Gyógyszerészeti Tudományok Doktori Iskola

Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez

Általános Orvostudományi Kar

Gyógyszerészeti Tudományok Doktori Iskola
(vezető: Dr. Tósaki Árpád)

Orvostudományi doktori tanács

D45

Doktori program:

  • Mikrobiológia
    (programvezető: Dr. Gergely Lajos)
  • Farmakológia
    (programvezető: Dr. Tósaki Árpád)

Böngészés

legfrissebb feltöltések

Megjelenítve 1 - 5 (Összesen 118)
  • Tétel
    Szabadon hozzáférhető
    Növényi hatóanyagokat tartalmazó belsőleges gyógyszerhordozó rendszerek formulálása és vizsgálata
    Sinka, Dávid; Bácskay, Ildikó; Gyógyszertudományok doktori iskola; Debreceni Egyetem::Gyógyszerésztudományi Kar::Gyógyszertechnológiai Tanszék
    A növényi hatóanyagok terápiás felhasználása egyidős az orvoslással, és a modern medicina minden korszakában jelen van. Napjainkban a szintetikus és biológiai úton előállított farmakonok széles választéka mellett is mutatkozik igény a fitofarmakonokra, részben a természetes gyógymódok pozitív megítélése miatt a betegek részéről, részben használatuk számtalan előnye okán. A növényi hatóanyagok olcsóak és könnyen hozzáférhetők, megelőzésre és terápiára egyaránt alkalmazhatók, a komplex hatóanyagokat tartalmazó gyógynövények esetén szinergista hatással számolhatunk, gyakran kedvező mellékhatás-profil mellett. A modern, tudományos bizonyítékokon alapuló terápiás gyakorlat azonban számos elvárást támaszt a gyógynövényekkel szemben. Az egységes, jól definiált hatóanyagtartalom és minőségbiztosítás a tradicionálisan használt szárított növényi részek esetében nem mindig biztosítható, a fitofarmakonok fizikai-kémiai tulajdonságai, a vízoldhatóság, permeabilitás és a stabilitás gyakran rossz, ami elégtelen biohasznosuláshoz vezet. Az utóbbi évtizedek gyógyszertechnológiai kutatásai között jelentős számban találunk olyanokat, amelyek ezen elvárásoknak megfelelve növényi hatóanyagok biohasznosulásának növelését tűzték ki célul, vagy fizikai-kémiai paramétereik befolyásolásával, vagy modern gyógyszerleadó rendszerekbe történő inkorporálásuk útján. Doktori értekezésem témájául két gyógynövény biohasznosulásának növelését választottam különböző gyógyszertechnológiai formulációk segítségével. Az első esetben a görögszénát (Trigonella foenum-graecum) használtam, mely leginkább antidiabetikus hatása miatt érdemel figyelmet. A szénhidrátbontó enzimek gátlásán keresztül hipoglikémiás hatást vált ki, diabétesz és inzulinrezisztencia terápiájában és prevenciójában egyaránt felhasználható. Emellett antioxidáns, a gasztrointesztinális rendszert érintő, hepatoprotektív és immunmodulátor hatásai is vannak. A görögszéna hatóanyagainak oldhatósága, permeabilitása és stabilitása változó. A hatóanyagtartalomra standardizált szárított görögszénamag-kivonatot ön-emulgeáló gyógyszerhordozó rendszerekké formuláltam, melyeknek vizsgáltam a fizikai paramétereit, antioxidáns hatását, felszívódási tulajdonságait, és kioldódását az adagolást megkönnyítő kapszulákból. A második esetben máriatövis (Silybum marianum) hatóanyagával, a szilimarinnal végeztem kísérleteket. Ez a flavonolignán keverék számos hatása mellett elsősorban hepatoprotektív hatóanyagként, daganatos megbetegedések megelőzésére és kezelésére kiegészítő terápiaként, illetve gasztrointesztinális panaszok esetén használatos. Mind a vízoldhatósága, mind a felszívódása a vékonybélből