Szerző szerinti böngészés "Herczegh, Judit Katalin"
Megjelenítve 1 - 20 (Összesen 25)
Találat egy oldalon
Rendezési lehetőségek
Tétel Korlátozottan hozzáférhető A kávézó, mint közösségi színtér, és társadalmi szerepének változása a történelem soránLeskó, Sára Zsófia; Herczegh, Judit Katalin; DE--Bölcsészettudományi KarSzakdolgozatomban a kávézók szerepét, illetve közösségekre gyakorolt hatását vizsgáltam. A kávézás nem csupán egy rutin, vagy melléktevékenység, sokkal inkább mondható társasági élménynek, közösségeket összetartó tevékenységnek. A kávéházi kultúra terjedésének bemutatása után, a tér jelentőségéről és felosztásának fontosságáról, valamint a kávézás más társadalmak hétköznapjaiba való beépüléséről írtam. Dolgozatom végén bemutatásra került egy 19. századi, valamint két 21. századi kávézó is, melyek elemzése során megfigyelhetők a régi, illetve mai kávéházi kultúra közötti azonosságok.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A népzene iránti érdeklődés fenntarthatóságának színterei a modern kultúrábanNagy, Viktória Kíra; Herczegh, Judit Katalin; DE--Bölcsészettudományi KarSzakdolgozatom a népzene színtereit kutatja, melyből kiderül melyik színtér segíti elő legjobban a népzene fenntarthatóságát. A népzene évszázadok óta része az életünknek, azonban manapság egyre inkább kezd ködbe veszni. A magyar kultúra egy alappillére, amely segíti a múltba való visszatekintést, és az identitástudat erősítését, fejlesztését. Fontos, hogy milyen szerepet tölt be az életünkben, hiszen ad egy kulturális intelligenciát, egy olyan tudást, amit a hagyományőrzésben kamatoztatni tudunk majd.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Az Alternatív Közösségek Egyesülete, és a szervezet részvételi akciókutatása a debreceni kulturális életrőlHartyányi, Panna Zsuzsanna; Herczegh, Judit Katalin; DE--Bölcsészettudományi KarDolgozatomban feltett szándékom a magyarországi civil szervezetek jogi hátterének, ezen belül az Alternatív Közösségek Egyesületének részletes bemutatása, valamint a részvételi akciókutatás fogalmának tisztázása, és a debreceni kulturális életet érintő, Kultúrfonal névre hallgató kutatás folyamatának ismertetése.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Családbarát munkahelyek és családbarát pályázatokHajzer, Tímea; Herczegh, Judit Katalin; DE--Bölcsészettudományi KarSzakdolgozatom elsődleges célja, felmérni a családbarát munkahelyek fejlődésének viszonyait, valamint a munkavállalók milyen szinten vannak támogatva az intézményekben. A téma aktualitását tekintve, a családbarát pályázatok elterjedése napjainkban számottevő, emiatt is esett a választom erre a témára. Elsősorban a családbarát pályázatok és azokhoz való jelentkezés kerül bemutatásra, majd a Családbarát Magyarország Központ által kiadott Családbarát Szolgáltató hely és Családbarát munkahely védjegy kerül a kutatásom központjába. Mivel a szakdolgozatom a családbarát munkahelyek és családbarát pályázatok kutatásán alapul, fontosnak tartottam azt, hogy egy olyan intézményt is bemutassak, akik megkapták a védjegyet. Ehhez pedig a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi könyvtár vezetőit és ott dolgozóit hívtam segítségül. Kutatásomhoz kettő strukturált vezetői interjút valamint kettő fókuszcsoportos interjút és online interjút készítettem.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Egy állami cég dolgozói juttatásainak vizsgálataIllés, Dorina; Herczegh, Judit Katalin; DE--Bölcsészettudományi KarAz utóbbi évtizedekben már a legtöbb szervezet felismerte, hogy munkavállalói ösztönzésének legjobb és legcélravezetőbb módja az, ha támogatja az ő karrierterveiknek, céljaiknak megvalósítását, a munka és a magánélet közötti harmonikus egyensúly kialakítását, megteremtését, amit nem csak az egyén könyvelhet el sikernek, hanem maga a cég is. Szakdolgozatomban azt vizsgáltam, hogy egy állami cég, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (továbbiakban: NAV) milyen családi támogatásokat juttat az irodán belül (tisztviselők), valamint az irodán kívül dolgozók (pénzügyőrök) részére, illetve milyen intézkedésekkel teszi lehetővé a család és a