Csokonai Könyvtár
Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez
A magyar irodalomtörténet gazdag tárháza: elsősorban a DE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének (korábban: Magyar és Összehasonlító Irodalomtudományi Intézet) publikációit, tanulmányait tartalmazza, szabad hozzáféréssel.
Böngészés
Csokonai Könyvtár Szerző szerinti böngészés "Bitskey, István"
Megjelenítve 1 - 20 (Összesen 51)
Találat egy oldalon
Rendezési lehetőségek
Tétel Szabadon hozzáférhető Ady, a korai Rilke és az "istenes vers"(Debreceni Egyetemi Kiadó / Debrecen University Press, 2011-12) Takács, Miklós; Bitskey, István; Görömbei, András; Eisemann, GyörgyAdy, a korai Rilke és az „istenes vers". Az olvasóban joggal felmerülhet a kérdés a cím láttán, hogy miért is ékelődik be egy egészen más jellegű költészet az „Ady istenes versei" nagyon is ismerős kifejezésébe. Az eddig forgalomban lévő irodalomtörténeti címkék szerint Rilke és Ady lírája valóban olyan mértékben eltérő, hogy összevetésüknek nincs értelme. Ez a könyv mégis megkísérli ezeket az életműveket egymás mellé helyezni, mert a kiválasztott Rilke-versek mind olyan korai művek, amelyek még az Ady-lírával rokon szecessziós verspoétika jegyében születtek. Illetve a két alkotó között ugyan nem volt történeti kapcsolat, műveik nem voltak hatással egymásra, viszont joggal feltételezhetünk a századforduló Osztrák-Magyar Monarchiájában egy olyan közös mentalitástörténeti horizontot, amelyben felmerül a keresztény hit és benne Isten újraértésének igénye például a modern líra keretein belül is. Tömören fogalmazva: hasonló kérdésekre eltérő válaszokat adtak, eltérő formában. Legyen szó akár a hagyomány által eddig kínált metafora-készlet elutasításáról, akár Káin és Ábel történetének újraírásáról, akár Mária alakjának kérdéséről. Mindezt nem feltétlenül az „istenes vers" nehezen meghatározható műfaján belül teszik meg csupán, mert - mint a könyvből kiderül - ez a fogalom sokkal inkább ideológiai, semmint poétikai kereteket biztosít egy-egy szöveg megértésének.Tétel Szabadon hozzáférhető Alaktan és értelmezéstörténet(Kossuth Egyetemi Kiadó, 1995) Dobos, István; Bitskey, István; Görömbei, András; Kulcsár Szabó, Ernő; Szegedy-Maszák, MihályDobos István munkája a témakör eddigi legteljesebb feldolgozása a magyar irodalomtudományban. Másfél évtizeddel ezelőtt megkezdett prózapoétikai vizsgálódásaim óta továbbra is csak résztanulmányokkal bővült a korszak rövidprózájának irodalma, holott az irodalomtörténeti értékelés régóta kiemeli a századforduló novellisztikájának jelentőségét. Dobos István kettős feladatot vállalt: a novellairodalom és ennek elméleti/történeti reflexiója áll kutatásának középpontjában. A kijelölt műfajjal kapcsolatban elsőnek végez kimerítő, komplex vizsgálatot. Felhasználja a narratológia és a strukturális elbeszéléselemzés tapasztalatait, ezeket azonban történeti poétikai, hatástörténeti és befogadáselméleti szempontokkal bővíti. A dolgozat az alapkutatást metatudományos elemmel egészíti ki, s ennek következtében nem csupán a tárgykör kutatói számára kínál föl forrásértékű munkát, hanem a tágabban értelmezett elbeszéléskutatás számára is.Tétel Szabadon hozzáférhető Arany János és kortársai I.(Kossuth Egyetemi Kiadó, 2003) Barta, János; Görömbei, András; Imre, László; Bitskey, István; Görömbei, András; Gönczy, Monika„Nem egyszerűen a szokásos kérdésre kívánunk válaszolni, hogy ti. aktuális-e Barta János tudósi életműve és ha igen, miért, hanem abból a felismerésből indulunk ki, hogy az ő életpályája és írott munkássága időben egyre távolodó tények, tendenciák, kihívások és feleletek kölcsönhatásában tárható fel. A XX. század nagy gondolkodástörténeti fordulatának jegyében szólva: Barta János minden írása csak úgy fogható fel és csak úgy értékesíthető hitelesen, ha régmúlt évtizedekre, azok kérdéseire adott válasz gyanánt értelmezzük. [...] így született meg az az elképzelés, hogy »posztumusz« jelenjék meg Barta János soha meg nem írt »Arany-monográfiája«, az Arany-tanulmányok legjava, nagyjából időrendben. (Természetesen a témák és nem a Barta-kéziratok keletkezésének időrendjében.) Amikor aztán lehetőség mutatkozott kétkötetes kiadványra, evidensnek tűnt a legjobb Madách-, Kemény-, Jókai- és Vajda-tanulmányok kiválasztása. A cím meg szinte magától adódott: Arany és kortársai. [...]"Tétel Szabadon hozzáférhető Arany János és kortársai II.