rossz. Biohasznosulásának növelését nyújtott hatóanyag-leadású hidrofil mátrix tabletták formulálásával növeltem, ezt a technológiát ciklodextrinekkel képzett zárványkomplexekkel is kombináltam. A tabletták fizikai tulajdonságait vizsgáltam, valamint a belőlük történő hatóanyag felszabadulást különböző pH-jú közegben, így a kioldódási görbéket összehasonlítva meghatároztam a biohasznosulás növelésére legalkalmasabb összetételt. A természetes, növényi eredet nem feltétlenül jelent biztonságos alkalmazhatóságot, ezért az általam készített formulációk biokompatibilitását is szem előtt tartva sejtéletképességi vizsgálatokat végeztem a kísérletek során felhasznált összetételekkel és anyagokkal történő kezelés után.
  • Tétel
    Szabadon hozzáférhető
    Rekurrens légúti papillomatózisok prognosztikai tényezőinek vizsgálata
    Nagy, Zsófia; Szarka, Krisztina; Nagy, Zsófia; Gyógyszertudományok doktori iskola; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar::Orvosi Mikrobiológiai Intézet
    Az alacsony onkogén kockázatú HPV6 és 11 etiológiai szerepe már bizonyított számos benignus megbetegedés, köztük a rekurrens légúti papillomatózisok kialakulásában, azonban a kórképek súlyossága és a vírus genetikai jellemzői közötti összefüggések még kevésbé ismertek. Azonban egyre inkább ismert az, hogy a magas és alacsony onkogén kockázatú HPV genotípusok alapvető különbségeket mutatnak az okozott betegség kórlefolyásában és az annak hátterében álló genetikai variabilitás tekintetében. A munkánk során célunk új páciensektől, valamint már ismert betegek új recidívájából származó HPV6 és HPV11 szekvenciák teljes genom analízise volt. In silico protein modellezéssel vizsgáltuk az aminosavcserék potenciális hatását a vírusfehérjék szerkezetére és a fehérjék funkciójára. Tranziens transzfekciós kísérletekben elvégeztük a különböző LCR mintázatok funkcionális vizsgálatát, valamint elemeztük az E2 fehérje variánsainak hatását az LCR aktivitására. A HPV6 genomjaink a filogenetikai elemzés alapján az A fő-, valamint a B1 és B3 alvonalba tartoztak, leggyakoribbnak a B1 alvonal bizonyult. A szekvencia elemzések eredményei alapján a HPV6B1 alcsoportba tartozó szekvenciák ORF-jei esetében a nukleotidcserék többször eredményeztek aminosavcserét is, mint az A vonalba sorolható HPV6 genomok esetén. Ezzel szemben a LCR-t tekintve az HPV6A szekvenciái bizonyultak variábilisabbnak. Az HPV6 LCR funkcionális vizsgálata során a variánsok LCR aktivitásának gradiens-szerűen csökkenését tapasztaltuk; legmagasabb a HPV6A vonal transzkripciót aktiváló képessége, melyet a B1 és végül a B3 filogenetikai alcsoport LCR aktivitása követ. Ez alátámasztja azt a hipotézist, hogy különbség van az egyes HPV6 (al)csoportok sejtproliferációt moduláló hatása között. A B1 alcsoporttal szemben a HPV6A filogenetikai vonal esetében inkább az LCR transzkripciót aktiváló hatása érvényesül. A HPV6A vonalban azonosított transzkripciós faktor kötőhelyek nagyobb variabilitása is ezt támaszthatja alá. A HPV11 esetében az ORF-ek és az LCR is számos polimorfizmust tartalmaz a referencia szekvenciához viszonyítva. A filogenetikai vizsgálatok alapján az A2 alvonal dominanciája volt megfigyelhető. A szekvencia vizsgálatok alapján az E1, E2/E4 és E5a, valamint a kapszid proteineket kódoló régiók és az LCR esetében nagyobb variabilitás figyelhető meg. Az E2 ORF-ben azonosított