Hallgatói dolgozatok (Egészségügyi Gazdasági és Menedzsment Intézet)
Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez
Böngészés
Hallgatói dolgozatok (Egészségügyi Gazdasági és Menedzsment Intézet) Megjelenés dátuma szerinti böngészés
Megjelenítve 1 - 20 (Összesen 98)
Találat egy oldalon
Rendezési lehetőségek
Tétel Korlátozottan hozzáférhető A hálapénz problematikája, jogi vetületei és jelentősége az egészségügybenLuketics, Barbara; Bányai-Márton, Gábor; DE--Gazdaságtudományi KarA diplomadolgozatom a hálapénz jelenségét kutattam. A kialakulásának történeti háterének feltárása után a dolgozat témájában kulcsfontosságú fogalmakat igyekeztem tisztázni. Összegyűjtöttem a vonatkozó törvényeket, jogszabályokat, melyek az orvosi díjazásokkal, a hálapénz elfogadásával kapcsolatosak. A 2020. évi C. törvény (továbbiakban: Eszjv.) hatályba lépését és annak következményeit tártam fel. Az egészségügyben történő vesztegetések ellenőrzésével megbízott Nemzeti Védelmi Szolgálat bemutatását követően a büntetőjogban mélyedtem el. A feljelentéssel végződő megbízhatósági vizsgálatok, és más úton bíróságra kerülő ügyek elemzését végeztem el. Az Eszjv. előtti időszakban fontosnak tartottam a hálapénzzel kapcsolatos vélemények összegzését is.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Bizonyítékon alapuló gyógyítás a CserkeszőlőFürdő és Gyógyászati KözpontbanVass, Gabriella; Nádas, Katalin; DE--Gazdaságtudományi KarA diplomadolgozatom témájának középpontjában egy gyógyászati központ áll. A dolgozat célja ismertetni a Cserkeszőlői Fürdő és Gyógyászati Központ gyógyászati részlegét. A dolgozatom választott témaköre a bizonyítékon alapuló gyógyítás és a humán erőforrásmenedzsment. Az intézmény bemutatása érdekében az esettanulmány módszertanát alkalmaztam. Cserkeszőlő polgármesterével, a gyógyászati központ egykori gyógyászati vezetőjével és a gyógyászati központ adminisztrációs vezetőjével készítettem interjút. A dolgozatomban a gyógyászati részleg kialakulását, valamint a munkaerőtoborzást és a megtartási, motivációs stratégiákat mutatom be.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Érzelmi intelligencia mérése kérdőíves felméréssel egészségügyi és nem egészségügyi dolgozók körébenGyőri, Péter; Boruzs, Klára; DE--Gazdaságtudományi KarA diplomamunka elsődleges célja, hogy összehasonlítsa a magyar egészségügyben dolgozók érzelmi intelligenciáját a nem egészségügyben dolgozókéval. Ezt megelőzően felvezetésre kerülnek azon tények, hogy miért is fontosak az érzelmek, azok forrásai és szabályzásuk. Ezen információk alapján egy összefoglaló képet kapunk az érzelmi intelligenciáról (EQ), illetve annak kiemelkedő szerepéről. Említésre kerül továbbá ezen tényezők menedzseri szemszögből való kritikussága. A diplomamunka második felében pedig az ehhez kapcsolódó, érzelmi intelligenciát mérő kérdőíves kutatás menete, eredményei és elemzése látható. Végül a kiértékelt adatokból leszűrt következtetések és megfogalmazódott javaslatok olvashatóak.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A penicillin használatának vizsgálata MagyarországonLévainé, Gyöngyi; Szabó; Boruzs, Klára; DE--Gazdaságtudományi KarDiplomadolgozatomban bemutatom a penicillin használatának alakulását. Az antibiotikum rezisztens törzsek megjelenését, terjedését, valamint annak mértékét. Miért is jelent problémát a rezisztens törzsek kialakulása, és hogyan lehet ez ellen tenni, valamennyire visszaszorítani. Különböző cselekvési terveket mutatok be a rezisztencia csökkentése érdekében, hogyan lehet megelőzni a feleslegesen felírt és alkalmazott antibiotikumok alkalmazását és hogyan lehet elősegíteni a megfelelő használatot.