Hallgatói dolgozatok (Gépészmérnöki Tanszék)
Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez
A Műszaki Karon készült szakdolgozatok és diplomamukák gyűjteménye.
Böngészés
Hallgatói dolgozatok (Gépészmérnöki Tanszék) Cím szerinti böngészés
Megjelenítve 1 - 20 (Összesen 137)
Találat egy oldalon
Rendezési lehetőségek
Tétel Korlátozottan hozzáférhető 117-es sorozatú motorkocsi levegő visszahűtőjének átalakításaFábián, Sebestyén László; Dúll, Sándor; DE--Műszaki KarA diplomatervem témája a 117-es sorozatú motorkocsi levegő visszahűtőjének átalakítása. Elkészítéséhez a szakmai segítséget, munkahelyem a MÁV-START Zrt. biztosította. A feladat első részében a magyar vasút fejlődésének meghatározó pontjait mutatom be, miként jött létre a MÁV Zrt. és a MÁV-START Zrt. Továbbá szót ejtek röviden a Debreceni Járműbiztosítási Igazgatóság főbb tevékenységi köréről. A dolgozat második részében a szakirodalom alapján a motorkocsi szerkezeti felépítését taglalom. Kiemelten foglalkozom a motorkocsi nagyon fontos szerkezeti egységével a hűtési rendszerrel, azon belül is a levegő visszahűtő szerepével. Mind ezek mellett bemutatom a motorkocsi tervszerű karbantartását biztosító ciklusrendet, továbbá a jármű szerepét és fontosságát a magyar vasúti hálózatban. A dolgozat harmadik részében a motorkocsi okozta műszaki eseményeket és annak következményeit mutatom be, részletezem a levegő visszahűtő átalakításának szükségességét. Kiemelten tárgyalom a hűtőegység konstrukciós kialakításának hibáját. Utalok a felhasználási körülmények és a változó éghajlat okozta nehézségekre. A dolgozat negyedik része a választott téma fő része, ami a motorkocsi levegő visszahűtőjének átalakítása, melyet feladatul kaptam. A Debreceni Járműbiztosítási Igazgatóság vezetése a motorkocsi hűtési rendszerének hátrányait ismerve, annak átalakítása mellett döntött. Fő feladatom a motorkocsi túlmelegedés problémakörének és a hűtési rendszer átalakítás lehetőségének megvizsgálása. Részletesen írok az átalakítás előkészületeiről, a levegő visszahűtő kiválasztásáról, felszerelési helyének meghatározásáról. Bemutatom az átalakítás lépéseit, továbbá a hűtő hűtésének módját és annak vezérlését. A dolgozat ötödik részében a műszaki fejlesztés költségeit mutatom be részletesen. Kiemelten foglalkozok az átalakítás megtérülésével. A következő fejezetben az átalakítás eredményességét taglalom. Összegzésként megállapítható, hogy a diplomaterv valós probléma megoldására irányult és az elképzelések alapján a levegő visszahűtő átalakítása gazdaságos és műszakilag indokolt. A gyakorlatban a műszaki fejlesztés megvalósítása nagyon célszerű és szakmailag is kivitelezhető volt. Ez az átalakítás azért is nagyszerű, mivel a vasúti szabályzatok, a műszaki eljárások alkalmazása a vasút területén bonyolult eljárásokkal, jóváhagyásokkal történik.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A 3D nyomtatás növekvő szerepe az atomenergia-ágazatbanDomokos, István; Nemes, Dániel; DE--Műszaki KarA 3D nyomtatási technológia integrálása az atomenergia-ágazatba mély változásokat hoz magával, és ezen fejlődések számos területen megmutatják az iparág alkalmazkodóképességét és innovációját. Az Oak Ridge Nemzeti Laboratórium (ORNL) és a Siemens által végzett úttörő munkák, valamint olyan neves intézmények tudományos kutatásai, mint a Purdue Egyetem, mind rávilágítanak arra, hogy a 3D nyomtatás milyen mértékben forradalmasítja az atomenergiát. Miközben az atomenergia továbbra is kulcsfontosságú szerepet játszik a globális energiamixben, a 3D nyomtatás és a nukleáris tudomány közötti szorosabb együttműködés válik egyre nélkülözhetetlenebbé. A 3D nyomtatás sokoldalúsága kiemelkedik, amikor az atomerőművekben történő alkalmazása során megvizsgáljuk, hogyan növeli meg a nukleáris energiatermelés hatékonyságát, biztonságát és megbízhatóságát. Az ORNL és a Siemens által fejlesztett üzemképes alkatrészek, például az elektronnyalábolvasztással létrehozott molybdenum komponensek, megmutatják, hogy a 3D nyomtatás nem csupán innováció, hanem valóságos megoldásokhoz vezet az atomenergiában. Az olyan intézmények, mint a Purdue Egyetem, ahol tudományos kutatások zajlanak ezen a területen, tovább erősítik azt a tényt, hogy a tudományos és technológiai közösség is felfedezte a 3D nyomtatásban rejlő lehetőségeket. Az ebben az esszében említett példák mindössze néhány kiváló eset, ahol a 3D nyomtatás hozzájárul az atomenergia-ágazat fejlődéséhez. A technológia folyamatosan formálja át az iparág működését, és egyértelmű, hogy a jövőben is meghatározó szerepet fog játszani az atomenergia hatékonyságának és fenntarthatóságának növelésében.A 3D nyomtatási technológia integrálása az atomenergia-ágazatba az iparág alkalmazkodóképességét és innovációját bizonyítja. Az ORNL úttörő munkájától kezdve a Siemens üzemképes alkatrészein át az olyan intézményekben végzett tudományos kutatásokig, mint a Purdue Egyetem, a 3D nyomtatás forradalmasítja az atomenergiát. Mivel az atomenergia továbbra is kulcsfontosságú szerepet játszik a globális energiamixben, a technológia és a nukleáris tudomány közötti együttműködés egyre fontosabbá válik. A 3D nyomtatás alkalmazása az atomerőművekben bizonyítja sokoldalúságát és a nukleáris energiatermelés hatékonyságának, biztonságának és megbízhatóságának növelésében rejlő lehetőségeit. Az ebben az esszében tárgyalt példák csak néhányat képviselnek abból a sokféle módból, ahogyan a 3D nyomtatás ösztönzi az innovációt az atomenergia-ágazatban, és ez kétségtelenül így lesz a jövőben is.