(Kossuth Egyetemi Kiadó, 2003) Barta, János; Imre, László; Imre, László; Bitskey, István; Görömbei, András; Gönczy, Monika„Nem egyszerűen a szokásos kérdésre kívánunk válaszolni, hogy ti. aktuális-e Barta János tudósi életműve és ha igen, miért, hanem abból a felismerésből indulunk ki, hogy az ő életpályája és írott munkássága időben egyre távolodó tények, tendenciák, kihívások és feleletek kölcsönhatásában tárható fel. A XX. század nagy gondolkodástörténeti fordulatának jegyében szólva: Barta János minden írása csak úgy fogható fel és csak úgy értékesíthető hitelesen, ha régmúlt évtizedekre, azok kérdéseire adott válasz gyanánt értelmezzük. [...] így született meg az az elképzelés, hogy »posztumusz« jelenjék meg Barta János soha meg nem írt »Arany-monográfiája«, az Arany-tanulmányok legjava, nagyjából időrendben. (Természetesen a témák és nem a Barta-kéziratok keletkezésének időrendjében.) Amikor aztán lehetőség mutatkozott kétkötetes kiadványra, evidensnek tűnt a legjobb Madách-, Kemény-, Jókai- és Vajda-tanulmányok kiválasztása. A cím meg szinte magától adódott: Arany és kortársai. [...]"Tétel Szabadon hozzáférhető Ars scientiae(Kossuth Egyetemi Kiadó, 2007) Balogh, Piroska; Bitskey, István; Görömbei, András; Szilágyi, MártonA kötet célja, hogy beemelje Schedius Lajos különböző kanonizációs folyamatok útvesztőiben feledésre ítélt életművét az irodalomtörténeti, illetve egyéb tudománytörténeti közelítések kurrens párbeszédébe. Mindenekelőtt megpróbálja feltárni és nyomon követni eme útvesztőket, majd kísérletet tesz arra, hogy az esztétikától a térképészetig terjeszkedő, igen szerteágazó szaktudományi irányú életművet egységes szempontrendszer és paradigma szemszögéből értelmezze. Bemutatja, hogy Schedius tudományos pályája milyen gyakorlatias, eszközszerű elemek alkalmazásával épült fel: az olvasó betekintést nyerhet e pálya szociológiai és vagyoni hátterébe, megismerheti annak pedagógiai vonatkozásait, Schedius folyóiratszervezői és szerkesztői programjait, színház- és társaságszervező tevékenységét. A kötet második fele azt mutatja be, hogy e gyakorlati tudományszervezői törekvések mögött milyen tudományszemlélet tételezhető. Azaz: hogyan írható le az a göttingeni paradigmából kiinduló, számos szaktudomány módszertanát integráló elméleti-módszertani folyamat, mely végül az esztétika szaktudományának horizontját univerzális embertudománnyá képes tágítani. Ezáltal remélhetőleg egyszersmind a Schedius-szövegeket hozzáférhetővé tévő Doctrina pulcri - Schedius Lajos János széptant írásai című szövegkiadás egyik lehetséges összefüggés-, valamint értelmezési rendszere is kibontakozik.Tétel Szabadon hozzáférhető Átdolgozások kora(Kossuth Egyetemi Kiadó, 1996) Márkus, Béla; Bitskey, István; Görömbei, András; Czine, MihályAz irodalomjegyzék úgyis elárulja: a dolgozat lassan tíz esztendeje készült. Azóta biztosan lehetett volna frissíteni a szakirodalmát, újítani a szempontjait, gazdagítani a hivatkozásait, módosítani az arányait. Sőt: újraírni az egészet. Kiterjesztve például Sarkadi egész pályájára a paraszti orientáció kutatását. A fordulat évétől, 1948-tól korábbiakra és az ötvenhármas fordulattól későbbiekre is: hogyan keletkezett és miképp halt el a paraszti tematika, nézőpont és szemlélet érvényesítése. Kiemelve - amire még 1987-ben az egyik bírálóm figyelmeztetett -: a dogmatikus doktrínák, az antiliberalizmus tombolása közepette Sarkadi annyira individuális, hogy az már istenkísértés. A voluntarista irodalmi gondolkodás korában a „liberális szellem okvetetlenkedéseit képviselte". Következetesebben szem előtt tartva a kálvini predestináció egyik fontos problémájának, az üdvözülés bizonyosságának, illetve a természeti állapotból a kegyelmi állapotba eljutásnak az életműben újra és újra felbukkanó aszkézissel való összefüggéseit. És sorolható volna még, okkal, sok minden kívánalom. Számot kellett vetni velük, amikor a fiókban maradás magától értetődően tartós lehetősége helyett a kézirat megjelentetésének esélye merült föl. Hogy a számvetést mégsem követte újrafogalmazás, lényegi javítás, netán - a megidézett kor szellemében - átdolgozás, annak több oka van. A legegyszerűbb - Fichtét parafrazálva -: nem csupán nagyon rossz, de annál is rosszabb lenne a dolgozat filológiai tényeire, adataira nézve, ha az eltelt évtized miatt más megvilágításba kellene helyezni őket. A következő ok: ha ma már itt-ott másképp fogalmaznék is, ha itt-ott tovább igazítanám is a szöveget - a perzekutor esztétika uralkodásáról nem másítanám meg a véleményemet. Nem akarnám se megtagadni, se szégyellni, amit végeztem. Bár (idézhetnék hasonló helyzetből kivezető, útbaigazító sorokat) nem azonosulok teljesen vele, de vállalom. Végezetül a legszemélyesebb ok: az újraírástól és az átdolgozástól nemcsak a magam vállalása tartott vissza. Hanem - Király István emléke is. Kétségektől gyötört utolsó éveiben kitartóan segített, indulatosan serkentett „kilicitálni" ezt a munkát. Ezt, éppen ezt. Ami nem zárná ki, hogy megírjam majd - pontosabban? inkább - máshogy is.Tétel Szabadon hozzáférhető Elkülönülő és közösségi irodalmi programok a 19. század első felében(Kossuth Egyetemi Kiadó, 2000) Hász-Fehér, Katalin; Bitskey, István; Görömbei, András; Kerényi, FerencFáy András szerzői alakja és életműve irodalomtörténeti kánonunk mai állása szerint a „másodvonalba" tartozik. A 19. század első felében azonban az általa (is) megfogalmazott közösségi irodalmi program a kánon részét és nem csupán kontextusát képezte, még akkor is, ha a felvilágosodás kora óta folyamatos volt a vita a közösségi kánont követő és az irodalom önálló rendszerként való elkülönülését hirdető szerzők között. Fáy András, aki a 19. század első felének egyik legnépszerűbb írója volt, ezért nemcsak a monográfia alanyaként szerepel e kötetben, hanem modellként is, mert az ő életművén, irodalmi gondolkodásán, kapcsolatrendszerén és recepcióján keresztül tükröződnek az elkülönülő és a közösségi irodalmi programok közötti párbeszéd aspektusai. Kiindulópontként - a népszerűség fogalmának középpontba állításával - az olvasástörténeti és -szociológiai kérdések tűntek alkalmasnak, vagyis annak a problémakörnek a körüljárása, hogy mi volt a titka Fáy népszerűségének egy olyan korszakban, amelyet a szakirodalom is rendkívül eklektikusnak lát, és különböző eszmetörténeti, esztétikai vagy politikai áramlatok küzdőtereként tart számon. A 18-19. század fordulójának, illetve a reformkornak a kutatásakor még egy fontos tényező indokolja az olvasótáborra való odafigyelést. A népszerűség fogalmának értelmezése azért kap a korábbiaknál is fontosabb szerepet és jelentőséget ebben az időszakban, mert nálunk ekkor zajlanak az európai klasszicizmus különböző vonulataiban végighúzódó viták, hogy a közönség mennyiben részese egy irodalmi rendszernek: egyenjogú szereplője, nevelésre és kiművelésre váró tömeg, vagy a műveket vásárló és a szerzőket ezáltal anyagilag fenntartó mecénás. Az e kérdéseken elmélkedő szerzők irodalmi programjuk keretei között fogalmazzák meg válaszaikat, ugyanakkor a válaszok során derül fény helyenként gondolatmenetük ellentmondásosságára is. Eközben megkerülhetetlenek voltak azok a reflexiók, amelyek irodalomtörténet-írásunk hagyományait, diszciplináris helyzetét érintik, módszertani szempontból pedig olyan kérdésekkel kellett szembenézni, hogy egy kánonból kiszorult szerző megközelítéséhez szükséges szövegfeltáró tevékenység hogyan alakítható át történeti és elméleti területté, és mindebből mennyit bír el egy életrajzi, kor- és problématörténeti elemekből ötvözött monográfia.Tétel Szabadon hozzáférhető Elváltozott világ(Kossuth Egyetemi Kiadó, 2004) Vallasek, Júlia; Bitskey, István; Görömbei, András; Márkus, BélaAz 1940-44 közötti korszak nagyjából „fehér foltnak" számít az erdélyi magyar irodalom történetében. Elsősorban azért, mert hosszú ideig a korszak politikai vonzatai a határ egyik oldalán sem tették lehetővé a téma kutatását, másodsorban pedig azért, mert valóban kevés jelentős irodalmi alkotás született ekkor. Az irodalomtörténeti kézikönyvek többnyire megelégedtek a háborús évek erdélyi irodalmának egy-egy rövid, felsorolásszerű bemutatásával, vagy a két világháború közötti erdélyi irodalom keretén belül tárgyalták, ami poétikai vonzatát tekintve valóban helyes, de a korszak történelmi, politikai specifikumának mellőzése elfedi az ekkor született művek néhány sajátos vonását. A könyv a tárgyalt korszak erdélyi magyar irodalmának monografikus körképét nyújtja. Az ekkor született irodalmi alkotások, az egymással párhuzamosan létező különböző stílusirányzatok kölcsönhatásának elemzéséből, a fontosabb irodalmi fórumok (Erdélyi Helikon, Pásztortűz, Termés) feltérképezése során rajzolódnak ki a vizsgált időszak irodalmának sajátosságai.Tétel Szabadon hozzáférhető Eötvös József az emigrációban(Kossuth Egyetemi Kiadó, 1999) Gángó, Gábor; Bitskey, István; Görömbei, András; Dr. Deák, Ágnes; Kerényi, FerencTanulmányom tárgya Eötvös József életének és munkásságának komplex vizsgálata az 1848 őszétől 1850 végéig terjedő időszakban. E két év mintegy külön fejezetet képez Eötvös pályáján, hiszen azokat - az 1848-as forradalom őszi eseményeitől való elhatárolódása következtében - Magyarországtól távol, önkéntes bajorországi emigrációban töltötte el. A feladatra azért