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Alkohol- és Kábítószer-fogyasztás MagyarországonPrikidánovics, Imola; Danyi-Boll, Anikó; DE--Gazdaságtudományi KarDiplomamunkámban hazánk alkohol-és kábítószer-fogyasztását kutattam, hogy friss képet kapjunk a mai magyar társadalom élvezeti szereinek használatáról. Az adatok kinyeréséhez egy kérdésekből álló online űrlapot alkalmaztam, amit teljesen anonim módon lehetett kitölteni. Az adatok megdöbbentőek lehetnek, és azért tartom fontosnak ennek a kutatását, hogy tudjuk népegészségügyi és kulturális szempontból a jövőre nézve mire számíthatunk. A kérdések nagyrészét a szerhasználat gyakoriságáról tettem fel, hiszen érdemes tudni, hogy milyen irányba halad a társadalom, és lehet célszerű a jövőre nézve a toxikológus képzésre több energiát fordítani.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Napelemes kiserőmű kiépítése és megtérülése a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris IntézetbenBorbély, Borbála; Papp, Csaba Sándor; DE--Gazdaságtudományi KarHazánkban egyre több egészségügyi intézmény teszi le a voksát a napenergia felhasználása mellett. A fosszilis tüzelőanyag készletek véges volta, a globális ellátási láncok megbomlása, valamint az energiaválság mind sürgetőbbé teszik a megoldáskeresést. A megújuló energiaforrások kiutat jelenthetnek valamennyi problémából. Dolgozatomban a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben tervezett fotovoltaikus erőmű elvi megtérülésével és hasznosításával kapcsolatos felvetéseimre próbálok választ kapni. A gazdasági elemzéseket háromféle módon elvégezve vizsgáltam a megtérülést és a naperőmű által hozott eredményt.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A peer review szerepe a minőségbiztosításban és a szakorvosjelöltek képzésébenFekete, Balázs Imre; Bágyi, Péter Zsolt; DE--Gazdaságtudományi KarJelen diplomamunkámban szeretném bemutatni a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Campus Központi Radiológiai Diagnosztikán működő kettős leletezési (peer review) rendszert, annak lépéseit a gyakorlatban, valamint a több évet átölelő rendelkezésre álló adatokat felhasználva szeretném bizonyítani a peer review szakorvos képzésben, minőségfejlesztésben betöltött hatékonyságát. Az adatok elemzésekor mind az osztályszintű, mind pedig az egyéni fejlődést szeretném bizonyítani és bemutatni.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A fizikai inaktivitás nemzetgazdasági terheinek változása hazánk konvergencia régióiban a COVID-19 járványt követőenDr. Ács, Pongrác; Bíró, Klára; DE--Gazdaságtudományi KarJelen egészséggazdasági kutatás a fizikai inaktivitásnak köszönhető egészségügyi terhek számszerűsítésével foglalkozik a legfrissebb OEP/NEAK adatbázisok segítségével, a változások a megjelenítésével. A COVID-19 világjárványt követően először a hazai konvergencia régiókban számszerűsítve a fizikai inaktivitásnak köszönhető nemzetgazdasági terheket. A kutatás során a nemzetközileg PAR index segítségével modellszámítások törtétek a fizikai aktivitással bizonyítottan szoros kapcsolatban álló betegségtípusok és szövődményeik vonatkozásában, felhasználva a 2022-es NEAK és EUROBAROMETER szekunder adatbázisokat és 2018-as konvergencia régiók értékeit a változások nyomonkövetésére. Jelen kutatás során bizonyítást nyert, a konvergencia régiókban a fizikailag inaktív társadalom aránya tovább növekedett, illetve fizikai inaktivitással összefüggésben lévő betegségtípusok tekintetében a betegségterhek szintén emelkedtek éves szinten 28,5 Mrd forinttal. A PAR mutatószám alapján a betegségterhek 27%-a