munkahely közötti egyensúly megteremtését, mennyire elégedettek a foglalkozatottak a családbarát intézkedésekkel, valamint ezek az intézkedések milyen mértékben járulnak hozzá a hosszútávú foglalkoztatáshoz. A diplomamunkám során rendkívül nagy figyelmet fordítottam az elméleti háttér minél sokrétűbb feltárásához, legfőképp a családbarát munkahely fogalmának meghatározására (Ercsey-Orbán és társai (2020), Fail és társai (2015)), annak elemeire (Jakab (2010)), és a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény alapján bemutattam a vizsgált szervezetem tevékenységeit is. A kutatásom kvantitatív módszer alapján, kérdőíves adatfelvétellel valósult meg, amelyet a NAV 190 foglalkoztatottja töltött ki. A kérdőív releváns kérdései a foglalkoztatottak beosztására, munkavégzésük módjára, munkakörnyezetére, rendezvényeken való részvételi gyakoriságukra, szakszervezeti tagságukra, a munkahelyük családbarátságára tértek ki, valamint arra, hogy a jelenlegi családbarát intézkedések milyen mértékben befolyásolják a hosszútávú foglalkoztatást, továbbá milyen javaslataik lennének újabb családbarát intézkedések bevezetésére. A beérkezett válaszok alapján megállapítható, hogy a NAV számtalan intézkedéssel támogatja dolgozóit a munka-magánélet egyensúlyának megteremtésében. Ezek közül kiemelném a rugalmas munkarendet, melyet a munkavállalók leginkább preferálnak, mint családbarát intézkedést. Jelentős szerepet játszik még a szabadság saját ütemezés szerint történő kivétele és a cafeteria, béren kívüli juttatások is.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A fesztiválszervezés fortélyaiSzabados, Nikoletta; Herczegh, Judit Katalin; DE--Bölcsészettudományi KarSzakdolgozatom célja, hogy minél részletesebben és precízebben megvizsgáljam a fesztiválok kialakulását és történelmét, továbbá szeretnék még bemutatni három általam választott fesztivált (Újfehértói Fürtös Fesztivál, Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál, Campus Fesztivál) a szervezőkkel készített mélyinterjúim eredményeképp. Mindezek mellett nagyon fontos szempontnak tartom még dolgozatomban a 2020-as év pandémiás időszakának a megvizsgálását ezekre a fesztiválokra nézve, valamint, hogy a szervezők mégis hogyan élték ezt meg.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A Galiba Gyermekfesztivál rendezvényszervezési gyakorlata és tapasztalataiAntal, Szabolcs; Herczegh, Judit Katalin; DE--Bölcsészettudományi KarSzakdolgozatom középpontjában a gyermekeknek szóló rendezvények, fesztiválok állnak, azon belül a Debreceni Virágkarneválhoz köthető Galiba Gyermekfesztivál. Kutatásom során három hipotézisre kerestem a választ, ezáltal hangsúlyt helyeztem olyan tényezőkre, amelyek egy gyermekrendezvénynek a megszervezésekor kifejezetten lényeges, avagy központibb jellegű tényező, mint egy olyan rendezvény kapcsán, amelynek a résztvevői nem gyermekekből állnak. Továbbá a szakdolgozatomban interjúk és statisztikai adatok alapján vizsgáltam azt is, hogy a debreceni polgároknak szüksége van-e gyermekrendezvényekre, a családosok érdeklődnek-e iránta, hiszen egy rendezvény által is jobban összekovácsolódhatnak a családok, a szülök a gyermekeikkel. Ugyanakkor fontosnak tartottam írni arról is, hogy a Debreceni Virágkarnevál szoros köteléke, jelenléte inkább pozitív vagy negatív hatással van a Galiba Gyermekfesztiválra. Szakirodalmak tanulmányozásakor többek között olyan szerzők munkáira támaszkodtam, mint Szabó János Zoltán, Judy Allen, Hunyadi Zsuzsa és Gyarmati Ildikó. A diplomamunkámat három szakaszra lehet osztani; az első fejezetben a rendezvényt fogalmi kereteit, típusait és szervezésének a folyamatát ismertetem. A második fejezet tartalmazza a fesztivál fogalmi hátterét, tipizálását és a hazai kultúra-látogatási hajlandóságokat. A harmadik fejezetben található információ a Galiba Gyermekfesztiválról, annak kialakulásáról és kötődéséről a Debreceni Virágkarneválhoz, illetve a kutatási eredményeimről és saját tapasztalataimról a rendezvénnyel kapcsolatosan.