K308R aminosavcsere E2 dimerben erős kötést alakít ki a stabilizáló láncok között, de nem befolyásolja a DNS-kötést, amely következtében ez az E2 variáns kevésbé hatékony enhanszer aktivitással rendelkezik, mint a referencia E2. Az egyedi Q86K aminosavcsere a fehérje felszíni töltését változtatja meg. A két, a fehérje hinge-régiójában található szintén egyedi aminosaveltérés (S245F és N247T) a foszforilációs mintázatban okoz változást. Az E2/E4 ORF régióban azonosított 58 bp deléció leolvasási kereteltolódást és korai stop kodon kialakulását eredményezi, amely valószínűleg működésképtelen E2 fehérjét hoz létre; az E2 funkció kiesése pedig hozzájárulhatott a diszpláziával járó papillomatózis kialakulásához. Az LCR és E2 kotranszfekciós vizsgálata megerősíti, hogy az LCR valódi transzaktiváló hatása és az E2 enhanszer hatására történő LCR aktivitás fokozódása együttesen befolyásolják az LCR nettó hatását. Eredményeink alapján tehát úgy tűnik, hogy az alacsony onkogén kockázatú genotípusok intratípusos variánsainak esetében is - hasonlóan a magas onkogén kockázatú genotípusokhoz – azonosíthatóak olyan vírusgenetikai különbségek, amelyek eltéréseket okoznak a vírusvariáns patogenitásában/virulenciájában a referenciához képest, de ezen eltérések hátterében nem a fő onkoproteineket, hanem sokkal inkább az E1, E2/E4 és E5a, valamint a kapszid proteinek és az LCR variabilitása állhat.
  • Tétel
    Szabadon hozzáférhető
    Gyógyszerészeti segédanyagok és külsőleges gyógyszerformák biokompatibilitási, in vitro és in vivo vizsgálata
    Pető, Ágota; Bácskay, Ildikó; Gyógyszertudományok doktori iskola; Debreceni Egyetem::Gyógyszerésztudományi Kar
    Manapság a természetes eredetű, növényi hatóanyagok reneszánszukat élik, a betegek részéről egyre növekszik az igény a természetes összetevőket tartalmazó készítményekre. A gyógyszertárakban egyre növekvő kínálat található a gyógynövénytartalmú étrendkiegészítőkből és egyéb készítményekből. . A növényi eredetű hatóanyagok azonban nem feltétlenül jobbak a szintetikusan előállított hatóanyagoknál. Alkalmazásuk esetében a biztonsággal kapcsolatban aggályok merülhetnek fel, ezért a növényi hatóanyagok felhasználását megelőzően preformulációs vizsgálatokat kell elvégezni. A gyógynövények termesztése kellő odafigyelést igényel, feldolgozásuk kihívásokkal teli feladat, ráadásul sok gyógynövény esetében csupán a népgyógyászat tapasztalati úton szerzett információi állnak rendelkezésünkre. A gyógynövényből történő hatóanyagkivonás mellett az aktív komponenseket azonosítani kell, továbbá a hatóanyag standardizálása is elengedhetetlen A természetes eredetű hatóanyagok mellett az új farmakonok, gyógyszerjelöltek kutatása, tudományos ismerete is fontos és rohamosan fejlődő terület, hiszen számos olyan kórkép és indikáció létezik, melynek kezeléséhez nem áll rendelkezésünkre megfelelő gyógymód, vagy a jelenleg használatos terápia nem teljes mértékben kielégítő és hatékonyabb, kevesebb mellékhatást okozó, jól tolerálható gyógyszerre van szükség. A gyógyszerek bőrön keresztül történő bejuttatása a gyógyszerészet egy vonzó és kihívásokkal teli területe. A modern technológiák gyors fejlődésének köszönhetően a gyógyszerek egyre nagyobb hányadát igyekeznek transzdermális úton bejuttatni, beleértve a konvencionális terápiás módszerekkel jól alkalmazható hatóanyagokat is. Ennek oka, hogy a transzdermális