volt betudható a fizikai inaktivitásnak (72,2 Mrd forint), leginkább szív és érrendszeri betegségek, illetve a depresszió és szövődményeikben, feltételezhetően a COVID-19-es világjárvány befolyására. A modellszámítások alapján a konvergencia régiókban a fizikai inaktivitással szoros kapcsolatban lévő betegségteher és szövődményei esetében éves közel 6,9 Mrd forint nemzetgazdasági megtakarítás feltételezhető a fizikai inaktivitás 10%-kos csökkentésével. Eredményeink alapján, esetleges újabb pandémia alkalmával a fizikai aktivitás protektív hatásának közegészségügyi előnyöket biztosító, gyakorlati realizálása javasolt.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Hemopoetikus Transzplantációs Részleg kezelési adatainak trendanalízise, és a „JACIE” akkreditált minőségirányítási rendszerének hasznossága az eredmények tükrébenHodosi, Katalin; Dombrádi, Viktor; DE--Gazdaságtudományi KarA Debreceni Egyetem Hematológiai Tanszéke 2003 óta végez autológ, 2016 óta allogén hemopoetikus őssejt transzplantációt, a vérképző- és nyirokrendszer rosszindulatú megbetegedései kezeléseként. 2015-ben az európai minőségügyi akkreditációs szervezet a Joint Accreditation Committee ISCT-Europe (JACIE) által minősítést kapott. A dolgozat első részében a JACIE által előírt trendanalíziseket készítettem el, és a transzplantációs adatok vizsgálatát végeztem el. A második rész a terveink szerint 2024-ben a minősített területek körébe bevonásra kerülő allogén őssejt transzplantáció adatait mutatja be, vizsgálva a donorok típusait, és a kimeneteli eredményeket is. Mind az allogén, mind az autológ transzplantációnál a legfontosabb, hogy a betegség lehető legjobb stádiumában kerüljön a beteg őssejt beültetésre, mert szignifikánsan jobb lesz a teljes és a relapszusmentes túlélése. A harmadik, legfontosabb részben a JACIE akkreditáció előtti (2003-2014) és utáni (2015-2022) utáni transzplantációs adatokat hasonlítottam össze. A 2015 utáni adatoknál szignifikánsan jobb a relapszusmentes túlélés a teljes időszakra, és egy évre vonatkozóan is.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Egy kardiológiai magánrendelő indítása többszempontú döntéstámogató módszerek alkalmazásávalBródi, Laura; Karcagi-Kováts, Andrea; DE--Gazdaságtudományi KarA diplomamunkámban egy kardiológiai magánrendelés elindítása kerül részletes bemutatásra. Ezt követően többszempontú döntéstámogató módszerek alkalmazásával objektív döntéshozási mechanizmust mutatok be - egy konkrét példán keresztül meghatározott szempontok és a súlyok alapján.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Egyensúly és koordinációs képesség fejlesztése óvodás korban fejlesztőközpont menedzselésén keresztülAngyal, Andrea; Márkus, Éva; DE--Gazdaságtudományi KarMinden gyermek mozgása saját ütemben fejlődik. Egész életünk során a mozgásfejlesztés pozitív hatású. Ha egy gyermek mozgásfejlődésében mozgásfejlődési fázis kimarad, késik vagy felcserélődik legfontosabb alap készségekben az egészséges átlagos szint elérhető fejlesztéssel. Ehhez viszont személyre szabott a gyermek fejlettségi szintjéhez igazodó pedagógiai és mozgásterápiás módszerek szükségesek. Tanulmányomban az óvodás korú gyermekek egyensúly és koordinációs képesség fejlesztésének lehetőségeit, ezek közül a magánellátásban méltán népszerű TSMT terápia elméleti alapjait mutatom be szekunder irodalmak elemzésével. Kiemelten elemzem saját vizsgálat keretében helyi fejlesztő központ menedzserlését, hogyan lehetséges hosszútávon versenyképes árakat és minőséget megőrizve sikeresen működtetni mozgás terápiát nyujtó szolgáltatást.