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Graffiti a kultúrában – Művészet vagy vandalizmus?Szabó, Virág - Tekla; Herczegh, Judit Katalin; DE--Bölcsészettudományi KarAz emberiség már az ősemberek idejében is használta a falakat kommunikációs eszközként. Napjainkban a szövegek mellett a képi ábrázolás is megjelenik, ezzel ajtót nyitva a művészetek egy új ága, a graffiti felé. Vannak, akik ezt a jelenséget vandalizmusnak, firkáknak gondolják és vannak, akik a graffitiket a művészetek és az önkifejezés egy formájaként nevezik meg. Szakdolgozatomban azt kutatom, hogy jelenleg az emberek művészetnek vagy vandalizmusnak látják inkább a graffitit. A kutatásomat három hipotézis mentén vizsgáltam, bemutattam a világszintű és hazai alkotók jellemzőit és munkáit. Ezen felül pedig graffitizőkkel és egy rendőrnyomozóval is interjút készítettem, hogy az alkotói és jogi oldalt is jobban megismerhessem.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A gyermekek online tartalom használata és ennek hatása az osztályközösségekbenSólyom, Anna; Herczegh, Judit Katalin; DE--Bölcsészettudományi KarA dolgozatom célja megismerni az általános iskolás korosztály IKT eszközhasználati, illetve médiafogyasztási szokásait. Ezt a kutatást Mezőcsát város két általános iskolájának osztályközösségeiben folytattam le. A diákok megkérdezése mellet arra is kíváncsi voltam, hogy a médiafogyasztási szokásaikkal mennyire vannak tisztában a szüleik ezért készítettem számukra is egy kérdőívet. Ugyanis ebben az életkorban a gyermekek számára fontos példa a szülők szerepe minden tekintetben így a tudatos médiafogyasztás elsajátításában is. Viszont a kutatási eredményeket megvizsgálva látszik, hogy a szülők keveset tudnak például a tartalomszűrő szoftverekről, amik segíthetnének számukra, hogy ellenőrizni és biztosítani tudják gyermekeik biztonságos tartalomfogyasztását. Az osztályközösségek működésének szempontjából is érdekes megvizsgálni az IKT eszközhasználatot hisz a gyermekek kommunikációjába és szabadidőtöltésébe beépültek ezek az eszközök. És általuk létrejöhetnek olyan csoportdinamikát szervező tényezők melyekre nincs ráhatása a pedagógusoknak, illetve szülőknek, ha nem ismerik a gyermekek médiafogyasztási szokásait.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Időgazdálkodás a Debreceni Egyetem hallgatói életébenLippai, Barbara Mária; Herczegh, Judit Katalin; DE--Bölcsészettudományi KarA kutatásom célja, hogy tanulmányozzam, hogyan gazdálkodnak idejükkel a Debreceni Egyetem hallgatói, milyen módszereket alkalmaznak, amelyek segítik őket abban, hogy minél hatékonyabban legyenek képesek beosztani idejüket, illetve megfelelő kontroll alatt képesek-e tartani időmenedzsmentjüket. Bemutatom a témához kapcsolódó legfontosabb fogalmakat, majd a későbbiekben kitérek a belső tanulási motivációk kiváltó okaira. Ezt követően megismerjük az autonóm tanulás fogalmát, majd a szabadidő helyes felhasználásának módjait. Bemutatásra kerül a Dwight D. Eisenhower által készített időgazdálkodási mátrix is. Hosszan beszélek a halogatásról, mint akadályozó tényezőről, és igyekszem feltárni a jelenség hátterében álló okokat. Végül tanulmányom elméleti része a különböző típusú motívumpontok bemutatásával zárul. Szakdolgozatom második felében kvalitatív módszerrel kutattam. A Debreceni Egyetem 17 nappali tagozatos hallgatója volt segítségemre időmérleg-naplók kitöltésével. Az eredmények bemutatása előtt módszerként bemutatom az időmérleg-naplót, majd az ezután következik az adatok elemzése.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Idősek az online térbenDorgai, Dorina; Herczegh, Judit Katalin; DE--Bölcsészettudományi KarAz idős társadalmi réteg jellemzése, nehézségeik felismerése és a segítségnyújtás fontossága. Magyarország és Európa viszonylatban hogyan oszlanak meg az idősek és az internethasználatuk, korábbi statisztikai adatok elemzésén keresztül. Az idős korosztályból használják a legkevesebben az internetet, mi ennek az oka és, hogyan tudunk ezen változtatni. Akik nem használnak internetet, annak mi az oka és hogyan oszlanak meg a vizsgált csoportban. Az idős internehasználók mire használják az internetet és milyen előnyei lehetnek az időseknek. A digitális kompetenciák fontossága és néhány felzárkóztató program, amit az időseknek indítottak.