vállalkoztam, mert Eötvös életéből e két év mindmáig nem került sem az irodalomtörténészek, sem a történészek figyelmének előterébe. Az emigrációs időszak vizsgálatára, másfelől, az eötvösi életmű legjelentősebb, Magyarországon és külföldön egyaránt leginkább ismert és méltányolt darabjával, a gondolkodása „zárókövének" tekinthető A 19. század uralkodó eszméinek befolyása az államra című munkájával kapcsolatos előfeltevésem ösztönzött. Az Uralkodó eszmék szövegével való, néha már-már a játékszenvedélyhez hasonlatos foglalkozás mind inkább azon sejtésemet erősítette meg: a szakirodalom korábbi megállapításaival ellentétben e mű gondolatvilága nem eredeztethető közvetlenül Eötvös 1848 előtti szépírói és publicisztikai munkásságából, és jobb megértéséhez Eötvös reformkori műveinek mint előzményeknek figyelembe vétele legalábbis elégtelen. Előfeltevésem az volt, hogy Eötvösnek az emigrációs időszakban megjelent műveinek elemző olvasata, illetve az ez idő tájt írott kéziratos tanulmányainak, feljegyzéseinek feltárása révén rekonstruálható az a gondolkodói út, amelyen Eötvös a reformkori politika jellegzetesen magyar kérdéseitől az európai társadalomfejlődés általános összefüggéseiig eljutott, miközben, ezzel egyidejűleg, erőfeszítéseket tett gondolkodásának mind biztosabb fogalmi alapokra helyezésére is. A fentiekkel összhangban ama hipotézis alátámasztására is kísérletet tettem, miszerint az emigrációs korszak műveinek szövegkörnyezete nemcsak a magyar és a francia politikai irodalom reprezentáns alkotásaiban keresendő, hanem a Habsburg Monarchia többnemzetiségű értelmiségének a birodalom jelenének és jövőjének alapkérdéseire választ kereső írásaiban is, illetve - kitüntetett fontossággal - az 1848-as forradalmakat kísérő szellemi mozgalmakban. Tanulmányomat tényfeltáró és szövegértelmező összefoglalásnak tekintem, amelyet mint előmunkálatot elengedhetetlennek tartottam az Uralkodó eszmék majdani megközelítéséhez.Tétel Szabadon hozzáférhető Értékteremtők nyomában(Csokonai Kiadó, 1994) Tamás, Attila; Bitskey, István; Görömbei, András; Rónay, LászlóA sorozat ezúttal nem egyetlen ívű írást ad közre, hanem három évtized hosszabb-rövidebb tanulmányaiból összeállított válogatást. De azért nem merő véletlen alkalmai hozták létre egyes darabjait. Főként a költészet - mint legjellegzetesebbnek tekintett irodalmi alaptípus - alkotásait, és a belőlük formálódó (vagy csak formálható?) különböző csoportok együttesét fogják ezek vallatóra, lényegében egy évszázad magyar irodalmának java terméséből: egy Ady Endrével induló, a késői Illyés Gyulával záródó soron tekintve végig. (A visszapillantásban Arany János munkásságáig, az előretekintésben Juhász Ferencéig menően.) Műelemzés, történeti áttekintés és elméleti kérdések feszegetése egymást is hivatott segíteni. Lehet-e köze a szecessziónak a forradalmisághoz, a Jónás könyvének a fasizmushoz, hogyan találkozhat össze Kosztolányi Dezső és József Attila arcéle, hitt-e istenben az, aki leírta a maga konok gondolatzárását: „mivel nincs túlvilág, sem kárhozat, sem isten" - és a szocializmus eszméiben, aki egyetlen rettenetes mondatban fogalmazott ítéletet azok „létező" változata fölött - mindez valamiképpen összefügg annak kérdéseivel is, hogy miképpen szakaszolható történetileg ez az irodalmi „anyag" (vagy milyen más - műfaji, műtipológiai - rendszerezés érvényesíthető rajta), és egyáltalán: mit tekinthetünk benne joggal időtállónak? Mit „érthetünk meg" benne ilyen minőségben, s van-e egyáltalán szükség - és lehetőség - konstans értékek felmutatására? (Vagy legalábbis: a keresésükre.) Alighanem természetszerű, hogy az évtizedek anyagából való egyes írások maguk is egy időben alakuló szemléletnek a szülöttei, szükségszerű azonban az is, hogy van bennük koherencia, s egyúttal kapcsolódnak szerzőjük korábban megjelent köteteihez {Költői világképek fejlődése Arany Jánostól József Attiláig, Bp., 1964.; A költői műalkotás fő sajátosságai, Bp., 1972.; Irodalom és emberi teljesség, Bp., 1973.; Líra a huszadik században, Bp., 1975.; Weöres Sándor, Bp., 1978.; A nyelvi műalkotás jelentése, Debrecen, 1984.; Illyés Gyula, Bp., 1989.; Töprengések az irodalmi értékről, Bp., 1993.).Tétel Szabadon hozzáférhető Eszmék, művek, hagyományok(Kossuth Egyetemi Kiadó, 1996) Bitskey, István; Bitskey, István; Görömbei, András; Komlovszki, TiborA reneszánsz és barokk korszak magyarországi irodalom- és művelődéstörténetének egyes kérdéseit, egymással szoros összefüggést mutató jelenségeit tárgyalják e könyv fejezetei. A szerző szándéka szerint három évszázad (1450-1750) meghatározó irányzatairól, jellegzetes eszmeáramlatairól és írói alkotásairól esik itt szó, olyanokról, amelyek máig ható tanulságokat kínálnak. Mit jelentett Magyarország számára Mátyás király udvarának reneszánsz kultúrája? Mennyi része volt ennek kiformálódásában a hazai hagyománynak, s mennyi az európai mintának? Miért verhetett gyökeret oly rövid idő alatt a reformáció a Kárpát-medencében? A hagyomány vagy az újítás nyomta-e rá bélyegét markánsabban Balassi Bálint költészetére? Mit mondott erről egy évszázad magyar líratörténeti kutatása? Hogyan alakult a Balassi utáni korszak költészete? Prózája? Hitvitázó irodalma? Milyen alkotásokat tekinthetünk emlékiratoknak, s milyen típusai vannak? Mi az eszmetörténeti háttere a barokk kori magyar memoárirodalom felvirágzásának? A régiség mely értékei asszimilálódtak leginkább a hazai közgondolkodásba, a hagyomány mely rétegeihez tudtak kapcsolódni újabb irodalmunk egyes alkotásai? Ilyenféle kérdésekre keresik a válaszokat a kötet tanulmányai, amelyek természetszerűen kapcsolódnak mind egymáshoz, mind pedig a szerző korábbi könyveihez (Hitviták tüzében, Bp. 197'8;Humanista erudíció és barokk világkép, Bp. 1979; Magyar emlékírók, Bp. 1982; így élt Bethlen Gábor, Bp. 1984; Pázmány Péter, Bp. 1986.).Tétel Szabadon hozzáférhető "Et in Arcadia ego"(Kossuth Egyetemi Kiadó, 2005) Szilágyi, Márton; Demeter, Júlia; Pintér, Márta Zsuzsanna; Debreczeni, Attila; Egyed, Emese; Nagy, Imre; Gerold, László; Molnár, Krisztina; Ratzky, Rita; Hovánszki, Mária; Csörsz Rumen, István; Borbély, Szilárd; Orbán, László; Szabó, Ágnes; Czifra, Mariann; Németh, Zoltán; Porkoláb, Tibor; Jászberényi, József; Hász-Fehér, Katalin; Labádi, Gergely; Onder, Csaba; Fórizs, Gergely; Vaderna, Gábor; Bódi, Katalin; Merényi, Annamária; Kunkli, Enikő; Ajkay, Alinka; Gönczy, Monika; Zabán, Márta; Berki, Tímea; Várhelyi, Ilona; Debreczeni, Attila; Gönczy, Monika; Bitskey, István; Görömbei, András; Gönczy, MonikaA kötet a klasszikus magyar irodalmi örökség feltárására és értelmezésére vállalkozó kutatási pályázat és egy abból kinövő - Csokonai Vitéz Mihály halálának 200. évfordulójáról is megemlékező - konferencia eredményeinek összefoglalását nyújtja. A tág értelemben vett 19. századi magyar irodalomtörténeti kutatóműhelyek közös célja a klasszikus magyar irodalom (irodalomtörténetünk 1770-es évekkel kezdődő és az 1900-as évek elejével záródó szakasza) szövegkánonjának bővítése és a róla kialakított kép korszerűsítése. A kötet írásai foglalkoznak többek között Csokonai, Kazinczy Ferenc, Bessenyei György Berzsenyi Dániel munkásságával; a 18. századi magyar levélregények nőábrázolási hagyományaival; Erdélyi János: Népdalok és mondák c. kéziratos gyűjteményével, de vizsgálják a korszak nyelvszemléleti sajátosságait, irodalomfelfogását vagy éppenséggel az 1807-es országgyűlés nyelvi vitáit.Tétel Szabadon hozzáférhető Folytonosság vagy fordulat?(Kossuth Egyetemi Kiadó, 1996) Bitskey, István; Csetri, Lajos; Vajda, György Mihály; Debreczeni, Attila; Taxner-Tóth, Ernő; Pavercsik, Ilona; Penke, Olga; Fekete, Csaba; Csorba, Sándor; Csetri, Elek; Egyed, Emese; Vörös, Imre; Madarász, Imre; Sárközy, Péter; Szilágyi, Ferenc; Kiss, Sándor; Földvári, Sándor; Kókay, György; Margócsy, István; Kecskés, András; Szilágyi, Márton; Fábri, Anna; Zentai, Mária; Szajbély, Mihály; Nagy, Imre; Borbély, Szilárd; Dávidházi, Péter; Nagy, Miklós; D. Molnár, István; Fried, István; Mezei, Márta; Bíró, Ferenc; Debreczeni, Attila; Bitskey, István; Görömbei, András; Hopp, Lajos; Jászberényi, JózsefAligha vitatható, hogy a magyarországi felvilágosodás korában Csokonai Vitéz Mihály életműve az az etalon, amely összevetési alapul, zsinórmértékül szolgál eszmei és művészi teljesítmények megközelítéséhez, mérlegeléséhez, minősítéséhez. Ez pedig kellő indokot szolgáltat arra, hogy a felvilágosodás kutatásának aktuális kérdéseit épp Csokonai szülővárosában tekintsék át a kutatók, s épp Debrecenben kerüljön sor országos méretű, interdiszciplináris konferenciára, amelyik a korszak vizsgálatának újabb eredményeit összegzi, a különféle nézeteket egymással szembesíti, a továbblépés útjait megkísérli felderíteni, betájolni. Nem kötődött a rendezvény jubileumhoz, legfeljebb annyiban, hogy 1995-ben vetette fel a kérdést: jelentett-e az 1795-ös év valamilyen alapvető cezúrát a magyar - vagy az európai - irodalom történetében? Folytonosság vagy változás - netán épp fordulat - jellemzi-e erősebben az 1790-es éveket? Milyen eszmei, esztétikai erővonalak határozták meg a Martinovics-összeesküvés évtizedének