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A meningococcus elleni vakcinafelvétel és az általános tájékozottság alakulásának és összefüggéseinek bemutatása magyarországi viszonylatbanVencli, István; Boruzs, Klára; DE--Gazdaságtudományi KarA meningococcus okozta agyhártyagyulladás és szepszis egy ritkán előforduló, rendkívül súlyos tünetekkel járó, potenciálisan halálos betegség, amely jelentős terhet ró mind az egyénre, mind az egészségügyi ellátó rendszerekre. Azon túl, hogy nagyon magas a betegség halálozási aránya, a túlélők jelentős része maradandó károsodással gyógyul, ami kihatással van a beteg teljes életére, életminőségére. A betegség elleni védekezés alappillére a megelőzés, és ennek leghatékonyabb eszköze a védőoltás, a védőoltással történő immunizálás. Diplomamunkámban többek között azt vizsgáltam, hogy a világ többi részén, hogyan, milyen stratégiák mentén alakították ki a meningococcus elleni immunizációs programokat, és melyek azok az elemek, intézkedések, amelyek beépíthetőek a hazai védőoltási programba. A kutatási részben pedig azt mértem fel, hogy milyen az invazív meningococcus betegség ismertsége, a lakosság tájékozottsága a témában, és hogyan viszonyulnak a védőoltás nyújtotta előnyökhöz. A kutatási eredmények feldolgozását a service design módszertan segítségével végeztem el. Választásom azért esett erre a viszonylag új elemzési és tervezési módra, mert úgy gondolom, hogy egészségügyi menedzserként szükség van új, ügyfélközpontú, innovatív eszközök, módszerek bevonására a hatékony működés biztosításához, nemcsak a saját, hanem intézményi vagy rendszerszinten is.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A praxisközösség diplomás ápolói szemmelKomoróczy, Erzsébet; Szabóné Gombkötő, Éva; DE--Gazdaságtudományi KarAz eltelt évek alatt számos praxisközösségi fejlesztések valósultak meg részben svájci, részben uniós, részben hazai források felhasználásával. 2021 januárjától lehetőség nyílt arra, hogy a hagyományos háziorvosi szolgálatok praxisközösségekbe tömörülhessenek és állami finanszírozással biztosítva legyen működésük. A választott témám célja a dolgozatomban diplomás ápolóként és férjem személyes tapasztalatait figyelembe véve ismertetem a praxisközösségek jelentőségét az alapellátásban. A krónikus gondozás keretében történő, magas vérnyomás, diabétesz és daganatos betegségek vizsgálatában elért eredményeit a praxisában. Bemutatom a többletszolgáltatások nyújtásának, ezen belül a diplomás ápolók munkájának fontosságát elsősorban a prevenciós tevékenységeken keresztül.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Struktúraváltás a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház- RendelőintézetbenPiroska, Miklós; Tölgyes, Anna; DE--Gazdaságtudományi KarSzakdolgozatom a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet fekvőbeteg szakmaszerkezeti változástatásait és annak 1 éves időtávon belüli gyakorlati megvalósítását mutatja be. Alapvető célja egy olyan struktúraváltást előkészítő tanulmány megalkotása, mely megalapozza a végrehajtást. A szükségletalapú ellátásszervezésen, mint ideális eseten túlmutatva, a lehetőségek figyelembevételére is fókuszálva került összeállításra a koncepció. Az intézet számára sok esetben évek óta objektív okokból elhalasztott és a folyamatosan változó környezet hatására szükséges ágyszám módosítások végrehajtása a cél. Ezáltal az ellátási területen élő lakosság igényeihez és a kor követelményeihez illeszkedő szakmaszerkezet alakulhat ki. További eredményeként a tényleges működés jövőbeli benchmark elemzése által egy jobban összehasonlítható fekvőbeteg ellátási rendszer alakul ki, mely megfelelő következtetések levonására alkalmas. Ez alapján az intézeti menedzsment elvárások és a szakmai munkához kapcsolódó döntések megalapozottabbak lesznek.