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Kreatív ipar megítélése MagyarországonGyüre, Kitti; Herczegh, Judit Katalin; DE--Bölcsészettudományi KarA szakdolgozat összefoglalja a lehetséges fogalmi meghatározásait a kreatív iparnak, hogyan viszonyulnak hozzá a kreatív iparhoz a magyarországi fogyasztók. A dolgozat bemutatja továbbá azt is, hogy milyen gazdaságélénkítő hatása lehet a CS.A.K. Design vásárnak Debrecen életében.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A kultúra és közművelődés jelenléte a hátrányos helyzetű családok életébenCsomós, Szintia Patricia; Herczegh, Judit Katalin; DE--Bölcsészettudományi KarSzakdolgozatom a kultúra és közművelődés jelenlétét kutatja a hátrányos helyzetű családok életében. Kutatásomat a Láthatatlan Iskola Alapítvány mentorainak és vezetőségi tagjának segítségével végeztem el. Az elméleti részben bemutattam kötődésemet a hátrányos helyzetű gyermekek iránt, valamint a fontosabb kifejezések jelentését mutattam be szakirodalmak segítségével. Az empirikus részben kvantitatítv és kvalitatív kutatási módszerrel végeztem el kutatásomat. Kérdőíves vizsgálat során összehasonlítottam a mentorok válaszait, interjú segítségével pedig részletesebb betekintést nyertem a mentorprogram lényegébe. Eredményeim, hogy a hátrányos helyzetű családok is igénylik a kultúrát, valamint hogy a mentoráltak befolyásoltak mentoraik által, ennek köszönhetően kiszakadnak abból a burokból, melybe bele lettek kényszerítve.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Kulturális alapú gazdaságfejlesztés HajdúszoboszlónZagyva, Luca; Herczegh, Judit Katalin; DE--Bölcsészettudományi KarA szakdolgozatom célja, hogy a világjárvány utáni felemelkedőben lévő turisztikai és kulturális helyzetet bemutassam specifikusan egy adott témára vonatkozón. Ezt leszűkítve, Hajdúszoboszló kulturális alapú gazdaságfejlesztésének helyzetére. A gazdaságfejlesztésen belül többek között a kultúra és turizmus viszonyát szeretném kifejteni úgy, hogy bemutatom milyen hatást gyakorol a kultúrára a turizmus, valamint a kultúra a turizmusra. Illetve fontos tényezőként a gazdasági befolyást is megvizsgálva. Emellett a kulturális turizmus meglétét és fontosságát, valamint a gyógyturizmus jellemzőit fejtem ki a kutatás során. Ezek mentén haladva a fő kutatási problémáim, hogy Hajdúszoboszlón a kulturális alapú gazdaságfejlesztés, mint közművelődési alapszolgáltatások egyike, milyen mértékben kerül kihasználásra, illetve a kultúra és a turizmus mennyire tud összhangban egymás mellett érvényesülni a mindennapokban.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Kulturális reformkor?Forgó, Emese; Herczegh, Judit Katalin; DE--Bölcsészettudományi KarA világ rengeteget változott a 20. század második fele óta, de különösképpen az ezredforduló után. Megjelent az internet és a technológia forradalma és nem volt olyan területe az életnek, amit ne érintett volna a digitalizáció. Ez alól természetesen a mindennapi élet és a kultúra sem volt kivétel, hiszen az az összes intézményével és működési elvével együtt érintett volt a témában. Az elmúlt 10 évben megjelent a médiának egy teljesen új fajtája: a tartalomgyártók. Majd ezt követően hamarosan megjelentek a véleményvezérek, az influenszerek is, akik sok esetben maguk a tartalomgyártók voltak korábban. Az a fajta befolyás és példaérték pedig, amit korábban a színészek, zenészek és a televíziós szereplők kaptak, átvándorolni látszik az online térbe, a tartalomgyártók irányába. Teljesen új és elkülöníthető csoportosulásokká, szubkultúrákká váltak a tartalomgyártók követőtáborai. Ezzel párhuzamosan pedig egyre nagyobb számban jelentek meg a szabadidejükben videójátékokkal játszó egyének, vagyis a gamerek. A kettő csoport között (gamerek és követők) észrevételeim szerint sokszor van átfedés is. De pontosan mit is mondhatunk manapság kultúrának? Hogyan alakult át a kulturális intézményrendszer a 4. ipari forradalom óta? Kik manapság a véleményvezérek? Hogyan és mikor jelentek meg a tartalomgyártók és influenszerek? Hogyan alakították át az eddig megszokott struktúrákat? Na és milyen típusú-mértékű befolyással rendelkeznek? Mindezen kérdésekre keressük a választ. A végén pedig remélhetőleg sikerül egy átfogó képet alkotnunk a változások irányáról és mértékéről.