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A C122 gyártósoron végzett köszörülési technológiák fejlesztéseKovács, Bence; Bodzás, Sándor; DE--Műszaki KarA téma és a cég bemutatása után a dolgozatomhoz szükséges szakirodalmak áttekintésével folytattam a feladatomat. Mivel a fő feladataim a C122 gyártósor bemutatása és a megfelelő köszörűkő kiválasztása volt, ezért az irodalomkutatás során ezeknek a témaköröknek néztem utána. A kidolgozandó feladataim előtt a témavezetőmmel, a konzulensemmel a cégnél már több éves tapasztalattal rendelkező kollégákat kérdeztem meg a témával kapcsolatban és gyűjtöttem információkat a feladataim kidolgozása érdekében. Ezután következett a C122 gyártási folyamatának a megismerése, melyik megmunkálási művelet után pontosan melyik következik. A dolgozatom ezen feladatát az ott dolgozó kollégák tapasztalatain, saját észrevételeken, illetve ábrák segítségével mutattam be, amely során kitértem a külső- és a belső gyűrűk köszörülésére, mérése, valamint a kész csapágy komponensek összeszerelésére. A folyamat könnyebb átláthatósága érdekében ábrákat és magyarázó szövegeket készítettem. Mivel a témám a legmegfelelőbb köszörűkő kiválasztásával is foglalkozik, ezért megvizsgáltam az adott típusokat. Ennek során CBN és kerámia köszörűkövekkel folytattam minőségi, élettartami és pénzügyi számításokat. Ezeket követően összegeztem az eredményeket. Az említett szempontokon végig haladva ki lehetett választani a megfelelő típust. A kiválasztott köszörűkővel kísérletet hajtottam végre. Mielőtt elvégeztem volna a kísérletet a szükséges méréseket ismertettem. Ennek során a ráhagyás, a köralak, az érdesség, valamint a profil mérésekre tértem ki. Minden egyes mérési eljáráson lépésről lépésre végig haladva mutattam be a különböző módszereket. Az utolsó feladatban a kísérletet hajtottam végre. Miután megtörténetek a mérések, kiértékeltem egyesével az adott mérési eredményeket. Ebben a feladatrészben a köszörülési erőket, a ráhagyást, a köralakot, az érdességet és a profilt vizsgáltam. A kiértékelések után összegeztem az eredményeket. A későbbiekben érdemes lenne a többi gépre is elvégezni a köszörűkő kiválasztást és a kísérletet. A többi soron is elvégezni a kiválasztást és a kísérletet, ha sikerrel zárulnának az eredmények. Az előzőekben foglaltak alapján ez lenne a fejlesztési javaslatom, hogy minden soron a legmegfelelőbb köszörűkővel történjen a gyártás. Az említett kiválasztásnak köszönhetően optimalizálni lehet a minőséget, az élettartamot, valamint a költségeket.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A DE Klinikai Központban használt olajmentes spirálkompresszorok karbantartási rendszerének felülvizsgálataTar, Zsolt Róbert; Dúll, Sándor; DE--Műszaki KarAz egyre jobban fejlődő városunkban a jóléthez és az egészséghez elengedhetetlen a stabil kórházi ellátás biztosítása. A műtétek és az életfunkciók fenntartásának fontos kelléke a sűrített levegő. A folyamatos levegőellátás olajmentes spirálkompresszorokkal történik, amiknek a jelenlegi karbantartási rendszere a tervszerű megelőző karbantartás. A dolgozatomban elemeztem a jelenlegi rendszert és törekedtem egy gazdaságilag hatékonyabb, a kórházi követelményeknek megfelelő karbantartási stratégia javaslására. Ehhez szükségem volt a kompresszorok és a jelenlegi rendszer fő hibáinak elemzésére és a hibaforrások okainak megtalálására. A problémák felmérését követően kiválasztottam a jelenleg elérhető számos karbantartási forma közül a lokálisan és költséghatékonyságot tekintve is megfelelő megbízhatóság központú karbantartást. Ennek az elemzési módszerével teljesen felülvizsgáltam a jelenlegi problémákat, és javaslatot tettem azok mindegyikének megoldására. Továbbá figyelembe vettem a klinika folyamatos bővülését, aminek következtében a rendszereink túlterheltté válnak, így a jövőbeni kivitelezések során célszerű túlméretezni a sűrített levegőigényt az adott épületekben. A jelenlegi rendszer elavultsága miatt javaslatot tettem egy kompresszorfelügyeleti rendszer kialakítására, ennek köszönhetően a megbízhatóság központú karbantartás mellé társulna egy prediktív karbantartási stratégia is. Ez további segítséget nyújt a kompresszorok véletlenszerű meghibásodásainak elemzéséhez és megelőzéséhez. Mivel ennek a két stratégiának a bevezetéséhez fontos alkalmazni rezgésdiagnosztikai eszközöket, ezért ajánlottam a személyzet edukálását ezek használatára. A felülvizsgálat eredményeként tehát egy vegyes karbantartási stratégiát ajánlottam bevezetésre. Végezetül javaslataimat műszakilag és gazdaságilag elemeztem, a beruházások néhány év alatt megtérülést hozhatnak. Végül egy nagyteljesítményű kompresszor gépház beruházási fejlesztéshez adtam tanácsot, amivel redukálódnának az anyagi igények a karbantartások alkalmával és az üzemeltetés szintjén is.