ez a jelenség további vizsgálatokat indokol és hozzájárulhat az LV+5 FU kombináció hatékonyabb klinikai alkalmazásához. 1.3. Irodalmi adatok szerint az 5-etil-2’-dezoxiuridin egerekben fokozta az 5 FU tumorellenes hatását. Mi egerekben az 5 FU myelotoxicitásának fokozódását figyeltük meg, különösen a frakcionált 5 FU adagolás esetén, ami arra utal, hogy főként a myeloid progenitor sejtek késleltetett regenerációja állhat a háttérben. 2. Kifejlesztettünk egy pásztázó-lézer citometrián (LSC) alapuló új módszert a fluoropirimidinekkel szembeni érzékenység meghatározásban feltehetően szerepet játszó két enzim, a TP és a DPD hányadosának direkt és kvantitatív meghatározására szöveti metszetekben. Az LSC-t eredetileg tárgylemezen elhelyezkedő, egymástól jól elkülönülő sejteken történő kvantitatív fluoreszcencia mérésekre fejlesztették ki, de a nagy sejtsűrűség és a sejteknek a vágási síkhoz viszonyított változatos elhelyezkedése, szöveti metszetekben az egyes sejtek detektálását és mérését nagyon nehézkessé és pontatlanná teszi. Ezért mi szöveti metszetek vizsgálatára egy torzításmentes sztereológiai megközelítést – az LSC „phantom contouring” funkcióját – alkalmaztunk, ami a metszetek külöböző régióinak fluoreszcencia intenzitását pontosabban képes jellemezni. Ez a módszer új távlatokat nyithat annak az elgondolásnak a tanulmányozásához, hogy különféle marker enzimek vagy egyéb proteinek parallel mérése humán tumorok hisztológiai mintáin hozzájárulhat általában daganatellenes szerek, illetve különösen a fluoropirimidinek individualizált használatához. 3. Az LSC fentebb említett tulajdonságai kiterjeszthetők a tumor metasztázis képződés egy korai eseményének, a tumorsejtek megtapadásának vizsgálatára, feltéve, hogy minimális számú tumorsejt könnyedén azonosítható nagyszámú normál sejt között. A zöld fluoreszcens fehérje („green fluorescent protein” = GFP) külöböző eredetű tumorsejtek hasznos markere lehet, ezért mi egy GFP-pozitív sejteket detektáló LSC alapú módszert dolgoztunk ki, melynek szenzitivitása 1:104. Ezt a szenzitivitást egy olyan metódus alkalmazásával értük el, amelyben a detektálási küszöböt a GFP negatív sejtpopulációban detektált legmagasabb fluoreszcencia szint fölé állítottuk be, ezzel nagyon specifikusan elkülönítve a GFP pozitív sejteket a GFP negatívoktól, amelyek szintén relatíve nagy autofluoreszcenciát mutattak a detektálás hullámhosszán. Ez a szenzitivitás is alkalmas lehet GFP-vel jelölt sejtek detektálására és ezzel egyidejűleg több különféle marker mérésére megtartott anatómiai struktúrák mellett, ami más jelenleg elérhető módszerrel nem lehetséges. A ritka tumor sejtek identifikálásnak és az LSC azon képességének kombinációja, hogy alkalmas a tumorsejtekben vagy a környező sejtekben levő egyéb jelölt markerek kvantitatív vizsgálatára, ígéretesnek látszik a sejtek megtapadásnak vizsgálatára.

Böngészés

Gyógyszerészeti Tudományok Doktori Iskola Megjelenés dátuma szerinti böngészés

Találat egy oldalon

Rendezési lehetőségek