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A munka és a magánélet közötti egyensúly a munkavállalók körébenSzilvási, Boglárka; Herczegh, Judit Katalin; DE--Bölcsészettudományi KarAz ember életében mindig is nagy kihívást jelentett a munkája és a magánélete közötti egyensúlynak a megtalálása. A folytonos körforgás, mely célja e két dolog harmóniájának a megtalálása egész életünkön átkísér minket. Ezt a jelenséget a modernizáció és főként az otthoni munkavégzés sem könnyítette meg. A 2020-ban jelentkezett koronavírus világjárvány okozta korlátozások miatt számtalan munkahely kényszerült átállni a „home office” típusú munkavégzésre, mely más megvilágításba helyezte a munka és a magánélet egyensúlyát. Kutatásomban a munka és a magánélet közötti egyensúly hiányának a problémáját veszem számba. Emellett részletesebb kitérőt teszek a „home office” jelenlétére és a magánéletre gyakorolt hatásaira.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Munkahelyen belüli képzések jelene és jövője, a tréning és coaching módszerek alkalmazásának vizsgálataFekécs, Kitti; Herczegh, Judit Katalin; DE--Bölcsészettudományi KarDolgozatom, egyben kutatásom célja, hogy kiderítsem a szervezetek életébe milyen mértékben költözött be a felnőttképzés egyik fő eleme, a munkahelyi képzés. Mennyire nyitottak rá napjainkban a kis-közép és nagyvállalatok, mennyire támogatják és segítik eme folyamatot. Célom továbbá a tréning és a coaching módszerének vizsgálata a belső képzések körében. Mindemellett pedig egy aktuális képet kaphatunk a belső képzések jelenlegi helyzetéről és arról, hogy a képzők szerint, akik az aktuális helyzetet látják, miként tekintenek a jövőre.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Nagykárolyi kulturális élet és történelmi múlt bemutatásaPetz, Viktória; Herczegh, Judit Katalin; DE--Bölcsészettudományi KarA szakdolgozatom témájának központjában Nagykároly áll, ezen belül is a város történelme, valamint kulturális élete. Ennek célja az, hogy bemutassam milyen értékekkel is rendelkezik a szülővárosom. Ezen munkába belefoglaltam a város nagyobb, híresebb eseményeit, valamint bemutatom az itt élő etnikumokat is, hiszen ezen csoportok jelenléte nagyban hozzájárult a jelenlegi kulturális élet kialakulásához. Dolgozatom első fele a kultúrára és a kulturális sokszínűségre fókuszál, hiszen Nagykároly azon települések egyike, ahol népcsoportok sokasága lelhető fel. A második részben a hangsúlyt a Károlyi grófok hagyatékára, valamint a jelenkori kulturális rendezvényekre fektetem. Bemutatom, hogy milyen változásokon is ment keresztül a város szívében álló Károlyi-kastély, ami a város legnagyobb nevezetessége.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Nők foglalkoztatása Magyarországon és az Európai UnióbanPapp, Kitti; Herczegh, Judit Katalin; DE--Bölcsészettudományi KarA szakdolgozatom célja bemutatni a nők foglalkoztatásának helyzetét Magyarországon és az Európai Unióban. Dolgozatomban nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy bemutassam milyen hátrányos helyzetnek van kitéve a női nem. A foglalkoztatásban és a bérekben is komoly hátrányban vannak a nők. Azért választottam ezt a témát, mert nőként néhány év múlva én is érintett leszek a témában és tisztába szerettem volna lenni a nők helyzetével régen és napjainkban is. Véleményem szerint a választott téma mindenképp aktuálisnak mondható, hiszen nap, mint nap találkozhatunk vele a munkahelyeken vagy akár az élet bármely területén. Napi szinten emberek százai törekednek arra, hogy a nők egyenjogúságát kivívják és csökkentsék azokat a szakadékokat, melyeket a nők és férfiak közé vertek.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Nők helyzete a munkaerőpiaconDeák, Viktória; Herczegh, Judit Katalin; DE--Bölcsészettudományi KarNők munkaerőpiaci helyzete az 1800-as évek végétől napjainkig, különös tekintettel a nemek közötti bérszakadékra, nemi sztereotípiákra és a nőjogi szervezetekre.