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A HAJDU-HEK elektromos kazán gyártásközi folyamatainak tervezéseJuhász, Balázs; Menyhárt, József; DE--Műszaki KarA feladatot a HAJDU Hajdúsági Ipari Zrt.-nél eltöltött duális képzés során kaptam. A képzés alatt a vállalat LEAN területén dolgoztam. A vállalat egy új termékcsoportot, az elektromos kazánt tervezett. A termékbevezetés folyamatában az én feladatom a gyártásközi, logisztikai folyamatok tervezése volt. A tervezés során a LEAN alapelveket igyekeztem alkalmazni. A feladat kezdetén az volt a cél, hogy a termékcsoport nullszéria gyártásának kezdetére kialakításra kerüljenek mindazon feltételek, amik logisztikai oldalról zavartalanná teszik a gyártást. A másik cél az volt, hogy a tervezés végén olyan állapot kerüljön kialakításra, ami segíti a folyamatos fejlesztés szemléletét. A feladathoz tartozott az anyagáramlás útvonalainak megtervezése. Ez hosszú feladatnak bizonyult, mert a termék felépítése összetett, ezért sok alkatrész és gépegység esetén kellett több gyártó munkahely közötti útvonalat meghatározni. Az útvonalak megtervezésén túl az útvonalakon történő szállítási módokat is meg kellett határozni. A szállítási módok megvalósításához több esetben is egyedi szállítókocsira volt szükség. Ezeknek a szállítókocsiknak a tervezése is az én feladatom volt. A kocsik tervezésén túl a gyártásukat is én irányítottam, szerveztem. A feladatmegoldás következő pontja a kanban rendszer bevezetésének vizsgálata és megvalósítása volt. A kanban rendszert első körben még csak néhány cikkre vezettem be. Ezek olyan egységek, amiket a vállalat üzemeiben gyártanak, ezért a gyártó munkahelyek közötti anyagáramlás részeként vizsgáltam a kanbanozási lehetőségeket. Az operatív tevékenységek közül a szerelőcella berendezése volt az utolsó. A termék gyártásához saját szerelősor került kialakításra. Az elrendezést munkahelyekre lebontva készítettem el. A munkahelyek anyagtárolókkal való felszerelését igyekeztem úgy kialakítani, hogy a logisztikai és a gyártási folyamatok ne akadályozzák egymást. Az operatív feladatok után az addig elvégzett és bevezetett intézkedések hatásának vizsgálata volt a feladat. A vizsgálatban végeztem elemzést minőségi és költségi szempontból is. A vizsgálat során azt szerettem volna bemutatni, hogy a dolgozatban végzett tervezésem eredménye egyszerre jelenik meg a minőségben és a gyártási- és logisztikai költségekben. A feladatmegoldás a nullszéria gyártás kezdetére elkészült, így a gyártás során tapasztalt hibák és hiányosságok alapján elvégezhetőek további intézkedések a folyamatos fejlesztés jegyében.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A NuScale SMR: kompakt nukleáris reaktor technológia és fenntartható energiajövőKerti, László; Pálfi, Tibor; DE--Műszaki KarSzakdolgozatom fő témája az SMR (Small Modular Reactor) működésének bemutatása, részletes leírása és elemzése volt, illetve a technológia elemzése és annak potenciális hatásainak vizsgálata a jövő energiaszektorára. Az első részben áttekintem a nukleáris energiatermelés jelenlegi helyzetét és annak kihívásait, például a biztonságot, a felépítést és az erőforrásokat. A második részben bemutatom az SMR reaktorok környezeti hatását, továbbá a fenntarthatóságát. A harmadik részben gazdasági értékelést és a piaci lehetőségeket elemzem. Végül a kis moduláris reaktorok biztonságát és szabályzását fejtettem ki. Szakdolgozatom során lehetőségem volt alaposabban megismerni és elsajátítani az atomerőművek részletes működési elvét, tulajdonságait, biztonságát, szabályzását, továbbá a kis moduláris reaktorok, mint például a NuScale SMR reaktorok működését, környezeti hatását, fenntarthatóságát, gazdasági értékelését, piaci lehetőségeit, biztonságát, végül a szabályzását.