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Integrált egészségügyi és szociális szolgáltatási megoldások itthon és külföldöndr. Ruzsnavszkyné dr. Nádró, Bíborka; Dózsa, Csaba László; DE--Gazdaságtudományi KarAz európai és a nyugati világ országainak demográfiai adatai elöregedő tendenciát mutatnak. Ezek alapján az Európai Unió tagországaiban az elkövetkező 30 évben a 65 évnél idősebbek száma 41%-kal fog növekedni. A tartós ápolás-gondozásra vonatkozó stratégia tervezésekor fontos olyan célokat megfogalmazni, melyek között kiemelt szerepet kap az otthoni körülmények között történő hosszantartó ápolás és a non-formális, informális segítségnyújtás támogatása. Emellett hangsúlyt kell fektetni a területi egyenlőtlenségek felszámolására és az ellátási formákhoz való egyenlő hozzáférés biztosítására. A döntéshozók céljává kell tenni egy hatékony, fenntartható, elérhető és megfizethető szolgáltatásrendszer kialakítását és fenntartását. Ennek érdekében hangsúlyt kell fektetni a humánkapacitás fejlesztésére, a tudásszint növelésére, valamint a megfelelő ellátást nyújtó intézményrendszer kialakítására és fejlesztéséreTétel Korlátozottan hozzáférhető A mechanikus thrombectomia, mint intervenciós radiológiai ellátás változásmenedzsmentje a Debreceni EgyetemenHadar, Péter István; Varga, Mihály; DE--Gazdaságtudományi KarA stroke világszinten évente 15 millió embert érint, ennek harmadában a kór, halálos kimenetelű, azonban a betegek nagy része, ha túl is éli, olyan tartós rokkantsággal kell tovább élnie, amely jelentős gazdasági és egészségügyi terhet jelent. Az összes stroke eset körülbelül 13%-a vérzéses, 87%-a ischaemiás stroke. A tanulmányban az utóbbival foglalkozunk, valamint azon esetekkel, melyek endovascularis terápiával (mechanikus thrombectómiával-MT) kezelhetők. Statisztikai vizsgálatokat végeztem a DE KK OKK DSA laborjában történt eseteken, valamint megvizsgáltam az eljárást és a laboratóriumot jellemző főbb összetevőket és menedzselési nehézségeket.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Az egészségügyi alapellátás jövőbeni lehetséges működésePekár, Attila; Csikós, Péter; DE--Gazdaságtudományi KarA beteg először a háziorvossal találkozik. Ez az ellátórendszer első lépcsőfoka és bízunk benne, hogy a megfelelő terápiát vagy szükséges tanácsokat megkapjuk. Ha nem oldódik meg a problémánk, akkor szakorvoshoz küld beutalóval az orvosunk. Ez a rendszer "egy falu egy orvos" egy ideig működött is. Az 1980-as évek végén alakosság száma elkezdett csökkeni, ami egy semmiképpen sem megfelelő prognózist vetített elénk. 2004-ben csatlakoztunk az unióhoz, ami lehetővé tette az orvosok és ápolók külföldi munkavállalását. Az ország struktúrája jelentősen fejlődött, telefonok, okostelefonok, robottechnológi EESZT stb. Az elöregedő társadalom, orvostársadolom plusz terhet ró a rendszerre. A teljes átalakítása a rendszernek már régen nem kérdés.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Az otthonról végzett munka hatása a testi-lelki egészségre a COVID-19 pandémia idejénNyáriné dr. Mihály, Andrea; Papp, Csaba Sándor; DE--Gazdaságtudományi KarA COVID-19 pandémia alapvetően változtatta meg egészségmagatartásunkat és munkakultúránkat. A vírusterjedés megakadályozásának egyik eleme volt a fizikai távolságtartás részeként a kötelezően elrendelt otthonról végzett munka. A szakirodalmi adatok alapján az otthoni munkavégzés arányának növekedése negatívan befolyásolta a testi-lelki egészséget és az életminőséget. Dolgozatomban