gyógyszerbevitel számos előnyös tulajdonsággal rendelkezik, kikerüli a gasztrointesztinális traktust, ezáltal a máj first-pass effektjét is, lokális és szisztémás hatást egyaránt elérhetünk vele. Lehetővé teszi egyes kórképek helyi kezelését, ezáltal kevesebb mellékhatással kell számolnunk, valamint nem invazív, fájdalommentes kezelési mód, a páciensek saját maguk is képesek a gyógyszer adminisztrációjára, így a bőrön keresztüli gyógyszerbevitel a betegek által az egyik leginkább kedvelt beviteli kapu. Mindez a fokozott beteg compliance-ben nyilvánul meg, különösen hosszútávú kezelés esetén.
  • Tétel
    Szabadon hozzáférhető
    Innovatív heterogén diszperz rendszerek formulálása és gyógyszertechnológiai vizsgálata
    Kósa, Dóra; Ujhelyi , Zoltán; Gyógyszertudományok doktori iskola; Debreceni Egyetem::Gyógyszerésztudományi Kar
    A terápiás gyógyszerhatás létrejöttéhez a hatóanyagot a hatás kifejtéséhez szükséges koncentrációban kell eljuttatnunk a kezelni kívánt célszervhez. Az intravénás beadás kivételével a gyógyszeranyagoknak ehhez először be kell jutniuk a véráramba, ahonnan tovább lépnek az extra- vagy intracelluláris térbe, vagyis a hatás helyére. Ahhoz azonban, hogy ezt biztosítani tudjuk, a gyógyszertechnológiai formulálás során több összetett problémával is szembe kell néznünk külsőleg és belsőleg alkalmazott gyógyszerek esetében egyaránt. A készíteni kívánt gyógyszerforma típusát, valamint a formulálás célját több szempont alapján határozzuk meg az alkalmazás módjától függően. A farmakon szempontjából legmegfelelőbb gyógyszerforma kialakítása nemcsak a hatóanyag felszívódását és biohasznosulását növeli, hanem annak terápiás hatását is. A különböző innovatív gyógyszerhordozó rendszerek kialakítása során legnagyobb figyelmünk a hatóanyag diszperzitásának növelésére, valamint a különböző biológiai barriereken keresztüli transzportjára irányul. Az emberi szervezet biológiai barrierjei amellett, hogy megvédik szerveinket, szöveteinket a környezet káros fizikai, kémiai, illetve biológiai hatásaitól nélkülözhetetlen szerepet töltenek be testünk homeosztázisának fenntartásában. Ugyanakkor ezek a sejtkapcsoló struktúrák kihívást jelentenek a gyógyszerek bejuttatásának szempontjából, hiszen a hatóanyagnak a véráramba történő felszívódása, valamint a hatás helyére történő transzportja során át kell jutnia a barriereken, valamint membránokon egyaránt. Gyógyszertechnológiai szempontból fontos kutatási terület a gyógyszerjelölt molekulák barriereken keresztüli permeabilitásának fokozása mind külsőleges, mind pedig belsőleges gyógyszerformák tervezése során. Formulálás során kulcsfontosságú lehet megfelelő penetrációfokozó segédanyagok alkalmazása, amelyek megkönnyítik, sőt fokozhatják a gyógyszeranyagok felszívódását. Számos tudományos kísérletben igazolták, hogy a lipid típusú felületaktív anyagok képesek módosítani a transz-, illetve paracelluláris transzportot, ezáltal nélkülözhetetlen segédanyagai lehetnek külsőleges és belsőleges gyógyszerhordozó rendszereknek egyaránt. A rossz vízoldékonyságú farmakonokból mikro- és nanorészecskék létrehozásával növelhető a rendszer diszperzitásfoka, amelynek következtében csökken az anyag szemcsemérete, és nő a részecskék fajlagos felülete. Ez a megoldás nagymértékben segíti a hatóanyag felszívódását is, ezáltal növeli annak hatásosságát. Munkám során olyan gyógyszer adminisztrációs területeket kerestünk, amelyeknél a hatékony gyógyszer bejuttatás a legnagyobb kihívást jelenti. Kísérleteimben olyan nagy diszperzitásfokú heterogén diszperz gyógyszerhordozó rendszereket formuláltam és vizsgáltam, amelyek a fent említett gyógyszerelési stratégia eredményes megvalósíthatóságát támogatják. Gyógyszerformulációs kísérleteimben nagy kihívást jelentő külsőleges és belsőleges formulációk kialakítását tűztem ki célul.