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A Paksi Atomerőmű légnemű radiokarbon-kibocsátásának jellemzéseBellér, Gábor; Varga, Tamás; Molnár, Mihály; DE--Műszaki KarA radiokarbon a szén természetben előforduló radioaktív (ß-bomló) izotópja. A kozmikus háttérsugárzás hatására létrejövő termikus neutronok és a levegő nitrogénjének reakciójában a folyamatosan képződik (14N(n,p)14C), majd részt vesz a természetes szénciklusban, végül pedig 5700 éves felezési idővel bomlik. A legismertebb és legszélesebb körű alkalmazása a kormeghatározás, mely azon alapul, hogy a radiokarbon beépül a bioszférába és így a biológiai szenet tartalmazó minták (pl.: fa, kagyló, csiga, korall, csont, haj) kora becsülhető. Mára a környezetkutatásban, -védelemben és -ellenőrzésben is rendkívül széles területen használják. A XX. században a természetes keletkezés mellett több antropogén forrása is megjelent a radiokarbonnak, ezek közül a legfontosabbak a nukleáris tesztrobbantások és a nukleáris energiatermelés (beleértve az atomerőműveket, a radioaktívhulladék-tárolókat és a reprocesszáló üzemeket). A Paksi Atomerőmű az elmúlt négy évtizedben meghatározó szerepet játszik hazánk energiatermelésében és már a kezdetektől nagy hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemre. A radiokarbon-emisszió rendszeres követésére már 1987-től vannak publikált adatok. Szakdolgozatomban bemutatom a mintavételi és mérési módszereket, a monitoring rendszer kiépülését és bővülését, az elérhető kibocsátási és környezeti adatsorokat, a faévgyűrű-vizsgálatok eredményeit, a hazai és nemzetközi mérőállomások adataival történt összehasonlításokat, a lakossági sugárterhelésre tett számításokat és a terjedési modellezést.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A Pannónia T5 motorkerékpár váltótengely bordázatának áttervezéseJuhász, Péter; Varga, Tamás Antal; DE--Műszaki KarA dolgozatunk fő témája a Csepel Pannónia T5 motorkerékpár hatékonyabb üzemelésének a megvalósítása. Ennek érdekében egy hiányosságnak a kijavításán dolgoztunk, ami a sebességváltót érintette. A jármű vezetése közben, amennyiben a fokozatok között váltunk, egy recsegő hang észlelhető. Ennek okát fedeztük fel, miközben a sebességváltó működését vizsgáltuk. Annak részegységeit bemutatva, a hajtótengelyünkre különös figyelmet fordítottunk. A probléma abban állt, hogy a harmadik fokozat kapcsolásakor a tengelyen axiálisan elmozdítható fogaskerék nehézségekbe ütközött a tengely bordázatára való felcsúszásakor. Az alakzáró kötés létrejötte azt biztosítja, hogy a fogaskerék a tengelyen ne csak elforduljon, hanem nyomatékot is adjon át a kimenő tengelyre. A második és a harmadik fokozatban jelenik meg ez a gond, ugyanis ott van szükség arra, hogy a motorkerékpár manuális váltójában bordáskötést használjunk. A dolgozatban tárgyalt áttervezendő alkatrészünk egy négyfokozatos előtéttengelyes váltó hajtótengelye. Ennek hiányossága, hogy a bordázatának alakja megnehezíti a fogaskerék felcsúszását, hisz a hat bordafog az annak kiképzett hat helyre kell betaláljon. Adva, hogy az 5,75 milliméteres fog a 7 milliméter széles bordásanyába kell illeszkedjen forgás közben, ennek rendkívűl kicsi az esélye. Ennek növelésén fáradoztunk és tettünk javaslatot ennek érdekében. Az átervezés abban állt, hogy a tengelyen egyszerre csatlakozó bordafogak számát lecsökkentettük háromra, bemunkálva abból a másik hármat. A megmaradókat pedig letörük 45 fokban, hogy azoknak a kapcsolódását is megkönnyítsük. A letörést a bordafog oldalélén végeztük el figyelembe véve a tengely forgási irányát. Viszont, hogy az áttervezés hiteles legyen szilárdságtani ellenőrzést végeztünk. Ehhez elhanyagolhatatlan volt az alkatrész bemodellezése. Ezt Solid Edge környezetben végeztük el, miután az alkatrészt alaposan megmértük és ledokumentáltuk. Majd a 3D modell segítségével végeselem szimulációt végeztünk el, felhasználva a kiszámolt terhelésértéket. Tudva, hogy az eredeti konstrukció megállta a helyét, összehasonlítottuk az új tervezésűvel. Ezt diagramokkal is ábrázoltuk szemléltetés céljából. Észrevehettük hogy a változás nem volt szembetűnő sem stresszbírás sem elmozdulás szempontjából. Miután pedig meggyőződtünk arról, hogy az igénybevételt a motorkerékpár hajtótengelya kibírta, az áttervezést sikeresnek tekintettük.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A Rosenberger Magyarország Kft. termelési rendszerének felülvizsgálataTarcsa, Martin; Dúll, Sándor; DE--Műszaki KarTarcsa Martin vagyok, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának végzős hallgatója. Szakdolgozatom témája: a Rosenberger Magyarország Kft. termelési rendszerének felülvizsgálata. A dolgozat első fejezetében ismertettem a céget, a cég által gyártott csatlakozókat és egyéb termékeket. A dolgozat második fejezetében auditáltam a gyártást, majd ezt követően elemeztem a hibás gyártási folyamatokat. Felülvizsgáltam az észlelt reklamációkat, majd ezt követően kitértem az operátori, gépbeállítói, és csomagolási hibákra is. A harmadik fejezetben a termelési gépek és módszerek felülvizsgálatát végeztem el. Itt Kitértem az általam észlelt leggyakoribb hibára, a központhibára. Bemutattam a cég által használt gyártó préseket. Ezen kívül felülvizsgáltam a termelésben használt egyéb berendezéseket is. Nagy hangsúlyt fektettem a hiba szűrő készülékekre, melyek a precíziós gyártáshoz nélkülözhetetlenek. Az utolsó, egyben legfontosabb részben anyagvizsgálatot végeztem, és javaslatot tettem a présben használt csapok lapolására, mellyel a prés lógásának hibája kizárható. Javaslatot tettem beállítási segédletek készítésére, amivel a prés beállítás ideje csökkenthető. Támogattam a céget precíziós mérleg választásában is, az apró termékek számlálására. Készítettem egy termék számláló boxot, amivel pénz és idő takarítható meg, majd kitértem a dolgozói normákra is, melyek betartásával szintén jelentős pénzkiesést kerülhet el a cég.