összképét? Mennyire kell a magyar irodalom történeti periodizációjának mindezt figyelembe vennie? Mit mutat Csokonai példája: lehetett-e számára különös jelentősége az 1795-ös évnek? Ilyenféle kérdésekre keresett választ a Debreceni Akadémiai Bizottság székházában, 1995 márciusában rendezett konferencia, amelynek anyagát - tematikus egységekbe rendezve - adja közre kötetünk. A hazaiak mellett a közép-európai jelenségek is szerepelnek a témák között, jelezve, hogy a magyar felvilágosodás elválaszthatatlan az európaitól, szerves része annak, s a komparatisztika szempontját még a korábbiaknál is erősebben érdemes érvényesíteni a jövőben. A magyar és európai helyzet együttes elemzése, a részletek feltárása talán már e kötetben is elősegíti a felvilágosodásról kialakult kép árnyalását, gazdagítását.Tétel Szabadon hozzáférhető A gondviseléshittől a vitalizmusig(Kossuth Egyetemi Kiadó, 1994) S. Varga, Pál; Bitskey, István; Görömbei, András; Dávidházi, Péter; Széles, KláraA XIX. század második felének magyar költészetét számos szakmunka vizsgálta már. Így mára általánosan ismertté vált, hogy a magyar líra egy-másfél évszázaddal ezelőtti irányvesztését az az „emberi kondíció" idézte elő, amelyet a hagyomány dezillúzió néven ismer. E dezillúziót eddig inkább arra a csalódásra volt szokás visszavezetni, amelyet a szabadságharc leverése keltett - még ha a legújabb kutatások nyomán láthatóvá vált is, hogy a gondolkodástörténet általános európai irányai is szerepet játszottak eluralkodásában. Ez a könyv - bár a dezillúzió történelmi okait sem hagyja figyelmen kívül - az európai s a magyar gondolkodástörténet belső logikájából igyekszik megmagyarázni a romantika utáni magyar líra válságát: a pozitivizmusnak ama nagyhatású teóriájából, amely - Immanuel Kantnak, a modern ismeretkritika atyjának szigorú intéseit figyelmen kívül hagyva - naiv magabiztossággal állította, mit kell objektív valóságnak tekinteni, s amely elutasított mindent, ami e valóságba nem fért bele. A könyv a költői világkép fogalmának újszerű, a fenomenológia és a hermeneutika tanulságait is érvényesítő értelmezésére támaszkodva igyekszik kimutatni, hogy a korszak legjobb magyar költői megsejtették a pozitivizmus naivan objektivista igazságfogalmának korlátait, s így azt is, hogy a költészet „szubjektív" igazságát nem lehet olyan könnyen a valótlanság léttelen birodalmába száműzni. E lírikusok a költői tapasztalatban föltáruló igazságot megpróbálták a gondviselés kiüresedett formáiból a pozitív tudományosság által is elismert közegbe, az élet - a biológiai konkrétságában fölfogott, mégis titokzatos vitalitás - közegébe átvinni. A vizsgálat a kor lírájának fő irányzatait - közel harminc költő munkásságát - kíséri figyelemmel, számos elfeledett (sőt, olykor máig kiadatlan) szöveget is megidézve; mégsem csupán a múlt század iránt érdeklődő kutatónak és olvasónak kíván újat mondani, hanem azoknak is, akik például Ady Endre, Babits Mihály vagy Kosztolányi Dezső költészetének líratörténeti gyökereit akarják megismerni.Tétel Szabadon hozzáférhető Hagyomány és újítás Kányádi Sándor költészetében(Kossuth Egyetemi Kiadó, 2002) Ködöböcz, Gábor; Bitskey, István; Görömbei, András; Márkus, Béla; Bertha, ZoltánKányádi Sándor mintegy öt évtizedes életművét hagyomány és újítás kettősségében próbálom értelmezni. Tradíció és modernség relációjában azt az elvet tartom szem előtt, hogy „az új és régi nem esztétikai értékkategória, nem az esztétikai minőségről mond ki döntő szót. A régi lehet éppoly jó esztétikailag, mint amilyen sikerületlen és rossz az új. A régi és az új a történetiség értékkategóriája, a mozgásfolyamatokban az egymást követő és egymásba át-áttűnő ívekben való tájékozódást szolgálja". A költő a hagyományt a személyesség, az éppen időszerű alkotói szándékok nézőpontjából „olvassa újra", ez egyúttal a hagyomány „újraírását" is jelenti. Minden új költészet a költészet tradíciójának újraolvasása és másként értése. A kortárs költő a számára referenciaszövegnek minősülő rég- és közelmúltbéli szövegek ún. „kitöltetlen helyei"-re koncentrálva olvassa újra és értelmezi át a hagyományt. Ami persze - saját költői hagyományán túl - nagyobbrészt választott hagyományt jelent. Kányádi esetében leginkább Petőfi, Arany, József Attila és Illyés Gyula lírai örökségére, valamint az Áprily- Tompa-Reményik-féle transzszilván tradícióra kell gondolnunk.Tétel Szabadon hozzáférhető Határhelyzetben(Kossuth Egyetemi Kiadó, 2003) Tamás, Attila; Bitskey, István; Görömbei, András; Poszler, György„Határhelyzetben"... De hát milyen határok is jönnek, jöhetnek