  • Tétel
    Szabadon hozzáférhető
    A micafungin farmakodinámiájának vizsgálata klinikailag jelentős Candida fajok ellen
    Tóth, Zoltán; Kovács, Renátó; Gyógyszertudományok doktori iskola; DE--Általános Orvostudományi Kar -- Orvosi Mikrobiológiai Intézet
    Az utóbbi évtizedekben az ismereteink jelentősen bővültek az echinocandinok, így a micafungin farmakokinetikájával és farmakodinámiás paramétereivel kapcsolatban, azonban a véráramtól eltérő anatómiai területeket érintő fertőzésekben, valamint a gyorsan terjedő és gyakran gyógyszerrezisztens C. auris ellenes aktivitásáról kevés ismerettel rendelkezünk. A jelenlegi adatok alapján a micafungin elméletileg terápiás koncentrációt ér el mind a különböző Candida fajok okozta pleurális, mind a peritoneális infekciók, valamint a C. auris véráramfertőzések kezelése során is. A farmakokinetikai eredmények azonban nem veszik figyelembe az echinocandinok jelentős fehérjekötődését, mely részben magyarázhatja a terápiás sikertelenség magas arányát a megfelelő gyógyszerkoncentráció ellenére. Kísérleteinkben a szérumfehérjék szerepét vizsgáltuk a micafungin farmakodinámiájára in vitro idő-ölés módszerrel a pleurális és peritoneális infekciók kezelése során elérhető koncentrációkon (0,25-2 mg/L) a leggyakrabban izolált Candida fajok klinikai és referenciatörzsei ellen. Annak érdekében, hogy szimuláljuk az echinocandinok jelentős fehérjekötődését, az RPMI-1640 tápközeget kiegészítettük humán szérummal (10 és 30%), amely megfeleltethető a normál és a gyulladásos pleurális és peritoneális folyadékok fehérjekoncentrációjának. A szérumfehérjék micafungin aktivitására gyakorolt hatását különböző C. auris kládok izolátumai ellen is vizsgáltuk és összehasonlítottuk a jelenleg forgalomban lévő echinocandinokkal, valamint a klinikai kipróbálás alatt lévő rezafunginnal a véráramban releváns koncentrációkon (0,25-32 mg/L szérummentes és 1-32 mg/L 50% humán szérumot tartalmazó tápközegben). A pleurális és peritoneális izolátumok ellen a micafungin aktivitása megfelelő volt a C. albicans klinikai izolátumok ellen, mivel jelentősen csökkentette az életben lévő Candida sejtek számát minden vizsgált koncentráción még 30% szérumban is. A non-albicans fajok ellen az eredmények kevésbé megnyugtatóak, hiszen 30% szérumban a C. krusei és C. parapsilosis fajok ellen még a 2 mg/L micafungin sem volt hatékony. Érdekes módon a C. auris ellen 50% szérumban az echincandinok aktivitása jobb volt 4-32 mg/L között a normál RPMI-1640-ben tapasztalthoz képest, azonban a hatás minden esetben fungisztatikus maradt. Eredményeink arra utalnak, hogy a jelenlegi micafungin adagolással csak szuboptimális expozíció érhető el a non albicans fajok okozta pleurális és peritoneális infekciókban, továbbá folyamatos legalább 4 mg/L-es koncentráció elérésére van szükség a véráramban C. auris ellen, amely koncentráció csak a jelenleginél használt magasabb napi dózisokkal lehetséges.