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A sűrített levegőt előállító rendszer fejlesztése a Schaeffler Debrecen Kft-nélFegyverneki, Antal; Czégé, Levente; DE--Műszaki KarA szakdolgozatomban a Schaeffler Debrecen Kft. sűrített levegőt előállító rendszerének fejlesztésével foglalkoztam, mely biztosítja a gyár számára szükséges sűrített levegőt. Elsődlegesen felmérésre került a meglévő rendszer berendezései, amely adatokból kiderült, hogy a régi berendezések már nem képesek az előírt teljesítményt biztosítani. Ebből látszott, hogy többlet energiafelhasználást jelentett, így a felmérésből adódóan az energia megtakarítást tűztem ki célomnak. Az új gépekre felmértem milyen lehetőségek vannak, mely során kiválasztottam milyen típusú berendezéskere van szükség. A gépek választásánál figyelembe vettem, hogy régi gépekhez képest tudja ugyanazt a levegőmennyiséget biztosítani a termelés számára, azonban kisebb energiafelhasználás mellett. A gépek kiválasztása után elvégeztem a beruházáshoz szükséges számításokat, melyek között volt energiamegtakarítás számítás terhelt és üresjárati állapotban is. Az megelőző tervezési lépések során is és ezeket követően folyamatosan végeztem a hely kialakításának megtervezését így több layout terv is készült az új gépparkról. A rendszer megtervezését követően elkezdtem meghatározni a beruházás költségeinek megtérülését. Ezeket a megtérüléseket összegezve és elosztva a teljes beruházási költséggel, megkapjuk, hogy mennyi a beruházás megtérülésnek ideje.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A Swiss Krono Kft-nél használt terítő elszívó ventilátor csapágyazásának átalakításaDeák, Máté; Deák, Krisztián; DE--Műszaki KarA szakdolgozatom a Swiss Krono Kft-nél használt porelszívó ventilátorról, illetve a csapágyazásának átalakításáról szólt. A dolgozatom célja az volt, hogy feltárjam a csapágyazási rendszer hibáit és javaslatot tegyek egy új csapágyazási rendszer kialakítására. A cég bemutatása után szakirodalmat dolgoztam fel, amelyben írtam ventilátorokról, illetve azoknak működéséről, csapágyakról, csapágyak meghibásodásáról. Többek között rezgésdiagnosztikáról is írtam, illetve fafeldolgozásról a cég miatt, hiszen ez egy faipari vállalat. Ezt követően az elszívó ventilátort jellemeztem részletesen, majd a csapágyazási rendszerének a problémáit fejtettem ki. Ezután csapágyak élettartam számításán keresztül szemléltettem, hogy melyiket is érdemes végül beépíteni. Továbbá az eredmények fényében javaslatokat tettem a cégnek, hogy milyen szükséges gépészeti módosításokat kell elvégezni a csapágyak élettartamának növelése érdekében.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A Swiss Krono Kft. vásárosnaményi üzemének karbantartási stratégiája és fejlesztési lehetőségeiFaragó, Gergely; Dúll, Sándor; DE--Műszaki KarAz elmúlt évek fejlődésének eredményeképpen napjainkra szinte minden gép és berendezés egyre összetettebbé és automatizáltabbá vált. Ez sokkal hatékonyabbá és pontosabbá tette a gyártási folyamatokat, ugyanakkor sokkal több hibalehetőséget rejt, amely a karbantartás feladatait tette fontosabbá, és kívánta meg az üzemeltetés folyamatos fenntartását. Szakdolgozatomban azt a célt tűztem ki magam elé, hogy a tanulmányaim alatt megszerzett ismereteket összehasonlítsam a napjainkban alkalmazott gyakorlattal egy esettanulmány formájában, és olyan dolgozatot készítsek, amely összefoglalja a legfontosabb ismereteket, és az elemzés eredményeként hasznos javaslatokat tartalmazzon a fejlesztés további lehetőségeihez. Munkám kezdetén összegyűjtöttem a karbantartással kapcsolatos alapfogalmakat, mit is jelent valójában és mit takar a „karbantartás” szó, valamint hogyan alakult ki és hogyan fejlődött az elmúlt években napjainkig. A különböző stratégiák bemutatásakor a figyelmet a stratégiák hangsúlyos és kiemelt részeire fordítottam. A dolgozat második részében a fenti elméleti ismereteket vetettem össze a gyakorlati tapasztalataimmal a Swiss Krono Kft vásárosnaményi OSB lap gyártó üzemében, ahol lehetőséget kaptam betekinteni az ottani üzemeltetési és karbantartási folyamatokba. Részletesen ismertettem a karbantartásért felelős szervezetet, kapcsolódási pontjait és információáramlását, valamint a különböző eszközöknél alkalmazott különböző karbantartási stratégiákat, melyeket párhuzamba állítottam az elméleti ismeretekkel. Ezek után olyan lehetőségeket kerestem, amelyek könnyítik és segítik a rendelkezésre állás biztosítását, lehetőséget adnak a karbantartások elemzésére, tervezésére, és alkalmazzák a mindennapi életünk során mindenki által használt eszközöket a feladatok végrehajtásánál. Bízom benne, hogy tartalmas és hasznos szakanyagot készítettem, mely segítséget nyújt a további eredményes munkában.