itt számításba? Talán pontosabb is lenne a megjelölés, ha közvetlenül határterületekre utalna. Sok olyan kérdés merül fel ebben a vékony kötetben, amelyről már nem kevés szó esett - nemcsak a közeli múltban, hanem több évszázados folyamatok szellemi hullámveréseiben. Művészi alkotások és rajtuk kívüli tényezők relációiról, a szépség problémaköréről, formálás és „tartalom" egymáshoz való viszonyáról, műfaji-műnemi rendszerezések valós lehetőségeiről-nem utolsósorban pedig a művészetek és az emberi alkat alapösszefüggéseiről. A szerző nem fordul el a klasszikus örökségtől, de egyértelműen újat mondásra, lényegi gondolatigazítások elvégzésére törekszik. A nyelvet, „nyelviséget" előtérbe hozó új felfogásokkal is szembesül - az új gondolkodásmódok „túlfutásainak" lehetőségét is számításba véve. Nem keresi mindenáron a konfrontáció alkalmait, vállalja ugyanakkor - lehetőség szerint nem gondolva személyekre vagy csoportokra - a szakmai polémiát.Tétel Szabadon hozzáférhető Hitélmény és tanközlés(Kossuth Egyetemi Kiadó, 2000) Oláh, Szabolcs; Bitskey, István; Görömbei, András; Heltai, János; Kecskeméti, GáborAz Üdvözlégy, örök Úristen, ki vagy foghatatlan fölségben kezdetű gyülekezeti énekben a bevezetés retorikai egységét kérés váltja fel: ezt a felszólító mód és a második személyű odafordulás jelzi. Ebben az áttűnésben a nyomorúság és a megváltottság közti átmeneti állapotot testi valóságnak, a lelki közösség lényegi jelentésének érzi a könyörgő gyülekezet. A kátéból szerzett ének és az imádság széttartó műfaji sajátságai ez által észlelhetővé teszik a tételes tanítás és a lelki történés feszültségét. E két összetevő az istentisztelet teljes antifónikus folyamatában is egymás értelmezőjévé válik. A sokrétű kölcsönhatás teológiáját és liturgikus kereteit bontja ki ez a könyv. Pál apostol szavaira (lKor 14,15-16) támaszkodva: „Micsoda tehát? Ha imádkozom a Szentlélek indításából, értelemmel imádkozzam, ha éneklek a Lélek által, értelemmel énekeljek. Mert ha a Szentléleknek ajándéka által hálákat adsz a gyülekezetben, a tudatlan paraszt ember mi módon mond a hálaadásodra Áment?" Az opus Dei és az opus hominum kölcsönhatásában nem tervezhető meg előre a tanítás és az átlelkesülés aránya. Ami a katekizálás során nem nyilvános (mert a gyülekezet által átélt) megigazító cselekedet, az hermeneutikai szempontból tudásanyagként is közvetítődhet. Ez a feszültség az esztétikai tapasztalat keresztény történetében Szent Ágoston óta az istenélmény lényeges vonatkozása. Poetológiai vizsgálataim erre irányulnak. Bornemisza Péter 1582-ben reprezentatív kötetbe rendezte a hitújítás korának hazai magyar nyelvű énekeit. Az anyagból kihagyta a szigorúan csak tanismertető igényű hitvalló énekeket. Döntése esztétikai megfontolásokat fed föl. A szövegek körüli ügyködés során a lelki haszon biztosítékát egyszerre feltételezte a gyönyörszerző megértés lehetőségeiben és a letisztult tanítás tételességében. Közelítésünk érdekétől, igényeitől függ, észrevesszük-e: a reformáció énekei úgy szépek, hogy a szövegben mint erősen megszőtt szövedékben meg is jelenítik a hitélményt. Példa az isocolon retorikai művelete: az ismétlődő szerkezetekben a második személyű birtokos személyrag közösségivé változik át. Gyakori a szinonímia alakzata is: krisztológia elnevezéseket egyező szerkezetű tagmondatokban sorolnak az énekek, s ez által a távollevő Krisztus csodálatos módon szinte jelenvalóvá lesz a gyülekezetben. Ezt a jelenlétet e költészetelméleti távlatú könyv a megbékélés, a megváltás, a megigazulás szavaival írja körül, és bőven szól annak liturgikus kereteiről is.Tétel Szabadon hozzáférhető Az isteni szó barokk sáfárai(Debreceni Egyetemi Kiadó, 2009) Tasi, Réka; Bitskey, István; Görömbei, András; Kecskeméti, GáborA 17-18. század fordulójának katolikus prédikációi iránt az utóbbi években növekvő érdeklődést mutat az irodalomtörténet-írás. A jelen kötet nem törekszik rendszeres feldolgozásukra, hanem kísérletet tesz egy ellentét felszámolására, amely abból a tényből származik, hogy ezek a hitszónoklatok „egyszerű embereknek", ámde „fodorétott ékes szókkal" szólalnak meg. Olyan új nézőpontot választ a prédikációk értékeléséhez, melyből a fenti ellentét megszüntethető: az isteni dolgok kifejezésére és befogadására elégtelen nyelv és értelem megtapasztalhatóságát, az „akár mit beszéllyek, csak szót szaporítok" antropológiai kényszerét felidéző retorika a vallásos tapasztalat kiindulópontjaként szolgál. A könyvben olvasható elemzések arra irányulnak, hogy a prédikációk miként teremtik meg a nyelvi elégtelenség