arra kerestem a választ, ez a hatás kimutatható-e magyar mintán, valamint mely alapvető demográfiai, életmódbeli, valamint munkakörülményekhez és munkakörnyezethez köthető tényezők befolyásolják ezeket a változókat. Vizsgálatom célcsoportját felnőtt munkavállalók képezték, akiknél a pandémia kapcsán nőtt az otthonról végzett munka aránya. Az eredmények nem utalnak jelentős testi és mentális állapotromlásra a vizsgált személyek körében. A továbbiakban finomabb statisztikai elemzéssel igyekeztem rámutatni, hogy mely változók befolyásolhatják a testi-lelki egészséget az otthonról végzett munka során. A dolgozat végén ajánlásokat fogalmazok meg a munkahelyen és otthonról végzett munka helyes arányára, körülményeire vonatkozóan, segítve ezzel mind a munkáltatókat, mind a munkavállalókat, hogy megtehessék azokat a lépéseket, amelyek hozzájárulnak a testi-lelki egészség és életminőség javításához, valamint a munka-magánélet egyensúlyának biztosításához.Tétel Korlátozottan hozzáférhető EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK TAPASZTALATAI ÉS FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEIVÖRÖSNÉ GAJDÁCSI, ANITA; JÓZSÁNÉ DR. KISS, IRÉN; DE--Gazdaságtudományi KarHogyan érhető el az egy épületen belül megtalálható egészségügyi, szociális és gyermekjóléti alap- és szakellátások szoros együttműködése, mely kihívásokkal kell megküzdenie a szolgáltatóknak és milyen fejlesztési lehetőségeket rejt magában ez az összetett rendszer. A közszolgáltatások folyamatos biztosítása érdekében elengedhetetlen a szolgáltatások minőségének rendszeres felülvizsgálata, fejlesztése, a szolgáltatástípusok bővülése. A tervezésnek, szervezésnek és megvalósításnak az ellátási terület jellegzetességeihez és a lakosság szükségleteihez, igényeihez kell igazodnia. Az egészségügyi és szociális ellátások fejlesztése, szakmai együttműködésének bővítése egyéni, társadalmi és gazdasági érdek.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A népegészségügyi feladatellátás szabályozása hazánkbanAdorjánné Csapó, Gyöngyi; Ludvigné Simó, Krisztina; DE--Gazdaságtudományi KarA mai magyarországi egészségügyi rendszer hivatott biztosítani a lakosság egészségvédelmét, az egészségügyi ellátás magas színvonalát. A népegészségügyi rendszer működésének összehangolása humán erőforrások, pénzügyi és tudományos eszközök használatát, biztosítását jelenti. Dolgozatom első részében bemutattam a hazai népegészségügy feladatellátás elveit, területeit, működési struktúráját és ennek szabályozását. A népegészségügyi rendszerünket, mivel Európai Uniós tagok vagyunk, össze kell hangolni az uniós elvárásokhoz, előírásokhoz, ezért dolgozatom második részében bemutatom és elemzem az Európai Unió népegészségügyi politikájának lényegét, a működési mechanizmust, a meghatározott feladatokat és tagállamok felé támasztott elvárásokat. Az Európai Unióban a cél egy egységes európai népegészségügyi rendszer kialakítása, mely emeli a szolgáltatások színvonalát és minden uniós polgárnak egységesen biztosítani tudja az egészség megőrzésének magas színvonalát. Ez egy folyamatot jelent, a jogi szabályozási környezet megváltoztatását, egy harmonizációs folyamatot, melynek mi is részesei vagyunk. Dolgozatom hipotézise az, hogy a népegészségügy hazai szabályozása megfelel az uniós elvárásoknak, a jogharmonizációs folyamat jól halad, a hazai népegészségügyi rendszerünk próbál megfelelni a mai Európai Uniós elvárásoknak, de szükség van további felzárkózásra, fejlődésre. Az uniós normák átvétele, a jogharmonizáció egységesíti népegészségügyi rendszerünket és összehasonlíthatóvá válik a rendszerek teljesítménye.