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A Swiss Krono Kft.-nél alkalmazott rezgésdiagnosztikán alapuló karbantartási rendszerek bemutatásaKántor, János; Deák, Krisztián; DE--Műszaki KarA szakdolgozatom a Swiss Krono Kft.-nél készítettem, ami egy világméretű cég és OSB lapok gyártásával foglalkozik. A dolgozatom célja az volt, hogy ismertessem a cégnél használt rezgésdiagnosztika alapú karbantartást és fejlesztési ötleteket adjak a cég számára, amiből a jövőben profitálhat. Előszőr próbáltam bemutatást adni a cégről röviden, majd a továbbiakban olyan szakirodalmakat próbáltam feldolgozni, ami kapcsolódik a gyárhoz és a témámhoz is. A következő részben megpróbáltam bemutatni a Kadant aprítógépet. Próbáltam bemutatni a fő alkatrészeit és azoknak a karbantartását és ellenőrzését. Bemutattam, hogy hogyan is néz ki ez a gép és mire használják, majd felhívtam a figyelmet, hogy milyen pontjait milyen szempontokból érdemes vizsgálni karbantartás szemszögéből. Készítettem egy karbantartási ütemtervet is. Majd pedig az következett, hogy bemutassam azt az eszközt, amire a cégnél használt karbantartás épül. A Schaeffler által kifejlesztett OPTIME rendszerről próbáltam egy átfogó bemutatást adni, ami alapján mindenki számára érthető a működése. Próbáltam képekkel szemléltetni, hogy milyen adatokat is mér ez az érzékelő. A mért adatokat bemutattam diagramm formájában és szót ejtettem arról is, hogy milyen pontokan van elhelyezve az érzékelő. Az adatok alapján láthatjuk a gép folyamatos állapotát online felületen keresztül. Ebben a részben pedig próbáltam olyan fejlesztési ötleteket javasolni a vállalat számára, amiből a jövőben profitálhat. Javasoltam a rezgésdiagnosztika alapú karbantartás rezgésfigyelő eszközének a fejlesztését és az intelligens kenőrendszer bevezetését minden gépre ahol szükséges. A dolgozaton keresztül bemutattam egy aprítógépet illetve annak a karbantartását. Bemutattam továbbá ennek a rezgésdiagnosztika alapú karbantartás eszközét is. Majd fejlesztési ötleteket tettem, amiből a gyár profitálhat a közeljövőben. Remélem, hogy ötleteimből a jövőben alkalmazni fognak valamit, ami számomra nagy sikert jelentene, hogy ilyen fiatalon tudtam egy ekkora gyáróriás számára olyan ötletet adni, használnak. A szakdolgozatom témája, azért kézenfekvő számomra, mert nyári gyakorlatom alatt bebizonyosodott, hogy ez a karbantartási terület az, ami engem ténylegesen érdekel, és amiben dolgozni is szeretnék majd a közeljövőben. Dolgozatom készítése alatt sok olyan területre nyertem betekintést, amelyekbe eddigi életem során nem volt lehetőségem. Például a rezgésdiagnosztika alapú karbantartást megismertem milyen is a való életben.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A szennyvízkezelés folyamata a keletkezéstől a befogadóigPál, Imre; Somogyi, Gyula; DE--Műszaki KarEbben a szakdolgozatban a szennyvízkezelés folyamatáról írtam, a keletkezett szennyvíz csatornába való belépésétől a befogadóig bezárólag. Mielőtt ebbe belekezdtem elsőnek bemutattam általánosan, hogy mi is a szennyvíztisztításnak a feladata. Ezután ismertettem a szennyvíztisztítás történelmét, ahol bemutattam az első csatornázási megoldásokat és eljutottam odáig, hogy Magyarországon a második világháború után milyen szennyvíztisztítási megoldásokat használtak. A következő lépésként a csatornarendszereket általánosan ismertettem. Itt kitértem a két legfontosabb csatornázási módra. Miután ez megtörtént, arra próbáltam választ keresni, hogy a csatornarendszert lehet-e folyamatnak tekinteni. Ezután bemutattam a csatornarendszereket alkotó komponenseket. Itt kitértem a három legfontosabb csatornahálózat fajtára, amelyeket részletesen ismertettem. Végül összefoglaltam a csatornahálózatok fejlődését és a változásukat. A dolgozatom fő témája az átemelőkről szól. Így elsőnek általánosan bemutattam magukat az átemelőket. Miután ezt megtettem, részleteztem az átemelők főbb típusait. Ezeket részletesen ismertettem. Ezek után következett az átemelők főbb alkotórészeinek és a szabályzásuknak, valamint a vezérlésüknek az ismertetése. Ezek után általánosan áttekintettem magát a folyamatszabályzást is és azt, hogy ez, hogy jelenik meg az átemelőkben. Ezt követően egy nemzetközi példán keresztül bemutattam, hogy napjainkban miként néz ki egy modern szennyvíztisztító telep. A trieri szennyvíztisztító telepet választottam ki mintának. Ebben a pontban bemutattam a telep múltját, utána pedig magát a szennyvíztisztítási folyamat felépítését. Majd utolsó pontként arra tértem ki, hogy a trieri telepnek a vezérlése hogyan épül fel, és hogyan használták ki a mesterséges intelligenciát arra, hogy a folyamatot fejlesszék. A kitekintés után