megtapasztalásának lehetőségét: figurákkal, trópusokkal, és egy sajátos, a barokkra olyannyira jellemző vizualitást is működtető illúzió segítségével.Tétel Szabadon hozzáférhető Káldi György prédikációi(Kossuth Egyetemi Kiadó, 2001) Gábor, Csilla; Bitskey, István; Görömbei, András; Hargittay, EmilKáldi György, a korában népszerű 17. századi jezsuita hitszónok ma jobbára csak Biblia-fordítása révén van jelen az irodalomtörténeti köztudatban: terjedelmes prédikációs kötetei riasztani látszottak olvasókat és kutatókat egyaránt, annak ellenére, hogy egyházi beszédeit a mértékadó irodalomtörténeti kézikönyvek folyamatosan számon tartják. Jelen tanulmány az 1631-ben, illetve 1681-ben megjelent prédikációs kötetek filológiai, teológiai és retorikai szempontú vizsgálatára vállalkozik. Milyen építőelemek alkotják azt a sokszínű erudíciós apparátust, amelyet a szöveg mozgat? Milyennek mutatkozik a forráshasználatban megnyilatkozó műveltségszerkezet a kortárs katolikus és protestáns kompilációs gyakorlathoz képest? Mit árul el a középkor kultúrájának barokk kori recepciójáról a források feltárása? A forráselemzés tanulságait továbbgondolva pedig: hogyan sikerül a skolasztikát megújító Concilium Tridentinum teológiai gondolkodását, a hitrendszer teljességét közvetítenie a laikus, ám lelki igényeket támasztó befogadó közösség felé, más szóval: a spekulatív úton felismert, fogalmi nyelven rögzített hitigazságokat, valamint a misztikus tapasztalat sajátos nyelvezetén történő megfogalmazásokat milyen módon igazítja a populárisabb - erkölcstani tisztázást konkrét, sőt kazuisztikus módon megkívánó - kommunikációs helyzethez? Továbbá: milyen szövegalakítási eljárásokat, retorikai stratégiákat kíván az imént említett közösségi igény és írói szándék, a prédikációműfaj kettős létmódja (mely szerint olvasásra és elmondásra szánt szöveg)? Hogyan hasznosítja Káldi György a középkori ars praedicandi hagyományait és a humanizmus klasszicizáló tapasztalatait egyaránt integráló jezsuita prédikációelmélet előírásait és tanulságait, illetőleg mennyire reflektált ez a retorikai tudatosság a szöveg tanúsága szerint? Káldi György prédikációi, szövegszerveződésük révén a magyar próza történetének jelentős kora újkori fejezetét alkotják.Tétel Szabadon hozzáférhető Kármán József és Pajor Gáspár Urániája(Kossuth Egyetemi Kiadó, 1998) Szilágyi, Márton; Bitskey, István; Görömbei, András; Kerényi, FerencA könyv a XVIII. század végének egyik legfontosabb, reprezentatív folyóiratával, a Kármán József és Pajor Gáspár szerkesztette Urániával foglalkozik. Megközelítését tekintve mégsem kizárólag sajtótörténeti jellegű. Kritikatörténeti és recepcióesztétikai szempontokat is alkalmaz, ám - a folyóirat egyes cikkeinek provenienciáját, illetve a szerkesztők életrajzát feltáró fejezetekben - mindezt mikrofilológiai módszerekkel és történeti forráskutatással ötvözi. A feldolgozás ugyanis a téma és a korábbi szakirodalom sajátosságaihoz igazodik: a magával a folyóirattal foglalkozó elemzések ugyanis igen csekély számúak, ehelyett rendre a két szerkesztő egyikének, Kármán Józsefnek a személyiségére és életművére vonatkozó tanulmányokkal szembesülhetünk - miközben a másik szerkesztőről, Pajorról mindezidáig egyetlen önálló cikk sem látott napvilágot. Ennek a sajátos felemásságnak a megértéséhez elengedhetetlen volt a magyar irodalomtörténet-írás - Kármánt is érintő - vonulatának a felmérése, hogy az eddig domináns megközelítési módot lebontva lehessen új eredményekhez jutni. A Toldy koncepcióját követő értelmezési hagyomány elemzése így a magyar irodalomtörténeti tradíció egy ágának és a kanonizáció történeti fázisainak bemutatása kapcsán mutat rá új összefüggésekre. A könyv mindezek megfontolása után tesz kísérletet a folyóirat történeti beágyazottsága vizsgálatára. A tanulmány ilyenformán nemcsak a Kármánra, illetve az Urániára vonatkozó szakirodalomhoz képest hoz jelentős új eredményeket, hanem a XVIII. század végi magyar irodalom egészének kutatásában is. Ilyen részletességgel és rendszerességgel még egyetlen, XVIII. századi magyar folyóirat adaptációit sem tekintették át. Ez a vizsgálódás pedig több olyan fordítás kimutatásához is elvezetett, amely a magyar és német irodalom kapcsolattörténeti, komparatisztikai, fordítástörténeti folyamatait állítja új fénybe. A két szerkesztő életrajza pedig, amely idáig ismeretlen és feltáratlan levéltári források alapján és új szempontok szerint készült, a XVIII. századi írói életpályák társadalomtörténeti vizsgálatához is új adalékokat kínál.
- «
- 1 (current)
- 2
- 3
- »