bemutattam a debreceni csatornahálózat átemelőit. Ezek közül kiemeltem négy átemelőt, majd egyesével elemeztem őket a folyamatban betöltött szerepük és a vezérlésük szempontjából. Utolsó pontként összehasonlítottam a négy műtárgyat automatizálás szempontjából. Végül felvázoltam a szennyvízkezelés folyamatát a szennyvíztisztító telepen. Részletesen bemutattam a folyamat minden egyes lépését és az irányítástechnikai rendszert is. Majd fejlesztési lehetőségeket, alternatívákat ajánlottam fel. Zárásként a tapasztalataimat foglaltam össze. A dolgozatom célja, hogy a szennyvízkezelésen végighaladva kirajzolódjon a teljes folyamat és annak összefüggései. Ezen felül láthatóvá váljon az egyes elemek helye és folyamatban betöltött szerepük.Tétel Korlátozottan hozzáférhető A termelési folyamatok optimalizációja a bejövő áru minőségbiztosításának kiépítése által a Bürkle Hungary Kft.-nélKerti, László; Pálinkás, Sándor; DE--Műszaki KarDiplomamunkám célja a termelési folyamatok optimalizációja volt a bejövő áru minőségbiztosításának kiépítése által a Bürkle Hungary Kft.-nél. A Bürkle Hungary Kft.-ben minőségügyi mérnökként dolgozom, mindennapi feladataim közé a bejövő áru ellenőrzése, minőségbiztosítása a legfontosabb számomra. Megfelelő minőségű alkatrészek biztosítása által a termelési folyamatok zavartalanul tudnak működni. Természetesen nem csak a megfelelő minőségű alkatrészek befolyásolják a termelési folyamatokat, hisz ide tartozik az összeszerelő kollégák megfelelő képzettsége, folyamatos oktatása egyaránt. Az első pontomban a diplomamunkámhoz tartozó szakirodalmat kutattam, mutattam be, melyek szorosan kapcsolódnak a minőségügyi részleg feladataihoz. A másidik pontban a bejövő áru minőségbiztosításának jelentőségét, illetve hatásait mutattam be a termelési folyamatokra. Megállapításom szerint a termelési folyamatokra jelentős hatással van az alkatrészek minősége. Ha nem megfelelő alkatrész kerül a termelésbe, a beépítés során problémát okoz, szélsőséges esetben az adott gép összeszerelési folyamatát akár le is állítja. Diplomamunkám harmadik pontjában a bejövő áru minőségbiztosításának kiépítését mutattam be a Bürkle Hungary Kft.-nél. Itt a teljes ellenőrzési folyamatot lépéseit, metódusát építettem ki, valamint bemutattam működését. A mérőeszközök igényétől egészen a beszállítói reklamációig. Az utolsó pontban összegeztem a bejövő áru kiépítésének hatását a termelési folyamatokra. Bemutattam milyen változást értünk el a rework munkákra és a reklamációkra vetítve. A munkám, valamint a diplomamunkám által jelentős fejlődést értünk el a bejövő áru minőségbiztosításának kiépítése és folyamatos fejlesztése által, mind a termelési folyamatokra, mind a bejövő áru ellenőrzésének folyamataira.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Akkumulátor szimulációk Matlab programbanPapp, Árpád Dávid; Nemes, Dániel; DE--Műszaki KarA dolgozat célja általános képet adni az akkumulátor működéséről, jellemzőiről. Ez alapján szimulációkat készíteni. A dolgozatomban bemutatom a Matlab Simulinkben található blokkdiagramok működését. Két szimulációs elkészítése a cél: az első a külső hőmérséklet akkumulátor működésére gyakorlolt hatását szimulálja, a második célja az akkumulátor ciklusok öregedésének a szimulálása. A vizsgált szimulációkban litium-ion akkumulátort használok.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Alapanyagváltás a Biatain Silicone termék csomagolóanyag esetébenLiki, Emese; Dériné Román, Krisztina; DE--Műszaki KarA dolgozat célja ismertetni a polimereket a csomagoló iparban egy gyógyászati segédeszköz, egy sebtapasz csomagolásán keresztül. A dolgozatomban bemutatom az érintett sebtapasz terméket, és annak gyártási körülményeit. Továbbá ábrázolok egy, a termék csomagolására irányuló módosítást. Ahhoz, hogy a csomagolóanyagot módosítani tudjuk, meg kell vizsgálni a változás körülményeit, illetve azt, hogy az milyen hatást gyakorol a termék funkciójára. Ezt az érintett változást mutatom be különböző szempontok figyelembevételével, többek között a csomagoló gép sebességének függvényében, valamint a termék sterilizálásának hatását is szemügyre veszem.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Állapotfüggő karbantartás fejlesztése klink gyártmányú üregelő gépenKovács, Gergő; Árpád, István; DE--Műszaki KarSzakdolgozatom témájának egy Arthur Klink gyártmányú emelőasztalos vízszintes külső üregelőgép karbantartási stratégiájának a fejlesztését választottam. A Robert Bosch Automotive Steering Kft maklári telephelyén található a célgép, ezért a dolgozatomat a vállalat rövid bemutatásával kezdem majd az üregelő gép működését részletezem. A gép fő részegységei közé tartozik a gépállvány, a szerszámtartó szán vagy üregelőszán, egy csigahajtóműves villanymotor és a központi kenőberendezés. A karbantartási stratégiák és a gépek karbantartása kiemelkedően fontos az iparban és a műszaki területeken dolgozó cégek számára, mivel ezek segítségével biztosítani lehet a gépek hosszú élettartamát, valamint a biztonságos és hatékony működésüket. Tehát a dolgozat következő főfejezete a szakirodalmi áttekintés és a karbantartási stratégiák bemutatása. Egy jól kidolgozott karbantartási stratégia lehetővé teszi, hogy a gépeket időben karbantartsuk és javítsuk, mielőtt azok komolyabb hibákat okoznának. A szakdolgozat további részében a hibaanalízis fejezet következik. A hatékony karbantartáshoz elengedhetetlen, hogy megtaláljuk a hibák kiváltó okait és elemezzük azokat. Ezt követően tudunk megfelelő javítóintézkedéseket meghatározni. Ebben a fejezetben többek között a Pareto elv főbb pontjai és a hibafa-elemzés kerülnek kifejtésre. A meghibásodási lehetőségek általános bemutatása és az állásidők kategorizálása után a technikai meghibásodásokról szól a dolgozat következő egysége. A veszteségek fajtái mellett az üregelő gép technikai problémáinak a karbantartására is kitérek a valós adatok bemutatásával. A különböző meghibásodásokhoz rendelt karbantartási stratégiák alatt kidolgozásra kerültek a vállalatnál alkalmazott módszerek. A TPM mellett különböző diagnosztikai módszerekről van itt szó és a cégnél jelenleg is érvényben lévő dokumentációkon, táblázatokon keresztül nem csak az elméleti rész van kidolgozva, hanem ezeknek az alkalmazása is. A dolgozat utolsó fejezetében a karbantartás fejlesztése következik. A Siemens Zrt. és a Bosch Rexroth ajánlatai közül az előbbi került kiválasztásra, mint partner a korszerű fejlesztés elősegítésére. Az állapotfelügyeleti rendszer előnye, hogy bármilyen gépre csatlakoztatható kortól és vezérlőegységtől függetlenül és egyszerűen kommunikál a vállalatirányítási rendszerekkel. A jelenleg is futó projekt alatt még zajlik a szoftver telepítése, de már most tudjuk, hogy milyen paramétereket fogunk felügyelni. Fontos megjegyezni, hogy több lehetőség is rejlik a rendszerben, ami a jövőben még hatékonyabb megoldásokat fog eredményezni.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Alumínium kompozit csőgyártás és szigetelés optimalizálás a Pipelife Hungária Műanyagipari Kft-nélNagy, Brigitta; Nemes, Dániel; DE--Műszaki KarSzakdolgozatomat a Pipelife Hungária Műanyagipari Kft-nél írtam. A témát a vállalat biztosította, amely csőgyártás optimalizációjáról szól.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Atomerőműi kondenzátor működésének vizsgálataSzodrai, Ferenc; Kuthy, Árpád; DE--Műszaki KarA szakdolgozatomban ismertettem az energiatermelés néhány módját, a szélturbinás, napelemes és atomerőműves termelést. Mivel ez a három fő forrás várható, hogy a jövőben preferált opció lesz. A dolgozatom fókuszában az atomerőmű egyik lényeges eleme a kondenzátor áll. Ezért ismertettem az atomerőmű főbb felépítését és működését. Majd kiemeltem a hűtés lényeget. A hűtéssel szoros kapcsolatban van a gőzturbina, ami az energiatermelést végzi, így ismertettem a fontosabb paramétereit. Az atomerőmű hűtése két módon oldható meg, léghűtéssel vagy vízhűtéssel. ez azt jelöli, hogy az atomerőmű kondenzátora hova tudja a hőt átadni a működése során. Első körben a léghűtés módját vizsgáltam meg, itt két fő típus van. Az egyik a szabadáramú hűtőtorony mely segédenergia nélkül egy magas tornyon képes átáramoltatni a levegőt rajta és a kényszeráramoltatásút amikor a légmozgást ventilátorral biztosítják. Második körben pedig a vízhűtéses megoldást, melynek lényege a folyóvízből kivett vizet felmelegítve juttatjuk vissza. A léghűtés esetben megvizsgáltam mekkora lég mennyiséget kell biztosítani az év leg kritikusabb idején. A számítás hoz Paks meteorológiai adatait használtam fel. A folyóvizeshűtés esetében meghatároztam a hűtő víz mennyiséget. majd következtetést tettem az alkalmazandó szivattyúk mennyiségére. Ismerve a két hűtési mód térfogat nyomás és teljesítményadatait, továbbá a szakirodalmak alapján összehasonlítottam a két módszert. A szivattyú működése közben bizonyos vízszint mellett örvény alakulhat ki. Hogy ennek a lehetőséget kizárjam, ANSYS CFX szimulációs programmal leellenőriztem. A szimulációs eredmények pozitív értéket adtak. Tehát várhatóan örvény nem fog keletkezni. Viszont mivel idő függő szimulációt futtatam, kiderült, hogy a kezdeti gyors indítás közben kialakulhat lég beszívás a víz kivételi műben, ezért vigyázni kell, hogy az indítás során csak lassan adjuk szivattyúra a terhelést. Megvizsgáltam annak az esetnek az életszerűséget, hogyha rövid ideig a turbinát leállítanánk és a nem felhasznált hőt a kondenzátoron vethetnénk ki. A számításaim alapján 2400MW és 1400 MW között folyamatos szabályozással tetszőlegesen értékére lehet állítani a termelést. A kondenzátoron történő disszipálással pedig lepés szerűén 700 MW és 0 MW termelés állítható be. A módszer előnye, hogy reaktor leállítása nélkül rövid időre készenléti állapotba hozható, ami kedvezhet a szél turbinás vagy napelemes erőműveknek.